Connect with us

Kerítésen innen

Budai Gyula, a csodafegyver?

budai
Megosztás

Mit keresett Budai Gyula miniszteri biztosi pozícióban Orbán Viktor sleppjében a Fehér Házban? „Angolul nem beszél, a külgazdasághoz korábbi pályafutása alapján nem ért, mégis miniszteri biztosként ott ült a Fehér Házban tárgyaló magyar delegációban Budai Gyula. Csak Orbán Viktor tudhatja, miért” – mondta Eörsi Mátyás volt külügyi államtitkár a Klubrádióban.

Sukoró-ügy…..?

Budai Gyulát leporolták és előkapták a polcról, ahol eddig múlatta – szigorúan a mi pénzünkből – idejét. Várt a megfelelő időre, mert mondták neki: “egyszer még kérnek tőle valamit”! És felvirradt újra az ő napja! Neve utoljára akkor került elő utoljára, amikor felzaklatva nyilatkozott arról, ahogyan a parlament üléstermében a „felbőszült” Kunhalmi Ágnes nekirontott.

Orbán Budaival erősített?

Kakukktojás a Donald Trump amerikai elnökkel tárgyaló magyar delegációban Budai Gyula miniszteri biztos személye, aki angolul nem beszél, és bár a külső piacok fejlesztéséért koordinálásáért felelős miniszteri biztos, a területhez nem ért

– mondta a Klubrádióban Eörsi Mátyás külpolitikai szakértő, volt SZDSZ-es külügyi államtitkár, a DK jelenlegi tagja.

Budai Gyula jogász végzettségű, az előző parlamenti ciklusban rögzített adatai szerint egy alapfokú angol és orosz nyelvvizsgája van. Mostani pozícióját 2019 márciusa óta tölti be.

Eörsi Mátyás megjegyezte:

úgy tűnik, Budai Gyulát a kormányfő annak ellenére is sikeresnek tekinti, hogy korábban az összes rábízott feladatban kudarcot vallott.

Nem került be a parlamentbe,

egyéniben elvesztette a választást, és a Gyurcsány Ferenc, valamint Bajnai Gordon elleni támadása sem volt sikeres – az úgynevezett Sukoró-ügyben nem sikerült a két volt kormányfő bűnösségét bizonyítani. Budai mai elismerése így arra utal, hogy Orbán Viktor sem hitt elődei bűnösségében, párttársát elszámoltatási kormánybiztosként csak azért állította rájuk, hogy zavart keltsen, és így elhitesse a közvéleménnyel, hogy bűncselekmény követtek el.

A sukorói telekcsere ügyében Gyurcsány és Bajnai sem került bíróság elé, utóbbi 2014-ben jogerősen pert nyert Budai ellen, mert a bíróság szerint az elszámoltatási kormánybiztos megsértette Bajnai jó hírnevét és becsületét.

Mit tudhat?

Ez a Budai Gyula ugyanaz a Budai Gyula ügyvéd, akiről 2010 novemberében ezt írta a atv.hu:

„Színlelt szerződések sorát ellenjegyezte Budai Gyula ügyvédként, még 2003-ban. Volt olyan eset, amikor egy vállalkozó több, Tököl környéki gazdával kötött csereszerződést – így megakadályozhatják, hogy valaki elővásárlási jogával éljen – földjük megszerzésére. A területet egy ismerőse nevére kellett íratni. Egy négy hektáros földért például egy antik állóórát, egy csaknem egy hektáros területet pedig egy előszobafalra és egy cipős szekrényre cseréltek. Legalábbis a szerződés szerint.

A valóságos, 130 milliós vételárból azonban egy fillért sem láttak, sőt, a kárvallott idős emberek egybehangzó állítása szerint a csereszerződésekben megnevezett kacatokat sem látták soha.

A dokumentumok szerint mind a négy szerződést Dr. Budai Gyula ügyvéd ellenjegyezte

A munkába azonban hiba csúszott: a földtulajdonosokat elfelejtették lemondatni a tulajdonváltozással kapcsolatos fellebbezési jogukról. A hiányt csak később észlelték, így 2005 február-márciusban született meg az a négy nyilatkozat, melyekben a négy érintett lemondott fellebbezési jogáról. Mind a négy nyilatkozatot Dr. Budai Gyula ellenjegyezte. A tulajdonosok egyébként csak ekkor szembesültek azzal a ténnyel, hogy a 2003-ban született csereszerződéseket is Budai ellenjegyezte, addig ugyanis az ügyvéd létezéséről sem tudtak.”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük