A Magyar Teátrumi társaság, amely egyébként is Vidnyánszky egyik szörnyszülötte a „kultúrharc” mezején, újabb öt évre újraválasztotta a Nemzeti Színház jelenleg is nyomozás alatt álló igazgatóját elnökéül.
Vidnyánszky és a famulusok
„A Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában tartott őszi tisztújító közgyűlésen az alelnöki posztokra Bakos Kiss Gábort, a Győri Nemzeti Színház igazgatóját, Fekete Pétert, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ igazgatóját, Kis Domonkos Márkot, a Déryné Program igazgatóját, Pataki Andrást, a Kecskeméti Nemzeti Színház művészeti vezetőjét és Szabó Ágnest, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatóját választották meg. Az új elnökség mandátuma öt évre szól”
– idézte a Pénzcentrum az MTT közleményét. A rendezvényen egy új tag, a Budapest Bábszínház felvételéről döntöttek, így most már 88 tagot számlál az egyesület. Az ülésen Szabó László, az MTT titkára bemutatta a szervezet elmúlt öt évben végzett munkáját és olyan kérdésekben is konzultáltak, mint például a magánszínházak finanszírozási kérdései vagy az Országos Színházi Találkozó megszervezése – olvasható a közleményben.
Szervilis dzsembori
A tisztújítón szó sem esett a Nemzeti Szinházban történt tragikus és egyben botrányos balesetről, ahogy arról sem kérdezte fel senki az régi-új elnököt, hogy miért nem távozott a nemzeti éléről, ha komolyan gondolta lemondását, ami egyébként felmondás, tehát nincs kötve ahhoz, hogy a munkáltató elfogadja-e vagy sem.
„Nincs itt kérem semmi látnivaló, tessék tovább haladni!”
A Nemzeti Színház vezetőjének lemondása indokoltnak látszik, de az rendkívül teátrális gesztusnak tűnik. Ráadásul ő nem közalkalmazott, illetve kormányzati tisztviselő, így rá a munka törvénykönyve szabályai vonatkoznak, vagyis nem le-, csak felmondhat, amit a kinevezési jogkör gyakorlójának tudomásul kell vennie
-idéztük Dr. Magyar György véleményét az eset után. A tárcavezető csak a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik majd a kérdéssel. Addig Vidnyánszky Attila ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait.
]]>
Ha van ma méltatlanul kivéreztetett -és van- kulturális terület, az a színházi szakma. A kormány olyan nemtörődömséggel és hozzá nem értéssel kezeli, ami nem lehet véletlen. Csak a legközelebbi gondot említve: lassan itt a június, a nyári színházi szezon kezdete és a „szaktárca” még nem döntött ezek beadott támogatási pályázatainak sorsáról sem.
Hazug kincstári optimizmus
A színházi-, előadóművészeti terület nagyon jól vizsgázott a pandémia időszakában, a jelenlegi feladat meghatározni az ágazat helyét, feladatát a kulturális alapellátásban
– mondta a kultúráért felelős államtitkár a Magyar Teátrumi Társaság hétfői közgyűlésén.
Závogyán Magdolna kiemelte: nehéz időszakon van túl a színházi terület és szerinte a következő másfél évet sem a bővülő források jellemzik majd. Az államtitkár emlékeztetett: a 2022 decemberében életbe léptetett vészhelyzeti rendelet értelmében március 16-ig 250 milliárd forint zárolásáról kellett intézkedni, amiből a kulturális területre 11,4 milliárd forint esett. Megjegyezte, a pandémia időszakában a kulturális terület és azon belül az előadóművészeti ág komoly munkát végzet, innovatív, proaktív válaszokat adott a felmerülő kihívásokra.
„Ilyen megoldásokra lesz szükségünk az elkövetkezendő időszakban is”
Mint fogalmazott,
a kulturális alapellátás program a közművelődési és a közgyűjteményi feladatok biztosítását célozza, a következő nagy feladat az, hogy a kulturális terület különböző szegmenseit is becsatornázzák.
Felül kell vizsgálni a pályázati rendszereket, megszűntetni a párhuzamosságokat
Felidézte, hogy 2019-ben alakult meg a Nemzeti Kulturális Tanács, az a feladata, hogy
- biztosítsa a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait,
- javaslatot tegyen a kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára,
- véleményezze és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket.
Ezeket a terveket a résztvevő 17 intézmény leadta, jelenleg a hálózatépítés a fő feladat. Ebben a Déryné program adhat mintát, hogy értékalapú produktumok nyerjenek támogatást – tette hozzá.
Csodák csodája, még ekkor sem ürült ki a terem, sőt, de még, ki se kértek magénak egyetlen jelnlévő sem az elhangzottakat.
Sőt
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a közgyűlésen elmondta, hogy
az előadóművészeti szféra érti és látja az országban kialakult nehéz helyzetet, a szakma lojális és próbál alkalmazkodni.
Emlékeztetett: a színházi struktúra a magyar kulturális élet egyik legfontosabb eleme. Az igazgató úgy vélte, hogy a finanszírozás nem épülhet kizárólag a szponzorációra, hiszen ahol így működnek a kulturális intézmények, ott társadalom széles rétegei nem jutnak hozzá a kulturális értékekhez. Kiemelte: a színházi szakma nagyon tisztességesen és felelősséggel bánik a kapott pénzekkel, épp ezért „fájónak” érzik a sok bizonytalanságot.
„Jó lenne, hogy ne azt érezzük, hogy valamifajta jóindulattól függünk pusztán. (…) „Tudomásul vesszük, hogy nehéz idő van, de muszáj, hogy a minisztériumi fenntartóink erősítsék bennünk, hogy szükség van ránk, mert van egy elbizonytalanodás a szakmában”.
Závogyán Magdolna válaszában elmondta: a színházi-, előadóművészeti területnek helye van a kulturális alapellátásban. Emlékeztetett:
a finanszírozáshoz szükség van mecénásokra is, de az államnak is ki kell vennie a részét belőle.
A V.K. 2 csendes kérdése:
- Honnan van Vidnyánszky Attilának felhatalmazása ahhoz, hogy a teljes színházi szakma nevében beszéljen?
- Értjük Závogyán Magdolnát és Vidnyánszky Attilát, nem értünk velük egyet, de értjük, amit mondanak, ám mi következik mindezekből?
Nem tudjuk, mi lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel a rapid átalakítás után. Az azonban gyanítható, hogy nemcsak a financiális szerkezet átalakítása, hanem az ideológiai befolyásolás szándéka is vezérli a döntéshozókat; erre utal az a többfrontos támadás, amelyet az intézmény ellen indítottak. Hegedűs D. Géza színművész harminchárom éve tanít az egyetemen. A művésszel a 168 óra készített interjút, ezt szemlézzük.
Teljes a bizonytalanság
A színművészeti egy kicsi, családias intézmény. Náluk minden szenátusi döntés az egyetem nyilvánossága előtt történik, hiszen közös a sorsuk, a jelenük és a jövőjük is, ezért a felelősség is mindannyiuké:
„Most meg azt sem tudjuk, hogy lesz-e szenátus. Vagy ha lesz, milyen kompetenciával. Kívülről fölénk pakolnak embereket, állítólag ők fognak dönteni. Sok kérdés felmerül, de válaszok, azok nincsenek. Kiskorúsítanak minket, akik mindig is felnőttként kezeltük egymást. Ez méltatlan. Tökéletesen ellentmond a 21. századi európaiságnak.”
Beszélt arról, hogy a jövő tanévre hétszáz jelentkező volt, közülük tizennégyet tudtak felvenni. Ez ötvenszeres túljelentkezés. A korábbi években is hasonló volt a jelentkezési arány. A magyar kultúra fejlődését a hazai színházak és filmek gyarapodó nézőszáma bizonyítja:
” Idén áprilistól június elejéig tartott a felvételi eljárás. A járványhelyzet miatt videóportfóliót kértünk a jelentkezőktől. Szerencsére ez a korosztály annyira otthonosan mozog a digitális világban, hogy ezzel nem is volt gond. Két szabadon választott verset, egy monológot és egy népdalt kellett videón rögzíteniük. Ebből összeállt 250 órányi anyag, amit a kollégáimmal együtt három héten át reggeltől estig néztünk, elemeztünk. A hétszázból maradtak százhuszonegyen, nekik át kellett esniük még egy rostán, a körülmények miatt szintén digitálisan. Az utolsó előtti fordulóra már csak 37-en maradtak. Velük már élőben, az egyetemen találkoztunk. Ezt úgy hívjuk, együttélés, nem véletlenül: három napon át reggel nyolctól éjfélig oktatás van, beszédórák, jelenetek, mozgás- és énekórák. Így áll össze a folyamat végére a tizennégy fős osztály. Mi ez, ha nem innovatív? Persze, hogy az. „
A Vidnyánszki féle Magyar Teátrumi Társaság szerint beszűkült az oktatásuk
A Magyar Teátrumi Társaság—a Vidnyánszky féle szervezet– nyílt levele szerint beszűkűlt elképzelések szerint oktatnak az egyetemen. A színész szerint ez teljes félremagyarázás, ferdítés:
” Más iskola van Moszkvában, más Bukarestben, Berlinben, Londonban vagy Párizsban. Más Hollywoodban és New Yorkban. Más-más színházi hagyományok, kultúrák, különböző társadalmi berendezkedések, filozófiák, emberi eszmények, hitek. Sokféle leírt színházi teória van. Úgy lehet mindegyik érvényes. De egyik nem annullálja a másikat, nem akarja megsemmisíteni. Nem is tudja, hisz nem is lehet. Mert ma, a posztdramatikus korszak után, a művészet által felfedezett emberi, pedagógiai értékek éppen a kizárólagos gondolkodás cáfolatai. Nincs kőbe vésve egyetlen praxis, gyakorlat sem. Másként tanítja ezt Zsámbéki Gábor vagy Zsótér Sándor, Novák Eszter, Horváth Csaba, és másként tanítom én, és még sorolhatnám. Mindenki a saját pedagógiai tapasztalatából indul ki. Ugyanis a tanítást is hosszú éveken át tanulni kell, a pedagógiai tapasztalat és tudás nem jön magától.”
Szóba került, hogy a Magyar Teátrumi Társaság nyílt levelében többek közt azt állítja, hogy „a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja”. Ascher Tamás pedig csak annyit mondott erre, hogy az a Cseke Péter, aki ezt aláírta, maga is a színművészetin hozza össze a tanítványai vizsgaelőadását, és ezt nehéz megmagyarázni. Mondjuk szemlátomást nem is állt szándékukban indoklásra fecsérelni az időt:
„Harminchárom éve tanítok az egyetemen, ezalatt nem volt a magyar színházművészetnek olyan jelentős műhelye sem vidéken, sem a fővárosban, ahol az én növendékeim magas színvonalon ne teljesítettek volna. Minden színházi műfajban. Ugyanis mi univerzális művészeket képzünk. Méghozzá személyre szabottan. Hiszen másképp éli meg és közvetíti az adott helyzetet egy tanyasi, és másképp egy nagyvárosi fiatal. Hozzánk mindenhonnan jönnek. Jómagam egykor a Nyírségből kerültem a színművészetire, akkoriban még erős tájszólásom volt. Sokéves gyakorlás eredménye, hogy az irodalmi nyelvet tisztán tudom megszólaltatni a színpadon. De persze bármikor erőlködés nélkül elő tudom hívni a diftongusokat is, ha egy-egy feladat megköveteli. Ezt is az egyetemünkön tanultam. Nekem Horvai István és Kapás Dezső volt a mesterem, ők hívtak vissza tanítani, és ez nagy felelősséget ró rám; nem adhatom alább a tanításban én sem.”
Hegedűs D. Géza, mégis optimista
A Kossuth-díjas színész kiemelte, a magyar kultúra sokszínű, eleven organizmus, egy folyamat. Mindig is így volt a kultúrtörténetben:
„Kazinczy azt vallotta: az irodalom nyelve magasztos, a görög és latin mintákat veszi figyelembe, a csodálatos klasszikusokhoz idomulva. Kortársa, Fazekas Mihály és barátja, Csokonai Vitéz Mihály szerint viszont az írás nyelve az, ami árad a maga természetességében. Ami a mindennapi életből átszivárog az irodalmi nyelvbe. És amikor Petőfi és Arany berobbant az irodalomba, minden korábban rögzült megállapítás megrendült. Merthogy ők a lehető legtermészetesebb nyelven szólaltak meg a költészetben és a prózában is. Nincs olyan, hogy a magyar irodalom, nincs egyetemes kánon. Annyi irodalom van, ahány olvasó. És annyi színművészet, képzőművészet és minden más, ahány befogadó.”
Bizakodva beszélt arról, hogy a Demeter Szilárd-féle kultúrtörténetileg megjósolható viselkedések múlékonyak:
„Persze ez a mi életünkben sovány vigasz, hiszen tömegek mennek ebben tönkre. De ha kicsit hátralépünk, és az idő távlatából ránézünk a nagy egészre, gyerekesen mosolyogtató, ami történik. Petri Györgyöt parafrazeálva, hogy akik a romantika korában éltek, nem tudták, hogy a romantika korában élnek. A kultúra örök és feltartóztathatatlan. Nem lehet kalodába zárni. A kultúra ráadásul civilizációs tevékenység is.”
Úgy legyen!
]]>