Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója -jelentsen ez bármit is- teljesen ellágyulva jelentette be, hogy a főnök személyes arénája, a magyar kormány filoszemitizmusának jelképévé emelkedett és most aztán „kuss” a libsiknek.

Mert miről is van szó, kérem?

A világ más pontjain veszélyeztetett izraeli focisták Magyaroroszág virtuális szív-csakráját, Felcsútot és azon belül is a Puskás akadémiát és a Pancho arénát találták  eléggé biztonságos helynek ahhoz, hogy két következő EB selejtező mérkőzésüket és a felkészülést lebonyolítsák, tehát a Pancho arénában fogadják Svájc és Románia válogatottját.

In light of the challenging security situation faced by Jewish people worldwide, the #Israeli national football team ?? will play their upcoming matches in Felcsút, #Hungary ??, at the stadium of the football academy established by @PM_ViktorOrban. This location will provide them… pic.twitter.com/PlZDW3AJSK

— Balázs Orbán (@BalazsOrban_HU) November 1, 2023

Nem maradhat el a gyűlölködés sem

Az alighanem a magyar tolerancia himnuszának szánt bejegyzés a vége felé azonban gellert kap:

A liberálisok, akik régóta hamisan vádolják antiszemitizmussal a magyar jogot, most  már okosan tennék, ha örökre hallgatnának. 

Mert Orbánéknál minden út a belpolitikai mocskolódáshoz vezet.

(Főképünk Cseri László munkája)

Ezeket olvasta már?

A kormány a kultúra szabadon áramlása elleni újabb támadását, amely a szerintük „nemzetrombolónak ítélt” szerzők könyveinek befóliázására kényszeríti könyvkereskedelmet, sok más felelős értelmiségihez hasonlóan Vásárhelyi Mária szociológus se hagyta szó nélkül.

A közös gyűlölködés megsokszorozza az egyéni gyűlöletek erejét

A középkori boszorkányégetés, a XIX-XX. századi könyvégetés és a most folyó könyvfóliázás motivációikban nem különböznek egymástól. Mindegyiknek ugyanaz a célja; rámutatni az adott közösség ellenségeire, azokra, akiktől meg kell szabadítani a közösséget. Deklaratív cselekvések a közgyűlölet felszítása és a közösség tagjainak félelemben tartása érdekében. Nem arra bíztatták az embereket, hogy otthon a négy fal között égessék el boszorkánynak titulált családtagjaikat, nemzetrombolónak ítélt szerzők könyveit vagy most fóliázzák be azokat a könyveket, amelyek homoszexuális kapcsolatról szólnak, hanem arra, hogy vegyenek részt nyilvános autodafékon. Pontosan tudjuk, hogy a közös gyűlölködés megsokszorozza az egyéni gyűlöletek erejét, és hogy az emberek az ilyen felfokozott hangú gyűlölet-pankrációk során sokkal gonoszabb dolgokra képesek, mint egyedül, otthon, a négy fal között. Ezeknek a politika által szított gyűlölet demonstrációknak éppen az ilyen közösségi indulatok kimaxolása a célja.

Az eredeti bejegyzés:

Nem elég, ha otthon a négy fal között gyűlölőd az ellenséget,

nyilvánosan is mutasd meg a gyűlöleted és osztozzál másokkal ezekben az aljas indulatokban. Ezek a gyűlöletkampányok két mankóra támaszkodnak: az emberi butaságra és az emberi gonoszságra, amelyek egymást erősítő, pusztító erővé tudnak válni, ha van olyan politikai akarat, amely mozgósítani kívánja ezeket. És mivel ez a fajta gyűlölet közösségi, ezért feltartóztatása is csak közösségi erővel lehetséges. Tisztességes, bátor dolog, ha egy-egy szerző, könyvterjesztő, könyvvásárló fellázad az ostoba és aljas könyvfóliázás ellen, eredménye azonban csak akkor lehet a tiltakozásnak, ha a társadalom józan többsége lázad fel az ellen, hogy gonosz ostobák irányítsák az életét

-fejeződik be Vásárhelyi Mária bejegyzése a könyv fóliázásról.

Ugyanerről másként!

Bruck András: zsarnokok engedelmes népe | Városi Kurír

Nem szeretem világban élünk. Olyanban, ahol egyre gyakoribb a bántalmazás. És már nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek között is elszabadult a pokol.

14 éves vert boxerrel egy 11 évest

Az alábbiakban egy 11 esztendős kisfiú elképesztő történetét osztom meg az olvasókkal. A gyermek egy budapesti, XI. kerületi iskolába jár. Tanítás után barátaival a közeli játszótéren várta az édesanyját. Voltak ott nagyobbak, nyolcadikosok is. Látásból ismerték egymást. A kisfiú azzal ugratta az egyik 14 éves barátnőjét, hogy bandzsit. Ezt már megtette máskor is, akkor ennek semmiféle negatív hatása nem volt. Most azonban a barát „férfiasan” védelmére kelt a kislánynak, és se szó, se beszéd, egyszerűen nekiment a nála sokkal kisebb és fiatalabb gyereknek. Nem is akárhogyan, nem ám puszta kézzel, hanem boxerrel!

A többiek csak döbbenten nézték.

A kisfiú – nevezzük Tominak – valahogy kiszabadult bántalmazója kezei közül és visszaszalad az iskolába. Egyenest az igazgatói irodába. A fejéből csöpögött a vér. Elmondta mi történt. a tanárai bekötözték, felhívták az édesanyját, az igazgatónő pedig kiment a játszótérre, hogy behívja a bántalmazót.

A mama elvitte a fiát az ügyeletre, ahol nem látták el, hanem továbbküldték a János Kórház baleseti szakambulanciájára, ahol ellátták és látleletet vettek föl. Eszerint a feje jobb oldalán egy darab 5 centiméteres, a balon két 0,5 centis repesztett seb volt. Ezeket összeragasztották. emellett felületi sérülései voltak a nyakán, a végtagjain, nyomásra érzékeny volt a kulcscsontja, bevérzések voltak a lapockáján a szeme bevérzett, az arca lila volt és földagadt.

A szülők a gyerekkel és a látlelettel ezután a rendőrségre mentek, ahol megtették a feljelentést. A rendőrök kihallgatták Tomit, fölvették a jegyzőkönyvet. A továbbiakban pedig minden bizonnyal teszik a dolgukat. És gondolom, ezt kell tennie az iskolának – ebben az esetben konkrétan az igazgatónőnek is.

A pedagógus feladata lenne

Ám információink szerint ez mintha nem lenne olyan gördülékeny. Mert az intézményvezető a szülőknek azzal ütötte el a kérdést a „hogyan tovább”-ról, hogy a nagy fiúnak otthoni gondjai vannak, és a kicsivel is adódnak problémák. Ha az utóbbi így van, akkor erről miért csak most értesülnek a szülők? Miért nem látszik ez a jól tanuló gyerek jegyein, magatartása értékelésén? Az is furcsa, hogy mintha nem érdekelné az igazgatónőt, hogy mit keres egy fiúnál boxer az iskolában. És vajon – a bántalmazottra fogva, hogy terjeszti – miért háborog azon, hogy már az egész iskola erről az esetről beszél? Hiszen több diák is látta a történteket. Mellesleg erről kell is beszélni, sőt, mi több, egy jó pedagógusnak ilyenkor számos teendője van. Vagy csak lenne?

A fenti történet kiegészítéseként érdemes megemlíteni, hogy egy héttel a boxeres „kaland” előtt éjszaka betörtek Tomiékhoz és miközben aludtak, kirabolták őket. A zárkózott, befelé élő gyereket ez nagyon megviselte. Álmatlan éjszakái, vagy ha mégis elaludt, ijesztő álmai voltak. Ezt tetézte most a tény, hogy egy nála nagyobb fiú  megverte. A kettő együtt minden bizonnyal pszichológiai sérülést is okozott.

Ilyen világban kell mostanság élnünk.

A gyűlölködést, a fizikai erőszakot, ami a felnőttek példáját követve, szemmel láthatólag már a gyerekeknél is kezd terjedni, meg kellene állítani. (Hogy ez a terjedés mennyire igaz, csak egy példa: az egyik középiskolában lányok (!) bántalmazták, rugdosták már földön fekvő osztálytársnőjüket, azt követelve, hogy kényszerítették nem tudni, miért  kérjen térden állva bocsánatot. Megtette. A lányok is megtették a magukét: a telefonjukkal fölvették a történteket és a videó ott forog a Facebookon…

És ha így megy tovább, ez minden nap egyre rosszabb lesz! Tényleg ilyen világban kell élnünk?!

Negyedikes gyerek büntetése 2019 „hajrá Magyarországán"!

Húúú… hogy utáltam anno ezt a mondatot! És most be kell látnom, hogy érdemes elgondolkodni a tartalmán. Elég csak a saját pályafutásomat végigkövetni.  

Hosszú út a célig

Már a gimnáziumban biztos voltam benne, hogy felnőttként újságíró leszek. De ez akkoriban nem volt egyszerű. Mindenek előtt diploma kellett hozzá. Ezt követően üzemi lapnál voltam gyakornok, majd – főnökeim írásos javaslatával a tarsolyomban – elvégeztem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját. Ezt követően átminősítettek üzemi lapos munkatársnak. Idővel üzemi laposból megyei napilapos lettem, ugyanannál a cégnél, a Hírlapkiadó Vállalatnál.

Nem volt könnyű vidékről visszakerülni Budapestre. Azt jó munkával ki kellett érdemelni. A végkifejlet az országos napilap volt, ahol egyre feljebb léptem a ranglétrán. De nem ez az érdekes.

Mindenek előtt, az emberek tisztelték, sokra becsülték az újságírókat. Hittek bennünk, mert tudták, hogy amit leírtunk, azt előbb minden oldalról megvizsgáltuk. A „hallgattassék meg a másik fél is” nemcsak duma, hanem szentség volt. Ahogy az is, hogy ismerni kellett a magyar nyelv stilisztikai és nyelvtani szabályait, no meg a helyesírást. És alapvető szabály volt az is, hogy az újságíró használjon szinonímákat, élvezetesen, olvasmányosan öltse egymásba a mondandóját. Írásában ne legyen káromkodás, ne űzzön gúnyt senkinek a nevéből.

Se tekintély, se tisztelet

Napjainkban ezekből a követelményekből egyetlen egyre sincs szükség. Érthető, hiszen az egyre terjeszkedő kormánymédiának egyetlen fontos követelménye van: a munkatárs elvakult fideszes legyen! Nem kell ismernie a saját anyanyelvének követelményeit, szabályait, helyesírását – de hát (tisztelet a kevés kivételnek) fideszes főnökei sincsenek ezekkel tisztában –, nem kell ellenőriznie, hogy van-e bármilyen alapja az ellenzékről írt durva marhaságnak.

Sőt! Az a lényeg, hogy minél több hazugsággal, minél erőteljesebb gyűlölködéssel fertőzze az olvasókat. Mind elevenebb, már mindennapossá vált a pártutasításra elkövetett mocskolódás. Sajnos különösen vidéken csak kormánypárti sajtóhoz jut Mari néni, Sanyi bácsi. Ők pedig a több évtizedes beidegződés szerint úgy vélik, hogy ha „azt írja az újság…”, akkor az úgy is van. Ez az ellenzéki sajtó hatalmas terhe…

Az újságírás a fenti okok miatt már elvesztette a tekintélyét, a tiszteletet. Nagyon nehéz lesz visszaszerezni!

Úgy tűnik, igen sikeres az Orbán-kormány – legalább is, ami a gyűlölködést, a migráncsozást illeti. Sőt, az utóbbiban már előrébb lépett. Nemcsak az arab országokból háború éhezés elől menekülő embereket utáltatják meg a „ nagyon keresztény” magyarokkal, hanem azokat is, akiknek elegük lett a pénztelenségből, a sorosozásból, brüsszelezésből és nyugodtabb életet szeretnének. Ők lettek azok, akiket nem a befogadó ország polgárai migráncsoznak, hanem a honfitársaik.

Erről tanúskodik pedagógus olvasónk alábbi története.

Egy pár napja letiltottam valakit, pedig egy főiskolán tanít és oktatással kapcsolatos anyagok terjesztésében kérte nem is olyan régen a segítségemet. Egy hírhugó oldalon megjelent cikk alá odaírtam, hogy fake news, Pogány Judit nem kér segítséget. Erre az úr nyilvánosan kiírta, hogy én migránsként biztosan jól vagyok tájékoztatva a hazámban történtekről. A bántási cél nyilvánvaló.

Aztán egy másik, ezt megelőző ügy: karácsony előtt kaptam egy Budapesten feladott karácsonyi képeslapnak indult valamit, ami egyébként semmi más nem volt, csak politikai propaganda. A lényege: a feladó rendszeresen imádkozik Orbán Viktorért, hogy minél tovább maradjon az ország miniszterelnöke. Lelke rajta, kihez és kiért imádkozik. Én egyébként Jézus Krisztushoz szoktam…

Az akkoriban történő tüntetésekért pedig a külföldön élő magyarságot tette meg felelősnek. Engem le sorosbérencezett, holott semmi közöm a Soros Alapítvány munkájához. Ezzel nem védekezni akarok, csak tényként jegyzem meg.

Sajnos nem voltam ösztöndíjasa Soros Györgynek,

amit Orbán Viktor miniszterelnök számos kormánytagja, tanácsadója nem mondhat el magáról. Én lennék Soros-bérenc? Egyáltalán, az, hogy „bérenc” ebben az összefüggésben mit jelent???

Több mint öt éve nem élek Magyarországon. Egy szál semmiben érkeztem először Ausztriába, majd Németországba. Szívós munkával, a nulláról kellett felépítenem magamat. Itteni barátaim, ismerőseim segítettek. Köszönöm nekik!

Én nem vagyok felelős sem Soros György munkásságáért, sem pedig a tüntetésekért. Persze megvan a véleményem mindenről.  A  rossz hír terjesztőjének mondom, rendszeresen olvasok magyarul. Igaz, magyar tévém nincs, de amilyen információt el akarok érni, azt meglelem az internetes folyóiratokban.

Tudom, hogy a bántás/megbántás volt a cél

A letiltott tanár kollégának meg csak annyit jegyeznék meg: tudom, hogy a bántás/megbántás volt a célja annak, hogy engem migránsként emlegetett. Megjegyzem, egyszer, valamikor, mindnyájan migránsok voltunk – legalábbis a genetikai kutatások legújabb állása szerint. De én azért is megtaláltam a boldogságomat a munkámban. Ja, és hozzáteszem: júliusban újra Kurdisztánba utazom, mert meghívtak a kinti egyetem angol tanszékére konzultációra. A jövő évben pedig Damaszkuszba látogatok, egy ismerős család meghívására.

Ha innen nézem a dolgokat, valóban migráns lennék, vagy mi a szösszenet…

Köszönöm Kolléga Úr a megnevezést! Magamtól eszembe nem jutott volna! További sikereket pedagógiai csomagjához!!

Hegyi Ildikó

Kapcsolódó

Csaba László: A kormány feleslegesen erőlteti a Soros-kampányt

Földes László, azaz Hobó a magyar zenei élet meghatározó alakja, generációk nőttek fel a dalain. Hobóval a hvg.hu készített interjút, amely érintette – sok minden más mellett – a kultúrharcot és szó volt arról is, miért nem érzi a művész magáénak Magyarországot és miért imádja mégis a hazáját.

Legújabb albuma a bűnről, a lelkiismeret-furdalásról, Isten kereséséről, a magányról, a szégyenről és a reményről szól.

Az pedig, hogy mindez a mai Magyarországgal összefügg, természetes:

„….megírtam Magyar József történetét, amiben szó van a családjáról, ifjúkoráról, hogy elvette az első nőt, aki lefeküdt vele, aki aztán megcsalta és porig alázta, ő pedig az apja vadászpuskájával megölte, majd feladta magát, börtönbe került, leülte a büntetését, és kikerült erre az új Magyarországra. A kulcsdal Az angyalok is itt járnak körülöttünk. Benne van, hogy mi leginkább csak az ördögöt vesszük észre, pedig itt van a jó is.”

Egyik új dalának főhőse kijön a börtönből, és nem tudja kikerülni azt az állapotot, ami most Magyarországon van. Hiába vezekel, a társadalom és önmaga előtt is bűnös marad:

„A történetnek ezzel nincs vége, mert még őhozzá is leszáll egy mentőangyal, hogy a bűne terhével, szégyenével együtt élhessen valahogy. Ám, ha valaki ráismer a szöveg alapján az országra, nem baj. Már többször megpróbáltam reagálni arra, amiben élünk, legutoljára a Circus Hungaricusban, vagy az Ady-estemben. Ha máskor megtettem, most miért ne tenném? Csináljak úgy, mint ha a ma fenékig tejföl lenne? Ne írjam le, hogy kijön ez az ember a börtönből, és be van szarva, mert nem kap munkát, nem tud hol aludni, mert elviszik a hajléktalanokat? „

1990-előtt sem, de ma sem érzi, hogy ez a Magyarország az övé lenne, nem tudja elfogadni a meggyökerezésben levő gyűlölködést

„A dolog lelkileg és morálisan jobb volt a Kádár-rendszer alatt, mert akkor legalább összetartottunk, kigúnyoltuk a bunkók gőgjét. Szeretnék írni és énekelni valamit arról, hogy mégis miért is maradtam itt, ebben a rohamosan romló világban. Szeretném megmutatni azokat az embereket, műveket, helyeket, eseményeket, amik nekem a hazámat jelentették és jelentik ma is. Sokszor mondtam már, ez az én hazám, de nem az én országom.”

Két évtizede jelent meg a Nem lehet két hazám című dala, amely ma is aktuális. Piszok rossz érzés,- mondta– hogy az ember megír valamit, és az 20-40 év múlva is érvényes, mert a helyzet ugyanolyan szar:

„A fiatalok közül minden második el akar menni. Ez tragikus. És még az is jobb nekik, hogy nyugaton ők csak fehér migránsnak számítanak. Nem azért mennek el, mert nem szeretik József Attilát, vagy nem azért mennek oda, mert ott játszik a Rolling Stones vagy ott Shakespeare-t játszanak eredetiben. Hanem azért, mert itt valami baj van. Hogy törvényt hoznak a hajléktalanok ellen, hogy kórházak helyett stadionok épülnek. „

Egyre inkább érezhető a göbbelsi, akarom mondani a habonyi propaganda káros hatása a politikán kívül, a mindennapokban is. Abba is belerúgnak a közösségi médiában a megmondó emberek, aki egy gyereken akar segíteni.

Fotós kollégánk, Lyn Weston írta a Facebookon:

Nagyon elkeserítő látni, ahogy ez az ország lassan bezárja önmagát, ahogy a vidék elszakad a várostól, ahogy a különböző társadalmi rétegek között egyre áthidalhatatlanabb az űr, ahogy a félelemmel tunningolt tudatlanság, mint egy soha véget nem érő, lassú, áztató eső, elmossa a maradék változtatni akarást is… ahogy az emberek önmagukat zárják be a bizalmatlanság börtönébe, a kulcsot jó messzire eldobva.

És pont az az állami médián szocializálódott, az orbáni rigmusokat szajkózó, ezzel szemben legjobban leszart és kisemmizett réteg az, aki a legdurvábban ítélkezik úgy, hogy már az sem érdekli, hogy bárkitől, – akár a saját gyerekétől is – segítséget, támogatást, élményeket vesz el.

Biztos emlékeztek a pár hete kitett posztomra, amiben olyan kisgyerek nyaraltatását vállaltam, akinek nincs lehetősége eltölteni egy hetet a fővárosban. Jelentkeztek is szép számmal, komolyak, komolytalanok, egészen nonszensz kérésekkel, de végül is egymásra találtunk egy nagyon kedves anyukával és a kisfiával.

Innen is köszönöm az anyukának, nagyon jól esik a bizalma.

De nem is erről akarok most igazából írni, lesz majd mód rá a jövő héten, ugyanis hétfőn hozzuk el a kisfickót, és ha az anyukája is megengedi, naponta írnék pár sort a kalandjainkról, mert tudom, hogy kíváncsiak vagytok rá.

Az anyuka ajánlásával bekerültem egy „ingyen elvihető” csoportba, ahol az enyémhez hasonló, nyaraltatós posztra akadtam. Egy kedves, budapesti hölgy hirdetett nyaralást hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Bár csak ne néztem volna meg alatta a kommenteket, de megtettem.

A legtöbb az volt, hogy „én biztos nem engedném el vadidegenekkel a gyerekemet”… ami persze érthető, de ott a varázsszó: kommunikáció! Mi is hetek óta beszélgetünk az anyukával…

Aztán volt olyan, aki azt írta: „lehet, hogy a csoportos jegy miatt csinálja”… .hát persze, biztos felutaztatja saját költségen Pistikét vagy Jucikát 250 km-ről azért, hogy meglegyen az Állatkerti belépőhöz a nagycsaládos létszám…

Persze bejelentkezett a mindent megmondó, ostoba is, aki biztos forrásból tudni vélte, hogy a posztoló hölgy tuti pszichopata, mert olyan nincs, hogy valaki csak úgy segíteni akarjon… ugyanmá’

Aztán volt még az 5-6 éve keringő, „ne szállj be a fekete Audiba…vagy BMW-be…(ez évente változik), ami Győr, Pécs, Eger, Ohatpusztakócs utcáin kering, esetleges szervdonor gyerekekre vadászva” című cikkeken szocializálódott kommentelő, aki biztosra vette, hogy a jótét lélek hölgy egy mocskos szervkereskedő…

Olyan, aki a puszta jót látta volna csak, nagyon kevés volt.

Az egész szófosásnak az lett a vége, hogy a hölgy kilépett a csoportból, és gyanítom, hogy legközelebb átgondolja, hogy kinek és milyen segítséget ajánl fel.

…és sajnos egyre több ilyen lesz. Mindkét oldalról. Egyszerűen el fog fogyni a lábunk alól a híd és persze, hogy mindenki a partot fogja választani ahelyett, hogy kockáztatna és a vízbe ugrana …a hozzá közelebb álló partot.

Kapcsolódó:

A migránsokat gyűlölik a legtöbben, az antiszemiták aránya változatlan

Lassan ledőlnek a csend falai, véget ér a konyhaasztal melletti apró személyes forradalmak kora. Egyre többen mondják ki azt is, amit tilos. Nyílnak a szájak, ömlenek a szavak, és a cselekvés ideje április 8. sincs már messze. Mindenki jól gondolja meg, hova teszi azt a bizonyos kis jelet!

Tilos kimondani

• …..hogy Orbán Viktor kirabolta Magyarországot.
• hogy Récsöl nevű lánya milliárdokat kapott milliók verejtékes munkájának köszönhetően.
• hogy ebben az országban nem a 12 pont az irányadó, hanem a 12 milliárdos köztörvényes rabló,
• tilos kimondani…….sorolhatnám, rettentően hosszú az a bűnlajstrom, amit a gazemberek elkövettek