Connect with us

Kiemelt hírek

Céltáblának használtak egy gólyát – csak így tovább, még több lövészetet az iskolákba!

Céltáblának használtak egy gólyát - csak így tovább, még több lövészetet az iskolákba!
Megosztás

Gólyát lőttek, de miért? Kormányzati koncepció, hogy az értő olvasás helyett inkább lőjön a virtigli magyar gyerek! A „lőteret minden iskolába” nemzeti program keretében félő, hogy az amúgy is meglévő agresszió még a vártnál is népszerűbbé válik. Ön erre szavazott?

Soros-gólya? Ki, vagy mi következik?

Tizenhat városban épül állami lőtér

Négy különböző kaliberű fegyverrel lőttek meg egy gólyát Mezőnagymihány – Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, A Miskolctól 40 kilométerre található, falut cirka 1000-en lakják.. Az állatot ismeretlenek minden jel szerint céltáblaként használták, de csodával határos módon túlélte a lövéseket.

A hortobágyi madárkórház vezető főorvosa szerint az állat valószínűleg épp a fészkében tartózkodott, és a tojásait, fiókáit védte, miközben tüzeltek rá. Déri János az MTI-nek elmondta:

a sérült állatot elszállították, de csak a röntgenfelvételekből derült ki, hogy a teste több méretű szoknyás légpuskalövedékekkel van tele.

 A fegyvereket egyelőre nem azonosították be, de feltehetően légpisztolyok.

A szoknyás lövedék a főorvos szerint azért is veszélyes, mert térfogatánál nagyobb toll- és egyéb szennyeződést visz be az állat testébe, ami fertőzéveszéllyel jár. Eddig egy golyót sikerült eltávolítani a gólyából, kettőt még ki kell venni, a többi várhatóan betokozódik. A madár néhány hét múlva alighanem elhagyhatja a madárkórházat.

Bűnszövetkezetben elkövetett állatkínzás, orvvadászat és természetkárosítás bűncselekmény elkövetése miatt a Madárkórház Alapítvány feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen. A fehér gólya egyébként fokozottan védett faj.

Néhány napja Hajdúszoboszló környékén találtak egy gólyát sörétes puskából származó lövedékkel a testében.

(forrás: 444.hu)

Elkészült az Első Pécsi Nemzeti Lőtér – Hírzuhatag Baranyából

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük