Van az a pénz, amiért Szijjártónak ez a véleménye: szándékosan engedhették a pályára a himnusz alatt a szivárványos zászlós szurkolót Münchenben!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy interjúban reagált arra, hogy a magyar válogatott németek ellen játszott meccsére a magyar himnusz közben valaki berohant egy szivárványos zászlóval – a műsorrészletet maga Szijjártó osztotta meg a Facebook-oldalán.

Tovább

A nemzet Ákosa himnuszt írt (át) – Ez semmi: erre felkérték és mi fizetjük a gázsiját!

Kovács Ákos a rá jellemző visszafogottsággal és szerénységgel kezdetben nem érezte úgy, hogy méltó rá, de szerencsére mégis megcsinálta a Budapesten tartott egyházi kongresszus himnuszát. Meg az imázsfilm forgatókönyvét is. Még jó, hogy mindenhez is ért!

Tovább

Nemzethykeresztény Összeröffenés Napja – Fidesz média

Hiszen tudhattuk, vagy legalábbis kellett volna tudni: amit a Fidesz és a nála is szélsőségesebbek – vannak olyanok? – “nemzeti összefogásnak” neveznek, abból, ha a nemzetközi és belpolitikai helyzet fokozódik, kenetes hangú népbolondító szélhámosoknak és elvadult, a két világháború közti időszak legocsmányabb hangján megszólaló uszítók összefogása lesz.

Tovább