Balliberális katasztrófa! – Gerő András dilemmája
Gerő András az ÉS legutóbbi számában, Szubjektív nem című írásában jelentette be: „Nem szavazok olyan politikai szövetségre, amely szemérmetlenül utat
Ami fontos…
Gerő András az ÉS legutóbbi számában, Szubjektív nem című írásában jelentette be: „Nem szavazok olyan politikai szövetségre, amely szemérmetlenül utat
Gerő András tanítótörténész az első „elmútnyócévben” csak úgy emlegette Orbán Viktort, a „bukott miniszterelnők”, majd valamely isteni sugallat folytán egyszer csak véleményt váltott és a Sorsok Háza koncepciójának kidolgozásában örömmel csatlakozott főnöknőjéhez, Schmidt Máriához.
Pletyka szinten terjed ugyan, – de mint tudjuk, nem zörög a haraszt.. – hogy a 168 órától azért rúgták ki Bolgár Györgyöt, mert túl barátságos beszélgetést folytatott Sorsok Háza koncepció-ügyben a „Beszéljük meg”-ben Heisler Andrással, a MAZSIHISZ elnökével. A válaszcsapás neve: Gerő András
Nem vitatom el Gerő Andrásnak azt a jogát, hogy (a kormánnyal és a Batthyány-körrel egybehangzóan) alkotmányellenes álláspontot foglaljon el azzal