Connect with us

Kiemelt hírek

Bűnözés a hétvégén

bűn
Megosztás

A hétvége három napján a rendőrök 148 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 42 súlyos és 104 könnyű sérüléssel végződött.

Ezt mondják a számok

A szolgálatot ellátó állomány összesen 415 személyt fogott el, közülük 98 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 277 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 482 személyt állítottak elő, köztük 213 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 61 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 320 esetben foganatosítottak.

Ezen a hétvégén a rendőrök 8 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.

A rendőrök és a katonák 2 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.

Magyarország területén 1 fő határsértőt fogtak el, további 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Egy kis kitekintés

„Európában a magyaroknak a legrosszabb a biztonságérzetük, a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD tavaly novemberben megjelent elemzése szerint pedig a magyar lakosságnak csak a fele érzi magát biztonságban, ha sötétedés után az utcán kell tartózkodnia. Ennél többen csak a drognagyhatalom Mexikóban rettegnek, ahol kilencszer annyi gyilkosságot követnek el, mint nálunk. Mindez úgy még meglepőbb, ha tudjuk: a rendőrségi statisztikák szerint Magyarországon egyre jobb a közbiztonság.” Népszava

Bűnügyi statisztika

Bűnügyi statisztika 2017, forrás: police.hu/népszava

Kapcsolódó

Terjed az erőszak – „A regisztrált bűncselekmény nem egyenlő a bűnözéssel”

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük