Merkely Béla kardiológus továbbra is ragaszkodik kormánykomform véleményéhez

A rektor értelmetlennek tartja az antitestvizsgálatokat is. Nem jó félelemben élni, ezért a magas rizikófaktorú páciensek illetve azok kérjék a harmadik oltást, akik attól félnek, hogy nem elég a védettségük – idézte a hvg.hu Merkely Bélát.

„Gulyás Gergely egyre mocskosabb, egyre ócskább dumái” – Az „utca embere” kitálal!

Egyik olvasónk nagyon dühösen fogalmazott hozzánk eljuttatott észrevételében Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egyre gyakoribb kirohanásairól. Kíváncsiak lettünk arra, hogyan jut el az „utca embere” egy ilyen lelkiállapotig, amikor már szinte kontroll nélkül bukik ki belőle, amit érez.

„Oltasd be magad!”, és ezt most nem akárki, hanem a Magyar Tudományos Akadémia immunológus főtitkárhelyettese, Erdei Anna mondja -interjú

Milyen egyszerű lenne az élet, ha az olyan fontos szakmai kérdésekben amik például az emberi életet érinthetik, végre elhallgatnának a mindig kerepelő politikusok engedve, hogy a társadalom a szakemberekre hallgasson, Ők pedig ezeknek a kiváló tudósoknak az útmutatásait követve irányítanák a védekezést. Lássuk mit mond a jelenlegi járványhelyzetről, egy valóban hozzáértő immunológus Erdei Anna, akivel az MTA honlapja készített interjút.

Lantos Gabriella: Mégis lesz 3. oltás. Győzött a józan ész – Köszönet Erdei Anna professzor asszonynak

Mégis lesz 3. oltás. Győzött a józan ész Ebből mindenki tudhatja, hogy közeledik a 4. hullám. A Kormány maga sem bízik benne, hogy Dr Gulyás feltartóztatja. Pedig mindent bevetettek. A SOTE ellen-ellenanyag vizsgálatát is-írja Lantos Gabriella egészségügyi topmenedzser, az Új Világ Néppárt egyik alapítója közösségi oldalán.