Városi Kurír https://varosikurir.hu Ami fontos... Thu, 19 Jun 2025 10:51:55 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.8.1 Városi Kurír Ami fontos... false A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség https://varosikurir.hu/a-szerv-betiltotta-a-pride-ot-karacsony-gergely-szerint-nem-letezo-gyulesrol-hozott-tilto-hatarozatot-a-rendorseg/ Thu, 19 Jun 2025 10:51:55 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282287

A rendőrség gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a gyűlés fentiek szerinti helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja – olvasható Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány határozatában. Karácsony Gergely szerint nem történt bejelentés, így a rendőrség tiltása is elveszíti relevanciáját.


Budapesti Büszkeség rendezvény

Karácsony Gergely bejelentette, hogy június 28-án a Fővárosi Önkormányzat – a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben – megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt. Ezzel egy olyan korábbi hagyományt élesztenek fel, amelynek révén minden év júniusában szabadságünnepet tart a város, valamint a szovjet csapatok kivonulásáról is megemlékezik. A gyűlés útvonala a tervek szerint:

Városháza Park – Károly krt. – Astoria-Múzeum krt. – Kálvin tér – Vámház krt. – Fővám tér – Szabadság híd – Műegyetem rakpart. A területfoglalást egész napra, reggel hattól este tízig indítványozták a szervezők, akik a létszámot több tízezerben határozták meg.

Uff…, vagy mégsem?

A rendőrségi határozattal szemben fellebbezésnek helye nincs, azt a közléstől számított három napon belül a határozatot hozó rendőri szervnél benyújtott, de a Kúriának címzett keresettel közigazgatási pert indítva lehet megtámadni.

A határozatban leírtak szerint

a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) bejelentésnek minősítette Karácsony Gergely június 16-án tett nyilatkozatát.

A főpolgármester hatóság részére küldött hivatalos levelében azt állította, hogy a rendezvény,

„nem Pride, azon sem kamionok, sem táncosok nem lesznek, a szexualitás semmilyen formában nem fog megjelenni”. A rendezvény célja szerinte pusztán az, hogy „a nemzet fővárosa szabad”.

A BRFK megítélése szerint ez a kijelentés nem koherens a főpolgármester nyilvános bejegyzésében foglaltakkal, és felveti az általános közigazgatási rendtartásról (Ákr) szóló törvény 6. § (2) bekezdésében foglalt megtévesztés tilalmának esetleges sérelmét.

„A főpolgármester és Hegedűs Máté által tételesen is megfogalmazott és nyilvánosan hangoztatott tartalmak, és az azokat utólag tagadó hivatalos főpolgármesteri nyilatkozat közötti ellentmondás értékelése során a hatóság arra a következtetésre jutott, hogy Budapest Főváros Önkormányzata az Ákr. alapelvi kötelezettségeinek nem tett eleget maradéktalanul” 

A rendőrség szerint…

A gyűlés során nem kizárható, sőt elkerülhetetlen az, hogy a bejelentés szerinti gyűlés megvalósulása esetén 18 év alatti személy biztosan ne találkozhasson jogilag tilalmazott, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó szakaszába ütköztethető magatartással. Az adott jogsértés passzív alanya lehet az is, aki a gyűlés vonulásos jellegéből eredeztethetően nem kívánt a gyűlésen részt venni, azonban a nyilvános jellegéből adódóan mégis szemlélőjévé válik

– írta a határozat. Közölték:

„A gyülekezési hatóság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés – természetéből adódóan – nem tartható meg úgy, hogy a homoszexualitást, a nemváltoztatást, a transznemű személyek helyzetét vagy szóban, vagy jelképekkel ne jelenítse meg a gyűlésen résztvevők köre. Szükségképpen figyelemmel kellett lenni arra is, hogy az útvonalon nem zárható ki 18 évnél fiatalabb személyek jelenléte, akiknek a gyermekvédelmi szerinti érdekei potenciálisan sérülhetnek”.

Ha teljes bizonyossággal nem jelenthető ki, hogy a megjelenítés nem 18 éven aluliak jelenlétében történik, akkor a gyűlés a gyülekezési jogról szóló törvény tilalmába ütközik.

A BRFK álláspontja szerint

„a 2025. április 15. napjától hatályos, megváltozott jogi környezet relációjában helyes következtetést vont le a gyűlés megtarthatóságát, illetve jelen esetben megtiltását illetően”.

– olvasható a határozat indoklásában. Karácsony Gergely: egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna”

– fogalmazott Facebook oldalán a főpolgármester. Hozzátette, a Fővárosi Önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, „így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája”.

„A Fővárosi Önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet, mint önkormányzati rendezvényt. És pont”.

]]>
Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét https://varosikurir.hu/nagy-marton-hiaba-kekeckedett-a-kincstar-visszautalta-budapest-penzet/ Wed, 18 Jun 2025 13:54:26 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282251

A Fővárosi Törvényszék kedden jelentette be, hogy a szolidaritási hozzájárulás ügyében a fővárosnak kedvező ítélet született. A bíróság döntése szerint „a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. Egyúttal elrendelték, hogy alperesként a Magyar Államkincstár fizesse vissza kamataival együtt a főváros számlájáról májusban inkasszált 10,2 milliárd forintot.


…és láss csudát…

Úgy tűnik, Nagy Márton hiába vizsgálódott:

„Visszaszereztük Budapest pénzét. A kamatokat még várjuk.”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Az úgy volt…

Nagy Márton állítása szerint

a főváros “félrevezette a törvényszéket”,

mert hibásan mutatták be a helyi iparűzési adó emelkedését.

„Az ítéletben az szerepel, hogy 2025. június közepéig 20-30 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételre tesz szert a főváros, ami nem igaz.

Az NGM tényadatai szerint május végéig már 135 milliárd forint folyt be a főváros számára iparűzési adó formájában.

„A bíróság továbbá nem vizsgálta, hogy Rákosrendező kifizetése miként járult hozzá a főváros csődjéhez”

– tette hozzá a miniszter.

Nagy Márton megjegyezte, vizsgálják a Fővárosi Törvényszék ítéletét, és ez után döntenek a lehetséges lépésekről, akár a fellebbezésről is.

“A fővárost nem a szolidaritási hozzájárulás, hanem mint az az adatokból is látszik, a főváros felelőtlen gazdálkodása viszi csődbe”

– állította a miniszter.

Miért pont ezt tudná jól?

Nagy Márton bejegyzésére reagált a főpolgármester, Karácsony a Facebook-oldalán azt írta:

“Nagy Márton miniszter eddig két fontos megjegyzéssel vetette észre magát Budapest ügyében. Az egyik, hogy Rákosrendező kapcsán a város nem élhet elővásárlási jogával. Hát, ez nem jött be. A másik, hogy inkasszó ügyében nem lehet jogvédelmet gyakorolni. Hát, ez sem jött be. Igaz, az inflációt, a gazdasági növekedést, a költségvetési hiányt sem találta el, miért pont ezt sikerülne.”

]]>
Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát https://varosikurir.hu/hatvannegy-varmegye-allitja-hogy-megszerezte-es-le-is-foglalta-a-pride-titkos-utvonalat/ Tue, 17 Jun 2025 16:55:25 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282200

„Bátor HVIM-esek kinyomozták a KariGergi féle Pride útvonalát, amely a következő lenne: Városháza park és Deák tér a gyülekező, onnan a Kiskörút (Astoria, Kálvin tér, Fővám tér), majd Szabadság-hídon át a Műegyetem rakpart. Természetesen ezt egyelőre titokban akarták tartani, még nem szerették volna nyilvánosságra hozni…” – írta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) weboldalán.


Vármegyés „mélytorok”

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) azt állítja, hogy megszerezte és lefoglalta a Pride felvonulás tervezett útvonalát. A szélsőjobboldali szervezet közleményében azt is állítja, hogy tagjaik

„bizonyos csatornákon hozzáférnek” az LMBT-szervezetek belső kommunikációjához.

Szerintük a június 28-án megrendezett idei felvonulás útvonala a következő lenne:

Városháza park és Deák tér a gyülekező, onnan a Kiskörút (Astoria, Kálvin tér, Fővám tér), majd Szabadság-hídon át a Műegyetem rakpart.

A HVIM szerint a szervezők egyelőre nem akarták nyilvánosságra hozni az útvonalat, ők azonban nemcsak kiderítették, de saját gyűlésük számára le is foglalták azt.

„A Fővárosi Önkormányzat elképesztő módon tudatosan asszisztál a jog kijátszásához, mi viszont ezt nem tűrjük! Elegünk van a kormányzat bénázásából, és abból, hogy amíg mi a lobbiszervezetek társadalomformáló, antitradicionális tevékenysége ellen harcolunk, és emiatt rendre bíróságra járunk, addig a narancsos rendszer csak (kontraproduktív) kormányzati propagandát folytat, közpénzek milliárdjaiból. Közben jachtozik, magánrepülőzik, a valódi nemzeti ellenállást pedig legfeljebb csupán eltűri”

-írták.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn jelentette be,

hogy az idei Pride a Fővárosi Önkormányzat társszervezésében valósul meg. Budapest ezzel azt a korábbi hagyományt éleszti fel, amely szerint minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepséget rendez az önkormányzat. Mivel a Pride így önkormányzati rendezvénynek minősül, nem vonatkozik rá a gyülekezési törvény, beleértve a kifejezetten a felvonulás ellehetetlenítését célzó módosítást.

Ez a szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amin számos külföldi vendég jelezte részvételét. Ezért kell, hogy angolul is nevet kapjon a rendezvény, ami Budapest Pride lett.

Karácsony elmondta, hogy

a Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, nem kell hozzá hatósági engedély. A rendezvény a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki.

A Főpolgármesteri Hivatal megerősítette, hogy

„a Budapest Büszkeség önkormányzati rendezvény részleteivel kapcsolatban, az elhangzottaknak megfelelően, a következő napokban adunk tájékoztatást”.

Kormányreakció

A kormány megdöbbentőnek tartja, hogy a Fővárosnak van pénze a Pride-ra, bezzeg nincs pénze a BKV-ra!

Jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna

– reagált közleményében a Pride megrendezésére a magyar kormány.

Szentkirályi Aleaxandra hőbörgése

Fideszes dulfulás 1.

Fideszes dulfulás 2.

]]>
Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre https://varosikurir.hu/dontott-a-torvenyszek-budapest-fovaros-onkormanyzata-jogosult-az-azonnali-jogvedelemre/ Tue, 17 Jun 2025 13:43:44 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282193

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek – válaszolták a Magyar Hang kérdésére kedden.


A bíróság döntésében

a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10.171.449.024 forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.

A bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik.

Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladat-ellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár

– fejtették ki.

Karácsony Gergely olvasata

„Budapest ismét pert nyert az Államkincstárral szemben, ezzel a város levegőhöz jut, de a pénzügyi helyzet hosszabb távú rendezéséhez továbbra is szükséges a kormánnyal megkezdett tárgyalások folytatása, a Budapestet sújtó elvonások mértékének csökkentése.
Az állam által inkasszált pénz visszajár Budapestnek, és szeptemberig azonnali jogvédelmet kapott a város – ez áll a Fővárosi Törvényszék végzésében. A végzéssel szembeni esetleges jogorvoslatnak halasztó hatálya nincs.

A várost sújtó, immár finanszírozási problémákat okozó kormányzati elvonások jogellenességének sokadik bizonyítéka a Fővárosi Törvényszék mai végzése.

A négy hónapra szóló jogvédelem, valamint a Budapestnek visszajáró 10,1 milliárd forint levegővételt jelent pénzügyileg a város számára, ugyanakkor a kormányzati elvonások miatt keletkezett fenntarthatatlan pénzügyi helyzetet önmagában nem oldja meg.

Amennyiben a kormányzati hozzáállás nem változik, úgy a budapestiek nyújtott közszolgáltatások folyamatos finanszírozása néhány hónap múlva újra pénzügyi válsághelyzetet eredményezhet.

A mai bírósági végzés birtokában tovább folytatódnak a kormánnyal megkezdett tárgyalások, amelyen a fővárosi városvezetés célja olyan pénzügyi megoldások kidolgozása, amelyek biztosítják a budapesti közszolgáltatások és a szükséges fejlesztések fenntartható, hosszú távú finanszírozását.”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Az indoklásban a bíróság kiemelte,

azonnali jogvédelem akkor adható, ha van egy később már nem reparálható helyzet, amely a felperes számára helyrehozhatatlan terhet jelent, és amelyet közvetlenül a vitatott cselekmény okoz. Jelen esetben a szolidaritási hozzájárulás összege közvetlenül okozza a felperes gazdasági helyzetében bekövetkező helyrehozhatatlan terhet, amit kérelmében a felperes számítási adatokkal teljes mértékben alátámasztott.

Előzmény

A fővárost 89 milliárdos szolidaritási hozzájárulás befizetésére kötelezte a kormány az idei évre, ám a városvezetés a frakciók többségének támogatásával olyan költségvetést fogadott el, amely csupán ebből 38 milliárdot fizet be. Ennek oka indoklásuk szerint az, hogy efölött az összeg fölött már az állam nettó finanszírozói lennének, ráadásul ha még be is akarnák fizetni, akkor sem lenne ennyi pénzük. Emiatt azonnali jogvédelmet kértek május végén, ám a Magyar Államkincstár (MÁK) ezt nem vette figyelembe, és 10,2 milliárdot inkasszált a főváros számlájáról – az erről szóló utasítás ráadásul hajnalban érkezett Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint, legalábbis a banki adatok ezt mutatták. Végül a MÁK a főváros jogvédelmi kérelmét június 3-án továbbította a Fővárosi Törvényszék felé, amely kedden döntött az ügyben.

]]>
Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány https://varosikurir.hu/karacsony-gergely-a-fovarosi-onkormanyzat-megrendezi-az-idei-pride-ot/ Mon, 16 Jun 2025 16:29:14 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282149

Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt – jelentette be Karácsony Gergely Facebook-videójában.


Budapesti Büszkeség = Budapest Pride

Karácsony elmondta, Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amivel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város.

Ez a szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amin számos külföldi vendég jelezte részvételét. Ezért kell, hogy angolul is nevet kapjon a rendezvény, ami Budapest Pride lett.

Karácsony elmondta, hogy

a Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, nem kell hozzá hatósági engedély. A rendezvény a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki.

Június 28-án tartják az eseményt, a pontos részletekkel a következő napokban jelentkeznek majd a szervezők.

Ebben a városban tudjuk azt, hogy vagy együtt vagyunk szabadok, vagy sehogy. Ezért ebben a városban nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet, sem a Budapest Pride-ot

– mondta a főpolgármester.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Karácsony főpolgármester szerint: a Budapesti Büszkeség örömünnep és szabadságünnep,

az üzenete egyértelmű:

  • Az emberi méltóság elidegeníthetetlen joga mindenkit megillet.
  • Budapesten senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született és végképp nem azért, hogy kit szeret.
  • Budapesten a másik ember szabadsága éppoly fontos, mint a sajátunk.
  • Budapest büszke a sokszínűségére, amit értéknek tekint, így az immár 30 éves Budapest Pride eseményt.
  • A szabadságot és a szerelmet betiltani nem lehet.

Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője elmondta:

alkotmányos jogunk békésen összegyűlni, együtt lenni, és felvonulni az emberi méltóságunkért, az alapvető jogainkért. És ezt is fogjuk tenni június 28-án, bátran, önazonosan, megszervezve a közösségünket. Ez a küzdelem nemcsak az LMBTQ-közösségé, hanem mindenkié. Budapesttel együtt megvédjük magunkat, és azokat is, akik most félnek, akik most hallgatnak, akik most veszélyben vannak. A civil társadalmat, a magyar állampolgárokat. Mi leszünk a hang, mi leszünk a tett, mi leszünk az akarat.

Kormányreakció

A kormány megdöbbentőnek tartja, hogy a Fővárosnak van pénze a Pride-ra, bezzeg nincs pénze a BKV-ra!

Jobb lenne, ha a főpolgármester a Pride helyett a BKV-val foglalkozna

– reagált közleményében a Pride megrendezésére a magyar kormány.

A BKV és a BKK finanszírozása a legnagyobb kiadási tétel a főváros költségvetésében, az idei évben 168,8 milliárd forintot szánnak rá. A Pride alighanem ennél több nagyságrenddel kevesebbe fog kerülni.

]]>
A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban https://varosikurir.hu/a-megszokas-kuka-feje-tetejere-all-a-forgalmi-es-a-parkolasi-rend-belso-erzsebetvarosban/ Mon, 16 Jun 2025 05:55:14 +0000 https://varosikurir.hu/?p=282110

Belső-Erzsébetvárosban jelentősen megváltozik a közlekedés június 22-től, vasárnaptól, tudatta a BKK. Több utca-szakaszt csak gyalog és kerékpárral közlekedve vehetnek majd igénybe, bizonyos utcákba csak engedéllyel lehet majd behajtani, valamint több helyen is megváltozik a jelenleg érvényben lévő haladási irány.


A nyár végéig tartó tesztidőszak után a szakemberek a tapasztalatok és a beérkezett visszajelzések alapján alakítják ki a végleges forgalmi rendet. A cél az, hogy az intézkedésnek köszönhetően Belső-Erzsébetváros, azaz a VII. kerület Nagykörúton belüli része a főváros egyik legsűrűbben lakott városrésze élhetőbb legyen. be kell látni, hogy a városrész szűk utcái nem alkalmasak az igények egyidejű kiszolgálására.

Éppen ezért….

Június 22-től, vasárnaptól, a nyár végéig:

  • a Kazinczy utca Rákóczi út – Dob utca közötti, tesztjelleggel a Dob utca Rumbach Sebestyén utca – Síp utca közötti, valamint a Csányi utca Nagymező utca – Dob utca közötti szakaszát csak a gyalogos és kerékpáros forgalom használhatja, a gépjárműbehajtás megszűnik
  • csak engedéllyel lehet behajtani a Király utca Rumbach Sebestyén utca – Károly krt. közötti, a Madách Imre út Rumbach Sebestyén utca – Asbóth utca közötti szakaszára, valamint az Asbóth utcába
  • tesztjelleggel a Wesselényi utca egy rövid szakasza a Rumbach Sebestyén utca–Síp utca között kétirányú lesz, a Holló utca gépjárművel ezen keresztül érhető majd el
  • a Kis Diófa utca haladási iránya megfordul, oda a továbbiakban a Király utca felől lehet behajtani
  • a Klauzál tér északkeleti oldalán, a vásárcsarnok előtt a kétirányú forgalom megszűnik, a szakasz a Klauzál utcával azonos módon a Dob utca felé járható

A városrész többi utcájában megmarad a korábbi forgalmi rend, így a gépjármű-behajtás és áthajtás lehetősége.

< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>

Parkolóhelyeket érintő változások

A forgalmi rend bevezetésével egyidőben a parkolási rend is megváltozik Belső-Erzsébetvárosban. Új lakossági parkolóhelyeket jelölnek ki a Wesselényi utcában a Kazinczy és Síp utca, a Rumbach Sebestyén utca Károly körút között, valamint a Klauzál tér több szakaszán. A Wesselényi utca Síp utca és Rumbach Sebestyén utca közötti szakaszán – a kétirányúsítás miatt – a jelenlegi, kétoldali párhuzamos parkolás helyett csak az utca déli oldalán lehet majd parkolni. A tervezés során a szakemberek a helyiek érdekeit vették figyelembe, a lakossági parkolóhelyek számának megőrzésével.

Őszre véglegesedhet a forgalmi rend

A szakemberek a nyár végéig tartó tesztidőszak során folyamatosan gyűjtik majd a tapasztalatokat és visszajelzéseket, hogy azokat is megvizsgálva és felhasználva alakítsák ki a terület végleges forgalmi rendjét.

]]>
Ókovács Szilveszter firnyákosan 29 dolgozót rúgott ki az Operából – 30 főtől csoportos a létszámleépítés https://varosikurir.hu/okovacs-szilveszter-firnyakosan-29-dolgozot-rugott-ki-az-operabol/ Thu, 12 Jun 2025 12:29:14 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281942

Ókovács Szilveszter, a közszolga, akit jelenleg az Operaház főigazgatójaként tartunk el, bejelentette, hogy a csoportos létszámleépítését határát éppen hogy el nem érő 29 fő elbocsátását. A dolog törvényes, csak….


Ügyes…(kedő)!

A Magyar Állami Operaház főigazgatója a szakszervezeti vezetőkkel kedden megtartott havi intézményi érdekegyeztető tanácsi ülésen közölte, még a nyár folyamán felmondanak 29 főnek. Az intézmény vezetője egyszavas indoklást fűzött a bejelentéshez: átszervezés. Az elbocsátandók köréről még ennyit sem közölt, azt se, mely munkaterületeken dolgozókat fogja érinteni

írta meg a Magyar Narancs.

A jelen lévő két szakszervezeti vezető, Rotter Oszkár, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének elnöke és Bárány Balázs, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) elnöke

nem fogadta el a bejelentést, egyeztetést, írásbeli tájékoztatást kértek.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Minden törvényes….

A főigazgató közölte,

megfelelt a törvényi és a kollektív szerződés szerinti kötelezettségének, ami a tájékoztatásra és az egyeztetésre vonatkozik. Ezért további tárgyalást az érdekvédőkkel nem tart szükségesnek.

Álláspontját azzal toldotta meg,

ez az intézkedés megfelel korábbi ígéretének, miszerint nem lesz csoportos létszámleépítés az Operaházban.

A főigazgató azzal érvelt, hogy

egy évvel ezelőtt is látható volt, nem kapják meg a béremelések fedezetét a költségvetésből, jelenleg is milliárdos deficit van. Ezen pedig csak a létszámcsökkentéssel tudnak segíteni.

Amennyiben 30 főnek mondana fel Ókovács,

az már csoportos létszámleépítésnek minősülne, ami kötelezővé tenné a szakszervezetek részvételével létrehozandó bizottság felállítását is.

Ez esetben

  • a munkáltatónak tájékoztatni kell a bizottságot a csoportos létszámcsökkentés okáról,
  • az érintett munkavállalók létszámáról,
  • a kiválasztás szempontjairól,
  • az időbeni ütemezésről,
  • a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos juttatás feltételéről, mértékéről.

A tárgyalásnak ki kellene terjednie

  • a csoportos létszámcsökkentés elkerülésének lehetséges módjára,
  • eszközére,
  • elveire,
  • következményeinek enyhítését célzó eszközökre, valamint
  • az érintett munkavállalók számának csökkentésére is.

Ráadásul a csoportos létszámleépítés alkalmazása a nyilvánosság előtt is sokkal negatívabban jelenítené meg az Operaházat.

Csak úgy….

2025 áprilisában írtuk: „Ókovács Szilveszter, akit az Operaház igazgatójaként tartunk el, újabb konfliktust igyekszik generálni az általa vezetett intézmény dolgozókat képviselő szakszervezetével szemben. Konkrét válaszok helyett lózungokkal és a jogi út fontolgatásával fenyegetőzik. Az operaházi szakszervezet rakott ki egy valószínűleg mesterséges intelligenciával készült képet az igazgatóról. A nyilvánosságban is évek óta tart a konfliktus az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSz) és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója között. A szakszervezet legutóbbi nyílt levelében egy

tajvani turné munkakörülményeit panaszolta el Ókovácsnak, emberséges és az egészséget nem veszélyeztető, jogszerű munkáltatásra vonatkozó azonnali intézkedéseket követelve, és utalásokat téve arra, hogy az igazgató esetleg turistáskodásra és élményszerzésre is használja a hivatalos utakat.

Emellé egy valószínűleg mesterséges intelligenciával generált képet is csatoltak illusztrációként, amelyen az eltorzított testű Ókovács fényképezőgéppel a nyakában sétálgat Taipei utcáin.

Ókovács nevéhez fűződik….

Ókovács Szilveszter volt az, aki kitalálta, hogy úgy növeli meg az intézmény bevételét, hogy az amúgy szünet nélkülire íródott Carmina Burana előadást megszakítja egy szünettel, hogy a „nagyérdemű” többet ehessen-ihasson a büfében.

Szintén Ő találta ki…

2024 szeptemberében írtuk: Ókovács Szilveszterről, az Operaház igazgatójáról sok minden elmondható, de, hogy ne lennének -hol jó, hol rossz- ötletei, azt nem lehet ráfogni. Emlékeznek például a szünettel feldarabolt Carmina Burana előadásra csak azért, hogy legyen ideje a nagyérdeműnek „büfézkedni”? Vagy megvan még a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete sztrájkja alatti néma előadások esete, amiket maga az igazgató mesélt végig? Új ötlete, hogy

nem lehet csak úgy besétálni a Magyar Állami Operaház épületébe. Az Andrássy úton andalgó turistáknak és a nemzet dalszínházára kíváncsi honpolgároknak is 2000 forintot kell fizetniük azért, hogy lábukkal illethessék az Ybl-palota padlóját

– vette észre a hvg.hu egyik olvasója. A lapnak azt írta az intézmény vezetése, hogy

„az új jegy bevezetését a Magyar Állami Operaházban 2024 tavaszán elfogadott sztrájkmegállapodás hatására megnövekedett működési költségek forrásainak előteremtése teszi szükségessé”.

Hozzátették:

„Dalszínházunk az Operaház földszinti közönségforgalmi tereinek látogatására 2000 Ft-os sétálójegyet vezetett be, amely a jegypénztárainkban váltható meg, és amelynek ára a megváltást követő 72 órában beszámítható operaházi előadások, illetve csoportos vezetett épülettúrák jegyvásárlása esetén”.

]]>
Nem a tinta, vagy a mondandó fogyott el – Az Erzsébetváros Újság aktuális száma üres címlappal jelent meg https://varosikurir.hu/nem-a-tinta-vagy-a-mondando-fogyott-el-az-erzsebetvaros-ujsag-aktualis-szama-ures-cimlappal-jelent-meg/ Thu, 12 Jun 2025 09:23:28 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281937

„Kedves Olvasó! Bizonyára észrevette, hogy az Erzsébetváros Újság ezen a héten üres címlappal jelent meg. Ennek az az oka, hogy -több önkormányzati lappal egyeztetve- úgy döntöttünk, hogy ilyen módon tiltakozunk a kormány és a Fidesz szájkosártörvénye ellen….”-írta a lap szerkesztőségi üzenetében.


„Nem azért, mert elfogyott a tinta…”

„Az Erzsébetváros Újság aktuális száma üres címlappal jelent meg. Nem azért, mert elfogyott a tinta a nyomdában, hanem azért, mert a szerkesztőség, több budapesti önkormányzati lappal összefogva úgy döntött, hogy így tiltakozik az „átláthatóságinak” nevezett törvénytervezet ellen….”

-kezdte bejegyzését Niedermüller Péter polgármester.

„Félreértés ne essék, ez nem politizálás, hanem szakmai kiállás

A tervezet ugyanis nem az átláthatóságról szól, azzal senkinek sincs gondja, hanem arról, hogy a hatalmon lévők elhallgattassák a tőlük független újságokat, hírportálokat, tévéket, rádiókat. Ez már nem feltételezés, ugyanis egyes kormánypárti politikusok ezt már egyre nyíltabban felvállalják. Amikor egy ilyen támadás éri a sajtó szabadságát, akkor a szakmának ki kell állnia az értékei mellett. Tudjuk, hogy most a nyárra lekerült a napirendről a tervezet, de nem tudhatjuk, hogy ősszel mivel fog visszatérni a hatalom. A szerkesztőség döntését megértjük és tiszteletben tartjuk

-zárul a polgármester posztja.

Az újságot ide kattintva tudja átfutni.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

 

]]>
Nagy Bandó András: „mitől vagytok beszarva? (…) Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége…” https://varosikurir.hu/nagy-bando-andras-mitol-vagytok-beszarva/ Wed, 11 Jun 2025 05:55:19 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281875

Puzsér Róbert kedd 18 órára „Polgári ellenállás” címmel hirdetett demonstrációt a Kossuth Lajos térre. Az esemény leírásában ez állt: „Ha most nem hallatod a hangod, később már nem lehet. Ha most nem állsz ki azért, amiben hiszel, később már hiába teszed. Ha most nem szállsz síkra a szabadságodért, később már kár lesz kapkodnod a levegő után. Ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz. Nincs hova hátrálnod: cselekedj.”


Bár Kocsis Máté múlt szerdán bejelentette, a Fidesz a törvény szavazását őszre halasztja, a tiltakozást nem fújták le. Zenészek, művészek, bloggerek, influenszerek és újságírók szólaltak fel a Polgári Ellenállás elnevezésű tüntetésen.

Nagy Bandó András: „beszélőre jöttem…”

Nagy-Bandó András székkel érkezett a színpadra, és azon ülve kezdte meg a beszédét. Azzal indított, hogy azért hozta magával az aülőalkalmatosságot, mert olyan dolgokat fog mondani, amitől úgyis le kell ülni. Hozzátette:

„amúgy is beszélőre jöttem”.

Köszöntötte az arcfelismerő rendszereket, majd minden irányból megmutatta az arcát, mintha előállítási fotó készülne róla. Az átláthatóságinak nevezett törvénnyel kapcsolatban így fogalmazott:

„Rájöttetek, hogy az üvegen át lehet látni, de a tükörrel bajotok lenne.”

Később már „átvághatóságinak” nevezte a jogszabályt, és hozzátette, hogy a hatalom

„Fletó módra el lett kúrva”.

A politikai helyzetre reagálva megkérdezte:

„Mitől vagytok beszarva? A jövő évi választásoktól? (…) Egy választás nem a világ vége, csak a NER vége.”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Pénz beszél – de kié?

A leggazdagabb magyarokról is szó esett. Azt mondta, kettő is van belőlük, de mindig keveri őket:

„Mészáros Viktor és Orbán Lőrinc.”

Azt is megkérdezte:

„Mire akarjátok még költeni a jövőben ellopott milliárdokat? Hidat vagy tudományos akadémiát akartok építeni?”

Elhangzott az is, hogy ha ősszel újra próbálkozik a hatalom a törvénnyel, ők is újrakezdik. Azt mondta, nem tudni, mit találnak még ki, hogy megtarthassák a rendszert, és meddig akarnak elmenni azon az „Isten csapáson”, amit azért vágtak az ország természetvédelmi területén, hogy „kibaltázzák” azokat, akik útját akarták állni az esztelen tarolásnak. Úgy fogalmazott, el tudja képzelni azt a parlamenti falugyűlést, ahol a

„133 bátor, távvezérelt ujjú képviselő” vitatkozik: „igen–nem, de igen, akkor sem”.

A közönség aktív volt, többen bekiabáltak. Az egyik hang így szólt: „Kurva anyátokat, de most már tényleg.” Erre Nagy-Bandó azt mondta: „Elszabadult a tömeg.” Amikor az „1 százalékok lenyúlásáról” beszélt, még hangosabb lett a reakció. Kijelentette, hogy

a magyarok nem háborúpártiak, nem poloskák, nem kémek vagy hazaárulók, és legfőképp nem „agymosott Orbán-hívők”. Úgy fogalmazott: szabad emberek, akik, ha a szabadságról van szó, nem hátrálnak meg.

Arról is beszélt, hogy őt nyugdíjasként nem lehet megvásárolni, sem 30 000 forinttal, sem 13. havi nyugdíjjal, sem ígéretekkel. Hangsúlyozta:

„Ennél drágább rongy életem és a hazám becsülete.”

A beszéd végén oroszul szólította meg Orbán Viktort, majd lefordította magyarra:

„Orbán-elvtárs, gyakorolj önkritikát, mondd el, mi történt 2013-ban Szentpéterváron, miért hallgatod el, amit csak te tudsz, és Putyin.”

A tüntetésen felszólaltak:

  • Ács Dániel – a 444 újságírója
  • Borsi Bálint
  • Bizzer Mátyás
  • Bogos Csaba
  • Csákányi Eszter
  • Csató Adorján Funktasztikus
  • Dévényi István – a Magyar Hang újságírója
  • Sallai Dé:Nash
  • Hadházy Ákos – független országgyűlési képviselő
  • Illés Helga
  • Lampé Ágnes – újságíró, társszervező
  • Lányi András
  • Levitin Dávid Dave
  • Lovasi András – zenész
  • Magyar Dávid
  • Nagy-Bandó András
  • Pajor Tamás
  • Pankotai Lili – diákaktivista
  • Radics Peti
  • Stumpf András – a Válasz Online újságírója
  • Varga Martin Hiperventi
  • Zentai Márk

]]>
Budapesti hétköznapok Archives | Városi Kurír nonadult
„Polgári Ellenállás” – Tüntetés a Kossuth téren, nézze itt élőben https://varosikurir.hu/polgari-ellenallas-tuntetes-a-kossuth-teren-nezze-itt-eloben/ Tue, 10 Jun 2025 17:13:24 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281861

Puzsér Róbert kedd 18 órára „Polgári ellenállás” címmel hirdetett demonstrációt a Kossuth Lajos térre. Az esemény leírásában ez állt: „Ha most nem hallatod a hangod, később már nem lehet. Ha most nem állsz ki azért, amiben hiszel, később már hiába teszed. Ha most nem szállsz síkra a szabadságodért, később már kár lesz kapkodnod a levegő után. Ha ma nem véded meg az európai identitásod, holnap már az Eurázsiai Unióban ébredsz. Nincs hova hátrálnod: cselekedj.”


„Jövő tavasszal nem fuvallat leszünk, hanem az eget is megrengető orkán”

Kedden szavazott volna az Országgyűlés a nagytakarítási törvényről, de Kocsis Máté múlt héten váratlanul bejelentette, a Fideszben lévő viták miatt őszre csúszik a javaslat.

A „direkt diktatúra őszig elhalasztva”,

ennek ellenére a Kossuth térre szervezett tüntetést megtartják. A szervezők többek között azt kérték, hogy a résztvevők ne vigyenek pártzászlókat az eseményre, ne takarják el az arcukat, valamint kövessék a szervezők és a rendőrség utasításait, hogy a demonstráció békés, valamint biztonságos legyen.

  • Lampé Ágnes műsorvezető köszöntötte a megjelenteket. Nekünk újságíróknak is meg kell most szólalnunk – mondta az ellehetetlenítési törvény kapcsán. Hozzátette: ennyi színész, blogger, újságíró és influenszer eddig egyetlen tüntetésen sem szólalt még fel.

Felszólalók

A tüntetésen a z alábbiak szólalnak fel:

  • Ács Dániel – a 444 újságírója
  • Borsi Bálint
  • Bizzer Mátyás
  • Bogos Csaba
  • Csákányi Eszter
  • Csató Adorján Funktasztikus
  • Dévényi István – a Magyar Hang újságírója
  • Sallai Dé:Nash
  • Hadházy Ákos – független országgyűlési képviselő
  • Illés Helga
  • Lampé Ágnes – újságíró, társszervező
  • Lányi András
  • Levitin Dávid Dave
  • Lovasi András – zenész
  • Magyar Dávid
  • Nagy-Bandó András
  • Pajor Tamás
  • Pankotai Lili – diákaktivista
  • Radics Peti
  • Stumpf András – a Válasz Online újságírója
  • Varga Martin Hiperventi
  • Zentai Márk

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Megafonék „időben” elkezdték a savazást…

Amit félre kell magyarázniuk:

Két Kossuth tér van?

Deák Dániel szerint:

„Puzsér Róbert nem más, mint Magyar Péter első számú celebje. Az átláthatósági törvény miatt Magyar Péter nem mert tüntetni, inkább Puzsért tette színpadra… és hát … ennyien kíváncsiak a Tiszás Puzsérra. Pár száz lézengő ember. Persze a Telex majd biztos leírja, hogy tízmilliók voltak itt … A kép 10 perccel a tüntetés kezdése után készült.”

Bohár Dánielnek sem jutott eredeti, vagy a témához illő poszt:

„Így hazudik a Telex! A fotó 18:10-kor készült. 10 perccel a hivatalos kezdés utan. Ahogy nézem, azért lehet moccanni.”

Apári Bence is beállt a Megafon-sorba

„Hát persze. 😂Moccanni sem. Szép volt Telex, megy dollár. 👍🏻👍🏻(A fotó 18.10-kor készült.)

]]>
Budapesti hétköznapok Archives | Városi Kurír nonadult
Elindult a Pride-eseménysorozat https://varosikurir.hu/elindult-a-pride-esemenysorozat/ Sat, 07 Jun 2025 07:55:03 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281669

Pénteken a budapesti Akváriumban nyitották meg a Pride eseménysorozatának első fejezetét telt ház mellett. Idén is több mint 90 programmal várja az érdeklődőket a Budapest Pride Közösségi Fesztivál. A civil szerveződések, civil szervezetek és magánszemélyek által létrehozott rendezvény felhozatalában színházi előadások, filmvetítések, sportprogramok, történelmi előadások, beszélgetések, workshopok, kirándulások, játékestek, bulik és városi séták is szerepelnek, és– mint minden évben – a szervezők szándékai szerint június 28-án a Budapest Pride Felvonulás, illetve az azt követő Rainbow Party zárja a fesztivált.


„Itthon vagyunk”

Az Akváriumban az esemény kezdete előtt nem sokkal megjelentek a vendégek, akiket szivárványos kitűzők, asztalterítők és zászlók sokasága várt. A korábbi Pride-megnyitókhoz képest ez az esemény érezhetően más volt: a civil érdeklődők mellett sorra jelentek meg a bejáratnál nagykövetek (például a német, a norvég, a brit) és politikusok is. Köztük Karácsony Gergely, Hadházy Ákos, Baranyi Krisztina és Dobrev Klára. A megnyitót Kovalcsik Ildikó, azaz Lilu nyitotta meg műsorvezetőként. Arról beszélt, hogy a Pride-ot célzó törvény után megpróbálták néhányan lebeszélni a részvételről, mert azt mondták neki, hogy ez már „egy politikai stratégia része”. Lilu arról beszélt, ő nem ért a politikához, de, tette hozzá cinikusan, „megérti”, hogy a kormány az LMBTQ-közönséget támadja, „én sem szívesen beszélnék a magyar gazdagságról vagy a gyerekvédelemről, akár az oktatásról vagy az egészségügyről”. De ő itt van, mert

„egy civilnek ma Magyarországon így kell tennie, ha szereti a hazáját. És én nagyon szeretem a hazámat”.

– mondta. Felolvasta Martin Niemöller

„mikor a nácik elvitték a kommunistákat”

kezdetű idézetét.

„Ezért vagyunk itt” – tette hozzá. Lilu bemutatta az idei Pride szlogenjét, ami az, hogy „Itthon vagyunk”.

A műsorvezető hozzátette: ez azt is szimbolizálja, hogy az LMBTQ-közösség

„nem egy nyugatról importált termék vagy propaganda, hanem egy szexuális kisebbség ugyanazokkal a problémákkal, mint mások.”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Radványi Viktória, a Pride elnökségi tagja

arról beszélt, hogy a mostani törvényt nem lehet félvállról venni, mert ők az emberek alapjogait védik, az emberi minimumot.

„És ezt nem lehet félvállról venni. Ez a hazánk, és ezt senki nem veheti el tőlünk”.

Radványi arról is beszélt, hogy az LMBTQ-közösségnek Magyarország nem „zászlólengetésről vagy szimbólumok kisajátításáról szól”, hanem arról, hogy „figyelünk egymásra”. Hozzátette:

„a keleti blokkból Kelet-Németország után Magyarországon szerveztek először felvonulást. Amikor a kormány be akarja tiltani a Pride-ot, akkor a magyarok történelmét köpik szembe”.

2025-ben mindenképp megtartják a Pride-ot, a részleteket viszont még továbbra sem tudni

A megnyitón résztvevők ennek ellenére arról beszéltek, hogy mindenképp elmennek rá, van, aki „először igazította a naptárában a Pride-hoz” a júniusi programjait. Korosztálytól függetlenül azt mondták, hogy ezt alapvető kötelességüknek érzik. A Pride elleni törvény szerintük ugyanis nem csupán a kisebbségekről szól, hanem kezdete valaminek, és „erre mutat az ellehetetlenítési törvény terve is” – amelyet a Fidesz a jelek szerint őszig inkább mégis félretett.

„Én nem vagyok érintett, de kimegyek azokért, akik igen. Arról, hogy kihez vonzódik, nem tehet az ember. Elkeserítő, hogy 2025-ben ezzel foglalkozik a kormány, nem a létbizonytalansággal”

– mondta a Telexnek egy fiatal lány, aki egy barátjával érkezett a megnyitóra. Szerintük akkor is ki kell menni, ha pénzbüntetés jár érte, mert

„ez nekem egy pénzbírság. Annak viszont ez az élete, aki például azért nem kap Magyarországon albérletet, mert nem úgy néz ki, mint egy átlagos család a kormány plakátjain”.

Úgy látják, az önazonosságukat veszítenék el, ha nem mennének Pride-ra.

Üzenni Európának

A színpadon Radványi arról beszélt, hogy

„azért támadnak kemény eszközökkel minket, mert a puha eszközök, jogfosztások nem működtek”.

Szerinte a különböző jogokra, például örökbefogadásra vonatkozó csorbítások után most „az alapvető jogokat támadják”, de nem lehet csendben tűrni:

„nem vagyok hajlandó évekig várni, hogy majd a dédunokáim eljöhessenek arra az esküvőre, ahol összeházasodhatok a feleségemmel”.

A résztvevők szerint ezt a fajta ellenállást érezheti a kormány is, ezt mutatja az, hogy a miniszterek „összevissza beszélnek” – fogalmaz az egyik résztvevő. Arra gondolt, hogy Lázár János például többször is arról beszélt, hogy be kell tiltani Pride-ot, Tuzson Bence igazságügyi miniszter pedig a Kincsem Parkba száműzné a felvonulást. Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter ugyanakkor kijelentette Brüsszelben, hogy „nincs Magyarországon olyan, hogy Pride-betiltás”, Navracsics Tibor pedig arról beszélt, hogy szerinte a jelenlegi törvény alapján meg lehetne tartani a Pride-ot. A miniszteri ellentmondások láncolatát pedig egyelőre nem igazán oldotta fel a kormány, a legutóbbi kormányinfón Gulyás Gergely nyilatkozatával sem lett tisztább a kép.

A résztvevők úgy látták: nem igazán lehet mit gondolni erről a törvényről, ha még a miniszterek sem tudják, hogy mi van. Szerintük annyi biztos, hogy Pride lesz, és azon jelzésértékűen EP-képviselők is részt vesznek majd.

„Az, hogy ők eljönnek, hangot ad. Orbán persze leszarja, mit mond az EP, de nem is ez a lényeg”.

Volt, aki szerint az EP-t is nyugati propagandázásra használja majd fel a Fidesz, így jó, ha itt vannak, csak lépjenek is valamit. Hasonlót mondott Radványi is, aki a színpadon

egy QR-kód beolvasására buzdította az embereket: ezen keresztül üzentek a résztvevők az Európai Bizottságnak, hogy „azonnal függesszék fel Magyarországon a gyülekezési jogot” érintő törvényt. Mert, mint Radványi mondta, „a tweetek ideje bőven lejárt, konkrét lépésre van szükségünk”.

Május végén húsz európai uniós tagállam kormánya adott ki nyilatkozatot a közelmúltbeli LMBTQI-ellenes magyar intézkedések miatt, amihez például Ausztria, Csehország, Franciaország, Németország, Szlovénia, a Benelux államok és a három balti ország vezetése is csatlakozott. Múlt héten legalább hetven EP-képviselő jelezte, hogy részt venne a budapesti Pride-on.

Pride, haza, család

„Nekünk ez a családunk biztonságáról szól”

– mondta egy nő, aki három gyereket nevel feleségével együtt – írta a Telex. Ő úgy érezte, a gyerekeik létezését ez a törvény „figyelmen kívül hagyja” és azt is tapasztalták, hogy az iskolában megnőtt a beszólások, atrocitások száma a kormány törvénye óta. Míg a gyerekek oldaláról azt látták, hat rájuk, amivel az interneten találkoznak, a szülői oldalról támogatást kaptak az iskolán belül: de az biztos, hogy tematizálja az életüket a törvény.

„A Pride láthatóságot ad. Hogy mindegy, milyen az ember, görbe a kisujja vagy épp LMBTQ-tag, sokfélék vagyunk. Ha ezt látják a gyerekek, magabiztosabb és boldogabb felnőttekké is válhatnak”

– fogalmazott.

„nem 18 évesen döntöd el, hogy meleg vagy-e. Akár évekig tartó szorongástól menthet meg, ha gyerekként is láthatod, hogy az sem baj, ha más vagy”.

A résztvevők között sok LMBTQ-érintett hangsúlyozta, hogy vagy próbáltak külföldön élni, vagy csak elgondolkoztak rajta, mégis Magyarország az otthonuk. Szerintük ezért is jó válasz a törvényre a Pride idei szlogenje. És annak is örültek, hogy ezt sok nagy név támasztja alá idén: legyen szó a színpadon az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát olvasó Tarr Béláról vagy Gryllus Dorkáról, aki arról beszélt, hogy a normális világ létezik, ott „együtt tudunk örülni két ember boldogságának. A Pride mindannyiunk ünnepe”. Vagy persze legyen szó Bödőcs itt levetített videójáról, aki a homoszexualitásból kigyógyított Jürgenként olyanokkal bulizik, mint Orbán Ráhel, Varga Judit, Szentkirályi Alexandra, Vitályos Eszter, Tóth Gabi, Muri Enikő.

„Én ebből az országból nem megyek, menjenek ők”

Az idei Pride lényegét – már a közönség visszajelzéséből is – érezhetően Kupihár Rebeka költő fogta meg a legjobban, aki arról mesélt a színpadon, hogy élt külföldön, mielőtt hazaköltözött volna, mert

„kezdtem azt érezni, hogy nem tudom elképzelni, hogy a szerelmemet egy idegen nyelven becézzem”. Hazaérve aztán azt érezte, hogy „engem itt gyűlölnek, mégis itt van mindenem”.

A résztvevők közül többen arról beszéltek, ez az, amiről az idei Pride is szól nekik: hogy akkor sem akarnak elköltözni, ha a rendszer durvul. Mert egyrészt „Magyarország mindenkié, nemtől, orientációtól függetlenül”. Másrészt pedig, ahogy a közel kétórás megnyitó végén, kifelé sétálva még egy nő fogalmazott:

„Már mindent elloptak. Én ebből az országból nem megyek, menjenek ők”.

]]>
Budapesti hétköznapok Archives | Városi Kurír nonadult
Véget ért a tízperces leállás Budapesten https://varosikurir.hu/veget-ert-a-tizperces-leallas-budapesten/ Fri, 06 Jun 2025 10:20:39 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281638

Pénteken 11 óra 50 perc és déli 12 óra között a főpolgármester döntése értelmében tíz percre leálltak a BKK járatai Budapesten. A főváros vezetése egy figyelmeztetésnek szánta a tízperces leállást, válaszul arra, hogy a kormány a szolidaritási adó növelésével és egyéb lépésekkel nehéz helyzetbe hozta a fővárosi önkormányzatot, a főpolgármester szerint ellehetetlenítve a működését.


Egyelőre különösebb idegeskedésről nem jött hír,

A Vásárcsarnokban 11:50-kor bemondták hangosbemondón, hogy

„mi is kiállunk Budapest mellett”, szolidaritásból, mert ez minden csarnoknak, helyinek, az egész városnak ügye.

A Kutyapárt több tömegközlekedési csomópontban ingyen sört osztott az utasoknak.

Ha ön bármi furcsát vagy érdekeset tapasztalt a leállás során, kérjük írja meg és küldje el nekünk az info@varosikuri.hu címre.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

10 perc Budapestért – Rendkívüli bejelentkezés

„…köszönöm a türelmüket, a megértésüket…”

Emlékeztetőül

Egy hete a Magyar Államkincstár – a főváros által vitatott, ezért be nem fizetett szolidaritási hozzájárulás miatt – 10,2 milliárd forintot emelt le a Fővárosi Önkormányzat számlájáról, így Budapest pénzügyi válsághelyzetbe került. A kialakult helyzet miatt a fővárosi önkormányzati cégeknél működő szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságot hoztak létre. Az érdekvédők a fővárosi frakcióktól azt kérték, fogjanak össze politikai hovatartozás nélkül, és mentsék meg Budapestet.

„Szeretnénk egy pillanatra megmutatni, hogy mi van akkor, ha ez a város nem működik. Azért egy olyan időszakot választottunk, mert ez kevésbé okoz valódi problémát a városnak”

– mondta hétfőn a főpolgármester, hozzátéve, nem az a céljuk, hogy a közszolgáltatások sérüljenek.

„Azt gondolom, nincs hova hátrálnunk, nem tudunk és nem is akarunk újabb sarcokat kifizetni, amelyek egyébként törvénytelenek és tönkreteszik a várost, hanem fölvesszük a kesztyűt. Ennek az első lépése most, hogy tíz percig leáll a város, a következő lépés egy kétórás figyelmeztető sztrájk lehet, utána pedig már bármi jöhet”

– mondta Karácsony. A főváros egy részsikert elkönyvelhet, Karácsony Gergely a jövő héten tárgyalásba kezd a kormánnyal, azaz Gulyás Gergellyel Budapest helyzetéről.

Csak úgy…

A vasút eközben működött, és a MÁV is reagált a főpolgármester döntésére. A Telexnek a kommunikációs igazgatóság tájékoztatása szerint

11:30-12:30 között a fedélzeti tájékoztató rendszerrel rendelkező elővárosi motorvonatokon az alábbi felvétel hangzott el.

„Kormányzati információ: tisztelt utasaink, a főváros felelőtlen gazdálkodása és csődközeli helyzete veszélybe sodorta a budapesti közlekedést, illetve a vármegye- és országbérletek elfogadását. A MÁV-csoportra azonban ebben a helyzetben is számíthatnak a fővárosban és az agglomerációban közlekedők. Továbbra is változatlan feltételekkel szállítjuk utasainkat.”

]]>
10 perc Budapestért – Ami megáll és ami nem: a pénteki BKK-leállás részletei https://varosikurir.hu/10-perc-budapestert-ami-megall-es-ami-nem-a-penteki-bkk-leallas-reszletei/ Thu, 05 Jun 2025 09:55:02 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281589

2025. június 6-án, pénteken 11:50 és 12:00 között 10 percre megáll Budapest közösségi közlekedése. A főváros ezzel a rövid leállással a közszolgáltatások, így a közösségi közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet. A BKK járatai 11:50-kor még elvisznek a következő megállóhelyig vagy állomásig, ott viszont megállnak, és csak 12:00-kor indulnak tovább.


Induljon korábban….

A BKK közleménye szerint

azok a járművek, amelyek 11:50-kor épp két megálló között haladnak, még elszállítják az utasokat a soron következő megállóhelyig, ott azonban megállnak és csak déltől folytatják útjukat. Ha a járművek nem tudnak beállni a megállóba, a járművezetők akkor is biztosítják az utasoknak a biztonságos leszállás lehetőségét.

Fontos tudnivalók a leállás idejére

  • Minden járművezető biztosítja, hogy biztonságosan leszállhass a járművekről.
  • A metróállomásokon a mozgólépcsők és liftek ebben az időszakban is működnek.
  • A járművek klímaberendezései a leállás alatt is üzemelnek.
  • Ügyfélközpontok és pénztárak zavartalanul nyitva tartanak.

A leállás egyéb részleteiről, az érintett vonalak listájáról a BKK weboldalán lehet olvasni.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

A tízperces leállás nem érinti:

  • a 100E Repülőtéri Expresszt,
  • a HÉV-járatokat,
  • a MÁV-csoport által üzemeltetett helyközi járatokat (azaz a korábbi Volánbuszokat), és
  • a MOL Bubi közbringarendszert.

A június 6-i figyelemfelkeltő eseményről a BKK a fővárosi közösségi közlekedés utasait előzetesen is tájékoztatja:

  • Június 4-től, szerdától péntek délig hangos utastájékoztatás hallható a járatokon a leállásról,
  • a MÁV-csoport járatain (a korábbi Volánbusz-járatokon) és a HÉV-vonalakon szintén elhangzik a pénteki eseményről szóló információ,
  • a FUTÁR-kijelzőkön szintén üzenetek jelennek meg a rövid idejű leállásról.

A menetrendekben nem jelenik meg a tízperces leállás, ezért ebben az időszakban a BudapestGO által tervezett utazások nem lesznek pontosak; a menetrendi adatok a közterületi FUTÁR-kijelzőkön sem jelennek meg, csak a járatok újraindulását követően.

Karácsony Gergely: „…sokan mondják: 10 perc kevés, több, erősebb jelzés kell….”

„Sokan mondják, hogy 10 perc sok, már ez is indokolatlan kényelmetlenséget okoz a budapestieknek.

Pedig ha a kormány folytatja a Budapest-ellenes politikát, és ha most nem állunk ki magunkért, akkor a 10 percből nagyon hamar 10 óra, majd 10 nap, aztán 10 hónap lehet.”

„Évek óta küzdünk azért, hogy a budapestieket megóvjuk a kormány által tizennyolcszorosára növelt elvonásainak következményeitől. Sok fejlesztésről, sok tervünkről kellett lemondani, pedig ötletből, javaslatból eddig is volt bőven – de kisebbet kellett álmodnunk, mint szerettünk volna, azért, hogy legalább fenntartsuk, működtessük mindazt, ami a budapestieknek jár. Budapestnek az elvonások miatt nem maradt pénze fejlesztésre, ezért megszereztük az uniós forrásokat – ám azokat is megakasztotta a kormány vitája az Európai Unióval. És ebben a helyzetben kellett kivédenünk azt, hogy elherdálják Budapest aranytartalékait és jövőjét.

Életünk minden pillanatában ott van Budapest – a város által nyújtott szolgáltatások sora. Megszoktuk, magától értetődőnek vesszük. De már nem az. Nem magától értetődő, hanem erőfeszítés és küzdelem. Küzdelem egy kicsinyes és rövidlátó bosszúpolitikával szemben, és erőfeszítés a valóság megértetéséért.

Vívjuk ezt a küzdelmet eddig sikerrel a jog eszközeivel, és ennél kevesebb sikerrel érvelünk a felelősségről a politikai színtéren. Elmentünk a falig.

Én nagyon bízom a budapestiek megértésében és szolidaritásában. Ez a leállás pénteken most kiállás Budapestért. 10 perc az életünkből a városért, ami az életünk.”

]]>
Akitől így búcsúznak kollégái, az valamit nagyon jól csinált! – ‘Köszönjük, Kati!’ https://varosikurir.hu/akitol-igy-bucsuznak-kollegai-az-valamit-nagyon-jol-csinalt-koszonjuk-kati/ Wed, 04 Jun 2025 17:57:20 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281559

Walter Katalin -Kati- azután adta be felmondását, hogy eredménytelenné nyilvánította a Fővárosi Közgyűlés a BKK és a BKV vezérigazgatói pályázatait. Lemondásakor azt írta, hogy „hosszú gondolkodás után hozta meg ezt a nehéz döntést, még március 31-én, amikor beadta a pályázatát, akkor is úgy gondolta, hogy minden kihívás és nehézség ellenére eredményesen tudja folytatni a munkát. „Hittem abban, hogy Budapesten az eredmények és a kvalifikáció számítanak. Sajnos mostanra minden illúzióm szertefoszlott”.


Kati „távozása a BKK éléről nemcsak a mi ügyünk, hanem egész Budapesté”

„Bár még pár hétig együtt dolgozunk Walter Katalinnal, Katival, ma adtuk át neki a búcsúajándékunkat. Egy fotót és egy levelet, amelyet ily módon megosztunk a nyilvánossággal. Mert a távozása a BKK éléről nemcsak a mi ügyünk, hanem egész Budapesté.

Kedves Kati! Sokat elárul arról, mit jelentesz számunkra, hogy milyen reakciót váltott ki belőlünk, és milyen reakciót láttunk egymáson, amikor kézhez kaptuk a távozásodról szóló leveledet. Sőt, te még arra is figyeltél, hogy ne pletykaként vagy a sajtóból értesüljünk a hírről: elmegy a vezetőnk.

Azon a csütörtök reggel is folytattuk a munkát: volt, aki éppen a járművezetőkkel egyeztetett a telephelyi látogatáson, más pótlóbuszt indított vagy forgalmi hírt olvasott be a rádióba.

Ahogy tőled tanultuk, dolgoztunk felelősséggel minden körülmény ellenére – csak éppen sápadtan, könnyes szemmel, egymás pillantásába kapaszkodva.

Fontos korszak ér véget a távozásoddal

nemcsak a BKK életében, a mi életünkben, de valószínűleg Budapest életében is. Az a korszak,

  • amikor a BKK történetében először, majd’ öt éven át ugyanaz az ember vezette a céget.
  • Amikor tudtuk, mit miért teszünk, mert a döntések velünk is megosztott, átgondolt tervek szerint, határozott célok és értékek mentén születtek.
  • Amikor közösséggé formálódtunk, mert erre külön figyelmet fordítottál.
  • Amikor felnézhettünk arra, aki vezetett minket, mert okosnak, felkészültnek és nagyon emberinek láttuk minden helyzetben.
  • Amikor egymás után jöttek a büszkeségre okot adó eredmények – a Bubi 2.0, a BudapestGO elindulása, a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása, az elektronikus jegyrendszer pilotja –, pedig minden körülmény ellenünk játszott.

Büszkék voltunk az elismerésekre, amiket kaptál – pl. az EMTA-elnökségre vagy a Menedzserszövetség innovációs díjára –, mert mindig egyértelművé tetted: mindez a velünk közös munka eredménye is.

A Covid idején vetted át a céget, jött az energiaválság, a finanszírozási nehézségek, az EU-s pályázatok körüli hercehurca. Folyamatosan feljebb szerelték az akadályokat, de az irányításoddal mindig átugrottuk azokat.

Aztán jött egy olyan akadály, amely mindezekhez képest átugorhatatlannak bizonyult

Hónapok óta értetlenséggel és aggodalommal figyeltük a vezérigazgatói kiválasztást. Átláthatatlannak, méltatlannak éreztük – mind magunkra, mind a pályázókra nézve. Sajnáljuk, de megértjük, hogy már nem akarsz részt venni ebben a bizonytalan kimenetelű eljárásban, és csodáljuk az eddig tanúsított nyugalmadat, kitartásodat. Örökké hálásak leszünk neked mindazért, amit a munkáról, a felelősségvállalásról, a közösségről tanultunk tőled!

Köszönjük, Kati!
Szeretettel,
a BKK munkatársai

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

]]>
Miket beszél Karácsony? Nem 18, csak 11.4 milliárddal vágja meg a kormány Budapestet! https://varosikurir.hu/miket-beszel-karacsony-nem-18-csak-11-4-milliarddal-vagja-meg-a-kormany-budapestet/ Wed, 04 Jun 2025 10:58:44 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281545

Ahogy arról beszámoltunk, „Újabb kormányzati sarc a főváros ellen” címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót  Karácsony Gergely főpolgármester. Bejelentette, hogy újabb politikai sarc sújtja a fővárost, a kormány mindent megtesz azért, hogy Budapest elveszítse működőképességét, ami számszerűsítve nagyjából 18 milliárd forint.


Nagy Márton csípőből…

Nagy Márton egy rövid Facebook-posztban reagált

„Karácsony Gergely újra hazudik! A szerencsejátékot érintő iparűzési adómódosítás egy adószabályozási hiányosságot szüntet meg és csak a Szerencsejáték Zrt.-t érinti. A módosítás a kaszinókra nem vonatkozik! Az NGM hamarosan külön közleményben is tisztázni fogja a helyzetet, az adóügyi szakmai kérdéseket is rendezve. Vigyázat! A főpolgármester újra el akarja terelni a figyelmet arról, hogy a Karácsony-Tisza koalíció csődbe vitte az ország leggazdagabb városát”

– posztolta ki a nemzetgazdasági miniszter.

Kisvártatva…

Nem sokkal később megérkezett  az mforhoz a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a „kifejtős változat”, amely új információkat is tartalmaz. Az NGM közleménye emlékeztet a módosítás 2025. május 13-án lett benyújtva az Országgyűlésnek, s az

„a főpolgármester által elmodottakkal szemben a helyi adókról szóló törvény nettó árbevételre vonatkozó szabályai jelenleg is figyelembe veszik egyes sajátos – a szokásos termék értékesítéstől, szolgáltatás nyújtástól lényeges jellemzőiben eltérő – tevékenységek jellemzőit. Így például a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál sem része a nettó árbevételnek a kifizetett kamat és kamat jellegű ráfordítás. A biztosítóknál a nettó árbevétel kiindulópontja eleve a biztosítástechnikai eredmény, nem pedig a bevétel, azaz a kárráfordítás nem jelenik meg a nettó árbevételben”.

Majd így folytatják:

„Az előbbiekkel szoros analógiát mutat a szerencsejáték-szervezők működése, ezért a tevékenységgel kapcsolatban szükségszerűen jelentkező nyeremény ráfordítás levonhatóvá tétele adószakmailag indokolt, ezt a hiányosságot pótolja a módosítás. A biztosítói tevékenységhez hasonlóan ezáltal a helyi iparűzési adó alapból levonhatóvá válik a szerencsejáték nyereményként szükségszerűen kifizetendő összeg. A kaszinókat ez a módosítást nem érinti, így számukra előnyt sem jelent, minden ezzel kapcsolatos állítás hamis és félrevezető”

– üzennek ezzel Karácsonynak.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

A Budapestet érintő bevételkiesésről pedig az NGM azt közölte,

„az éves szinten jelentkező 19 milliárd forintos hatás csak egy része, 60 százaléka Budapestet (ez 11,4 milliárd – a szerk.), 40 százalék más településeket érint. A Szerencsejáték Zrt. továbbra is Budapest legnagyobb adófizetői közé tartozik, miközben bevételeit a teljes ország területéről szerzi. Budapest tehát változatlanul jelentős bevételeket realizál a szerencsejátékból, szemben az ország legtöbb településével”.

]]>
Karácsony Gergely: újabb kormányzati sarc a főváros ellen – Frissítve Nagy Márton mondandójával https://varosikurir.hu/karacsony-gergely-ujabb-kormanyzati-sarc-a-fovaros-ellen/ Wed, 04 Jun 2025 08:09:51 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281527

Újabb kormányzati sarc a főváros ellen címmel rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett Karácsony Gergely főpolgármester. Szerdára összehívták Vitézy Dáviddal a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság és a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság rendkívüli közös ülését, amin kiderül, hogy a főváros a radikálisabb eszközök bevetését is elfogadja-e a kormány elleni harcában.


A törvénymódosítás már július 1-jével életbe léphet

Karácsony Gergely azzal kezdte, hogy egy újabb politikai sarc sújtja a fővárost, a kormány mindent megtesz azért, hogy Budapest elveszítse működőképességét. A parlament asztalán van az idei törvények módosításáról szóló javaslat, amelynek 61. paragrafusában van egy mondat:

„A szerencsejáték-szervezőknél az értékesítés nettó árbevétele csökken az elszámolt nyeremény ráfordítással”.

Ez talán ártalmatlannak tűnik, de azzal jár, hogy

a szerencsejátékiparban gyakorlatilag a negyedére csökkentik az iparűzési adó befizetési kötelezettségét.

A Szerencsejáték Zrt. 24,5 milliárd forintnyi iparűzési adója ezzel a negyedére csökkenne. Mivel

a Szerencsejáték Zrt. telephelyei szinte csak Budapesthez kötődnek, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kivesznek nagyjából 18 milliárd forint iparűzésiadó-bevételt a főváros költségvetéséből.

Na, ki jár jól?

Nem csak az állami Szerencsejáték Zrt., de fideszes vállalkozások is érintettek, folytatta Karácsony. Például az LVC Diamond Kft., amely a budapesti kaszinóbiznisz legfontosabb szereplője. Különösen aggályos, hogy ennek a törvénynek a Fidesz frakcióvezetőjének férje, illetve a hozzá kapcsolódó üzleti kör lesznek a haszonélvezői a főváros kárára.

Ez a cég most nem Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszteré, de nyilvánvaló, hogy ugyanaz az érdekkör sertepertél a budapestiek pénze körül, Garancsi István és Habony Árpád.

Végül bejelentette, hogy

pénteken 10 percre leáll a közlekedés Budapesten,

amire csúcsidőn kívül, 11 óra 50 perctől délig kerül sor.

„Ez nem egy sztrájk, ez egy tulajdonosi döntés”

– mondta a bejelentés kapcsán Karácsony. A főpolgármester szerint szeretnék

„megmutatni egy pillanatra, hogy mi van akkor, ha ez a város nem működik.”

Ehhez szándékosan választottak olyan időpontot, amely nem akadályozza annyira a közlekedést. Arról is beszélt, hogy az elmúlt 3 évtizedben a budapestiek hozzászoktak ahhoz, hogy a közszolgáltatások működnek,

a jövőre nézve azonban nem tudja megígérni, hogy „minden rendben lesz.”

Karácsony Gergely újságírói kérdésre közölte, hogy nagyon buta lépésnek tartaná, ha felmondanák a vármegyebérlet-szerződést.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Frissítés!

Karácsony Gergely újra hazudik

– állítja Nagy Márton szerda délelőtti Facebook-bejegyzésében, miután a főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy egy Országgyűlés előtt lévő tervezet elfogadása esetén mintegy 18 milliárd forint iparűzésiadó-bevételt vennének el a főváros, illetve a kerületek költségvetéséből, és ez a pénz a Szerencsejáték Zrt.-hez és fideszközeli kaszinókhoz kerülne.

A nemzetgazdasági miniszter szerint viszont

a szerencsejátékot érintő iparűzési adómódosítás egy adószabályozási hiányosságot szüntet meg és csak a Szerencsejáték Zrt.-t érinti. A módosítás a kaszinókra nem vonatkozik.

Hozzátette:

a Nemzetgazdasági Minisztérium hamarosan külön közleményben is tisztázni fogja a helyzetet, az adóügyi szakmai kérdéseket is rendezve.

]]>
Életveszélyes támadás érte Budapest belvárosában Jeszenszky Géza volt külügyminiszter ellen https://varosikurir.hu/eletveszelyes-tamadas-jeszenszky-geza/ Mon, 02 Jun 2025 14:21:32 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281427

Rátámadtak az utcán Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és korábbi washingtoni és oslói nagykövetre, aki levélben adott hírt az esetről a Népszavának. Jeszenszky telefonon a Telexnek is megerősítette a támadás tényét, melyről részleteket is megosztott.


A támadás vasárnap 14:30 körül történt, amikor feleségével éppen elhagyták otthonukat

A volt diplomata a Népszavának erről írt levélben részletezi, hogy éppen a feleségével tartott hazafele, amikor a kapu bejáratában egy nagy ütést érzett a fején.

„Első benyomásom az volt, hogy egy tégla eshetett le a mennyezetről. Mielőtt megfordulhattam volna, jött egy második csapás. Egy sapkát viselő álarcos férfi akart megölni. Először vascsőre gondoltam. Próbáltam rúgással távol tartani, de talán visszalökött és a hátamra estem. Ekkor Editre, a feleségemre sújtott, de egy közelben álló férfi – ezt látva – próbálta lefogni így csak kisebb volt az ütés és nagy púpot okozott”

– írta. Jeszenszky Géza elmondása szerint ezután a segítségére siető férfival együtt, vérző fejjel a támadó után futott, és mások is csatlakoztak „az üldözéshez”, a végén már csak a segítő futott az elkövető után, és közben hívta a rendőröket, akik végül a Fővám téren elfogták az elkövetőt.

„Két éve ugyanez az ember hasonló módon támadott meg az udvarunkon, akkor is álarcban, de akkor sikerült elmenekülnie, nem találták meg”

– fűzte hozzá Jeszenszky Géza, aki szerint a rendőrök most viszont megtalálták a fémkalapácsot is.

„Azt gondoltam, hogy nagyobb baj nem történt, de a mentők feleségemmel együtt bevittek a Semmelweis klinikára, ahol a CT megállapította, hogy a fülem alatt betört a koponyám. Még aznap este megoperáltak, úgy tűnik, hogy elmúlt az életveszély, de legalább egy hétig a kórházban tartanak”

– mondta a volt külügyminiszter. Az orvosok szerint rosszabbul is járhatott volna. Mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

]]>
Az Örkény Színház pedagógus-továbbképzési programja nem kell az Oktatási Hivatalnak https://varosikurir.hu/az-orkeny-szinhaz-pedagogus-tovabbkepzesi-programja-nem-kell-az-oktatasi-hivatalnak/ Mon, 02 Jun 2025 06:55:44 +0000 https://varosikurir.hu/?p=281380

„Tekintettel arra, hogy drámapedagógiai, színházpedagógiai témában számos pedagógus-továbbképzés szerepel az Oktatási Hivatal nyilvántartásában, így nem indokolt ebben a témában új továbbképzés nyilvántartásba vétele és meghirdetése” – válaszolták „felelősék” az Örkény Színház „A színház iskolája” című képzésével kapcsolatban.


A kultúra túl van értékelve?

Az Örkény Színház szombaton tartotta „A színház iskolája” című továbbképzése záróeseményét, amelyen átadták a tanúsítványokat, és a program résztvevőivel együtt előretekintettek a következő évadra, a képzés jövőjére is

– írja közleményében a színház honlapja. Öt évvel ezelőtt akkreditálták a pedagógus-továbbképzési programot, melynek köszönhetően évről évre egyre több kiváló, a művészeti nevelést magasfokon művelő tanárt ismertek meg, akik a minőségi színház élményét keresik diákjaik számára, és rengeteg energiát áldoznak arra, hogy tanítványaikkal együtt felkészülten, nyitottan, kíváncsian vágjanak bele egy-egy színházlátogatás kalandjába. A 2025. januárjában megjelent kormányrendelet szerint, mostantól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre és az Oktatási Hivatalra bízzák a kötelező és választható pedagógus-továbbképzések megszervezését.

Az öt évre megszerezhető akkreditációk lejárta után csak azoknak a szervezeteknek van lehetőségük a választható továbbképzések listájára kerülni, amelyekkel az Oktatási Hivatal külön szerződést köt.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Végülis ez nem hadi alapismeret….

A szerződéskötés feltételei:

  • Ingyen munka. Az NKE-n és az OH-n kívüli szervezeteknek tudomásul kell venniük, hogy sem a résztvevőktől, sem az államtól nem kapnak díjazást az elvégzett munkáért.
  • „A képzés indokoltsága és szükségessége”. A képzést meghirdetni vágyó szervezet egy adatlapon néhány bekezdésben kifejtheti a program tervezett tartalmát és céljait. A korábbi akkreditációs folyamat részletes szakmai kidolgozottságára immár nincs szükség.
  • Miniszteri jóváhagyás. „A színház iskolája” című képzésről többször is egyeztettek az Oktatási Hivatal munkatársaival.

Az ingyenességet vállaltuk. A szóbeli tájékoztatás alapján a Hivatal továbbította kérésünket a minisztériumba, ebből arra következtettünk, hogy a képzés szakmailag „indokolt és szükséges”. Miniszteri jóváhagyás sajnos nem érkezett

– áll a közleményben.

Ha már rákérdeztek…

Telefonos érdeklődést követően az előzetes következtetésnek ellentmondó írásbeli tájékoztatást kapott a színház:

„tekintettel arra, hogy drámapedagógiai, színházpedagógiai témában számos pedagógus-továbbképzés szerepel az Oktatási Hivatal nyilvántartásában, így nem indokolt ebben a témában új továbbképzés nyilvántartásba vétele és meghirdetése”.

A közleményutolsó mondatai:

„A helyzetet tudomásul véve az Örkény Színház a következő évadban a képzés tapasztalatait felhasználva, megújult formában – de a kötelező továbbképzések keretein kívül – folytatja a pedagógusokkal közös munkát. Szeptembertől ismét évadkövető tanári programmal és tréningekkel várjuk tanári közösségünk korábbi és újonnan csatlakozó tagjait, és létrehozzuk az Örkény Színház Pedagógustanácsát. Kedves Pedagógusok, köszönjük Önöknek, hogy együtt kutathatjuk a művészeti nevelés lehetőségeit. Hogy fáradhatatlanul hozzák, kísérik színházba a jövő nemzedékek nézőit. Hogy segítenek nekünk, amikor – Önökön keresztül – elsősorban feléjük keressük az utat.”

]]>