Ez a nap
Bűnügyi felügyelet alatt a gyógyszerrel seftelő orvos itthon és a tengerentúlon is
Elrendelte a bíróság a gyanú szerint koronavírus-gyógyszerekkel seftelő orvos és társa bűnügyi felügyeletét – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.
Az orvost és a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható társait február 18-án fogták el
A kihallgatott öt gyanúsított közül a vesztegetés minősített bűntettével, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel és sikkasztással gyanúsított orvos letartóztatását, valamint a gyógyszerek értékesítésében közreműködő nő bűnügyi felügyelet alá helyezését kezdeményezte az ügyészség. Az orvos és társa az első fokú bíróság döntése szerint eddig szabadlábon védekezhetett, de a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék – ügyészi fellebbezésre – mindkettőjüket négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezte. A gyanúsítottak nem hagyhatják el otthonukat és nyomkövetőt kell viselniük – közölték. Az ügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy
a budapesti kórházban dolgozó orvosnak hozzáférése volt a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló olyan gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek. A megalapozott gyanú szerint azonban az orvos – egy korábbi páciensének közreműködésével – ilyen gyógyszereket rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesített.
Ezzel csökkentette az intézmény készletét, így az ügyészség szerint a kórházban kezelt koronavírusos betegek életét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Másrészt azoknak az egészséges, ilyen kezelésre nem jogosult embereknek is veszélyeztette az egészségét, akiknek ezeket a gyógyszereket értékesítette. Nem csoda, hogy jött a bűnügyi felügyelet a seftelő orvosnak.
Nem csak nálunk!
Több mint félszáz orvos, nővér, patikus ellen emeltek vádat szerdán opiát tartalmú gyógyszerek törvényellenes felírásáért, valamint egészségbiztosítási csalásért. a szerek között voltak, csak kórházakban alkalmazható erős fájdalomcsillapítók is. Ezek az orvosok pénzért vagy szexuális “szolgáltatásokért” írtak fel opiát tartalmú gyógyszereket, köztük csakis kórházakban alkalmazható erős fájdalomcsillapítókat. A visszaéléseket az USA több tagállamában kis elkövették ezért szövetségi vádemelésre hét államban – Louisianában, Alabamában, Tennessee-ben, Kentuckyban, Nyugat-Virginiában, Pennsylvaniában és Ohióban – került sor.
“Az opiát tartalmú gyógyszerek által előidézett járvány az amerikai történelem legvégzetesebb válsága”
– fogalmazott William Barr amerikai igazságügyi miniszter a vádemelések nyilvánosságra hozatala után kiadott közleményében. Barr kiemelte azt is, hogy az Appalachia térségében a legrosszabb a helyzet. Az Appalachia az Appalache-hegységrendszerhez kötődő régió, amely a déli Louisianától és Alabamától a keleti parti Pennsylvaniáig húzódik, és az Egyesült Államok legszegényebb vidékeit foglalja magában. (Városi Kurír)
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? Napi horoszkóp, 2024. október 25., kedd
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései