Bajnai Gordon: a vizsgálóbizottság kérdéseit és az azokra adott válaszaimat is szándékomban áll teljes terjedelmükben a nyilvánosság elé tárni

Bajnai Gordon volt kormányfő levélben reagált a vizsgálóbizottság vezetőjének az őt ért vádakra. Megerősítette, hogy a megvalósult kétrendbeli bűncselekmény miatt büntetőfeljelentést tett.

Tovább

Magyar György: a járvánnyal kapcsolatos adatok eltitkolása akár bűncselekmény is lehet!

Közérdekű adatigényléssel fordult az illetékes kormányhivatalhoz egy kerületi polgármester, mert szerette volna megtudni, hogy a területén mennyien koronavírus-fertőzöttek, illetve betegek,

Tovább

Setét Jenő: Csorba Robika nem ölt meg senkit, nem követett el senki ellen semmit

A romák elleni rasszista gyilkosságoknak nevezett eseménysorozat készületlenül érte a közvéleményt. De ez nem magyarázza a tragédiát övező közönyt. Setét Jenő roma polgárjogi aktivistával, a tatárszentgyörgyi terrorcselekmény tizedik évfordulóján a 168 óra készített interjút.

Tovább

A borosta-gate ügy tovább serken – újratárgyalják Czeglédy Csaba szakállát….

Zárkában olvasás kispárna-elhelyezés helytelenségével súlyosbítva és borostanövesztés csupán kib@szból, hogy megváltoztassa a külsejét. Ezek alapján vizsgálódik közös pénzünkön több erre hivatott Czeglédy Csaba ügyében. 

Tovább