Connect with us

Ez a nap

A budapesti taxisok tarifaemelést akarnak

Megosztás

A taxisok ismételten a tarfiaemelésre tettek javaslatot a fővárossal folytatott szerdai egyeztetésen, amelyen rögzítették, hogy a későbbiekben a taxisok költségcsökkentését célzó javaslatot dolgoznak ki – közölte Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes.

A taxi nem lesz reklámhordozó

A fővárosi taxirendelet módosításáról a taxisokkal  széleskörű egyeztetés zajlott leamelynek keretében – az Európai Taxis Egyesület kivételével és a Budapest Taxi részbeni egyetértésével – a taxisok és a fuvarszervezők, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) képviselői egybehangzóan, ismételten tarfiaemelésre tettek javaslatot. 

Szeneczey Balázs közölte azt is, hogy a taxikon elhelyezhető reklámok engedélyezése ügyében a főváros álláspontja alapvetően változatlan, azaz a jelenlegi egységes, letisztult megjelenést értéknek tekinti, és nem kíván változtatni rajta.

A repülőtéri taxidroszt használata vagyon értékű jog

A Budapesti Airport (BA) Zrt. magánterületén működő taxidroszt státuszának megváltoztatására a fővárosnak nincs hatásköre, annak a használata tőlük független, pályázati úton elnyert vagyon értékű jog. Hogy a repülőteret más taxisok milyen feltételekkel használhatják, azt a BKK, a Budapest Közút és a BA Zrt. közötti háromoldalú megállapodás tartalmazza. A megállapodás módosításának lehetőségét – ha lesz erre vonatkozó egységes javaslat – természetesen megvizsgálják.

Szeneczey Balázs megismételte: a fővárosnak nem célja a tarifaemelés, de nem fogja meggátolni, ha a taxisok egyértelmű többsége egyetért a módjával, a mértékével, és azt a BKIK-val közösen kezdeményezik.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük