Connect with us

Ez a nap

Budapest a kétharmad szorításában

Megosztás

Orbán Viktor korábban is megbosszulta, ha Budapest nem a Fideszt támogatta. A fővárosi ellenzékben mindenki biztosra veszi: az újabb kétharmad nyomán Orbán átszabja a várost a Fidesz hatalmai érdekei szerint. Máris többféle tervről hallani.

Bár április nyolcadikán ismét simán nyert a Fidesz, Budapest nem borult narancssárgába: sok választókerületet – köztük korábbi jobboldali fellegvárakat is – vesztett a kormánypárt. Ráadásul, ahol nyert a Fidesz, ott is inkább az ellenzéki széthúzás állt győzelme hátterében. Azaz 2019-ben, ha az ellenzék sikeresebben koordinál, akkor az önkormányzati választáson sokat és nagyot veszíthet a Fidesz. Mindezek ismeretében – a megkérdezett budapesti politikusok szerint – a kormányfőtől az várható: a jelenlegi fővárosi önkormányzati rendszer kiüresítésével, eljelentéktelenítésével megpróbálja megelőzni, hogy valódi erőt képviselő ellenzéki fellegvárrá alakulhasson Budapest. Míg az ellenzéki képviselők biztosra vették, hogy Orbán folytatja a „renitens főváros” jogainak csorbítását, ennek módjáról már sokféle elképzelést hallottunk.

Szűkíthetik a Városháza mozgásterét

Bár kész jogszabályt egyelőre senki sem látott, így lényegében városházi pletykákról van szó, a megkérdezett politikusok többsége úgy vélekedett: a Fidesz már 2015 táján elkészítette a Budapest átalakításáról szóló jogszabály-verziókat, csak kétharmad híján félretették azokat. Van, aki úgy tudja: megszüntethetik a közvetlen főpolgármester-választást, és tovább szűkítenék Városháza mozgásterét, újabb jogokat vonhatnak el azzal, hogy egy kvázi államtitkárságként működő Budapestért felelős központot hoznak létre, s ahhoz csoportosítják a kormánytól érkező pénzeket.

A Népszava egyik forrása konkrétan úgy fogalmazott: Orbánék újjáéleszthetik az 1870 és 1949 között működött Fővárosi Közmunkák Tanácsát, lényegében oda „bepakolva” minden Budapestet érintő nagyobb fejlesztést. Ez egyébként nem is lenne más, mint a jelenlegi gyakorlat „lepapírozása”, azaz nevet adnának a nagyobb fővárosi beruházásokat Tarlós István főpolgármester feje fölött intéző Fürjes Balázs kormánybiztosságának.

Átszervezhetik a jelenlegi kerületi rendszert

A másik csapásirány Orbán számára az, hogy átszervezi a jelenlegi kerületi rendszert. Itt is több verzióról tudni, és az egymást nem kizáró lehetőségek között szerepel például a már korábban felröppent City-koncepció: e szerint az V., a VI. és a VII. kerület egy részének összeolvasztásából létrejönne egy városközpont. Emellett a többi kerületet is régiókba olvasztanák be, van, aki úgy hallotta, hogy Budán és Pesten is két nagyobb, északi és déli „régióba” osztaná be a kormánytöbbség a jelenlegi kerületeket. Ez pedig lehetőséget adna arra is, hogy megint a Fidesz számára kedvezve szabják át a választókerületeket. Másfelől a városházához hasonlóan a kerületek jogköreit is minimálisra, az alapfunkciókra csökkentenék.

A lapnak nyilatkozók szerint Orbán a főváros ügyét is szigorúan hatalmi kérdésnek fogja kezelni, azaz, ha a Fidesz számára veszélyt jelent a Budapest jövőre az önkormányzati választásokon, akkor a kormányfő hezitálás nélkül meglépi a „legmeredekebb” verziót is.

„Ahogy az 1998-as gyengébb fideszes fővárosi szereplést is büntetés, a négyes metró előkészítésének leállítása és százmilliós forráselvonás követte, úgy Orbán a mostani eredményt is irgalmatlanul meg fogja torolni a Budapesten. Egész egyszerűen idegen a miniszterelnök személyiségétől, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyjon” – hangzott egy vélemény.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Szinte minden budapesti kerületet megnyerhetett volna az ellenzék, ha az LMP visszalép

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük