Connect with us

Bulvár

Búcsú Ökörapátitól — Ennyi, vége!

ökörapátitól
Megosztás

A hamarosan adásba kerülő negyedik évad egyben az utolsó is. Befejeződött a „Drága örökösök” forgatása. A nézők és a szereplők egyaránt nehezen búcsúznak Ökörapátitól.

Kisember saga

A horvát ötlet alapján készült sorozat falujukba zárt kisemberek életének végletekig behomorított tükrű vicces képe. A groteszk mélyén azonban valódi emberi érzések húzódnak meg. A sorozat sikerének talán egyik fontos eleme éppen az, hogy ha magunkba nézünk, szinte biztosan ott lapul bennünk is a sorozat valamelyik, olykor több karakterének tulajdonsága is.

Hámori Barbara, a sorozat kitalálója, író-rendezője így beszélt erről az „Ez is Győr” blognak adott interjújában:

„Az az író, aki azt mondja, hogy semmi köze a történetéhez, az nem mond igazat. Minden író egy kicsit saját magát és a saját történetét írja le mindig. Én városi lány vagyok, Budapesten és Amerikában is nevelkedtem, de a nagymamám szabadszállási, és így sok nyarat töltöttem vidéken. A karakterek, akiket meg formáltam a történetbe, inkább archetípusok. Fontos hogy a néző is rácsodálkozzon:” jé ilyen embert én is ismerek”. Igyekeztem megteremteni azokat a figurákat, akik szórakoztató a szélsőségesek, de közben szerethetőek is a maguk esendő módján.”

A bumburnyák polgi érzelmes búcsúja „falujától”

Németh Kristóf írja közösségi oldalán:

„Ma véget ért egy csodálatos korszaka az életemnek és nagyon hálás vagyok a családom támogatásáért az elmúlt időszakban (is)! Köszönöm a bizalmat az RTL-nek, a showrunnemremnek, a produceremnek, az alkotótársaknak és a kedves nézőknek, akiknek reményeink szerint sok-sok boldog pillanatot tartogat a befejező évad. Szóval: köszönöm! Minden korszak vége, egy új korszak kezdete! És ezt sanda mosollyal írom, hogy miért, az előbb-utóbb kiderül! Ökörapáti forever! Csóközön a stábnak! Tele a szívem szeretettel és hálával! Hamarosan ismét találkozunk!”

Attól, hogy a csatornán tovább futnak a saját gyártású sikersorozatok, nagyon fog hiányozni Ökörapáti népe, de egyelőre még izgatottan várjuk a következő évadot.

Olykor a valóság is lehet olyan szürreális, mint egy televíziósorozat:

cigireklám

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Drága örökösök: A visszatérés! - Respublika

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük