Orbán a Hősök terén elcsípheti Őszentségét -ha akarja, ha nem- egy kézfogásra!

Az egyházfő iraki útjáról hazafelé tartva jelentette be, hogy ősszel jön Magyarországra az eucharisztikus kongresszus zárómiséjére. Vagyis eleve arról volt szó, hogy Őszentsége nem állami, protokolláris látogatásra érkezik, hanem a katolikus egyháznak erre a rendezvényére. Örüljünk annak, hogy eljön a pápa erre a szép ünnepre – mondta Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a Klubrádió kérdésére.

Tovább

Dr. Novák Hunor: új információk a vakcinákról – külföldi továbbképzésemről

Novák doktor -mint írja közösségi oldalán- néhány napja egy angliai online továbbképzésen vett részt, ahol Ausztráliától Anglián át neves szakértők adtak elő COVID-témában. Néhány fontos információt “továbbképzés jelleggel” megosztott, amit változtatás nélkül közlünk.

Tovább

Többféle védelem kell a biztonságos e-mail forgalomhoz – A biztonságos nettezés napja

A biztonságos internetezés napján, a program hazai konzorciumvezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, valamint a téma iránt érdeklődők részvételével figyelemfelkeltő eseményt tart kedden a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika főépületében.

Tovább

Tápiógyörgye községbe jó arabok érkeztek, tudják, nem a migráncs-féléből…..!

Magyarország 2018: Tápiógyörgye mind a 3.780 lakosát megnyugtatta a gondos községi önkormányzat, hogy a faluba érkező arab származású emberek nem menekültek, nem esznek embert, nem veszik el a munkájukat, csak konferenciát tartanak. No para!

Tovább