A Ceaușescu-hagyaték

Kádár és a prostik

Az 1956-1989 közötti Magyarország és Románia viszonyát a Moszkvához való elköteleződésen kívül, tovább árnyalta a térség nemzetiségi kérdése, az egyre fokozódó hidegháborús hangulat és a nyugati diplomáciában való megítélésük.

Az ominózus ’56-os forradalom leverését követően Kádár – legitimációjának megszilárdítása érdekében – nem vállalta a romániai magyarság jogfosztottságából keletkező konfliktust. A kezdeti belpolitikai megtorlásokat követően megindult a jól ismert Kádár-korszak konszolidációja, ennek részeként a jólétet célzó gazdasági reformok sorozata, kiegyezés a társadalommal, amelyet a hazai szakirodalom bőven feldolgozott már. Ennek a folyamatnak köszönhetően nyílt lehetőség a jelentősen megtépázott nemzetközi kapcsolatok rehabilitációjára, illetve a nyugati tömbben való megítélésünk újradefiniálására.

Willy Brandt, az NSZK szociáldemokrata külügyminisztere például így emlékszik Kádár ’70-es évekbeli politikájára: „A keleti blokk vezetői közül Kádárt éreztem legközelebb magamhoz. Őt és tanácsadóit még nem torzította el a vezetői merevség. Kádár volt az egyetlen vezető a keleti blokkban, aki egy időszakban megengedhette volna magának a szabad választások megtartását. Vágyott Európa ismételt összehozására, és arra a napra, mikor a munkásmozgalmakon belüli megosztottságon felül lehet kerekedni. Irodájában függött egy kép, ahol Mao Ce-tung volt látható, ezt még akkor sem vette le, mikor az oroszok ferde szemmel néztek rá emiatt.”

Alig 10 évvel az után, hogy a New York-i köztudatban Magyarországra „mészárosként” hivatkoztak, 1978-ban az amerikai diplomata, Averell Harriman Budapestre látogatott, hogy Kádárral nemzetközi kérdésekről folytathasson megbeszélést.

Harriman és Kádár egyébként 1963-ban, Moszkvában, egy Hruscsov által összehívott informális megbeszélésen találkoztak először, amely során az amerikai diplomata élesen kritizálta a magyar belpolitikára akkor jellemző koncepciós perek gyakorlatát, konkrétan a Mindszenty-kérdés rendezését sürgette a magyar-amerikai kapcsolatok javításának érdekében.

15 évvel később, Harriman Budapestre látogatásakor, a csaknem 3 órás megbeszélés után így nyilatkozott: „Azóta mindenképpen rendeztünk egy-két dolgot és még többet is fogunk. Az eltelt időben feltűnően jól teljesítettünk, mind a saját országunkon belül, mind pedig kétoldalú viszonyunk terén. Nehéz és bonyolult kérdéseket rendeztünk. Kielégítően megoldottuk az ENSZ- és a Mindszenty-kérdést is.”

A látogatást Kádár is konstruktívan értékelte, kilátásba helyezte a szorosabb gazdasági együttműködés lehetőségét, nagy népszerűségnek örvendő nyilatkozata a megbeszélésről a következő volt: „Nem úgy kezeljük politikai kapcsolatainkat, mint egy politikai prostituált, akit az ember suttyomban felszed egy sötét utcasarkon. Lojálisak vagyunk és korrektek politikai partnereinkkel szemben.”