Minden másképp van – Magyar vagyok és balra jutottam

Amikor 2004 nyarán – az eredeti tervektől eltérően – miniszterelnök-cserére készültünk, s a biztos befutó helyett egy másik jelölt lett a fővezér, akkor kollégáimnak csendben megjegyeztem, hogy ha az a blöff bejön, akkor mindent elbuktunk. Sajnos, ez a jóslatom azóta meglehetősen kiérlelődött, ám amikor az új ember éppen elmagyarázta a nézeteit, az idő tájt jómagam inkább egy alternatív vízió felvázolásába öltem az időmet, s megírtam azt a könyvemet, aminek a Minden másképp lesz címet adtam.

Kövér László-féle adventi prédikáció – „…fröccsenő béke”

Szokásos helyén a Magyarhírlapban idén is megjelent a mára már hagyományos adventi Kövér László interjú, benne mindazzal amit évek óta szajkóz a házelnök. Egy szó mint száz, ez az advent se hozott békét a házelnök háborgó lelkére.

Az „alaptörvény” végóráiban egyre fenyegetőbb a hangnem — Lapzsemle

Heti lapzsemle arról, hogy miért egyre dühösebb az alkotmányellenes egyeduralmat kiépítő Fidesz-klán. Vajon mire számítanak az ellenzéki győzelem után, az

Jóvátételt! Mindenki áldozata a rezsimnek — Lapzsemle

Heti lapzsemle egy rendszerváltó javaslatról, ami eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. A Városi Kurírban már többször olvashattak Szepesházi Péter ügyvéd, korábi bíró, bátor és tűpontos nyilvános fellépéseiről, amelyek szembeszállnak az igazságszolgáltatás függetlensége elleni fideszes merényletekkel.

Magyarország, under construction – Lapzsemle

Minden korábbinál erősebb felhívást tettek közzé a rendszerváltókhoz címezve tekintélyes civil személyiségek. A Népszava Szép Szó mellékletében Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Lengyel László és Vörös Imre követel „Demokráciát és jogállami alkotmányosságot”. Heti lapzsemle.

„Látja magát, mint Magyarország első női miniszterelnöke?” Dobrev Klára: „Igen”!

Izgalmas nagy-interjút készített Dobrev Klárával a Telex két újságírója: Bíró Marianna és Fábián Tamás. A Városi Kurír a cikknek azt a részét szemlézi, amely a riportalany önképébe enged betekintést. Itt Dobrev Klára azt mondja magáról, ő lesz az ország első női miniszterelnöke, mert az elmúlt években olyan tapasztalatokat és tudást szerzett, ami a Fidesz utáni sikeres kormányzáshoz kell.