Minden úgy alakul, ahogy azt előre tudni lehetett: a CEU-nak mennie kell. Mennie kell, mert a hatalmon lévő gengszterek akaratával szemben nem formálódott megfelelő erejű ellenállás.

Nincs egységes szembefordulás

Mint ahogy a gengszterek uralma általában is azért olyan korlátlan és tartós, mert hiányzik az arányos válasz, a kellő erejű, egységes szembefordulás.

Hoztak egy „törvényt”, a maga nemében a századikat vagy kétszázadikat – ki tudja. Olyan „törvényről” van szó, amelyet a 2010 után kialakított rendben fogadtak el: nem világos, miért volt rá „szükség”; megalkotása során mellőztek az érintettel minden érdemi egyeztetést, és kifejezetten egy intézményre, a CEU-ra szabták. Beleillik tehát abba a sorba, amely a „pofátlan végkielégítésekről” elfogadott, alkotmányellenes „törvénnyel” kezdődött, most pedig éppen a hajléktalanokról, az MTA-ról, a lakástakarékról, a kulturális tao-ról stb. meghozott vagy rövidesen elfogadni szándékozott „törvényeknél” tart.

Szemérmetlen hazugságok

Közös jellemzőjük, hogy semmiben sem felelnek meg a jogbiztonság, a kiszámíthatóság, az arányosság, az egyértelműség alkotmányos követelményeinek. Egyikben sem tartották be a jogalkotás elemi szabályát: nevezetesen az érintettekkel való érdemi egyeztetés követelményét. Minden ellenkező állítás nyomorult, szemérmetlen hazugság: nagyon megszokták már, hogy bármiről bármit hazudhatnak.

Az lesz törvény, amelyre a brigantik módjára viselkedő kormánytöbbség rámondja.

Mindennek hosszú története van tehát, és nem tudjuk, meddig tart még ez a nyomorúság.

Hogy a CEU miképpen próbált megfelelni – nézetem szerint eleve esélytelenül, elhibázottan – a „törvénynek”, a lényeg szempontjából tökéletesen mellékes. Eldöntötték, hogy mennie kell, bármi áron. Az is mellékes, hányadik helyen áll az intézmény akármilyen nemzetközi rangsorban; nem számít, hány országból járnak Budapestre, a CEU-ra tanulni – általában véve semmi sem számít.

„Soros-egyetem”, tehát el kell üldözni. Meg nyilván azért is, mert sem fideszes rektort, sem fideszes kancellárt, sem fideszes, akár félanalfabéta „oktatókat” nem lehetett ott elhelyezni, mint a többi magyar egyetemen és „egyetemen”.

Az egyetem elleni hajtóvadászat leghangosabbjai ott szereztek diplomát…

Mit lehetett volna tenni?

Ahogy a dolgok alakultak, mai szakaszukba eljutottak: alighanem semmit. Sokkal korábban kellett volna nyíltan szembefordulni a hatalommal, nyíltan megtagadni vele bármilyen „együttműködést”.

Szép volt az első tüntetés az egyetem mellett; szomorúan kevesen voltak a többi demonstráción. De hiszen nem is csak tüntetni kellett volna…

Már régen meg kellett volna hirdetni az általános, a felsőoktatás egészére kiterjedő sztrájkot! Nyilván nem lett volna teljes, hiszen, mint fentebb említettem, egyetemeink tele vannak már fideszes akárkikkel – meg hallgatókkal, fideszesekkel-jobbikosokkal is.

De azért alighanem éppen elég erejű, éppen eléggé hatásos lehetett volna.

De sztrájk nincs – tüntetés lesz, ki tudja, hány ember részvételével… És minden megy tovább: szétverik az Akadémiát is, elzabrálják az egyetemeket. Domesztikálják a színházakat, az egész kultúrát – vagy legalábbis megpróbálják…

A magyar értelmiség és diákifjúság pedig lényegében hallgat. Azt tehet velük a nyomorult, aljas hatalom, amit akar. És az országgal is.

A CEU-történet kétségtelenül nagyon fontos, de csupán egy eleme annak a gyalázatnak, amelynek elszenvedői vagyunk. Történni fognak még nálunk olyan dolgok, amelyekről ma még álmodni sem merünk – hiába, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik… 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét