Connect with us

Kerítésen innen

Cáfol az Emmi: a színházakban nem kell védettségi igazolvány! – Fertőzzön és fertőződjön saját felelősségre!

Megosztás

Ellentétben a sajtóban megjelent téves információkkal a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

munkanélküliség
Megosztás

Ellentétben a sajtóban megjelent téves információkkal a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Igaz is, ha meccsen lehet, a színházban miért ne? Max. a józan ész szól ellene….

„A jelenlegi szabályozás, amennyiben a kulturális eseményt az e művészet céljára rendelt helyszínen tartják meg, előre megváltott jeggyel ülőhelyre szól, valamint a néző az előadás időtartama alatt az ülőhelyén tartózkodik, az adott kulturális eseményt kiveszi a rendezvény fogalma alól. Így ezen feltételek teljesülése esetén nem kötelező a védettség igazolása, bárki szabadon látogathatja a színházi, mozi, cirkuszi, zenei és táncművészeti előadásokat”

– olvasható a közleményben.

Pénteki hír, hogy a Vígszínház arról tájékoztatta a nézőket, az előadásokat csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni. Szerintük erre azért van szükség, mert az Emmi csütörtökön egy jogszabálytisztázó tájékoztatón közölte, a színházi előadások látogatásához szükség van védettségi igazolványra. A Vígszínház szerint a Főpolgármesteri Hivatal is erről tájékoztatta a színházat. Mára ők is rájöttek…..

Kapcsolódó

 

Ellentétben a sajtóban megjelent téves információkkal a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

illusztráció: V.K.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük