Önök most visszaüzenték a Fidesznek, hogy még az ő hatalmuk is véges! – Hadházy Ákos stábjának működése nyár végéig rentábilis

Önöknek köszönhetően két nap alatt összejött az az összeg, amivel nyár végéig akkor is tud működni a stábom, ha Kövér László – teljesen törvénytelenül – akár az őszi ülésszak kezdetéig blokkolja az eskütételemet. Nagyon hálás vagyok ezért és rengeteg erőt ad maga a tény is, de a sok kis adománnyal érkező sok-sok biztató üzenet is! – jelentette Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán.

A képviselők, akik „Kövér László kezében lesznek”

Kocsis Máté tegnap alig burkoltan Kövér Lászlóval fenyegette azokat a képviselőket, akik nem hajlandók asszisztálni a „parlament” nyitóülésén ahhoz, hogy a képviselők vita nélkül elfogadják a Nemzeti Választási Bizottság „tiszta választásokról” szóló beszámolóját. Kocsis szerint ezek a képviselők „Kövér László kezében lesznek”

Németh Szilárd, a virtigli úr! Hiába bukott egyéniben Csepelen és Soroksáron, megköszönte a szavazóknak, hogy újra eltanácsolták!

Kis túlzás a címben szereplő „úr” megnevezés, hiszen minden bizonnyal nem erről lehet szó. Egyszerűen Németh nem vesz tudomást a valóság tényeiről, a tőle megszokott orcátlansággal úgy tesz, mintha a 2022-es választáson Csepel és Soroksár közös választókerületében Szabó Szabolcs nem utasította volna maga mögé már a harmadik alkalommal.

Szájer József -a magánszemély- megszólalt a brüsszeli orgiáról

Szájer: képviselői pozíciómról való lemondással megszűnt nyilvános közszereplői státuszom. A belga hatóság döntése után az is egyértelmű, hogy ellenem jogi eljárás nem folyik, minden tekintetben magánszemély vagyok, megillet a magánélethez való jog. Ennek tiszteletben tartását mindenkitől elvárom.