A tegnapi írásom a fideszes polgármesterek brüsszeli viselkedéséről mára más, sokkal kellemesebb emlékeket is felidéztek bennem.


Fal mögött építik a múltat

Brüsszel… Európa fővárosa, a népek kohója. Az Európai Parlament meg az Európai Bizottság ultramodern, csupa üveg épülete magasodik a város fölé. Nem igazán illenek a képbe, a sok szép, régi ház közé, amikre méltán büszkék az itt élők. Számukra elképzelhetetlen, hogy bármelyiket is lerombolják, és valami 21. századi csodát építsenek a helyére. A külső homlokzatot meghagyják, és mögötte elkészülhet a mai, korszerű igényeket kielégítő új. Számos helyen látni egy-egy árválkodó falat, s mögötte, a romokon már ott áll a daru, zajlik az építkezés. Az eljárás minden bizonnyal drágább, mintha ezt a falat is eltüntetnék, de így legalább megőrzik az eredeti városképet.

Ami nagyon szép, hangulatos. A főtéri régi épületek alján éttermek, kávézók vannak, ám a fölső emeletek üresek. Mint a helyi magyarok mesélték, azelőtt ezekben raktárok voltak, de mára már valamennyit kiürítették. Ki érti ezt? Nálunk az újgazdagok szívesen szélesre nyitnák a pénztárcájukat, ha ilyen lakásokban élhetnének.

A politikusok senkit sem érdekelnek

Mondták, ernyő legyen nálam, mert Brüsszelben sokat esik az eső – ha nem is hosszú ideig. Meg azt is, hogy mocsárra épült, ezért nehezebb a járás, és jobb a lapos sarkú cipő. Nekem természetesen csak magas sarkú volt, ám a döntést nem ezért bántam meg. De erről majd később. Az utcákon a helybéliek között a világ minden nációja föltűnik. Köztük az öltönyös, nyakkendős, diplomata táskás, a 25 tagországot képviselő uniós honatyák és hivatalnokok. A politikusok senkit sem érdekelnek, a legismertebb arcok sem késztetik megfordulásra, összesúgásra az embereket.

Kint jártamkor gyakorlatilag nem volt kormánya az országnak. Ám ennek nyomát sem lehetett látni – mint ahogy rendőrnek sem. Irigylésre méltó nyugalom és békesség honolt mindenütt. Az úttesteken is. Ne tessék csodálkozni, mert bizony Brüsszelben két csoportra oszthatók az autóval közlekedők. Olyanokra, akiknek van jogosítványuk, levizsgáztak KRESZ-ből, meg vezetésből, és olyanokra, akik nem. Utóbbiak a nyolcvanas évek közepéig úgy jutottak jogosítványhoz, hogy igényeltek egyet az önkormányzattól és kifizették az árát. (Nálunk is vannak, akik vizsga nélkül, pénzért jutnak jogosítványhoz, de ha rajtacsípik őket, komoly büntetés vár rájuk.) Brüsszelben ez annak idején hivatalosan zajlott. Az ilyen autósok rendszáma piros, a vizsgázottaké fekete. Ami a döbbenet: rengeteg a piros rendszám. Az már csak hab a tortán, hogy a gyalogosok nyugodtan átkelnek a piroson, és ezt a gépkocsivezetők türelmesen, egyetlen hangos szó nélkül kivárják. Bizonyára ebből következik, hogy ők meg nyugodtan belehajtanak a zöldbe. Balesetet azonban mindezek ellenére sem láttam, és a végén a piros rendszámosoktól sem tartottam.

Macska az étterem pultján

Nem járok valami gyakran étterembe, de amit Brüsszelben láttam, az nagyon tetszett, és arra gondoltam, talán itthon is meg lehetne ezt csinálni. Van egy szűk kis utca, amit magyarra fordítva, az Ízek utcájának hívnak. Semmi más nincs benne, csak egymás mellett és egymással szemben éttermek sokasága. Békésen megférnek egymás mellett Európa és a világ konyhái. Az ajtóban mindenütt egy-egy mosolygós alkalmazott invitálja befelé a turistákat. Kint, az utcán boncolják, darabolják a tengeri halakat, polipokat, rákokat, homárokat, kagylókat. Valamennyi étterem előtt fűtött terasz várja a vendégeket. Ám mintha az Európai Unió fővárosában nem tartanák be olyan szigorúan a vendéglőkre vonatkozó előírásokat. Az elegáns, minden igényt kielégítő étterem pultján otthonosan üldögélt egy hatalmas, jó húsban lévő macska, majd elunva az ejtőzést, békésen bolyongani kezdett a vacsorázó vendégek asztalai között. Amúgy nem zaklatott senkit; szemmel láthatóan jóllakott volt.

Brüsszel a turisták szempontjából – a „Maneken Pis” szobra mellett – két dologról híres. 1200 féle söréről és a csokoládéjáról. Miután nem vagyok sörissza, a folyékony kenyérről nincs mit mondanom, legföljebb annyit, hogy talán én voltam az egyetlen külföldi, aki nem kóstolgatta a folyékony kenyér oly számos fajtáját. Ami a csokoládét illeti, életemben annyi édességboltot nem láttam, mint amennyi a belga fővárosban van. A kirakatokban csokoládé szökőkút, körötte dobozos és apró, minyon-szerű csokik sokasága csalogatja az ínyenceket Az eladók az ajtóban állnak egy nagy tálcával, amelyen kismillió-fajta, apró darabokra vágott csokoládé van, és kínálgatnak minden arra járót, ugyan kóstolja meg, hátha kedvet kap a vásárláshoz. Rendszerint sikeresek. A külföldiek valamilyen dobozos változatot vesznek, míg a helybéliek darabszám válogatnak az apró desszertkülönlegességek között. A mögöttük álló végtelen türelemmel kivárják, amíg az „ebből egyet, abból kettőt”-válogatás zajlik.

Kínos élmény

A hatalmas brüsszeli repülőtéren megrázó – vagy inkább kínos – élményben volt részem. Mint oly sok nő, én is előszeretettel viselek magas sarkú cipőt – és a sarok, hogy tartósabb legyen, rendszerint fémből van. No, ez okozta a bajt! Amikor átmentem az ellenőrző kapun, az sípolt, fémet jelzett. Ezt követően egy egyenruhás hölgy egy műszerrel ellenőrzött, majd tetőtől-talpig végigtapogatott – miközben a többi utas meredten, gyanakodva bámult rám. Utána egyenként be kellett tenni a lábamat valami szerkezetbe, ami gondolom, afféle röntgenszerűség lehetett. De még ez sem volt elég! Leültettek egy székbe, és elkérték a cipőmet, amit betettek egy dobozba, és elvittek. Némi idő eltelte után visszakaptam, és a hölgy annyit mondott, hogy kaptam egy pár új cipőt. De hogy mitől volt új?! Minden esetre büszke lehettem, mert a repülőgépen mindenki nekem gratulált, mint olyannak, aki különleges figyelem középpontjába került. Szívesen mellőztem volna – de hát a biztonság az biztonság! Ám legközelebb lapos sarkú cipőben utazom.

Kapcsolódó

Sok bogár gyűlik ott össze, ahol sok a tej – Akár a fideszesek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét