Budapest Karácsonnyal van! – a Publicus közvéleménykutatása szerint

Publicus Intézet a Népszava megbízásából április 27 – 30. között 1005 fő megkérdezésével a budapestiek körében készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a fővárosi lakosoknak a egyes helyi intézkedésekkel kapcsolatos véleményét.

Egyetért a maszk viselésével zárt helyeken?

A megkérdezettek háromnegyede (75 százalék) szerint sokkal több, tömeges tesztelésre volna szükség. A válaszadók negyede (18 százalék) gondolja úgy, hogy elegendő annyi tesztelés, amennyi eddig zajlott, és 1 százalék mondja azt, hogy ennyi tesztelés sem kellene.

Leginkább a Momentum és a DK szavazók (98 és 94 százalék) gondolják úgy, hogy több tesztelésre volna szükség. Legkevésbé a Fidesz szavazók (42 százalék, 45 ellenében). Egyben ez az egyetlen vizsgált társadalmi csoport, ahol minimálisan is, de kisebbségben van ez a vélemény.

Összességében

hasonló arányokat, és mintázatokat találunk, mint a két héttel korábban végzett országos kutatásunk esetében.

Teszteljünk többet?

A koronavírus-járvány szakmai mellett politikai vitákat is hozott. Egyes vezetők más intézkedéseket látnak jónak, másként kommunikálják azokat. Mindezek másként hatnak a választókra mint más vezetők esetében. A fővárosban is zajlik egy politikai alapú vita a járványkezeléséről, ennek ma két főszereplője látszik a miniszterelnök és a főpolgármester.

Karácsony vs. Orbán kommunikáció

A megkérdezettek többsége szerint inkább a főpolgármester kommunikációja és intézkedései az emberségesebbek (52 százalék, 36 ellenében), szolgálják jobban az emberek érdekeit (52 százalék, 36 ellenében), és szolgálják a járvány megfékezését (48 százalék, 39 ellenében).

Míg a többség szerint a miniszterelnök kommunikációja és intézkedései a határozottabbak (50 százalék, 40 ellenében). Az intézkedések hatékonysága tekintetében pedig döntetlen született (44-44 százalék).

Orbán vs. Karácsony

Azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök, vagy a főpolgármester kommunikációja, intézkedései a hatékonyabbak egyértelmű pártos törésvonal jelenik meg.

A döntetlen (44-44 százalék) eredmény úgy áll elő, hogy a Fidesz szavazók 90 százaléka szerint a miniszterelnök, az ellenzéki szavazók 80 százaléka szerint a főpolgármester munkája a hatékonyabb. A bizonytalan szavazók esetében 36-39 százalék a megoszlás. Más vizsgált társadalmi csoportban ilyen éles törésvonalat nem tapasztaltunk.

Hasonló törésvonal látszik

annak kapcsán is, hogy melyik vezető intézkedései, kommunikációja a határozottabb. Míg a tíz Fidesz szavazóból kilenc (89 százalék, 8 ellenében) úgy gondolja, hogy a miniszterelnök, addig az ellenzéki szavazók háromnegyede (72 százalék, 21 ellenében) látja úgy, hogy a főpolgármester a határozottabb. A bizonytalanok esetében 43-34 a megoszlás.

Más vizsgált társadalmi csoportban érdemi törésvonalat nem tapasztaltunk.

Majd’ tízből kilenc Fidesz szavazó (87 százalék, 10 ellenében) érzi úgy, hogy a miniszterelnök kommunikációja, intézkedései szolgálják jobban a járvány megfékezését, míg ugyanennyi (87 százalék, 5 ellenében) ellenzéki szavazó gondolja azt, hogy a főpolgármester tesz ezért többet. A bizonytalan szavazók körében 31-39 százalék a megoszlás.

A panelben, és a társasházakban élők körében

– akiket általában drasztikusabban érintenek az intézkedések – többségben (49, és 52 százalék) vannak azok, aki szerint a főpolgármester munkája szolgálja jobban a járvány megfékezését. Míg a kertes házban élők többsége (45 százalék, 42 ellenében) szerint a miniszterelnök intézkedései.

A kutatás eredményeiről további részletek a Népszava nyomtatott és online kiadásában találhatók.

Forrás

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük