Connect with us

Budapesti hétköznapok

Budapest 2023: az atlétikai vébét szervező bizottság háborúban áll a magyar szövetséggel

Megosztás

Alig több mint fél évvel a világbajnokság rajtja előtt ott tartunk, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség és a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. gyakorlatilag háborúban áll egymással.

Megosztás

A magyar atlétika berkeit jól ismerő Szabó Gábor, az Eurosport kommentátora tollhegyre tűzte a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező bizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség között egyre élesebb konfliktust.

A kiindulópont az volt, hogy a magyar kormány, na jó maga Orbán Viktor a sportállamtitkárát kinevezte az atlétikai vébét felügyelő kormánybiztosnak, majd a szervező bizottságot addig vezető Deutsch Péter lemondott a tisztségéről.

Ahogyan Szabó Gábor fogalmaz „Deutsch Péter legitimációjának csak egy részét merítette abból, hogy egykoron válogatott magasugró volt, nyilván legalább ennyire sokat számított az is, hogy bátyja Deutsch Tamás, fideszes európai parlamenti képviselő. Felhatalmazása tehát finoman szólva is jelentősnek volt mondható.”

Na, de akkor hogyan lehetséges, hogy Deutsch Péter helyére a köztelevízió elfogult „bemondója” Németh Balázs került? Akinek legfeljebb annyi köze van az atlétikához, hogy látott már ilyen versenyeket.

A „sikeres” riporter egy elhíresült történet szerint egykor egy maratoni verseny szpíkereként könnyűnek találtatott. Megpróbálkozott a feladattal, de az ifjú Németh Balázs belátta, hogy ez a műfaj nem neki való. Később mégis sportriporterré avanzsált.

A Telex információi szerint az vezetett Deutsch felmentéséhez, hogy elszámolási hiányosságokat tapasztaltak, a nemzetközi kapcsolattartás sem volt a leggördülékenyebb, a hazai munka pedig nem haladt megfelelő ütemben, például nem voltak aláírt szponzori szerződések sem. Arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag senki nem tudta, hogy valójában mennyibe is kerül majd maga a világbajnokság.”

Nem sokkal később kiderült az is, hogy a világbajnokságra készülő magyar atlétáknak tilos részt venniük magának a világbajnokságnak a promóciójában – tudta meg Szabó Gábor.

Egészen pontosan addig nem, amíg a szövetség és a szervező bizottság közötti megállapodás meg nem születik. A megállapodás azonban, bármennyire is sokan szeretnék és bármennyire is magas szinten, csak nem akar megszületni.

Alig több mint fél évvel a világbajnokság rajtja előtt ott tartunk, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség és a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. gyakorlatilag háborúban áll egymással.

A NER-en belül dúl némi cicaharc

Bár lehet, a cicaharc azért nem megfelelő szó. Leginkább azért, mert annak azért ez a wirtschaft picit drága lenne, tokkal-vonóval majd valahol 270-280 milliárd környékén áll majd meg az összköltség. De ha esetleg valahogy át is tudunk lendülni ezeken a számokon, akkor is nagy a tét:

Atlétika ugyanis csak egy van

„Nincs MASZ, nincs szervezőbizottság, nincs ilyen program, meg olyan program. Atlétika egy van, maga a sportág, semmi más. Ha sikeres lesz a vb, az nem Németh Balázs vagy Deutsch Péter sikere lesz, ha elrontjuk, mert mondjuk nem szereplünk jól, vagy egyszerűen akár a versenyzők, akár a nézők nem élvezik ezt az egészet, az nem a szövetség vagy a szervezőbizottság hibája lesz. Hanem magáé az Atlétikáé.”

Szabó Gábor: Az atlétikai vb előtt már magyar a magyarnak is farkasa

Újabb reménybeli magyar “minden idők legjobb” cucca: az atlétikai világbajnokság

Szerző