Ki provokál a Mazsihisz nevében? – Mégis, kinek az érdeke?

Mazsihisz: A Budapest több pontján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) logójával megjelent, uszító és antiszemita plakátokhoz Szövetségünknek természetesen semmi köze. Az ügyben megtesszük a szükséges jogi lépéséket.

Deutsch “Mazsihiszezését” egy kommentelő véleményezte: “az átkozott óhéber kettős mérce mérgezi a világunkat…” Orbán és Köves Slomó ezalatt….

Orbán Viktor Tusványoson előre megfontolt szándékkal kihúzta a palackból a dugót szabad teret engedve az összes fajgyűlölőnek kerítésen belül, hogy igazolva lássa teóriáját. A magyar zsidóság minden képviselőjének egyhangúlag kellett volna felháborodnia, de Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija “szerencsétlen szóhasználatnak” ítélte a nyílt náci megfogalmazást. Frölich Róbert, főrabbi és a Mazsihisz, ha visszafogottan is, de “háborgott” kicsit.

Gábor György: Köves Slomó vezető rabbinak nem ezt a szöveget tetszett szíves aláírásával ellátni! – A többi félrebeszélés, rizsázás, terelés…

Tizenöt magyarországi egyház képviselője (akárkije) a minap közös nyilatkozatban, egyetértésüket kifejezendő, aláírásukkal látták el az alábbi mondatot: „…a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.” Ahogy arról beszámoltunk, hétfőn a MAZSIHISZ közleményéből kiderült, nem pontosan így történt…..

Botrány egy sumákban becsempészett mondat körül… – A MAZSIHISZ kikéri magának!

Tizenöt magyarországi egyház képviselője (akárkije) a minap közös nyilatkozatban, egyetértésüket kifejezendő, aláírásukkal látták el az alábbi mondatot: „…a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja.” Hétfőn a MAZSIHISZ közleményéből kiderült, nem pontosan így történt…..

Magyar zsidó szervezetek izmozásában igyekszik rendet tenni (illetéktelnül?) az izraeli rabbinátus

Zsidó körökben közismert a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a hozzátartozó körök, valamint a Egyesült Izraelita Hitközség, (EMIH) amit Köves Slomó Rabbi vezet, harca a zsidóság és azok szervezeteinek elsőszámú vezetője cím, valamint annak a csoportnak járó állami támogatások nagyobb részének megszerzéséért.

Heisler András: a hatalmat mindig kontrollálni kell

A holokauszt tanulsága, hogy a hatalomban soha nem szabad feltétel nélkül megbízni, azt mindig kontrollálni kell – mondta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Budapesten.