„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát (…), de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel.”

Ekkora ostobaságot volt képes megfogalmazni Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója

Ezzel Kádár Jánosnak adott igazat, aki „józan reálpolitikusként” kiszolgáltatta az országot a szovjet birodalomnak.

„Én azt gondolom, hogy az, hogy ’56-ban nem volt Magyarország számára különösebb amerikai segítség, az az Egyesült Államok szájából kiveszi az ’56-ot. Én nem gondolom, hogy onnantól kezdve az ő számukra ez bármire érv lehet”

– fogalmazott Kohán Mátyás, a Fideszhez közeli Mandiner újságírója. Erre Orbán Balázs ezt válaszolta:

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”

Sokan és sokféleképpen értelmezték a miniszterelnök politikai igazgatójának szavait, és Orbán Balázs is magyarázkodásra kényszerült

A miniszterelnök ugyancsak nyilvános megszólalásában nevezte hibának a nyilatkozatot. Ám ebből nem lehet jól kijönni. Orbán Viktor főideológusa, a kormányfő politikai igazgatója ugyanis valószínűleg nem tudta, hogy mit beszél. Hiába próbálkozik utólag arra hivatkozni, hogy a mondandóját a szövegkörnyezetből kiragadva félreértelmezték, mert nem tud épkézláb érvekkel szolgálni arra nézvést, hogy akkor tulajdonképpen mit is akart mondani. Hangoztathatja persze, hogy mindössze a békepárti kormány narratívájának megfelelően érvelt. Csakhogy nem a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolat, hogy akkor a szovjet csapatokat behívó Kádár János maga is józan, békepárti reálpolitikus volt. Nem állt ellen, hanem kiszolgáltatta az országot a szovjet birodalomnak, megkímélve ezzel a nyugati támogatás nélkül tényleg reménytelen véres honvédő háborútól hazánkat.

Orbán Balázs talán akaratlanul rávilágított a sajnálatos lényegre: Magyarország valóban elbukott volna 1956-ban, ha külső segítség nélkül ellenáll.

A hidegháború idején sok jóra nem is számíthattunk

Csakhogy azóta sokat változott a világ. A Szovjetunió megszűnt, a kommunista világbirodalom felbomlott, és a területén önálló államok alakultak. Putyin Ukrajna elleni háborúja tehát egyészen más világpolitikai környezetben folyik, mint Magyarország megszállása. A miniszterelnök igazgatója viszont erről nem vett tudomást. Így azt tanácsolná az ukránoknak, hogy a legjobb megoldás, ha megadják magukat, és akkor vér nélkül veszíthetik el a függetlenségüket. Ami valóban jó ötletnek tűnik?

Vonatkoztassunk el azonban a nemzetközi összefüggésektől, és Orbán Balázs gondolatmenetéből kiindulva nézzük csupán a magyar alaptörvényt. A megmagyarázhatatlan kinyilatkoztatást értelmezők az alkotmánnyal kevesebbet foglalkoztak, és ezt pótoljuk a mostani bejegyzéssel.

„Az 1990-ben lezajlott első szabad választások révén a nemzet akaratából létrehozott, a jog uralmán alapuló állami berendezkedés és a megelőző kommunista diktatúra összeegyeztethetetlenek”

– olvasható a Fidesz kreálta dokumentumban. Meg az is kiderül belőle, hogy

„büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit”.

És ha ez nem lenne elég,

„egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki”.

Orbán Balázs viszont úgy látja: ’56-ban megtanultuk, hogy óvatosnak kell lenni, mert a magyar életeket nem kell odadobni mások elé.

Szóval mi nem védekeztünk, és az ukránoknak sem kellene. Ha megadják magukat, béke honol a szomszédságunkban, és akkor lenne magyar-orosz közös határ, ami egyszerűsítené Szijjártó dolgát, amikor Moszkvába hívják raportra.

„Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit” – ezt megint csak az alaptörvényből idéztük. Meg azt is, hogy a „haza védelme nemzeti ügy”.

Az ukránokra ez nem igaz? De folytassuk: a

„Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak (…), amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak Magyarország gazdaságának, honvédelmének, diplomáciájának és emberi erőforrásainak idegen érdekek alá rendeléséért”.

Lehet de ja vu-érzésünk, mert az Orbán-kormány most éppen ezt teszi

Egyébként

„Magyarország fegyveres ereje a Magyar Honvédség. A Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme”.

Amire egyébként évente ezermilliárd fordítunk. Vajon mi a feladata az ukrán katonáknak? Csak nem országuk függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme? De nem ez – idézzük megint a kormányfő tanácsadóját –,

„mert mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”.

Vajon meddig marad Orbán Balázs a posztján?

Ha nem zavarják el villámgyorsan, végképp ránk ég a bélyeg, hogy a békepárti Magyarország az orosz–ukrán-konfliktus rendezésére egyetlen kiutat lát: Ukrajna feltétel nélküli kapitulációját.

Forrás

Orbán Balázs "hősi halált halt" dédnagyapa-hivatkozása Sulyok Tamás "családi legendárium"-esetére hajaz

Az ATV műsorvezetőnője megkérdezett egy általam ismeretlen politológust, hogy ha nem lett volna a kegyelmi ügy, hol lenne Magyar Péter.-Sehol-hangzott el a válasz- kezdi legutóbbi bejegyzését Havas Henrik.

Egyetértek, de azért…..

Mégis figyelemre méltó, hogy ez a fickó felbukkant, és felborította a politikai rendet. A két szekta tanácstalan, és retteg. A Fidesz eddig roppant sikeres kommunikációja csődöt mondott. Fogalmam sincs, hogy Gyurcsányék mennyire maradtak egyben, de a főnök is, meg a felesége is hisztizik. Néhányan, köztük Róna Péter, Bod Péter Ákos meg még akik értenek hozzá, egyetértenek Magyar Péterrel abban, hogy Magyarország a technikai csőd állapotában van.

Én ezt már 1988-ban megéltem

A Népfront tanácstermében tartott sajtótájékoztatót Fordulat és reform című dolgozatáról a Pénzügykutató Rt. Természetesen ott volt Lengyel László, Csillag István, meglepő módon még Matolcsy György is, és akkor ötvenvalahány újságíró előtt kimondták, hogy a szocializmusnak nevezett modernizációs kísérlet csődöt mondott, vége, nincs tovább.
A fiatalabb generációk talán nem tudják, de a Kádárról elnevezett rendszer lényege az volt, hogy Magyarország legyen a szocialista tábor legvidámabb barakkja, az életszínvonal nem romolhat, hetven dollárral a zsebében a magyar polgár utazhat Nyugatra, morogni is lehet, persze csak módjával. A látszólagos jólét alapja az volt, hogy beléptünk a Világbankba meg a Nemzetközi Valutaalapba, és Kádár apánk az országot eladósítva próbálta etetni népét.

Na és most mi van? Csőd

Óriási államháztartási hiány, hatalmas, kötelező kamattörlesztés. Két Marshall-segélynyi pénz ment el az elmúlt években, gyakorlatilag pocsékba, a termelékenység semmit nem javult. Orbán, meg hű fegyvertársa, a Parragh nevű idióta még mindig munkaalapú társadalmat épít, miközben a világ a tudásra és az információra építi a jövőt.
Annak idején volt alkalmam beszélgetni Antall Józseffel. Ő röviddel a rendszerváltás után minden bajunk okaként azt jelölte meg, hogy nincsenek tulajdonosaink. Ahogy ő fogalmazott, a hozzáértő, kreatív zsidó gyárosokat vagy megölték, vagy Nyugatra kényszerítették. Azt a néhány nagybirtokos arisztokratát pedig, akik korszerű agrártechnológiát próbáltak meghonosítani, a kommunisták üldözték el.
-Bezzeg a csehek -mondta a miniszterelnök sóhajtva-, azoknak megmaradtak a tulajdonosaik!
Antall után jött Orbán Viktor. Na, csinált is egy új tulajdonosi réteget. Szégyellem leírni a jachtoló Mészáros Lőrincet, a jacht tulajdonosát, Szíjj Lászlót, a feltaláló Rogán Antalt, na és persze a családi pereputtyot, a pelenkában utazó Ráhelt, a pálinkát töltögető Tiborcz Pistát. Orbántól kaptunk egy új nemzeti középosztályt.

Na és most? Az van, amit Magyar Péter mondott: csőd!

Annak idején Lengyelék úgy fogalmaztak, hogy a szocializmus, mint modernizációs kísérlet csődöt mondott.- fordul rá mondandója célegyenesére Havas Henrik:

Na, de mibe bukik bele Orbán? Legfeljebb azzal kísérletezett, hogy tudunk-e úgy pénzt kapni az Európai Uniótól, hogy minden marad a régiben, Polt Péter a főügyész, Kövér László a házmester, Matolcsy az észlény a gyerekek seggén a piros pöttyökkel. Értem én, hogy szarul állunk pénzügyileg, de Orbánéknak még az EU-s pénzek is gondot okoznak. Amikor megjött a pénz, fel is emelték a pedagógusok bérét, csakhogy közben nyomorszinten élnek az egyetemi oktatók.
Majdnem elfelejtettem, hogy 2030-ra Orbánék megígérték, hogy utolérjük Ausztriát. Én már annak örülnék, ha Romániát meg Szlovákiát beérnénk, mert ami most van, az nem más, mint: csőd

-fejezi be bejegyzését Havas Henrik.

Ezeket olvasta már?

Szikora Róbert Máté Péter-díjas és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes, dalszerző volt Veiszer Alinda műsorának vendége. Az R-GO frontembere nagyrészt a valláshoz fűződő viszonyáról beszélt, de meglepő párhuzamokat vont Orbán Viktor és Kádár János vezetői nagysága közé is. A teljes interjút egy jelképes havidíjért cserébe itt lehet megnézni.

Lezsákkal jól ment a meló

A beszélgetést a Szent Erzsébetről szóló musicallel indították (az előadásról mi is beszámoltunk korábban), amelynek Szikora Róbert zeneszerzője volt. A zenész elmesélte, hogy a kecskeméti színházban bemutatott darab az ő ötletéből készült, és Árpád-házi Szent Erzsébet magyar származására is szerette volna ezzel felhívni a figyelmet. Korábbi musicaljei, a Macskafogó és a Katonadolog után alkotóként pedig az érdekelte, hogyan lehet a szakralitást és a modernitást egyszerre belevinni egy zenei műbe úgy, hogy

„a fiatalok ne rohanjanak ki az első hangnál.”

Azt mondta, a szövegíróként közreműködő Lezsák Sándorral is jó volt a közös munka, majd Veiszer Alinda kérdésére, hogy mit gondol a darab mai politikai áthallásairól (a pandémia miatt viszályt szítók, muzulmánokat megállító keresztények), Szikora azt válaszolta:

„Most kéne, Alinda, valami jót mondani, hogy ne csússzunk bele a politikába.”

Őt ugyanis a politikai vetület nem érdekelte, ez Lezsákék ambíciója volt, bár „ha keresztény emberek keresztény darabot csinálnak egy keresztény szentről”, akkor bele kell, hogy férjen ilyesmi is, hiszen Szent Erzsébet is elfogadó volt.

„Katolikusként minden más vallást, pártot elfogadok, de természetesen vannak figurák, akiket nem. De ez abban a pártban is van, azon az oldalon is, ahol én vagyok. Mindig az embert nézzük!”

– fogalmazott Szikora.

Ez biztos bejön Demeternek! Igazi Fidesz-musical született 460 közmillióból! Írták: Lezsák-Szikora, rendezte: Cseke, fővédnölki: Kásler, Erdős - Már csak nézőket kell venni!

Szikora, a „nemhős”

Hogy akart-e a dalaiban a hitéről beszélni, azzal kapcsolatban azt mondta, utálta a rendszert, de ő nem volt hős, több dalában viszont elrejtett pár magot, úgynevezett röpimákat. Az Uram ne hagyd, hogy az öröm kivesszen belőlem című Angyalbőrben-betétdal viszont már 1991-ben született. Miután Szikora elmesélte, hogyan töltött el két hónapot a Hárs-hegyi zárt osztályon annak érdekében, hogy megússza a sorkatonaságot, rákanyarodtak arra is, hogyan fért össze az itallal és bulival terhelt zenészlét a vallásos életmóddal. Az R-GO frontembere erre azt válaszolta: nem akar álszent lenni, de a názáreti Jézus Krisztus első csodája is az volt, hogy a vízből bort csinált. Szerinte lehet ilyen életmódot folytatni,

csak az „arany, erény, arány” hármasát kell szem előtt tartani.

Veiszer a családi mintáiról is kérdezte a zenészt, aki elmesélte, hogy művelődésszervező-táncdalénekes édesapja hétvégi apukaként vitte magával a fellépéseire, ahol gyerekként közelről láthatta a kor sztárjait, Kovács Erzsit vagy Németh Lehelt, végignézhetett hangszeres beállásokat, miközben a táncosnők az öltözőben puszilgatták őt.

Szerinte a Jóisten itt adott neki meghívást erre a hivatásra, és ekkor kapott muníciót a puttonyába is.

Családi indíttatás

A vallásos érdeklődést is az apjától örökölte, aki a szocializmus idején is járt templomba, Szikorát is a születése után egyenesen a keresztelőjére vitte a családja a kórházból. Mindez az ötvenes évek Magyarországán történt, amikor a hatalom még szemmel tartotta a vasárnapi templomba járókat. Szóba került a Gulágra elhurcolt nagypapa, és a Radetzky néven anyakönyvezett, osztrák gyökerekkel rendelkező nagymama is. Szikora elmesélte, hogy ’74-ben, egy európai koncert során a család osztrák papírjait szorongatva kis híján disszidált.

„Ott álltam egy óráig a Radetzky-szobor előtt, hogy most mit csináljak, és akkor eszembe jutott a Zsuzsikám arca.” Így hazajött.

Ezután merült fel Erdős Péter neve, akivel a zenész saját bevallása szerint szintén jóban volt. Az akkori popcézárral egy hamburgi fellépésről hazafelé jövet került szorosabb kapcsolatba, amikor Szikora a repülőn odaült mellé, és a múltjáról, az auschwitzi időszakról és az 56-os szerepéről kérdezgette, amivel Erdős szívébe lopta magát.

Gyerekként „kissé verekedős” volt….

Mikor Veiszer azt feszegette, az együtteseivel milyen szerepet töltött be a ‘70-es, ’80-as évek hazai zenei világában, arra is emlékeztette Szikorát, hogy a Hungáriából való kiválása után majdnem a punk műfaja felé indult el. A zenész elismerte, hogy már gyerekként is kissé verekedős, erőszakos fiú volt, a nagyapja is azt akarta, hogy bokszoló legyen, ezt a feszültséget pedig szívesen kiadta volna a zenében is. Néhány elkészült punkszám után azonban egy zenésztársa rászólt, hogy

„Robikám, téged nem így szeretnek.”

Szikora szerint a punk azért így is benne van a csikidámban, az R-GO-nak is vannak vad számai, de neki mindig csak a szórakoztatás volt a célja, és politizálni sem akartak a zenével soha. Sőt, úgy gondolja, sokszor abba is politikai tartalmat magyaráztak bele, amiben nem volt. Például amikor a rádióban letiltották a Bombázó című számukat, mert az oroszok éppen akkoriban lőttek le véletlenül egy repülőgépet. A zenész szerint mesebeszéd, ha valaki azt mondja, hogy politikailag ő már ekkor elkötelezett volt, szerinte az ellenzékiségbe úgy keveredtek bele akkoriban az emberek, mint Chaplin kisembere a Modern időkben, aki egy zászlóval a kezében véletlenül a tüntető tömeg élére kerül. Alinda ezután még egyszer rákérdezett, tényleg ezt gondolja-e Szikora a ’80-as évek ellenzékéről?

„Igen. Nem voltak hősök. Egy zenésznek nem is hősnek kell lenni, ő inkább szórakoztasson, önkifejezzen.”

Pedig a ’70-es években Szikorát is bevitte az államhatalom Mosonyi utcába, miután megzenésítette Petőfi a Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat! sorát is magában foglaló verset. De ekkor sem gondolt bele abba, hogy ez áthallásos lenne az oroszokra.

Gandhi és Kádár

És ekkor következett a beszélgetés talán legérdekesebb része. Alinda egy 1986-ban készült interjújával szembesítette Szikorát, aki kedvenc írói (Rejtő Jenő, Karinthy Ferenc) és kedvenc tudósa (Szent-Györgyi Albert) mellett a kedvenc politikusait is megnevezte akkor: Gandhi és Kádár János személyében.

„Amit akkor Kádárról tudtam, az nekem meggyőző volt. Nem tudtunk az 56-os tevékenységéről, hogy akkor ő belügyminiszter volt, és hogy mit csinált”

– magyarázta választását Szikora Róbert. (Kádár 56-ban egyébként már nem volt belügyminiszter.) Kádár viszont szerinte akkor nagyon nehéz történelmi helyzetben volt, arra pedig, hogy ő a legjobb politikus, abból következtetett, hogy látta, mennyivel élhetetlenebbek a szocialista tömb más országai, hozzájuk képest mi tényleg a legvidámabb barakk voltunk. A kérdésre, hogy ma ki a kedvenc politikusa, rögtön rávágta Orbán Viktor nevét, aki szerinte egy politikai zseni, aki

„előre lép (lát) három lépéssel, ahogy Kádár János is, csak Orbán tíz lépéssel lát előre.”

A zenész szerint nagyon jó, amit Orbán most a magyar néppel tesz, és bár ismeri a pálfordulását, vagyis hogy egykor még libsi volt, de nem az a lényeg, hogy mit csinált, hanem az, hogy most mit csinál. Alinda itt már csak azért sem engedte el az Orbán-Kádár fonalat, és direktebben is rákérdezett a közös vonásaikra. Szikora a párhuzamot pedig abban látja, hogy

mindketten ellenszélben kormányoztak: Orbán Viktor nyilvánvalóan Brüsszellel szemben harcol, Kádár János pedig szintén nem úgy táncolt, ahogy Moszkvából fütyültek.

Hogy ilyen körülmények között Szikora Róbert hol helyezte el magukat az aczéli tilt–tűr–támogat rendszerében, mit gondol a jelenlegi korlátozó kultúrpolitikáról és az egyenlők közt egyenlőbbek működéséről, valamint hogy közel a hetvenhez tervez-e lassacskán visszavonulni, az szintén kiderül a beszélgetésből.

VIA Telex

Kapcsolódó

A ’80-as évek közepén, hetente egyszer, esténként, hatan-nyolcan egy budapesti iskola tornatermében fociztunk. Csak foci volt, semmi politika. Egy alkalommal a sporttársak egyike a hely szellemétől idegen megjegyzést tett: „Azért ismerd el, András, hogy nincs jobb rendszer a szocializmusnál”, azzal kiment az öltözőből.

Ráhagytam

Az ország túlnyomó többsége valóban jól elvolt a kádári diktatúrával, ahogy egy korszakkal korábban a nemzetgyilkos Horthy-rendszernek is sokkal több volt a híve, mint az ellenzője. És a választásokon résztvevők többsége ma is a mind fojtogatóbban ránk települt autokráciát isteníti. Egy szép, magyar hagyomány.

2010 óta egyre szűkülő falak között folyik ez a szubkulturális rémutazás, a jogaink elvétele, csorbítása már régóta rutinszerű ujjgyakorlat.

Legújabban: állami könyvégetés ugyan nincs, de könyvfóliázás már van, a közalkalmazotti jogviszonytól tíz napja megfosztott pedagógustársadalom teljesen védtelenné vált. Azzal pedig, hogy a rezsim fideszes pártalapítványokba kényszerítette be a legtöbb egyetemet, azok hallgatóit megfosztja az EU Erasmus-programja nyújtotta számtalan lehetőségtől, az oktatóit pedig kizárja a nemzetközi kutatási együttműködésekből. Ez óriási veszteség nekik.

Annak idején valamennyi egyetem gyáván, közönyösen magára hagyta az SZFE hallgatóit hősies harcukban,

vajon most kiállnak-e saját magukért? Megpróbálják-e országos sztrájkokkal visszaszerezni minden egyetem legfőbb értékét, a már a középkorban is megvédett autonómiát?

Ha nem, hát nem, de egy függetlenségét vesztett egyetemet az EU nem tekinthet egyetemnek.

Irracionális gonoszságok fent és bénult tehetetlenség lent – a magyar társadalom már belépett a kollektív haldoklás fázisába. Diktatúrában a „majd csak lesz valahogy” gyárihibás túlélési stratégia, csak egyre rosszabb lehet.

Immár minden társadalmi réteg feje felett ott villog a vészjelző,

az a három terület pedig, amely legközvetlenebb hatással van egy-egy ember életminőségére: nyugdíj, egészségügy, oktatás, a szakadék szélére jutott. Egyedül minden diktatúra privilegizáltjai, a sportolók vannak megbecsülve, a sportra számolatlanul ömlik a pénz. Íme, csak egyetlen példa, a legfrissebb: a világszínvonalú csepeli atlétikai stadion építése két és fél éve, 2020 végén indult, és már átadták, egy hónap múlva elkezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság.

Míg Csepelen lóhalálában folyt az építkezés, a hét éve, 2016-ban bejelentett budai „szuperkórház” kijelölt területén a mai napig egy kapavágás nem történt. Ennyi az emberi létezés értéke Magyarországon, ilyen az Orbán-kormány alig leplezetten nemzetgyilkos programja.

Mialatt a köztévé sportkommentátorai majd ájultra lelkendezik, ordítják magukat az atlétikai versenyszámok közvetítésekor, ez a rezsim hangfekvése, sok összetört szívű ember épp úton lesz valamelyik kórházba, de már csak a hozzátartozójuk ruhájáért, személyes tárgyaiért mennek majd.

A halál örök lehetősége önmagában is emésztő gondolat, de amikor nem a természet, egy valóban gyógyíthatatlan betegség mondja ki feletted a végső ítéletet, hanem egy természetellenesen működtetett rendszer hitvány vezetőinek áldozatává válsz, akkor a legalapvetőbb jogaid közül az élethez való jogodat tagadják meg tőled.

Nem mellesleg

nagy valószínűséggel egyetlen érmünk sem lesz, a hazai atlétika legjobbjai néhány kivétellel messze vannak az élvonaltól. Ugyanakkor a szuperkórház megépítésének bűnös halogatása, s persze az egészségügy egésze iránti kormányzati közöny nyilvánvalóan megmutatkozik a halálozási statisztikákban.

Ez az illiberális haláltánc most már direktben az életünk ellen megy.

Horthy, Kádár, Orbán – három különféleképp embertelen, de egyformán ocsmány korszak

Mi, magyarok rövid megszakításokkal tulajdonképpen egy évszázada az alvilág lakói vagyunk, és egyre inkább alvilági módon is élünk, mind jobban távolodva a nyugati civilizációs normáktól. Magyarországon csak a naptárakban ért véget a számunkra rettenetesen, bár nem ok nélkül így alakult huszadik század. Aki hallott róla, látta videón azt a jelenetet, ami a múlt héten játszódott le a Parlament egyik folyosóján, az sokkoló ízelítőt kaphatott az etikai normák széteséséből:

a miniszterelnök és rókalelkű talpnyalói röhögve, egymást bíztatva gyaláztak egy képviselőt, holott ő a nép szavazataival szerezte meg a kérdezés jogát.

Persze, tudom, le is lövethették volna. Talán ennyivel vagyunk még jobbak nagy barátunknál, az oroszoknál, de a különbség napról-napra csökken.

Forrás

Kapcsolódó

Egy diktatúra anyatején nőttem fel. Azt szívtam magamba, magától értetődően sajátítottam el az elnyomó rendszerrel együtt járó életszabályokat, igazságtalanságokat, agymenéseket. Alapvetően homogén közeg volt ez: mindennap ugyanaz, ugyanúgy, csak a fiatalkor szokásos kellemességei oldották a rendszer mélabúját. Azért volt éles, erős foga is, vasmarka is a rendszernek, ezért csupán naponta lemenni az utcára kompromisszum volt, és az összes többi kompromisszum abból fakadt, hogy muszáj volt lemenned az utcára.

…a gonoszság megoszthatatlan gyönyöre (Petri György)

Ez a mostani diktatúra sok mindenben más. Abban az egykoriban, amely, most látjuk, igazából sosem múlt el, vagy inkább nem ment ki belőlünk és még a gyerekeinkben is maradt belőle, a szabadság hiánya egyértelműen körülhatárolható volt: nem tehettél ezt, nem tehettél azt, pont; s valóban sok mindent nem tehettél, amihez amúgy kedved lett volna, és ebben az évtizedek múlása sem hozott lényegi változást. Az egész tohonya, elnyomó kóceráj mint egy lusta, nagy folyam hömpölygött saját maga előtt is ismeretlen célja felé, de az biztosan nem a tenger volt.

Ma tagadhatatlanul több mindent tehetünk, ezért ma sokkal jobban kéne éreznünk magunkat, de én például sokkal rosszabbul érzem magam. Megszégyenítve, megalázottan, amit nem éreztem Kádár alatt.

Kádár rendszere azt adta, ami annak a rendszernek lényege, ez a mostani meg azt, ami Orbán Viktor lényege, na, ez a különbség. Akkor egy cirill betűs rendszertől függtünk, az határozta meg, mi a jó és mi a rossz, ma egyetlen ember mondja meg, egy nem is különösebben megnyerő személyiség. Kádár örökölte a bűnt, ez a mai maga hozta létre, baseballütővel hátulról, orvul rontott ránk, s a külső elnyomás helyébe éppen csak egy árnyalattal kevésbé gonosz belsőt állított. Mint egy rossz álom, olyan ez az egész, bár annak kicsit hosszú, s a rendszer bűzét a reggeli kávé illata sem sokáig nyomja el.

Egy ország egyetlen értelme a benne élők élete,

egy kormány egyetlen feladata polgárainak hűséges szolgálata, egy miniszterelnök egyetlen kötelessége esküjének megtartása. De nem Magyarországon. Itt mindent, ami megszeghető, megszegnek, minden normán átlépnek, márpedig, ha a morált eltávolítod a tettek mögül, akár Hitler gázkamrás háborús gépezete is patyolattisztává tehető. Minden egyes nap hitványságuk újabb és újabb bizonyítéka. Most épp a választási törvényt fogják a jövő héten ismét változtatni, immár úgy ezredszer. Ezúttal is a maguk javára, természetesen. Amióta minden az ő kezükben van: Alkotmánybíróság, Kúria, Számvevőszék, parlament, Médiatanács, Novák Katalin, ügyészség, média, Nemzeti Választási Bizottság, azóta egyetlen dolog nem történik az országban, ami ne kizárólag az ő érdeküket szolgálná.

Túl sok bűn terheli őket, nem veszíthetnek.

A demokrácia törvényei helyébe az autokrácia láthatatlan törvényei, a diktátor tízparancsolata lépett,

ami valójában egy: amit megtehetek, megteszem. Csakhogy Orbán Viktor 2010-ben nem rendszerváltásra kapott felhatalmazást és végképp nem a demokrácia lerombolására. Most pedig már eltökélt szándéka, hogy mire megöregszik, átsegítse nemzetét a „túlvilágra”, oda, ahol többé végképp semmi jó nem történhet velünk. Ez talán még mindig nem világos? Hány példát mondjak? Egy országban, ahol baj, baj hátán, ahol a vasúthálózat ötven százalékán csak lassító jelzések mellett haladhatnak a vonatok, és ha rosszul leszel, nem biztos, hogy a mentő időben érted jön, vagy elindul egyáltalán, ott egy kétszázötven milliárdért épített atlétikai stadion valójában jelképes sírgödör. Vak és ostoba, aki abban a betonteknőben fejlődést és dicsőséget lát. De hiszen nincs is magyar atlétika! És ha lenne, akkor a gyerekeink leghőbb vágya nem az volna, hogy csak el innen? Annak idején, még Kádár alatt, egyik versében Petri György „egy érdektelen ország fölösleges embereként” jellemezte magát. Sokunk helyett mondta. 1990 és 2010 között aztán támadt valami esély, remény, ha nagyon akartál, hihettél benne, hogy nem vagy többé teljesen fölösleges, s hogy az állam szemében is több vagy puszta adóalanynál, aki kifosztható, s akinek pénze nulla kontroll mellett elverhető. Most már viszont megint semmi remény, abszolút semmi. Magyarországon minden, ami egy-egy társadalmi láncolat végén valamiképp az emberhez kapcsolódik: iskola, kórház, tananyag, betegellátás, nyugdíj, szociális ellátás, úthálózat, állampolgári jogok, menekültekkel való bánásmód, a hatalmon lévők számára nem létezik, átléphető szemétkupac csupán.

Na és egy ilyen országra milyen jelző illik?

Az ember nem lehet szabad ott, ahol a hatalmon lévők szabadságát semmi nem korlátozza. Önámítás a „belső szabadságra” hivatkozni – egy száz százalékban hazugságon nyugvó rendszer mindenkin lelki teher. Azon is, aki átlát rajta, és azon is, aki számára a lelki béke azonos a szellemi élet, az autonóm emberi lét teljes feladásával. Így vagy úgy, valamennyien egy fordított előjelű világba vagyunk bezárva, egy hazugság lágerré vált az otthonunk. Különösképp demoralizáló és csak kivételképp feloldható, amikor a lelkiismeret szembetalálkozik az egzisztenciális fenyegetettséggel, így aztán mindenütt láthatók egy önmagával meghasonlott ország vérző sebei.

Hiába minden…

Ahol az állam bármire jogot formálhat, ott az állampolgár szabadsága nem más, mint kölcsönkapott idő, átmeneti biztonság, amíg az államnak nem támad veled kapcsolatban más gondolata. Vajon a tanárok mit gondolnak a magyar állam nekik feltálalt bosszútörvényéről? És a fiatalok, akik lassan többet vannak az utcán, mint az iskolában? Nincs menekvés. Ahol egyetlen ember kezében összpontosul minden hatalom, ott az események törvényszerűen a végzet felé haladnak. Ott az újabb és újabb veszélyek mindig csak karnyújtásnyira lesznek, mert aki bármit megtehet, az előbb-utóbb mindent meg fog tenni. Van, aki elhiszi, hogy ezeket érdekli, milyen országot hagynak majd maguk után?

Forrás

Az író oldalunkon megjelent további bejegyzései ide kattintva olvashatók.

Ne szépítgessük, a Kedves Vezető lehet meggárgyult. Nem tudni, bár jártunk már így a föld nevű sárgolyón, nincs ebben nagy csoda. Caligula például a lovát nevezte ki – ez mondjuk nem is olyan egetrengető marhaság, mert a ló amúgy egy végtelenül intelligens lény, ellentétben a mi hősszerelmes, nemzeti Brad Pitt-klón mangalicaszerelőnkkel….

Aki, nos…hát maradjunk annyiban, hogy nem az agya miatt szeretnek a népek,

de akié már gyakorlatilag a teljes energia és bankszektor, és akinek a zsebébe csenget Orbán hányadék és végtelenül hazug energiaár-emelésének minden második forintja is, de aki a nevét még mindig csak kinyújtott nyelvvel koncentrálva tudja odarajzolni a legutolsó százmilliárdos koncessziós szerződés alá is – szóval anno egy lovat nevezett ki Caligula kormányzónak, meg fel is gyújtogatták Rómát más szintén hibbant percemberkék, de ez már egzotikus történelem, míg a mi Kedves Vezetőnk maga a klinikai valóság. Arról most nem értekeznék, hogy alig 4 hónapja még a csapból is azt búgta emberünk,

hogy azért kell az ő kleptokráciáját hatalmon tartani, mert akkor lesz gáz, meg olcsó benzin legalább 15 évig, nem véletlenül ragadt a nyelve a másik félőrült, Putyin seggé….hajaj!….hátsójába!

A nép, az istenadta megszavazta

Hátha egyszer életében nem hazudik. Hazudott. Tán a legnagyobbat, pedig addig sem volt alacsonyan a hazugságmérő.

Az infláció az egekben, üzemanyag szintén, de legalább nincs is, a megemelt gáznak csak az ÁFA-tartalma nagyobb (lesz) mint az eddigi gázszámla, pedig az sem volt kevés, ez a félnótás meg kiáll és azt mondja huncut kis mosollyal, hogy aki nem bírja az éppen bekövetkező, Vlagyivosztok-alsóra jellemző posztszovjet viszonyokat, az tán keressen többet! Így!

Pacekba, bele néhány millió éppen éhezni, majd rövidesen megfagyni készülő, eddig mentális-jobbágysorban tartott magyar képébe! Majd kapja-fogja magát beül az aranyáron vett és fenntartott állami luxusgépbe, elrepül a másik futóbolond Trump vacsorájára, ahol 128. senkiként, egy szőnyegárus előtt és egy paplangyártó mögött, némi kis apróért kap egy mikrofont és a helyben szervezett, nagyjából tucatnyi szájtáti, meg a termet éppen zárni készülő, unatkozó takarítószemélyzet előtt beszél zagyvaságokat.

Olcsón megúszta, neki semmibe nem került, a hálás magyar nép viszont kicsengetett érte tokkal-vonóvak-kerozinnal-vacsorával-személyzettel-luxus kecóval vagy 100 milliócskát. Hát, nekünk is kurvára megérte.

Békesi László: egy párna és lepedő gyártó vállalkozó szólalt fel Orbán előtt Dallasban…

Majd hazalibbent

gyors kormányülés vagy mifene – gondolom, kellett „dógozós” fotó a karmelitából a propagandának – majd egy huszáros vágással már az Adriáról jelentkezett be, ahol éppen vásári bohócnak öltözött – ki volt az a marha stylist, aki szerint a nyaraláson törpe-pálmafának szoktak öltözni a népek? – majd közölte az elképedt magyarsággal, hogy lerobbant a motorcsónakja. Mit ne mondjak könnyes szemmel olvastam a hírt és nézegettem a fotókat. A röhögéstől!

Hogy azt hiszik, mi azt hisszük, hogy miután a honvédség éves kerozinkészletét nagyjából pár nap alatt elégetve körberepülte a földet, elhisszük neki, hogy egyszerű kis diktátorként, mint valami NER-es Kádár János a balatonaligai pártüdülőben, egy koszlott kis csónakon romantikázik.

Ja! Csak ott a gebasz pubi, hogy nagyjából sejtjük – tudni nem tudhatjuk, mert nálad már a legkisebb szellentés is 30 évre államtitok – hogy a stáb, aki meg mindezt a szívfacsaró, nagyon emberi életképet – haha! Vicceskedtem! – felvette-rendezte-védte-tököm tudja mit böngyörkészett még rajta, meg annyiért volt „véletlenül” a helyszínen, amennyiből egy Spielberg-film évekig tartó forgatása is bőven kijönne. Nem tudom mi van ott, de azt látom, hogy valami nagyon elszabadulhatott fenn a toronyban, és kalamol mindent, amit talál, ha bárki is azt gondolja, hogy a közelgő teljes összeomlást néhány teljesen stupid, előre megkoreografált-beállított posztkádári vágóképpel meg lehet állítani! Nem lehet. Bukás lesz. Durva bukás!

Fotó: Cseri László

Orbán Viktor és a vicces motorcsónak, avagy mit sem ér a testőr a tenger közepén!

Gyakran olvasom Gyarmati Andrea írásait. Olyan igazán életszerűek, kedvesek, érdekesek. Most éppen Kádár János kapcsán írt az emlékeiről. Bevallom, ösztönösen kezdtem el keresni valamiféle szerkesztőségi elhatárolódás, vagy kommentár nyomát, de szerencsére nem találtam. Fontos dátum: 1972-t írtunk.

A történet röviden

Olyasmi felbukkanására gyanakodtam, hogy ‘nehogy má’ egy olimpikon, egy velünk élő legenda bármi jót is mondjon egy tömeggyilkosról!’ stb. Vélelmem azon alapult, hogy amennyiben jómagam, mint politikus hozom szóba Kádár Jánost, szinte nincs az a riporter, aki azonnal ne támadna nekem, hogy ‘na de hát!’…, és hadd ne folytassam!

A történet röviden annyi, hogy Gyarmati Andrea a kíséretének unszolására egy halom képeslapot írt (alá) a müncheni olimpiáról, amúgy – tiszteletből – olvasható aláírással, s legnagyobb meglepetésére a sok címzett közül Kádár János válaszolt, éspedig dicsérő hangon az olvasható aláírásért.

Ennyi a spoiler. És most jöjjön pár szubjektív megjegyzés! Leginkább a fiatalabb olvasók figyelmébe.

Fontos a dátum: 1972-t írtunk

A hidegháború csúcsán jártunk a vasfüggönyön túl, ráadásul a müncheni olimpia a borzalmas terror árnyékában zajlott. Német földön ismét zsidókat gyilkoltak, ezúttal palesztin terroristák izraeli sportolókat. Nos, ennek a háttérnek az említése nélkül tárul elénk egy paksaméta képeslap története. Aki már volt olyan helyzetben, hogy százával írjon alá üdvözlő kártyákat, az tudja, hogy mennyire gépies, mondhatni óhatatlanul lelketlen az ilyen gyakorlat. A múlt század hetvenes éveiben viszont a levél, a képeslap volt a távolsági kommunikáció evidens formája, már csak azért is, mert jóval olcsóbb volt, mint a telefonálás, vagy a távirat. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt abban semmi különös, ha egy sportolói delegáció képeslapok százaival köszöntötte az otthoniakat, akik zöme – értelemszerűen – mindenféle potentát lehetett, holott egy fiatal sportolónak nyilván fontosabbnak tűnhetett a medence, mint sem az adminisztratív nyüzsgés.

Ma sincs feltétlenül másként, hiszen pont mostanában kezdi kihordani a posta a karácsonyi üdvözletek millióit, amelyek döntő hányada bizony ilyen-olyan potentátokhoz fut be, s feltételezem, nem kicsi tévedések lehetnek a “Látod, milyen sokan szeretnek engem, Andi!?” jellegű örömteli fogadtatások mögött. Egy szó, mint száz, a hetvenes évek hazai és globális protokolljába ugyanúgy belefértek a képeslapok tömegei, mint a ma emberének napjaiba a hasonló Facebookos és egyéb internetes üdvözletek. Csak éppen ma sokkal könnyebb akár ezrével küldeni ilyesmiket, bár az inkább embert próbáló feladat, ha csak pár száz visszajelzést kell egyenként megköszönni.

Szemforgató magatartás

Márpedig Kádár János elég jól érzékelhetően személyesen köszönte meg a Gyarmatitól kapott üdvözletet. Pici pironkodás is előötlik Gyarmati írásából, ugyanis ő tiszteletből jól olvashatóan írta alá a lapokat, de az nem biztos, hogy mindegyiknél megnézte volna, vajon konkrétan kinek szól? A címzett viszont elolvasta, hogy ki a küldő, és válaszolt is. Gyarmati apropóját és sorait azért vettem tüzetesebbre, mert erősen szemforgatónak tartom azt a PC-nek szánt általános közéleti magatartást, amely Kádár Jánost és a kádári időket az elvetemült gonoszoknak járó skatulyába akarja tolni.

Gyarmati Andrea akkortájt edzett, érmeket szerzett idehaza és a nagyvilágban, valamint Magyarországon járt egyetemre, férjhez ment és csupa olyan dolgot csinált, ami szép és jó. Nem igazán törődött a politikai felhangokkal, egyszerűen tette a dolgát, meg amihez kedve volt. Évtizedek múltával pedig visszaemlékezik arra, milyen viccesnek tűnhet, hogy az ország akkori vezetője megdicsérte az olvasható aláírását.

Csak jelzem: egy ilyen sztori ma nem tudna hátsó gondolatok, sőt indulatok nélkül megszületni.

Előző hét.

Szanyi Tibor: liberálmonopolisták

Szó sincsen számmisztikáról, de a történelem, ha eléggé hosszú, márpedig az emberiségé az, produkál érdekes egybeeséseket, amik ha kicsit odafigyelünk, olyakor fura üzeneteket is hordozhatnak – írta portálunkra küldött szokásos heti publicisztikája elejére Szanyi Tibor.

A hónap, nap ugyanaz

1848. szeptember 11-én ért véget az akkori magyar forradalom, és vette kezdetét az egy éves szabadságharc, amelyet Jellasics horváth bán támadása provokált ki. A halottak számát százezer fő körülire teszik a krónikák.

1973. szeptember 11-én robbant be Chilében az Allende szocialista elnök elleni, s az USA által nyíltan támogatott Pinochet-puccs. Az áldozatok száma ismeretlen, azonban több, mint 3000 ember maradványait azonosították.

2001. szeptember 11-én az Al-Kaida terroristái ledöntötték a New York-i ikertornyokat, amelynek következtében rögtön 3000 ember veszítette életét, ám az ezt követő terrorellenes háborúkban – az ENSZ adatai szerint – bő egy millió ember halt meg, és sok-sok millió főben határozható meg az ebből fakadó menekültek száma.

A Kádár János terv

(Számomra ez a nap viszont családilag is emlékezetes, mert a felségem és legkisebb gyermekem szülenapja szintén és egyaránt szeptember 11.)

Ez a dátum azonban most már azért is az emlékkönyvembe költözött, mert a pártom, az ISZOMM, 2021. szeptember 11-én hirdette meg ’22-es választási programját, amit Kádár János Tervnek neveztünk el. Bár sokan felkapták a fejüket a névadás hallatán, ám az elnevezés oka, hogy a magyar történelemben közel-távol nem találni olyan korszakot, amelyhez olyan mennyiségű és léptékű szociális intézkedés lenne köthető, mint a Kádár-korszakhoz. A mi programunk pedig szinte teljességgel szociális töltetű, hiszen missziónk a szociális válság felszámolása.

Az említett 34, kádári évhez köthető az írástudatlanság felszámolása, amely ma talán a digitális íráskészség elterjesztéséhez fogható feladat volt. A Kádár-korszak tette teljessé a családi pótlékot, amelynek magyar változata tulajdonképpen az első ‘feltétel nélküli jövedelemi’ intézkedésnek tekinthető. Világelsőként, és az akkori átlagos női fizetés 40 %-ának felelt meg a három évig szóló GYES, amit aztán követett a jövedelemarányos GYED. Mindhárom forma a mai napig is a legfontosabb gyermek- és családsegítő állami eszköz, bár értékük sokat pusztult, leginkább az Orbán-rendszerben. A kádári időkben felépült 2 millió összkomfortos lakás, no meg az ezekbe költöző 6 millió ember jelentőségét nem is kell különösebben hangsúlyozni, kiváltképp ha összevetjük a rendszerváltás óta mérhető fél millió új otthonnal, amit egyébként az ugyancsak kádári ‘szocpol’ helyébe lépő CSOK sem tudott érdemben meglendíteni.

Na és ma?

A kádári vívmányok közül mára azonban sok minden sérült. A korábbi, társadalombiztosítás-alapú, teljeskörű és ingyenes orvosi ellátás helyett ma már felerészben saját zsebből kell gondoskodjunk egészségünkről, a nyugdíj pedig a jogosultsági kategóriából az adható szociális juttatássá változott, ráadásul Alaptörvénybe foglaltan. A gyakorlatilag mindenkit ingyenesen iskolapadba, sőt a felsőoktatásba hívó Kádár-korszakhoz képest ma jószerivel az tud tanulni, aki bírja anyagilag. A vidék, pontosabban a kistelepülések demográfiai és környezeti állapota a szociális ügyekben is szerepet vállaló a szövetkezetek szétverését követően drámaian romlik, illetve ma már sok helyütt végzetesen lepusztult. Őszintén szólva nem tudok olyan érdemi szociális intézkedésről, ami a rendszerváltás óta üzemeltetett kapitalizmus-párti kormányok által lett volna megvalósítva. Szociális rendszerünk tehát olyan alapokra épül, ami Kádár előtt szinte egyáltalán nem volt, ma pedig erőteljesen a semmi felé konvergál, leszámítva a tehetősebbeket favorizáló adókedvezményeket.

Egy szociális ihletettségű, baloldali választási program lelkülete tehát nem nagyon tud máshova tekinteni, mint a Kádár-korszakra, ám még inkább előre.

Kapcsolódó

Szanyi Tibor: Orbán vs. Kádár

A Városi Kurírban Vásárhelyi Mária az emberi elme eltévelyedésének nevezi a Kádár-rendszert, összehasonlításképpen pedig komplett elmebajnak napjaink Orbán-rendszerét. Fura érzés lehet ilyen hetykén osztogatni a minősítéseket, mintha a neoliberális kapitalizmus az emberi gondolkodásnak valamiféle kiválósága lenne. Rossz hírem van: egyik sem gondolati teljesítmény, hanem az érdekek tengerén való hajózás.

A Kádár-rendszert kétségkívül nem mi választottuk,

amint azt megelőzően ezer éven át egyetlen államvezetőnket se. Alighanem az áll a legközelebb az igazsághoz, hogy a tömegdemokráciákra jellemző választás a történelme során először 1990-ben jutott a magyar népnek. Az elmúlt 31 év tapasztalatai igen csekélyeknek tekinthetők az azt megelőző 990 évhez képest, jóllehet a kádári idők is csak 34 évig tartottak, az igazi orbániak pedig cakumpakk 15, mellesleg a már említett 31-ből. Az államiságot is felmutató magyar történelem tehát Szent Istvánnal kezdődött, aki először csak az árpád-házi tartományokban lett király, s szinte egészen haláláig, azaz 1038-ig viaskodott a Kárpát-medence többi magyar vezérével, törzsfőnökökkel, olykor komplett lemészárolva őket és híveiket.

Mondjuk így: alsó hangon három évtizeden át folyt a magyar belháború és a magyar vér, egy akkor vadidegen (keresztény) kurzus nevében.

Mi történik ma?

Arannyal, ezüsttel és kínai eredetű tűzijátékkal ünnepeljük az akkori magyar népek évtizedeken át tartó mészárlását, és senkinek nem jut eszébe valamiféle elmeháborodottságról beszélni. (Amúgy nagy kár.)

Vásárhelyi Mária: a Kádár-rendszert legalább nem mi választottuk, az Orbán-kór viszont a nép akaratából van hatalmon!

De vissza a Kádár-rendszerhez!

Ez volt az utolsó magyar rendszer, amit nem mi választottunk. Viszont hatalmas szerencsénk volt vele. Azért, mert bár Kádár János – Szent Istvánhoz hasonlóan – ugyan külföldi katonai erőkkel , de képes volt úrrá lenni az országban, illetve kialakítani egy olyan világot, ami a többségnek (is) elfogadható volt. Amúgy – frivol módon – ez az Orbán-rendszerről szintén elmondható.

Mi történt Kádár János országlása alatt?

Amikor Kádár átvette az ország vezetését, akkor éppen hogy lezárult az az évtized, amelynek során a háborúban amúgy is kivérzett Magyarország letudta a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és Csehszlovákiának járó, elképesztő méretű hadisarcot. A vértelenül indult, majd pogromokba és más tébolyokba torkolló forradalom után kezdődhetett bármi, ami az emberi elmével pozitíve értékelhető.

• A Kádár-rendszer Magyarországon felszámolta az írástudatlanságot, s Magyarország ezer éves történetében a nép egyszerű gyermekeinek milliói ülhettek iskolapadba, érettségizhettek, szerezhettek szakmát, sőt, juthattak egyetemre. Jelenleg gyakorlatilag a – mondjuk 10.000 fős – magyar ‘elitnek’ 99 százaléka a Kádár-rendszernek köszönhetően nőhette ki magát bármivé (is). Orbán, Gyurcsány, Dobrev, Csányi stb. Szinte mindenki! Még Vásárhelyi Mária sem végezhette volna el 1976-ban a Marx Károly Közgazdasági Tudományegyetemet a Kádár-korszak vívmányai nélkül.
• A Kádár-rendszer 34 éve alatt 2 millió lakás épült, amiből 1 millió állami építkezésnek köszönhető. Az azt követő, szinte ugyanekkora időszak, azaz 31 év alatt a magánszféra fél millió lakást sem tudott összehozni. Szemben tehát azzal, hogy a Kádár-korszakban alsó hangon 6 millió ember jutott (akkor) korszerű fedélhez, ma generációkat fojtogató lakhatási válság van.
• A Kádár rendszer Magyarországon megszüntette az éhezés és az alultápláltság mindenféle formáját. Milliók jöttek hozzánk enni külföldről is. Ma – egyebek közt – Vásárhelyi Mária kutathatja a magyar média megannyi tudósítását a gyermekéhezés és a gyermekszegénység megannyi gondjáról-bajáról.
• A Kádár-rendszer Magyarországon addig soha nem látott egészségügyi ellátórendszert teremtett: a társadalombiztosítást, továbbá a mindenkire kiterjedő nyugdíjat. 55 éves kortól.

Tisztára, mint a Kádár-korban, akkor is mindenki úgy érezte, ha csendben marad, jobban jön ki belőle

Nyilvánvaló, a Kádár-rendszernek is rengeteg problémája volt,

bűnöktől sem volt mentes, de azt az egyet nem lehet elvitatni, hogy a magyar történelemben az első tartósabb időszak volt, ami a magyar népet szociális értelemben egyértelműen felemelte. Ahhoz képest ma ugyancsak egyértelmű a visszalépés, ami újra milliók abszolút és relatív nyomorában jelentkezik. Nemrég egy tévéinterjúban a riporter tömeggyilkosnak nevezte Kádárt. Elengedtem a fülem mellett, mert nem történelmi ítélkezés volt napirenden. Ám itt is elmondom, hogy

a magyar történelem addigi összes első számú, évtizedes országlást felmutató, korszakos vezérének a kezéhez nagyságrendekkel több vér tapad, mint Kádár Jánoséhoz. Szent István, Hunyadi Mátyás, avagy Horthy Miklós vérengzéseihez mérten Kádár János a fasorban sincs. És akkor még nem is említettem az Orbán-korszakot, amely ezreket kergetett öngyilkosságba – devizahitel fedőnéven.

Filmsorozat Kádár Jánosról? Ez a téma nem fekszik jól — Lapzsemle

Végezetül a korrektség jegyében hadd említsem,

hogy Orbán Viktort háromszor juttatta kétharmados hatalomhoz a magyar nép. 1990. óta senki nem kormányzott akkora tömegtámogatás fényében, mint a mai miniszterelnök. Hogy ez jó-e Magyarországnak? Konkrétan nem. Még konkrétabban nagyon nem. Orbán Viktor kormányzása egy merő szociális tragédia Magyarország számára.

Sajnos, amit Orbán Viktor ellenzéke kínál, szociális értelemben tán még annyi sincs, mint amit Orbán maga. Csak egyetlen példa: jelenleg Orbán Viktor minimálbér-javaslata messze több, mint bármelyik ellenzéki párté. Igaz, nála csak az ISZOMM kínál jóval többet. Havi nettó 250 ezret.

Ezért neveztük el a választási programunkat Kádár János tervnek.

Ami Kádárnak a "krumplileves" volt, az Orbánnak a "disznóvágás"

Kapcsolódó

1985 sokunk számára életkortól függetlenül sorsfordító esztendő. Mi azon az őszön kezdtük a gimnáziumot, Moszkvában március 11-én választották a Szovjet Kommunista Párt főtitkárává Mihail Gorbacsovot. Budapesten március végén a Magyar Szocialist Munkáspárt (MSZMP) megtartotta XIII. kongresszusát, gyakorlatilag minden ezredik párttagot képviselt egy küldött. Szám szerint 935-en gyűltek össze az új Budapest Kongresszusi Központban.

Kádár János: A mi pártunkat szilárd elvek vezetik, de nem dogmák

„A mi pártunk arra törekedett, hogy a fejlődés új problémáira is megtalálja a helyes, szocialista választ. Gondokkal terhelt öt esztendő van mögöttünk, a hangulatilag szerepet játszott ez a rendkívül hosszú és keserves tél, a vele járó energiaellátási, sőt a lakosság tüzelési gondjait is szaporító problémák. És arról is talán szólni kell, hogy az idén január végi, kényszer szülte áremelés is, figyelemre érdemes körülmény amelyek között munkánkat végezzük. (…) A Magyar Népköztársaság társadalmi életének meghatározó és alapvonása az, hogy ez egy szocialista ország és szocialista társadalom. Nálunk az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnt, kizsákmányoló osztályok megszűntek. Nálunk osztályok még vannak, de ezek valamennyien dolgozó osztályok, és az osztályok között kibékíthetetlen ellentmondások nincsenek. Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van és az is marad.” (Dörgő tapsba fogott a Kongresszusi Központban helyet foglaló 935 küldött)

A központi ellenőrző bizottság jelentéséhez Gyenes András fűzött kiegészítéseket. Ezek között kitért azokra az erőfeszítésekre, amelyek a társadalmunktól idegen jelenségek vissza szorítására irányultak:

„Vannak eredmények, de még korántsem szólhatunk arról, hogy sikerült mindenütt megszüntetni a korrupciót, vesztegetést, harácsolást. A párt határozott álláspontja, hogy a nemkívánatos jelenségek ellen, kellő időben, határozottan fel kell lépni, a visszaéléseket le kell leplezni, az elkövetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást!”

„A kongresszus országépítő munkánk, gyorsabb haladásunk műhelyévé válhatott, hogy új gondolatokkal, új lendülettel haladjunk a bevált úton, a lenini úton” – zárult a Filmhíradó hét és fél perces beszámolója.

Sokan tudták és már látták is, hogy milyen életszínvonal van a „sógoroknál”

Akkor már három éves volt Gothár Péter Megáll az idő című alkotása (az ATV Spirit július 17-én 21 órakor vetíti), a késő kádári szocializmus már inkább hasonlított egy mini kapitalizmusra, mint a nagy eszme szerinti közösségi társadalomra. Mindenki ott fusizott ahol tudott, virágzott a MASZEK (magán szektor) – Kellér Dezső remek alkotása.

Sokan tudták és már látták is, hogy milyen életszínvonal van a „sógoroknál”, de mi, akik csak Jugóba jártunk át, is láttuk, hogy egészen más világ van a határon túl. Szabadkán virágzott a KGST-piac, több emeletes nagyáruházban bolyongtunk le-föl, ahol még Zastavát is lehetett kapni. Az osztrák schillingben megkapott valutakeretünket egy Jugobanka fiókban váltottuk át dinárra. Vettünk rizses csokit, bakelit lemezeket, Lacoste pólót (még ha nem is volt igazi), a végén még mindig több százezer dinárunk maradt, a piacon mindért banánt kértünk nyár derekán.

Történelmietlen kérdés, de mi lett volna, ha március elején nem Gorbacsov lesz az SZKP főtitkára, ha négy éven belül nem omlott volna össze látványosan a szocializmus? Mi lett volna, ha nem dől le a berlini fal és nem egyesül a két Németország? Mi lett volna, ha az 1985-ben húsz évre meghosszabbított Varsói Szerződés nem bomlik fel és még mindig regnálna?

2018-ban a Netflix megrendelésére készült 1983 című lengyel sorozatban minden másképp történt, mint ahogyan. Egy terrorcselekmény eltéríti az idővonalat, nem ér véget a hidegháború, a mindenható PÁRT uralja az országot, vietnami bevándorlók árasztják le Lengyelországot.

Ez csak fikció, de mennyiben fikció és a valóság keveredése a magyar út?

Itt vagyunk 32 évvel a rendszerváltás után és rosszabb a helyzetünk, mint 1956 után 32 évvel.

A Disney+ – Marvel új sorozatában, a LOKI-ban az idővonal szent őrzői azzal érvelnek minden „nem megengedett” elágazás felszámolása mellett, hogy azok eltérítik a kanonizált idővonalat. De kit tudhatja, ismerheti a valós, eleve elrendelt idővonal folyását? És hol van a szabad akarat?

Tudjuk-e, hogy az elmúlt 32 évben hol és hogyan kellett volna beavatkozni, hogy ne itt tartsunk? Már a fideszes-emdéefes székház-ügynél börtönbe kellett volna vágni Orbánékat, vagy csak a Tokaj-Sárazsadány birtokszerzés után kellett volna fellépni ellenük?

Hol lehetett volna, hol kellett volna belenyúlni az idővonalba? Hol kellett volna „kiiktatni” az Orbán nevű variánst, hogy ne okozhasson ekkora kárt egy országnak, egy népnek?

Hova küldenénk vissza egy idő őrzőt, hogy korrigálja az idővonalat? 2006-ba, hogy Gyurcsány ne mondja el az őszödi beszédet? Hol és kinek kellett volna beavatkoznia, hogy ne jussunk el a mai valós 2021-ig.

Egy alternatív 2020-ban nincs világméretű pandémia, az Orbán-kormány már 2018-ban megbukott és korrupciós ügyeikben a tárgyalásokra várnak. Magyarországon nincs idegenellenes, homofób hangulat, az Országgyűlés épületén büszkén leng a szivárványos zászló. Nincs Fudan-ügy, nincs Paks2, nincs Belgrád-Budapest vasút. Stadion sincs, legalább is nem ennyi. Nem akarunk kézilabda- és atlétikai-világbajnokságot rendezni.

Nincs Demeter Szilárd féle PIM, nincsenek alapítványi egyetemek, nincs Új Európa Alapítvány, nincs Hatvanpuszta, nincs vadászati világkiállítás, nincs államosított SZFE.

Csak megpróbáljuk rendezni a sorokat

A miniszterelnök, egy bizonyos B. Gábor puritán és egyben technokrata kormányzást visz szociálisan érzékeny pártpolitikusokkal. A kormány nem templomok felújítására ad milliárdokat, hanem az utolsó falusi iskola XXI. századi felszerelését vállalja. Nincsenek kormányzati óriásplakátok szerte az országban, nincsenek olimpia rendezési álmaink, nincsen kormánykézben a média kétharmada.

Közben mégis úgy érzem, ismét 1985-ben vagyunk. Lehet, hogy ez csak egy rémálom, egy időhurok, ahonnan nem tudunk szabadulni csak akkor ha átvágjuk azt a bizonyos gordiuszi csomót.

Szerencsére a ma hatalomban lévők ugyanúgy nincsenek tisztában a valós történelmi és társadalmi körülményekkel, mint ahogy Kádárék sem értették mi történik a nyolcvanas évek végén.

Annyiban még rosszabb is a helyzet, hogy ez a PÁRT (valójában gengszterek gyülekezete) az egykori MSZMP-vel ellentétben nem akarja békén hagyni a társadalmat, nem ismeri a kádári szlogent, miszerint, „aki nincs ellenük az velünk van”.

Itt minden fordítva van, a PÁRT mindenbe bele akar szólni, meg akarja szabni életünk szinte minden mozzanatát. Beleavatkoztak már gyerekeink oktatásába, nevelésbe, megpróbálnak belátni a hálószobáinkba és meg akarják határozni mit csináljunk és mit ne csináljunk.

A PÁRT mocskos keze elért szinte minden színházba, egyetemre, a médiába. A farizusok magabiztosságával adnak erkölcsi tanácsot, miközben soraikban deviáns viselkedésű pártkatonák és szociopaták sorakoznak.

Nem lehet visszatekerni az idővonalat 1985-be

De nem nyugodhatunk bele, hogy ebbe az eltérített, alternatív valóságba ragadjunk…

Kapcsolódó

„Figyelem! Figyelem! Kádár János elvtárs beszél” — villanófényben a Kádár-rendszer kialakulásának pillanata

Heti lapzsemle. Szenzációs részletek a magyar rendszerváltás történetéről, Németh Miklós miniszterelnöktől… Arra számítottam, hogy bombaként robban, de úgy látom, nagy csönd fogadta Szénási Sándor különleges klubrádiós sorozatának parádés befejezését. Az 1988-89-90-es folyamatok egyik főszereplőjével, Németh Miklós miniszterelnökkel készített kétrészes beszélgetés (1. rész; és 2. rész)
zárta a „Szabadság, elvtársak!” című sorozatot. A 2019 tavaszán kezdődött sorozat jóval több mint félszáz fontos tanú szempontjából dolgozta fel a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás történetét.

Kemény állítások, forráskritikával

Németh Miklós kétségtelenül a legfontosabb szereplők egyike volt a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján. A klubrádiós beszélgetésben három évtized múltán nyoma sincs politikusi köntörfalazásnak, mindvégig nagyon súlyos és nagyon izgalmas állításokat hallhattunk. Egy nagy interjú persze nem azonos a cáfolhatatlan forrásközléssel. Az érintettek egy része már nem szólalhat meg. Más, élő szereplőknek meglehet a saját verziójuk. Németh Miklós, bármilyen meggyőző, csak egyike volt a sokszereplős játszmának, ezért amit elmondott, nem vehetjük száz százalékig cáfolhatatlan ténynek, de nem érthető a teljes érdektelenség, ami a körülbelül másfél órás beszélgetést övezi.
E heti szemlémben a gazdag anyagból mazsolázok.

Hírhullám>>>>>>>>>>

Grósz és a szükségállapot

A rendszerváltás miniszterelnöke részletesen felidézte, hogy a nyolcvanas években óriási adósságteher alatt nyögő Magyar Népköztársaság a csőd szélén táncolt. Ennek fényében különösen durva volt, hogy 1989 tavaszán egy elképesztő tudósítást látott az esti TV Híradóban. Grósz aznap a KISZ kongresszusán szólalt fel, és ott arról beszélt, hogy ő „Németh Miklós miniszterelnökkel egyetértésben” a „gazdasági szükségállapot” bevezetését fontolgatja. Németh azonnal betelefonált a híradóba, és kérte, hogy az élő műsorban azonnal tegyék közzé a cáfolatát. „Ha ezt nem tettem volna meg, másnap Magyarország belezuhan a gödörbe” — mondta Németh Miklós.

A hírhedt poloskák

Németh Miklós arról az időszakról, amikor Nagy Imre újratemetését készítették elő, elmondta, hogy a tárgyalások feltűnően nehézkesen haladtak, ezért Vásárhelyi Miklós Nyers Rezső közvetítését kérte. Nyers pedig hozzá, Németh Miklóshoz fordult, azzal, hogy „fogadd már őket, sehogy sem jutnak előre”. A miniszterelnök ezután tárgyalni kezdett a Történelmi Igazságtétel Bizottsága küldöttségével, többször találkoztak. Grósz pedig, akivel már nem volt közvetlen kommunikáció, olyan bizottsági üléseken, ahol Németh is részt vett, többször célozgatott ezekre a tárgyalásokra. Németh Miklós ezután behívta szakértőit, hogy derítsék ki, honnan tud erről Grósz? Katonai szakértők segítségével vizsgálták meg az irodákat, meg is találták a lehallgatókészülékeket. „Mit csináljunk ezekkel?” Németh Miklós döntött: hagyjuk a helyükön, hadd hallgatózzanak. A bizalmas megbeszéléseiket azonban ezután a Károlyi-szobor körül sétálva szervezték meg…

Ezt azért nem gondoltam volna! Miért, mit csináltunk?

Ismerős történet: a hatalom figyelmeztetés nélkül lőtt. 1987., ekkor Németh Miklós még az MSZMP gazdaságpolitikai vezetésében dolgozott. A nyolcvanas években a Pénzügyminisztérium kutatóhelye, a Pénzügykutatási Intézet a rendszer alapkérdéseit feszegető, leghaladóbb reformgondolkodás központja volt. „Érthető módon” a balosok kiemelt célpontja. Vezetője a nagy tekintélyű Hagelmayer István volt, munkatársai között olyan kiváló közgazdászok, mint Lengyel László, Antal László, Csillag István és mások. 1987-ben egy alkalommal Hagelmayer bejelentkezett Németh-hez, az asztalra csapta a párttagkönyvét, azzal a mondattal „Ezt azért nem gondoltam volna!” „Mit?” „Amit csináltatok!” „Ki?” Azonnal átmentek Németh Miklós főnökéhez, Havasi Ferenchez (akire Németh mint szakmailag súlytalan, de jószándékú, tisztességes emberre emlékezett), aki megerősítette: őket ebből teljesen kihagyták… Hagelmayer alig akarta elhinni, hogy a reformszellemű intézet váratlan felszámolásáról az MSZMP Gazdaságpolitikai Osztálya egyáltalán nem tudott.

Túlértelmezte…

Medgyessy Péter és a pénzügykutatók. A klubrádiós beszélgetésben Németh Miklós elmondta, amit a háttérről megtudott: Medgyessy Péter pénzügyminiszter egy vadászaton vett részt a Kádár-rezsim második emberével, Németh Károllyal és más balos pártvezetőkkel, ahol nagyon keményen beszéltek neki a Pénzügykutatási Intézetről. (Nyilván az 1986-os Fordulat és reform című tanulmányuk csapta ki a biztosítékot — T.T.) Németh Miklós szerint Medgyessy „túlértelmezte” azt, ami a vadászaton elhangzott, utasításnak vette, és hazatérve felszámolta a kutatóintézetet, igaz, azzal a kibúvóval, hogy helyette máshol igyekszik elhelyezést biztosítani a kutatóknak. Ehelyett azonban magáncégként, gazdasági szervezetek támogatásával alakult meg a máig működő Pénzügykutató Zrt. Németh Miklós hozzátette: ebben a megalakulásban, a szükséges források előteremtésében ő is bábáskodott. Ahogyan korábban a sajtószabadság ügyén nagyot lendítő, máig fontos szerepet játszó HVG hetilap megalapításánál is hasonló támogatást nyújtott.

Imre, miért nem szóltál?

Pozsgayról. Amikor a párt KB által1956 újraértékelésére felállított történész-bizottság elvégezte munkáját, Pozsgay nem várta be, hogy a bizottság jelentést tegyen a munkáról, hanem azonnal közzétette egy interjúban az új álláspontot: 56-ban „népfelkelés” volt. Sajátos módon nem Pozsgayhoz, hanem Németh Miklóshoz kezdtek áradni nagy tömegben a balosok pocskondiázó levelei és a visszaküldött párttagkönyvek. Németh megkérdezte Pozsgaytól, miért így csinálta, mire azt a választ kapta, hogy „mert megakadályoztad volna”. „Én?…”
Németh Miklós ma is úgy értékeli, hogy felelőtlen játék volt ez, senki sem tudhatta, hogy nem vezet-e a reformerők megbuktatásához és balos fordulathoz. Ez 89 eleje, hol vagyunk még a fontos lépésektől — emlékeztetett Németh Miklós.
A miniszterelnöknek azonnal reagálni kellett a helyzetre. Azt a megoldást választotta szakértőivel, hogy kiizzadnak egy nagyon óvatos közleményt, amely egyelőre nem feszíti tovább a húrt: abban a szellemben, hogy 56 másként indult, mint ahogyan végződött.

Balosok a KB-ban: olyan ortodox, majd eltört

Németh Miklós úgy látja: Pozsgay nem értette igazán a helyzetet. A lavírozás kényszerére másik példát is hozott a rendszerváltás miniszterelnöke a klubrádiós beszélgetésben: 89 tavaszán a „szocialista pluralizmusról” tárgyaló pártértekezleten olyan fából-vaskarika megoldás született, hogy a pluralizmus felé kell továbblépni, de az MSZMP „vezető szerepe” mellett. „Elképzelhetetlen, és nagy hiba lett volna, ha én akkor rendszerváltásról kezdtem volna beszélni” — emlékeztetett Németh Miklós. A KB-üléseken ott voltak a legkeményebb balosok. Köztük olyan is akadt, aki „olyan ortodox volt, hogy majd eltört”, a zsebében a revolverével…
(A teljes beszélgetés első része itt hallgatható meg.)

Gorbacsov a be nem avatkozásról

1989 márciusában Németh Miklós Gorbacsovval tárgyalt. A szovjet főtitkár a lenini utat, a NEP-korszakhoz való visszatérést emlegette, magyar partnere azonban úgy válaszolt: mi, magyarok ezen már túlléptünk, sok sikertelen kísérlet tapasztalatával. Itt már arról van szó, hogy Magyarországon belátható időn belül szabad választások lesznek, és az új kormány rákérdez majd a szovjet atomrakétákra Tótvázsony környékén, az itt állomásozó csapatokra, a családtagokkal együtt százezres tömegre, és még mi mindenre. Hogyan fog válaszolni erre a Szovjetunió?
Gorbacsov erre megismételte 1987-es kódolt nyilatkozatát, amelyből „csak a hülye nem értette”, hogy „nem érvényes a Brezsnyev-doktrína”. A 89 márciusi tárgyaláson Gorbacsov azt mondta Németh Miklósnak: amíg én ebben a székben ülök, nem ismétlődhet meg az 1956-os bevonulás.

Taktikázás a szorongatott helyzetben

A szovjet vezető helyzetére jellemző, hogy Németh Miklóstól garanciát kért, hogy ne kerüljön nyilvánosságra amiről beszéltek. Cserébe a magyar miniszterelnök gesztust kért. Gorbacsov egy tízezres nagyságrendű csapatkivonást vállalt. Mindketten tartották is magukat ehhez. A megállapodások betartásával kölcsönösen jelezték, hogy bízhatnak egymásban. A 89-es, sok szereplős nemzetközi és hazai játszmában a bizalomépítés és a megbízhatóság volt a legfontosabb. „Pozsgay ezt nem értette, ahogyan a reformkörös mozgalmat sem” — jegyezte meg Németh Miklós.

Grószra nyerget tett a Központi Bizottság

Grósz Károly egymás után követte el a súlyos hibákat — mondta Németh Miklós. — A Nagy Imrét KGB-s múlttal besározni próbáló, Moszkvából hozott dossziéival aratott kudarca után ő volt az, aki a szellemileg már szétesett, morálisan megtört Kádár Jánosért kocsit küldött, hogy megjelenhessen a KB ülésen és felszólaljon. A megrázó ülés után Németh Miklós azonnal kérte munkatársait, derítsék ki, mi történt. A szálak Grószhoz vezettek…
Emlékezetes volt a „gazdasági szükségállapottal” riogató nyilatkozata is, amelybe a miniszterelnököt is megpróbálta belekeverni. Ez a folyamatos aknamunka már a balosoknak is sok volt, erre született az a megoldás, hogy elnökséget hoznak létre Grósz gyámság alá helyezésére.

Miféle terveket szövögettek?

Az MSZMP 1989 októberi kongresszusára készülés idején véletlenül került a miniszterelnök kezébe egy készülő dokumentum, „a szükségállapot bevezetésének előkészítéséről”. A dokumentum jugoszláv mintákat követett. A szervezkedést meg kellett előzni. Ezért állt fel Németh Miklós a Parlamentben, hogy egy felszólalásában közzétegye: egyes politikai erők arra készülnek, hogy akár az energiahálózat megzavarásának eszközét bevetve fordítsák meg a reforrmfolyamatokat. Ezután a szovjet energiaellátás szempontjából fontos északi megyék pártvezetőinek találkozói megszűntek.

Elcseszett rendszerváltás

Németh Miklós a klubrádiós beszélgetésben a kerekasztaltárgyalásokról, az ellenzékkel folytatott egyeztetésekről is érdekes részleteket osztott meg. A legnagyobb súllyal arra emlékezett, hogy a szabad választásokhoz vezető átmenet elengedhetetlen lépéseit megtették, de amikor arra került volna a sor, hogy a  — Németh Miklós által csodálattal emlegetett — spanyol Moncloa-paktumhoz mérhető átfogó alkut hozzanak létre arról, hogy milyen jövőt akarunk. Különösen tragikus következményekkel járt az elmúlt harminc évben a megállapodás elmaradása a szociális piacgazdaság intézményeiről, az oktatásról, az agrárpolitikáról, stb. Tölgyesy Péter elmondta Németh Miklósnak, hogy érti a szándékot, de az ellenzék mindenáron el akarja kerülni a kollaboráció látszatát.

Keményebb feltételt kellett volna szabni

Németh Miklós szemrehányást tesz magának, hogy a Moncloa-stílusú alku kérdésében nem volt kitartóbb. Úgy látja, hogy ki kellett volna használni az ő hivatali idejéből még hátralévő két évet a rendszerváltást előkészítő megállapodások befejezésére.
Emlékeztetett Dahrendorf híres mondására, amely szerint a demokratikus átmenet jogi megalapozásához hat hónapra van szükség, gazdaságpolitikai végrehajtásához hat évre, de egy társadalom demokratikus átalakulása, szemléletének megváltozása több generációs, hat évtizedes projekt.
A rendszerváltás óta a hat évtized fele telt el, és a mai állapotunkat látva aggasztó a helyzet…
(A teljes beszélgetés második részét itt hallgathatja meg.)

Gyorsan elröppen egy óra, amikor Bereményi Gézát hallgathatjuk. Az író, dalszövegíró, sikeres filmek rendezője és forgatókönyvének szerzője nemrég a Klubrádióban beszélgetett Váradi Júliával. Heti lapzsemle.

Benne van a 20. század vad története

Bereményi Géza nevéhez nagy filmek kötődnek. (Mind közül legkiválóbb az Eldorádó — a szerk.) Minden alkotása történelmi film, „így vagy úgy” —  mondta el az író az interjúban.

Van-e mostanában filmterve? A legutóbbi időkben a történelmi tévésorozatok ragadták meg a figyelmét, elsősorban nem a fikciók, hanem azok, amelyek valódi múltbeli vagy jelenkori személyekről és eseményekről szólnak. Bereményi barátja, munkatársa, Can Togay (akivel A hídember forgatókönyvét írták), ültetett bogarat a fülébe, hogy Kádár Jánosról kellene sorozatot készíteni. Kádár születésétől egészen a párt KB előtt elmondott utolsó beszédéig. „Engem ez elszédített” —  mondta Bereményi Géza. Azóta dédelgetik ezt az elképzelést. Mindez azonban egyelőre terv, de mint említi, abban máris biztos, hogy a sorozatban, ha elkészülne, valódi történelmi szereplők konfliktusait elevenítené meg. Kiemeli Jurij Andropov, (1956-ban a Szovjetunió budapesti nagykövete, és a szovjet vezetésben később is Magyarország sorsát meghatározó befolyásos szereplő) alakját.

Az író most komolyan készül, történelmi munkákat olvas a témáról. Kádár életében „benne van a 20. század vad története” — fogalmazta meg, hogy miért izgatja annyira a téma.
Váradi Júlia ekkor megemlítette, hogy ennek a filmtervnek esélye lehet a megvalósulásra, hiszen Bereményi „jól fekszik” a jelenlegi kulturális kormányzatnál. Az író azonban ebben sokkal kevésbé biztos: „a témáknak is jól kell feküdni”, mondja, és úgy hiszi, ez nem olyan téma. Mégis, szeretné megpróbálni.

Történelmi filmterv Álmos vezérről

Bereményi Géza különleges szemüvegén át nézve a történelmi filmekben a sorsválasztó időkben kiemelkedően teljesítő személyiségek a legérdekesebbek. Az író nyilatkozataiból tudjuk, hogy 1996-ban, a honfoglalás évfordulójára készülve Bereményit a siker előzményei izgatták. Álmos vezér alakjában látta azt a kiváló személyiséget, aki kortársainál messzebb látott. A Bereményi-féle Álmos vezér-film (vagy a lehetőségre pályázó más alkotók tervei) helyett azonban akkor Koltay Gábor „Honfoglalás” filmje valósult meg. Bizonyos, hogy sokat vesztettünk ezzel.

Magyar Copperfield

Váradi Júlia és Bereményi Géza beszélgetésében nagy figyelmet kap az író legújabb önéletrajzi műve, a „Magyar Copperfield”. Bereményi Gézát nagyon izgatják saját gyermek- és ifjúkorának párhuzamai Dickens hősének sorsával. Önéletrajzának azonban a Kádár-kori Budapest történelmi háttere ad sajátos színt. Nagyon erős élmény volt az 1964-es szilveszter, amikor a konszolidáció jelképévé vált a rendőri jelenlét látványos csökkentése, és a fergeteges házibulik szerte a városban.

Eldorádó

Nagyon érdekes, amit Bereményi Géza nagyapja emlékéről, a Teleki téri gyermekkorról elmond. Az Eldorádó című filmben a nagypapa erős alakjának megformálását meghatározta Eperjes Károly művészi alkotóereje. Eperjes elmondta az írónak, hogy a kisgyereket szinte „brutális” elvekre támaszkodva nevelő családfő alakjához saját gyermekkorából hívott elő emlékeket. Ez azonban nem baj, nagyon sok köze van az Eperjes által megformált alaknak az eredeti mintához. Az új kötet, a „Magyar Copperfield” olvasói azonban észre fogják venni, hogy az önéletrajzi kötetben a nagypapa jellemrajza a filmben megismerttel azonos, de az író ezúttal valóságos képet adott a családfőről.

Bizalmatlan kezdetek Cseh Tamással

Egy pesti éjjelen a Kossuth Lajos utcában találkozott két társaság, amelyekben Cseh Tamás és Bereményi Géza járták a nyitva tartó szórakozóhelyeket. Bereményi addigra már hallott Cseh Tamásról, akit városszerte mindenfelé csillogó szemmel emlegettek, mint a fővárosi élet „őrültjeinek” egyikét. Bereményi az éjszaka egyik állomásán, egy kocsmaasztalnál odasodródott Cseh Tamás mellé, és megvallotta, hogy ő dalszövegeket szeretne írni neki. Cseh Tamás bizalmatlan volt, voltak már rossz tapasztalatai, besúgónak gondolta Bereményit. Az író viszont nemrég megjelent első novelláskötetével próbálta bizonyítani, hogy valóban tiszta művészi szándékai vannak. Bereményi szerencsére makacs volt, és végül is tettek egy próbát. A bizalmatlanság oldódott, amikor Cseh Tamás előadta, majd a felvételt meghallgatva azonnal megkedvelte első közös dalukat a neki írt Bereményi-szöveggel. („Az ócska cipő„)

Lakótársak

Aztán újra némi bizalmatlanságra adott okot, hogy amint Cseh Tamás szerzőtársává fogadta a szövegírót, Bereményi azonnal bejelentette, hogy akkor ő Cseh Tamáshoz költözik. A hatvanas évek vadregényes lakásviszonyaira jellemző módon Bereményi albérletből menekült, Cseh Tamás pedig egy tanártársa által (az idióta lakásügyi jogszabályok miatt) átengedett lakásban lakott. Bereményi szemében az, hogy valaki csak úgy átengedi a lakását Cseh Tamásnak, újabb bizonyítéka volt, hogy ez az ember egy „szent őrült”. Bereményi gyors költözése viszont Cseh Tamást bizonytalanította el újra: tényleg nem besúgó?… Két évig laktak így együtt, és Cseh Tamás haláláig tartott a barátságuk.

Nagy utazás

Bereményi Géza elmondja, hogy az ő szövegeit mindig a már kész, vagy készülő dallam hozza elő belőle. Koltai Róbert „Sose halunk meg” című filmjének főcímdalát Dés László komponálta, de a szöveget Bereményi önmagáról írta.
Az interjúban felidézi, hogy akkoriban nagyon megütötte őt az, amit egy barátja mondott neki: „Géza, mintha te nem lennél már önmagad!” Ezt ő akkor nagyon igaztalannak érezte — és nagyon el is gondolkodtatta. Így született meg az egész ország által ismert dalszöveg.

Kádár János 1956-os kormányának megalakulását rengeteg rejtély veszi körül, szinte csak az biztos, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány. Mi most csak az ominózus első,  a „szolnoki beszéd” elhangzásának körülményeit vesszük górcső alá Dr. Cseh Géza, Szolnok megyei főlevéltáros tanulmánya alapján. 

Semmi nem biztos, csak, hogy Kádár lett a főnök

A Kádár-kormány megalakulásának körülményeit és az 1956. november 4-6 között lejátszódott szolnoki események egyes részleteit mindmáig homály fedi. Erre vonatkozó egykori iratanyag magyarországi levéltárakból eddig nem került elő.

A HOZZÁFÉRHETŐVÉ VÁLT ÉS MEGJELENTETETT OROSZ LEVÉLTÁRI FORRÁSOK CSUPÁN KÁDÁR JÁNOS, MÜNNICH FERENC ÉS BATA ISTVÁN NOVEMBER 2-3-I MOSZKVAI TARTÓZKODÁSÁRÓL, ILLETVE TÁRGYALÁSAIRÓL TARTALMAZNAK ADATOKAT. EZÉRT CSAK APRÓ ANTAL, MAROSÁN GYÖRGY ÉS NÉHÁNY SZOLNOKI FUNKCIONÁRIUS VISSZAEMLÉKEZÉSÉRE, TOVÁBBÁ A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN A HELYI ÚJSÁGOKBAN MEGJELENT RIPORTOKRA TÁMASZKODHATUNK.

Ki mire emlékszik, és hogyan

A visszaemlékezések az eredeti dokumentumokat csak részben pótolhatják, pontatlanságuk a nevek és időpontok vonatkozásában különösen szembetűnő.

1989 ELŐTT A RIPORTALANYOK TÖBBSÉGE SZÁNDÉKOSAN TORZÍTVA, A MAGA SZEREPÉT KIEMELVE ÉS A KÁDÁR-RENDSZER IRÁNTI HŰSÉGÉT BIZONYGATVA MONDTA EL EMLÉKEIT, MIKÖZBEN ELHALLGATTA, HOGY 1956. NOVEMBER 4-IG ESETLEG Ő IS RÉSZESE VOLT A FORRADALMI ESEMÉNYEKNEK ÉS CSAK FÉLELEMBŐL, VAGY SZÁMÍTÁSBÓL ÁLLT AZ ÚJ HATALOM MELLÉ.

A rendszerváltásig ezt sulykolták:

Az 1989 előtt nyilvánosságra került emlékezések szerint Kádár János már 1956. november 3-án megérkezett Szolnokra.

1990-BEN A HÉT CÍMŰ TÉVÉMŰSORBAN IS ELHANGZOTT, HOGY NOVEMBER 3-ÁN DÉLUTÁN 4 ÓRA KÖRÜL HÁROM KATONAI HELIKOPTER ERESZKEDETT LE A VÖRÖS CSILLAG ÚTI SZOVJET LAKTANYA UDVARÁRA, AMELYEK EGYIKE VALÓSZÍNŰLEG KÁDÁRT ÉS MÜNNICHET SZÁLLÍTOTTA.

Az adatközlő, Szekeres László volt városi párttitkár szerint Mikojan Szuszlov és Brezsnyev is Szolnokon tartózkodott ebben az időben. A szolnoki magyar katonai repülőtéren szolgálatot teljesítő tisztek az 1990-91-ben készült riportokban ezzel szemben azt állították, hogy 1956. november 3-án délután nem történt ismeretlen berepülés a város légterébe.

Kádár és Münnich nem érkezhetett 3-án Szolnokra

A két politikus  Moszkvából csupán november 4-én, magyar idő szerint hajnali 5-6 óra között indulhatott el. Marosán György, a triumvirátus harmadik tagja november 5-én délután 3 órakor Tökölről érkezett repülőgéppel Szolnokra és ugyanezen a napon, este jött meg Kossa István, aki a forradalom alatt Csehszlovákiába menekült.  Ő lett az első Kádár-kormány pénzügyminisztere, tehát megőrizte a Nagy Imre kormányban betöltött tárcáját, majd közlekedési és postaügyi miniszter lett.

A rádió november 4-én hajnali 4 óra 5 perckor Münnich Ferenc nyilatkozatát közölte „Nyílt levél a magyar dolgozó néphez” címmel.

„Figyelem! Figyelem! Kádár János elvtárs beszél”

A bejelentés után a munkás-paraszt kormány megalakulását közlő Kádár-beszédet sugározták, amit  november 4-én többször megismételtek és lejátszottak egy nyilatkozatot is a kormány megalakulásáról, amelyet november 3-án 20 órakor Ungváron olvastattak szalagra Sándor László kárpátaljai magyar rádiós újságíróval. A Kádár-proklamációt a külföldi megfigyelő állomások is vették, noha a Szolnoki Damjanich Rádió 0,4 kW-os térerősségű adását csupán a városban és közvetlen környékén lehetett fogni. A szolnoki rádió munkatársai rádiókészüléken maguk is hallgatták a nyilatkozatot, amely „fedinges,” a távoli adásokra jellemző hangerőingadozások által zavart volt. A szolnoki rádiósok szerint Ungvárról, esetleg Csehszlovákiából, vagy mozgó katonai adók által közvetítették.

„Kossuth rádió, Szolnok!”

Szolnokon a helyi, kis teljesítményű adó mellett egy 135 kW-os térerősségű adó is működött, amely a Petőfi rádió műsorát továbbította. Ezt az adót 1956 januárjában alkalmassá tették arra, hogy a Kossuth rádió frekvenciáján is sugározzon. A hivatalos indoklás szerint a nyári időszakban gyakori viharkárok miatt volt erre szükség, ugyanis a lakihegyi torony adása villámcsapás következtében gyakran szünetelt.

A SZOLNOKI RÁDIÓADÓ ÉS AZ ALIG EGY ÉVE ÉPÜLT, KORSZERŰ STÚDIÓ VALÓSZÍNŰLEG MEGHATÁROZÓ LEHETETT A SZOVJET HADMŰVELETI KÖZPONT ÉS A KÁDÁR-KORMÁNY SZOLNOKRA TELEPÜLÉSÉBEN, MIVEL A MOSZKVAI VEZETÉS SZÁMOLT A LAKIHEGYI ADÓ IDŐLEGES KIESÉSÉVEL. A VÁROS HATÁRÁBAN LÉVŐ RÁDIÓÁLLOMÁST NOVEMBER 4-ÉN HAJNALBAN, 4 ÓRA 30 PERCKOR SZOVJET KATONÁK SZÁLLTÁK MEG, INNEN A SUGÁRZÁS A KOSSUTH ADÓ HULLÁMHOSSZÁN CSAK ESTE 22 ÓRA 5 PERCKOR INDULT MEG.

Délután azonban 17 órától kezdve a Kádár-beszédet a kis adó stúdiójából félóránként lejátszották, amelyet ekkor csak vezetékes hálózaton lehetett fogni a városban, mivel november 4-én a 0,4 kW-os helyi adó sem működött.

A BEMONDÓNŐVEL, AKIT GÉPPISZTOLYOS SZOVJET KATONÁK VIGYÁZTAK, „KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST” SZÖVEGGEL KONFERÁLTATTÁK BE AZ ADÁST. Ő AZONBAN IZGALMÁBAN EGYSZER NYELVBOTLÁST KÖVETETT EL, ÉS TÉVEDÉSBŐL „KOSSUTH RÁDIÓ, SZOLNOK”-OT MONDOTT BE.

Mivel a 0,4 kW-os kis adó november 8-ig nem üzemelt, a felhívás Szolnokról november 4-én 22 óra 5 percnél előbb, amikor a nagyadóval megindult a sugárzás, nem kerülhetett az éterbe.

Senki nem tudja, mikor érkezett Kádár Szolnokra

A legrejtélyesebb kérdésről, Kádár János Szolnokra érkezésének pontos időpontjáról és körülményeiről a visszaemlékezések és interjúk közül egyik sem tartalmaz megbízható adatokat. Nincs róla tudomásunk, hogy Kádár megérkezésének helyi, magyar szemtanúja lett volna. Néhányan, akik erről nyilatkoztak, csupán feltételezéseiket fogalmazták meg, vagy a november 4-e után másoktól hallottakat adták tovább. Kádár a helyi pártfunkcionáriusok közül először délután 5 óra körül valószínűleg Kálmán Istvánnal, a megyei pártbizottság első titkárával találkozott. A hajnali moszkvai indulásból arra következtethetünk, hogy repülőgéppel Ungvárig, onnan tovább helikopterrel leghamarabb a déli órákban érkezhetett meg a Tisza-parti városba, ahonnan Konyev marsall irányította a Forgószél hadműveletet. Feltehetően a hajnaltól szovjet megszállás alatt lévő katonai repülőtérre szállhatott le a magyar politikusokat szállító gép.

Kálmán Istvánt november 4-én délután páncélautóval a József Attila úti laktanyába vitték. Itt rövid megbeszélést folytatott Kádár Jánossal, majd mindketten szovjet katonai kísérettel a Beloiannisz út–Malinovszkij utca (jelenleg Baross út–Mária utca) sarkán lévő városi pártházba mentek, ahol már mintegy 15-20 kommunista funkcionárius gyűlt össze.

Más visszaemlékezések szerint erre a találkozóra csak később, 20-21 óra között érkezett meg Kádár, akit pálinkával is megkínáltak. Kádár először a helyi eseményekről érdeklődött, majd a szovjet beavatkozás okairól és a kialakult helyzetről tájékoztatta a megjelenteket.

AZ OKTÓBER 23-I TÜNTETÉS KÖVETELÉSEIT JOGOSNAK ÉS IGAZSÁGOSNAK, GERŐ LEVÁLTÁSÁT INDOKOLTNAK NEVEZTE, DE MINT MONDOTTA, AZ ELLENFORRADALMI ERŐK A MUNKÁSOK ÉS A FIATALOK FELKELÉSÉT SAJÁT CÉLJAIKRA HASZNÁLTÁK FEL: A NAGYBIRTOKOSOK ÉS TŐKÉSEK HATALMÁT AKARTÁK VISSZAÁLLÍTANI. A VÖRÖSKERESZTES SEGÉLYSZÁLLÍTMÁNYOKAT A NYUGATON ÉLŐ ELLENSÉGES ELEMEK ESZKÖZÉNEK NEVEZTE, AKIK ÍGY SZIVÁROGTAK BE AZ ORSZÁGBA. KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZETT FASISZTA TISZTEKRŐL BESZÉLT, AKIK MISKOLC TÉRSÉGÉBEN VEZETTÉK AZ ELLENFORRADALMI CSAPATOKAT. ŐK, A NAGY IMRE-KORMÁNY KOMMUNISTA TAGJAI NEM NÉZHETTÉK TÉTLENÜL, HOGY SZÁZÁVAL GYILKOLJÁK LE AZ ÁRTATLAN EMBEREKET, EZÉRT VÁLTAK KI A KORMÁNYBÓL ÉS FORDULTAK A MAGYARORSZÁGI SZOVJET CSAPATOK PARANCSNOKÁHOZ, HOGY NYÚJTSON SEGÍTSÉGET AZ ELLENFORRADALMI ERŐK FELSZÁMOLÁSÁHOZ.

(Nagyából ez a gondolatsor maradt is a Kádárkorszak eredettörténete – a szerkesztő)

A rendszer, ami több hazugságra épült

Kádár helyzetértékelése alapvetően hamis állításokra épült, hiszen a nyugatról érkezett vöröskeresztes személyzet egyetlen tagjára sem sikerült soha valamiféle politikai küldetést és lázító tevékenységet rábizonyítani. Miskolc környékén és máshol sem tevékenykedtek Magyarországon külföldi katonatisztek a szovjet hadseregen kívül. A nagybirtokosok és tőkések hatalmának visszaállítására irányuló akciókról sem maradtak fenn források.

KÁDÁR EGYÉRTELMŰEN A SZOVJET PÁRTVEZETÉS ÁLTAL SZÁJÁBA ADOTT SZÖVEGET MONDTA FEL SZOLNOKON, AMELYTŐL ELTÉRNI SEM MERT, MÉG AKKOR SEM, HA ÁLLÍTÁSAINAK KÉPTELENSÉGÉVEL JOBBAN TISZTÁBAN VOLT, MINT HALLGATÓSÁGA.

Münnich a november 4-i pártbizottsági ankéton nem vett részt és a visszaemlékezésekben is alig fordul elő a neve, talán azért is, mivel ő már november 5-én előrement Budapestre. Kádár kíséretébe tartozott viszont Erdélyi Károly, a túrkevei származású, fiatal diplomata, aki addig a moszkvai magyar követségen teljesített szolgálatot. Erdélyi Tökölről érkezett Szolnokra és Kádár János személyi titkára, egyben tolmácsa lett. Ugyancsak a tököli szovjet támaszpontról és repülőtérről érkezett Szolnokra valószínűleg november 5-én Andics Erzsébet, Berei Andor és Hidas Antal. Itt csatlakozott hozzájuk Friss István, aki Marosán György visszaemlékezése szerint Ungvárról érkezett. Ők Apró Antallal együtt a megyei tanács székházában rendezkedtek be. Andics, Berei és Friss megalakították a kormány tájékoztatási csoportját és újraindították a Szabad Népet.(a párt lapját – a szerk.)

A november 6-i számban „Felhívás a magyar néphez, Nyílt levél a magyar dolgozó néphez” és „A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a baráti országok kormányaihoz” című proklamációkat közölték, amelyek november 4-én a rádióban is elhangzottak. Ekkor még írtak a Rákosi–Gerő-klikk hibáiról is. November 7-től, Kádár Budapestre távozása után azonban megváltozott az újság hangneme. A munkás-paraszt kormány rendeleteit és felhívásait közölték ugyan, de a lap stílusában és hangnemében a Rákosi-rendszer legsötétebb éveit idézte. Már ekkor ellenforradalomról és újraéledő fasizmusról írt, miközben Rákosi és Gerő felelősségéről többé szó sem esett.

Komolyan kérdezem: miért kell mindenre ráhúzni valami oda nem illő baromságot? A MAZSIHISZ kezdeményezése kiváló ötlet lenne, ha nem akarnának mindenáron még egy bőrt lenyúzni róla.

Hajrá!

Már magában az is dicséretes, hogy megszervezik különböző vallású magyar, hangsúlyozom „magyar” fiatalok közös focizását és azt, hogy a családtagjaik ne csak szurkolhassanak nekik, de még azon túl is egy családi napon jól érzik magukat.

Az, hogy egy ilyen nap a vallási toleranciát is szolgálja, természetes és nem cél. Annyira biztos nem cél a természetes, mint ahogy azt a MAZSIHISZ közleménye sulykolni igyekszik. Az persze feltűnhet mindenkinek, hogy a szervezethez tartozó zsidó csoportok nem képviselteik magukat ellentétben a például a Hit Gyülekezetével.

A közlemény:

A vallási tolerancia jegyében felekezetek közötti focibajnokságot és családi napot rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szeptember 1-jén Budapesten, a kőbányai Merkapt sportpályán.

A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy immár negyedik alkalommal játszanak majd barátságos mérkőzéseket a magyar – keresztény és zsidó – felekezetek 14 év, illetve 10 év alatti képviselői, a rendezvény célja az összetartozás megtapasztalása, erősítése.

A bajnoksággal párhuzamosan tartandó családi napon a résztvevők és hozzátartozóik kipróbálhatják az arcfestést, az ugrálóvárat és a különböző családi vetélkedőket

– fűzték hozzá.

Közölték: szeptember 2-ától húsz csapat részvételével ismét megrendezik az egész országot átfogó Tolerancia Kupát is, a harmadik alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy a különböző felekezetekhez tartozó magyar gyerekek a sport segítségével közelebb kerüljenek egymáshoz.

Az idén az eseményt szervező Mazsihisz mellett Berettyóújfalu, Solt, Poroszló, Kakucs, illetve Kőbánya katolikus közössége, a kiskunhalasi, a nógrádsápi, a hévizgyörki református és a pilisi evangélikus gyülekezet, valamint a Hit Gyülekezete küldi el csapatait a 10 év és a 14 év alattiak kategóriájában.

Mint írták, a torna mára komoly rendezvénnyé nőtte ki magát, védnökei között van Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Végezetül nem szívesen bár, de csendben felidézünk egy XX. századi magyar politikusnak, bizonyos Kádár Jánosnak tulajdonított mondást:

„Elvtársak, a krumplileves legyen krumplileves!”

Ismét Heisler Andrást választották a Mazsihisz elnökévé

Az Arcképvázlat történelmi háttérrel című könyv megjelenése óta több mint két évtized telt el, ám ez az idő – változásait tekintve – ennél jóval több. Főhőse meghalt, s a halála előtti hónapokban szembesülnie kellett annak a rendszernek a végnapjaival, összeomlásával, amelyre az életét tette föl.  A József Attila- és Kossuth-díjas író, Gyurkó László, 2007. augusztus 25. óta szintén nincs már közöttünk. Ma lenne 88 esztendős. Ez az interjú akkor készült, amikor élete vége felé eltűnt a szemünk elől.

Gyurkó László ma lenne 88 esztendős

„Nem vagyok elfogulatlan. Nem is hiszem, hogy lehet a történelemről elfogulatlanul gondolkodni. Még a távoli századokról sem, nemhogy a közelmúltról. Nem is vagyok történész, s nem történelemkönyvet írok. Egy ember vázlatos portréját igyekszem megrajzolni, háttérben a korral. Átéltem azt a harmincöt évet, amióta Kádár János Magyarország egyik vezetője, s nem igyekszem elfogulatlan lenni, mert valamilyen formában magam is részese voltam e korszak örömeinek, hibáinak, eredményeinek, kudarcainak.” (Arcképvázlat történelmi háttérrel, részlet)

– Igaz, hogy távol tartom magam a társadalmi élettől, sőt, el is költöztem a fővárosból, azért köszönöm, a körülményekhez képest jól vagyok, és mint a találkozásunk helyszíne is mutatja, dolgozom – mondja Gyurkó László, akivel az Országos Levéltár büféjében, egy kávé mellett beszélgettünk.

– Mivel foglalkozik most?

– Hogy most? Immár tizenöt éve 1956-ról írok könyvet. Ez lesz az első olyan mű, amelyben föl vannak dolgozva a nemrégiben hozzáférhetővé vált kordokumentumok. Az ezer oldalas kötet a Szabad Tér Kiadó gondozásában, a könyvnapra jelenik meg. Ha leadtam, drámát fogok írni. A kaposvári Csíky Gergely Színház megtisztelt azzal, hogy fölkért, vegyek részt egy ugyancsak 1956-ról szóló, meghívásos drámapályázaton.

’56 az író felnőtt életének kezdete és vége volt

– Ön szerint mi történt 1956-ban?

– 1987-ben is megjelent egy könyvem erről az időszakról. Annak ellenére, hogy kádárista voltam, soha nem tartottam vagy neveztem ellenforradalomnak az akkor történteket. Tudja, a dolog többlépcsős volt, s ezért a különböző periódusai szerint sok mindennek hívhatjuk. A mai ismereteink birtokában már nem kétséges, hogy egészét tekintve forradalom volt. Az események cselekvő részeseként éltem át azt a korszakot. Mondhatni, az 1956-os forradalommal kezdtem felnőtt életemet, s ahogy elnézem, ezzel is fogom befejezni. Huszonéves fejjel számos emberi megrázkódtatásnak voltam tanúja. Ám ezeknek nem mindig ismerhettem a mögöttes tartalmát, mozgató rugóit. Más megérni egy ilyen történelmi eseményt, és megint más szinte óráról órára végignyomozni. Ma úgy gondolom, s ezt fejtem ki a könyvemben, hogy 1956 egy elfojtott forradalom folytatása volt.  Hiszen 1945-ben, a felszabadulás után, hatalmas változás történt: fölosztották a földeket, államosították a gyárakat, demokratikus parlament alakult. Aztán ezt a folyamatot elfojtották, s 1947-ben megkezdődött az elnyomás: visszavették a földeket, egypártrendszer lett, eltünt az alig megszületett demokrácia. Tehát ’56 októberében azt kívánták az emberek folytatni, amit még 1945-ben kezdtek el.

– Visszaemlékezve a Kádár-rendszer vége felé megjelent véleményekre, adódik a kérdés: konzultált-e Berecz Jánossal  és Pozsgay Imrével?

– Nem. Viszont előző, ezzel a témával foglalkozó munkámat be kellett mutatni Berecz Jánosnak. Különösebb baja nem volt vele, de megakadályozta, hogy a harmincadik évfordulóra jelenjen meg. Ráadásul azt mondta, hogy az 1956 elejei Kádár-beszéd nem jelenhet meg benne. De én ezt a történések és így a könyv szerves részének éreztem, és nem vettem tudomást a tiltásról. A kérdés – érdekes módon – többé nem került szóba.

– Írna-e a Kádár-könyvhöz hasonlót Horn Gyuláról vagy egy másik politikusról?

– Nem, mert egyikük sem érdekel. Egyébként is nagy tévedés azt mondani, hogy az Arcképvázlat történelmi háttérrel Kádár Jánosról szól. A háromszáz oldalból mindössze harminc foglalkozik vele. A többi Magyarország 1945 utáni történelmével.

A tiltás helyébe a pénz lépett

– Ha a jelenkori vezetőkről nem is, a rendszerváltásról megjelentetne  egy elemzést?

– Arról sem, mert a folyamat elemzése íróként hidegen hagy.

– Emlékszem, már a megjelenés napján pillanatok alatt elkapkodták a kötetét, hiszem olyan témát dolgozott föl, amit nem igazán ismerhettünk. Véleménye szerint manapság vannak-e még tabu témák?

– Az adminisztratív, kijátszható tiltás helyébe most egy másik, sokkal komolyabb tényező lépett: a pénz. Ahogy határt szab egy újságnak bizonyos témák megírásakor, hogy a megbírálni szándékozott mondjuk hirdetője a lapnak, akként befolyásolhatja a történéseket a kül- és belpolitikában egyaránt.

– Ugyan elméletileg annak idején nem volt ellenőrzés, de a gyakorlatban mégiscsak működött efféle szűrő. A Kádár-könyvet ki lektorálta?

– Óvári Miklós és Aczél György.

– Aczél Györggyel milyen volt a kapcsolata?

– Több évtizedes ismeretséget követően, élete utolsó öt esztendejében azt hiszem, a barátai között tartott számon.

A parlamentben harmadrangú kérdésekről vitáznak

– Gyurkó Lászlót a közvélemény nem csak íróként, hanem politikusként is számon tartotta, hiszen 1971-től 1985-ig országgyűlési képviselő volt. Ha most a lakóhelyén felkeresnénk, vállalná-e a jelölést?

– Semmiképpen. A parlamentben a rendszerváltás óta harmadrangú kérdésekről vitatkoznak, s az igazi döntések valahol másutt születnek.

– Döntések… A közelmúltban tisztújítás volt az írószövetségben. A most megválasztott vezetőség visszahívja az évekkel ezelőtt eltávozott írókat. Belép ismét a szövetségbe?

– Nem, mert az egész dolog engem már régen nem érdekel. Annál is inkább, mert az írószövetség sóhivatal lett. Politikai szerepe a rendszerváltozás óta megszűnt, pedig nem az a dolga. Ráadásul azelőtt sem volt ott valami nagy élet, de most aztán már végképp nincs.

– Ha az írószövetség nem, akkor esetleg más. Tagja-e valamilyen pártnak, vagy mozgalomnak?

– Értelmetlen dolog lenne. Sok év eltelt, amíg egyértelművé vált számomra: nem hiszek a polgári demokráciában. Szerintem történelmileg nincs jövője. De azt ne kérdezze, mi jön helyette. Mert arról fogalmam sincs. Persze új és más az én életemben már nem lesz. A világon mindenütt hatalmi és gazdasági harcok dúlnak, s ezekkel szemben ez a kis ország tehetetlen.

A polgári társadalom képtelen önmagán átlépni

– Ahogy a válaszait hallgatom, az az érzésem, hogy nem éppen optimista. Egyáltalán: komfortosan érzi magát?

– Gödön lakom, s jóval kellemesebbnek találom, mint Budapestet. Ez egészen más életforma. Persze az enyém már nem teljes élet. Nem is lehet az két infarktus és egy nagyon komoly műtét után. Szeretek barkácsolni, kertészkedni. Másfél évembe telt, amíg megcsináltam a házban a padlót és további másfélbe került az ajtók, ablakok lefestése. Kapálgatok, metszem a fákat, bokrokat, virágokat ültetek, játszom a két kutyámmal. Néha összejövök a barátaimmal,  s mint tudja, természetesen dolgozom.

– Ez bizony már egyáltalán nem a közéleti Gyurkó László. Kissé kiábrándultnak tetszik. Vannak még ideáljai?

– Némi. Lényegében azonosak az egykor voltakkal. Az ’56-os jövőkép egy független, demokratikus, szocialista Magyarország volt. Ezt szeretném ma is, bár tudom, hogy ebből nem lesz semmi, mert a polgári társadalom képtelen önmagán átlépni. Ahol a vagyonszerzés a legfontosabb, ott nem tudják megoldani a világ nagy gondjait.

Több mint 100 éve született a romániai Scorniceștiben a XX. század egyik leggyűlöltebb alakja, Nicolae Ceaușescu. A kezdetben még nyugaton is népszerű államfőből lett helikopteren menekülő bukott diktátor, életútja keresztülvezet a korszak kommunista nemzetpolitikájának sajátosságain, sztálinista területrendezésén, valamint a román modell magyarságpolitikáján.

Cipészinasból koraérett zseni

Ceaușescu születésekor két másik bátyja után, a Nicolae keresztnevet kapta, mivel – az Olt megyei faluban közismerten részeges – apja, más fiúnevet már nem tudott kitalálni. A rendszeresen összevert, visszahúzódó kisfiúra a legtöbb kortársa titokzatos, tehetségtelen figuráként emlékezett kisiskolás korából.
Mindössze 11 évesen – elemi iskolai tanulmányainak befejezése után – a „Balkán Párizsában”, Bukaresten próbál szerencsét cipészinasként.

Az éppen csak serdülő Nicolae sorozatos kudarcai, kiszolgáltatottsága és egzisztenciális kilátástalansága közepette a bukaresti kommunista mozgalomban találja meg az első olyan integratív közösséget, amelynek szinte feltétel nélküli tagja lett. Rövidesen tanulmányozni kezdi Marx és Engels munkáit, majd a bukaresti munkásosztály egyre ismertebb alakjaként elhatározza, hogy ő lesz „Románia Sztálinja”.

Rajongott az antiszemita, magyarellenes Vasgárdáért, ám alig 15 évesen belépett a családjaként hivatkozott Román Kommunista Pártba.

A következő években többször is letartóztatják utcai verekedésért, illegális tevékenységért, amelyet a későbbi propaganda a koraérett zseni társadalmi igazságosságért való fellépéseként állított be.

Vigyázó szemetek Moszkvára vessétek

1944 augusztusában, a II. világháború végéhez közeledvén, a Németország mellett addig elkötelezett román vezetés németellenes puccsot hajt végre, ezzel megnyitva az utat a román kommunisták, így a szovjet típusú diktatúra előtt.

Ceaușescu karrierje a pártban szép tempóban ível fel, a ’46-os választások napján meggyilkolja a bankárt, aki megtagadta a Kommunista Párt finanszírozását.

Azonban feltétlen lojalitásának bizonyítása után sem bízzák még rá a pártvezetést. A legtöbb jegyzőkönyv szerint ugyanis borzalmasan dadog, ráadásul végtelenül agresszívnak és kiszámíthatatlannak bizonyult.

1950-re vetélytársait a legvadabb kommunista tempóban eltakarítva, és az addigi kellemetlen dadogását leküzdve, honvédelmi miniszterhelyettessé avanzsál; innen már a kommunista elit megbecsült tagjaként, egyenes út vezetett a párttitkári, illetve államfői székbe.

1967-ben, államfői kinevezésével felgyorsult orosz mintára az egypártrendszer bevezetése, az államosítás, a jogállamiság maradékainak földbe döngölése, a szovjet rendszerre veszélyt jelentő kisebbségi kulturális hálózatok, intézmények végső ellehetetlenítése.

A román magyarságpolitika

A világháborút átvészelő magyar társadalmi- és településszerkezet a sztálinista diktatúrává lett Romániában a rendszer egyik első célpontja lett. A homogenizáló vezetés közigazgatási reformok, modernizáció címszó alatt igyekezett felszámolni a nemzetiségi szigeteket, hol bürokratikus, hol brutális eszközökkel.

Az egyik ilyen, a társadalom legmélyebb rétegeibe, mindennapjaiba ható eszköz például a – jelentős orosz hagyományokkal rendelkező – felülről gerjesztett konfliktus az etnikumok között. Különösen működőképesnek bizonyult abban az esetben, amikor a térség népei, megfosztva az alulról szerveződő, kapcsolódó közösségeiktől, nagyon kevés információval rendelkeztek egymásról. A legszemtelenebb, legabszurdabb propagandának kívántak megágyazni az információáramlás alapfeltételeinek megszűntetésével.

A Szovjetunió nyomására már 1952-ben szentesítette az új alkotmány a Magyar Autonóm Tartományt (MAT) – mint elméletileg önálló, autonóm közigazgatási egységet -, amely a történelmi Székelyföldet foglalta magában. Egy 1956-os népszámlálás szerint a tartomány 77,3%-a (565.510 fő) vallotta magát magyarnak, a tartomány vezetése, illetve hivatalnokai is túlnyomó többségben magyar nemzetiségűek voltak. Azonban a legprecízebben megkomponált autonómialátszat ellenére sem jelentett ez a közigazgatási egység valódi önállóságot, a tartomány közvetlenül a Kommunista Párt központi irányítása alatt állt.

Ezt remekül illusztrálja például az ’56-os magyar forradalom kirobbanása utáni központi bosszú, amely szerint a magyar tartomány vezetői „szemet hunytak a magyar nacionalizmus fölött”, ezért több év leforgása alatt, a vajmi kevés végrehajtói jogkörüket is tovább szűkítették, a tartomány létezésének maradék értelmét is elvették és kvázi feláldozták a Kommunista Párt román nacionalizmusának oltárán.

Érdekes kísérletre vállalkozott a tenygyar.hu portál, amikor egy 1947-es hazai közvéleménykutatás kérdéseit 70 év múlva ismét feltették. Az információkból csemegézve, igyekeztünk az olvasóink számára leginkább érdekesnek tartott kérdéseket kiemelni.

A példaképek avulása

A hetven évvel ezelőtti kutatás vizsgálta, milyen történelmi személyekre néznek fel a magyarok. Hét évtizede kevésbé volt az ország megosztott, mint ma: 27 százalék számára Kossuth Lajos volt az igazi példakép, az egykori kormányzó-elnököt Mátyás király (12%), Széchenyi István (12%), Szent István (10%), majd jócskán lemaradva Nagy Lajos (4%), Petőfi Sándor (4%), Rákóczi Ferenc (4%) és Deák Ferenc (1,5%) követte.

Úgy tűnik, a példaképeink nehezen avulnak el, legalábbis Széchenyi István (14,3%) és Mátyás király (13,3%) népszerűsége örök, a 2017-es listát ugyanis ők vezetik. Szent István a harmadik (9,5%), majd jelentősen lemaradva Kossuth Lajos (5,4%), Deák Ferenc (4,6%) és Rákóczi Ferenc (1,7%) következik. Evidensen nem szerepelhetett az 1947-es listán Kádár János (Kádárt a magyarok 1,2 százaléka tartja a legfontosabb példaképnek), Göncz Árpád (0,7%) és Orbán Viktor (0,7%) sem. Érdekes, hogy Petőfi Sándor a 2017 végén készített kutatásban 0,2 százalékkal maradt el Orbántól.

Egy ország közállapotára igencsak jellemző, kit tartunk a legkártékonyabb történelmi alaknak.

Hetven éve ez nem volt kérdés: a magyarok 54 százaléka Szálasi Ferencet nevezte a legkárosabb történelmi személynek – ehhez persze érdemes figyelembe venni, hogy a háború utáni időszakban készült a felmérés, amikor a vészkorszak, a német megszállás és Budapest ostroma sokak számára még igen közeli élmény volt. Szálasi Ferencet a „kártékonysági listán” Horthy Miklós (12%), majd a Habsburg család (3,3%), Haynau (2,3%), Gömbös Gyula (1,4%), Bethlen István (1,1%), Metternich (0,7%) és Ferenc József (0,7%) követte.

Hetven évvel később egészen mást gondolunk Magyarország történetéről. Ma a magyarok sokkal megosztottabbak abban a kérdésben, ki ártott legtöbbet a történelem során az országnak.

A legkártékonyabb történelmi személy Rákosi Mátyás lett, a kommunista diktátort 9,5 százalék említette. Orbán Viktort 8,8 százaléknyi magyar tartja a legkárosabbnak, nyilvánvalóan nem függetlenül az aktuálpolitikai preferenciáktól sem. Rákosit és Orbánt Kádár János (4,8%), majd Horthy Miklós (4,7%) követi. Orbán Viktor „eredményének” tekintetében talán meglepő, hogy Gyurcsány Ferencet csak 4,4 százalék nevezte a legkárosabbnak. Szálasi Ferenc 2,9 százalékkal a hatodik lett.

A kormányzati Soros-kampányra 2,1 százalék volt annyira fogékony, hogy egyenesen a magyar történelem legkártékonyabb figurájának tartsa a filantróp üzletember Soros Györgyöt.

Adolf Hitler pozícióját a legkártékonyabbak listáján aligha vitatják sokan: a náci vezért 1,5 százalék tartja a magyar nemzet legnagyobb sírásójának a történelem során.

Érdekes kérdés, hogy amennyiben a számok igazak, akkor Orbán Viktor miként lehet már harmadik ciklus óta hazánk miniszterelnöke, sőt sajnos jó esélyei vannak az újabb választási győzelemre. Soros György „helyezése” viszont jelzi, hogy megtérülnek a Fidesz számára a befektetett milliárdok. Soros nevét pár éve csak egy szűk kör ismerte, ma az ország lakosai többségének a fejében rögzült, hogy Soros a magyarok „ellensége”. Nem mintha az emberek zöme tisztában lenne Soros munkásságával, de a kormányzati gyűlöletkampány elérte célját.

Az áprilisi választásokhoz némi kapaszkodót adhatnak a számok, a demokratikus ellenzék számára hasznos ütőkártya lehet a kutatás, ha jól felépített üzeneteket igyekeznek a magyar választók felé továbbítani.

(Forrás: tenygyar.hu)