Connect with us

Bulvár

Nagy buli van Mezőhegyesen: a Lázár-Gulyás-Kocsis trió már melegít

Megosztás

Miután Lázár János a dolgos hétköznapokban megemelte az általa vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium nevében a távolságalapú jegyárakat a tömegközlekedésben és kiosztásra jelölt kastélyokat országszerte, a hétvégét lazítással kezdte baráti-kollegiális körben a Mezőhegyesi Ménesbirtokon. Hiába no, nekik is jár a feltöltődés lehetősége, különben hogyan szívathatnának a jövő héten?

Megosztás

Miután Lázár János a dolgos hétköznapokban megemelte az általa vezetett Építési és Közlekedési Minisztérium nevében a távolságalapú jegyárakat a tömegközlekedésben és kiosztásra jelölt kastélyokat országszerte, a hétvégét lazítással kezdte baráti-kollegiális körben a Mezőhegyesi Ménesbirtokon. Hiába no, nekik is jár a feltöltődés lehetősége, különben hogyan szívathatnának a jövő héten?

„A kormány a helyén van” (mosólygós fej)

Ahogy azt megszokhattuk, úgy tűnik a kormánykommunikáció beállt arra a metódusra, hogy míg hét közben nyakunkba zúdítják a megszorításos, brüsszelezős, gyurcsányozós híreket a politikus-elitjük fotói alatt, addig hétvégén „emberarcúsodnak” a fiúk: haverkodnak, iszogatnak, családosat játszanak, mint a köz polgárai.

Nagy mázli, hogy egy-egy fotós mindíg van kéznél!

Lázár János közösségi oldalának kezelője így robbantotta be a munkaszüneti napokat:

„A kormány a helyén van ?”

A hozzászólásokból…

Mindössze fél óra alatt 25 hozzászólás írtak az oldal követői, amiből úgy tűnik, bejön a számítás, mindenki odavan a képért.

„Erős csapat!”

„Könyörgöm, a migránsokat ne engedjétek ide!!!”

„Kitűnő csapat. További eredményes munkát kívánok!”

A birtokról….

Milliárdokért kap négycsillagos szállodaépületet Lázár János ménesbirtoka, a korábbi Nonius szálló felújítása, bővítése várhatóan valahol nettó 3,2 milliárd forint körül állhat meg. Illetve egymilliárdért újítanak fel istállót és kocsiszínt is – írta az RTL márciusban. A korábbi Nonius szállóból egy négycsillagos, 16 szobás szállodát alakítanak ki, ehhez dobják hozzá „a mögötte található parancsnoki épületet” is. A projekt végeként 2022. december 31-ét jelölték meg, a Ménesbirtok honlapja szerint azonban a Nonius Hotel még zárva van a felújítás miatt. Bár a fejlesztés becsült értéke nettó 600 millió forint volt, a szegedi RZB Invest Kft. 2020-ban nettó 1 milliárd 283 millió forintért vitte el a munkát. A beruházásra 840 millió forintot adott a Miniszterelnöki Kabinetiroda alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség.

És miközben Mezőhegyes épül-szépül, az országban közel 300 beruházást halasztottak el, és a kormányban éppen Lázár János dolga lett eldönteni, hogy a forráshiány miatt mely beruházásokról mondjon le a kormány.

Szerző