Connect with us

Kerítésen innen

Bűnügyek Bécsben és Magyarországon

Megosztás

Amióta Lázár János az osztrák fővárosban járt, azóta az M1 hírekben mindennap van bécsi késelés.

Az ember szemét kiszúrja, hogy milyen módon manipulál a köztelevízió. Az korábban sem tetszett, ha a kereskedelmi tévék híradóinak első negyedórája – húsz perce kizárólag bűnügyekről és balesetekről szólt, mert hiszen ezek sajnos mindennap vannak, megtörténnek Magyarországon és szerte máshol Európában.

Egy hírműsor nem arra való, hogy valamennyi véres bűncselekményt este fél hét és hét között feltálalja a tisztelt nézőnek, választópolgárnak. Miközben, természetesen a kiemelt jelentőségű eseteket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy profi hírszerkesztő tudja a dolgát, még akkor is, ha Mester Ákos anekdotájával élve egy vadászat a medvére másképp jelenik meg a vadászok és másképp a medvék lapjában. Semjén Zsolt skandináv esete itt és most nem játszik.

Öt és fél nap alatt öt késelés történ Bécsben

De térjünk vissza az ominózus bécsi késelésekre. Nem gondolom, hogy az osztrák fővárosban januárban és februárban nem történtek bűncselekmények, akár késsel akár más eszközzel elkövetve, ám ezek természetesen nem kerültek be az M1 hírműsoraiba, míg természetesen ott volt a helye a bécsi televízió képernyőjén.

Ám, amióta elkészült Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bécsi kontraproduktív migránsozó videója az M1-es hírszerkesztők megtalálták a bécsi bűnügyek forrását és mindennap, lehetőleg a hírblokkok elején számolnak be a migránsok, muszlimok, Mohamed „keresztnevű” (sic.) elkövetők rémtetteiről.

Az külön érdekesség, hogy Lázár János útjával egy időben Bécsben egy magyar nő egy szálloda halljában késsel fenyegetőzött, ám szerencsére nem sebesített meg senkit. Halkan jegyzem meg egy „sima” bűncselekménnyel szemben ez terrorcselekmény volt, amit Nyugat-Európában szigorúan szankcionálnak.

Nem vitás tehát, hogy Bécsben vannak bűncselekmények, rablások, késelések, de nézzük mi a helyzet Magyarországon?

Márciusi 1. Szigetszentmiklós: előzetesben a gyanúsított
Egy 31 éves férfit vettek őrizetbe a Pest megyei rendőrök, aki a gyanú szerint 2018. március 1-jén este Szigetszentmiklóson bántalmazott egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette.

Március 6. Emberölés Komorón
Egyik hozzátartozója jelentette be egy 61 éves komorói férfi eltűnését a Záhonyi Rendőrkapitányságon 2018. március 1-jén. A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és visszatérően ellenőrizték a férfi lakcímét. Az eltűnt személyre 2018. március 5-én holtan találtak rá a rendőrök a lakóházához tartozó nyári konyha pincéjében. Megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta.

Március 6. Halálos késelés Bicskén
A rendőrök elfogták és bűnügyi őrizetbe vették a 23 éves gyanúsítottat, aki egy késsel támadt ismerősére. A sértett a szúrások következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Március 7. Kettős emberölés Rákóczifalván
2018.  február 22-én  holtan találtak otthonaikban két férfit Rákóczifalván. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy nap alatt azonosították az emberölések gyanúsítottját. A tapasztalt megyei nyomozók a februári emberöléseket követően a karácsony előtti, gyanús halálesettel is összefüggésbe hozták a 25 éves férfit.

Március 7. Késsel támadt a volt férjére
A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. március 6-án 18 óra 30 perckor egy debreceni családi házban szóváltásba keveredett egy volt házaspár. A veszekedés során a 49 éves nő a konyhaszekrény fiókjából elővett egy közel 15 centiméter pengehosszúságú kést, amellyel a volt férjét oldalba szúrta.

Március 10. Emberölési kísérlet Nagykátán
Két román állampolgár 2017. március 2-án éjfél körül megjelent egy nagykátai tanyán, ahol a sértettet előzetes szóváltást követően bántalmazták, rugdosták. A két férfi a bántalmazás során a sértettől a mobiltelefonját követelte, majd kivitték az udvarra, ahol azzal fenyegették, hogy a kútba dobják és ismét rugdosni kezdték, valamint egy késsel a lábán megvágták. Ezt követően az összevert férfit visszavitték a házba, azonban rosszul lett, ezért kiengedték az udvarra, ahol egy szalmabála alá bújt, majd a támadók – mivel nem találták meg – a helyszínről távoztak.

Március 10. Dabasi emberölés
Hozzátartozója talált rá holtan dabasi otthonában egy 69 éves nőre 2018. március 6-án délelőtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a sértett halálát bántalmazás okozta. A Pest megyei nyomozók széleskörű adatgyűjtést követően azonosították, majd 2018. március 10-én hajnalban elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 43 éves dabasi férfit, akit előállítását követően emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Március 12. Súlyos testi sértés Battonyán
Battonyán összeszólalkozott két férfi, egyikük késsel többször megszúrta, megvágta a másik karját.

(Forrás: Police.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük