Kerítésen innen
Cafeteria: Áder válaszolt, de nincs benne köszönet
A MASZSZ szerint az államfő legfeljebb formálisan élt azzal a jogával, amely szerint az elfogadott törvényekkel szemben kifogást emelhet.
A köztársasági elnök magyarázata szerint a megváltozott cafeteria szabályok átengedésekor minden szempontot mérlegelt. A szakszervezetek szerint a munkavállalók érvelése süket fülekre talált.
Áder állítólag mindent mérlegelt
Áder János hivatala arról tájékoztatta a Magyar Szakszervezeti Szövetséget (MASZSZ), hogy az államfő az adótörvények módosításáról szóló törvénycsomagot „valamennyi szempontot mérlegelve” írta alá. A MASZSZ közvetlenül az egyes adótörvények módosításáról szóló törvény július 20-i elfogadása után írt levelet a köztársasági elnöknek. A július 23-n kelt levelében a konföderáció azt kérte Áder Jánostól, hogy a cafeteria jelenlegi rendszerének átalakításáról szóló, s az érintett érdekképviseletekkel való érdemi konzultáció nélkül benyújtott előterjesztést az alaptörvényben biztosított jogkörével élve küldje vissza megfontolásra az Országgyűlésnek.
Nem számít az évi 90 ezres veszteség
A MASZSZ – mint azt Kordás László, a szövetség elnöke közleményében írja –, sajnálattal értesült arról, hogy a köztársasági elnök még ugyanazon a napon aláírta a törvényt, amely legalább kétmillió munkavállalót és nagyjából húszezer vállalkozást érint. A szakszervezeti szövetség álláspontja szerint Áder János így figyelmen kívül hagyta foglalkoztatottak tömegeinek érdekeit, akik évente átlagosan kilencvenezer forintot veszítenek a béren kívüli juttatások adózásával kapcsolatos szabályok módosítása miatt.
Nem lesz iskolakezdési támogatás
Különösen aggályosnak tartja a MASZSZ, hogy olyan társadalompolitikai célokat szolgáló cafeteria-elemek adómentessége szűnik meg, mint a munkavállalók belső mobilitását elősegítő lakhatási, illetve közlekedési támogatás, valamint az iskolakezdési támogatás. Miközben a köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a vízgazdálkodási törvény kapcsán, amely a házi vízigényt kielégítő kutak létesítésének szabályait egyszerűsítette volna, nem tanúsított különösebb érdeklődést a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos szabályoknak a dolgozók tömegeit érintő módosítása iránt.
Érthetetlen döntés
A MASZSZ álláspontja szerint elképzelhetetlen, hogy az államfő az adótörvények aláírásakor tényleg „valamennyi szempontot mérlegelve” döntött, hiszen a parlament által pénteken megszavazott törvényszöveget hétfőn kapta meg, s annak kihirdetését néhány óra múlva már el is rendelte. A konföderáció ezért úgy véli, az államfő ebben az esetben legfeljebb formálisan élt azzal a jogával, amely szerint az elfogadott törvényekkel szemben kifogást emelhet. A konföderáció érthetetlennek tartja, hogy Áder János a vízbázis kétségkívül indokolt védelmét fontosabbnak tartja, mint a dolgozók érdekeit – zárja a közleményt Kordás László.
(Forrás: Népszava)
Képviselő-fizetésemelés: DÁ, cafeteria: NYET – „Puff, átment és kész!”
Szerző
Friss
- Itt a tavasz! Új évszak, új horoszkóp
- Dunakeszi ‘bevállalós’ lépése: Szijjártót díszpolgárrá tették
- Amerika ‘hangja’: az USAID-szerződések átvizsgálása befejeződött – Mihez kezd Orbán a kormánybiztos pasasával?
- Mazsihisz-tiltakozás: ‘…a magyar kultúra nem ezt érdemli…’
- Észnél vagytok ti, magyarok!? – Kuss! Mi így ünnepelünk!
- ‘Ő lesz a zuglói Fidesz új agyágyúja’ – Hadházy: öröm és megtiszteltetés lesz őt elverni
- Trump eltaposta a ‘Szabad Európát’
- A gyorsreagálású Megafon-képzetteknek egyből ugyanaz (?) ugrott be, amit nem féltek használni….
- Szájer kipihent-agyú véleménye: lázas tempóban fordítják a magyar kormányzást leíró irodalmat
- Egy kormánykritikus polos -hiszen nem érdemlem a becézést- gondolatai – (Ünnep)napi Lendvaiság