Az „alaptörvény” végóráiban egyre fenyegetőbb a hangnem — Lapzsemle

Heti lapzsemle arról, hogy miért egyre dühösebb az alkotmányellenes egyeduralmat kiépítő Fidesz-klán. Vajon mire számítanak az ellenzéki győzelem után, az

Lattmann: Orbánék azzal kezdték, hogy kétharmadukkal eltörölték az új alkotmány koncepciójának elfogadásához szükséges négyötödös többség követelményét

Nem csak a botcsinálta joghoz értők, de a valóban ezt a szakmát űzők között is parázs vitát eredményezett a miniszterelnöki vitában is felvetődő kérdés, hogy akár egyszerű többséggel is megváltoztatók-e azok a törvények, amelyekhez kétharmados felhatalmazásra lenne szükség. Dobrev és Karácsony egymásnak feszültek ez ügyben csakúgy, mint a témában megszólalók.

Szabad sajtó – Szabad jogalkotás – Szabad mélázás

Egyik unokám elkapott valami kórságot, ma tehát a gyerekek nem jönnek a nagyszülőkhöz a mamaoviba. Bánatomban reggel óta azzal múlatom az időt, hogy barangolok a világhálón, hátha találok valami érdekeset. Itt mindig akad valami látni-olvasnivaló, ma ez az igazán szabad világ.

Jóvátételt! Mindenki áldozata a rezsimnek — Lapzsemle

Heti lapzsemle egy rendszerváltó javaslatról, ami eddig méltatlanul kevés figyelmet kapott. A Városi Kurírban már többször olvashattak Szepesházi Péter ügyvéd, korábi bíró, bátor és tűpontos nyilvános fellépéseiről, amelyek szembeszállnak az igazságszolgáltatás függetlensége elleni fideszes merényletekkel.

Czeglédy: Hende Csaba harcos hallgatása közbérlakáseladás-ügyben – akik hétről-hétre élnek és a létfenntartásukért küzdenek, úgysem mennek el szavazni

Szerdán kezdi el tárgyalni az Országgyűlés a fideszes Böröcz László törvényjavaslatát, aminek lényege, hogy a bérlőknek kötelesek legyenek az önkormányzatok töredékáron eladni az összes közbérlakást.

Bruck András: egy magyar patrióta

Száz százalék. A Puskás Stadion teljes kapacitással üzemel majd a június 11-én kezdődő futball EB-n. A többi rendező ország sokkal óvatosabb. Baku és Szentpétervár a stadionjuk nézőterének csak az 50, Amszterdam, Bukarest, Koppenhága és Glasgow 25–33, London pedig 25 százalékára enged majd be nézőket. Négy város még nem döntött erről.

Az Orbán-banda elűzése utáni felszabadulásról – Lapzsemle

Újabb fontos hozzászólást ajánlok a Heti lapzsemlében arról, hogy milyen módon kell majd eltakarítani az Orbán-rezsim romjait és jóvátenni kártételeit.