Éljen augusztus 20, az 500 forintos kenyér ünnepe!

Menekülnek a keresztények Magyarországra. Már csak mi vagyunk remény számukra (a remény hal meg utoljára, de meghal), a Nyugat elveszett, szegény üldözöttek csak itt találnak biztonságot, a nemzetközi balódal a sarkukban van. 2030-at írunk, Soros György százévesen is nagyon aktív, Orbánia elveszejtésére törekszik. Rab László szŰrreál összefoglalója a 31-es számú hétről.

Talán elfelejti Isten a PIN-kódját – a negyedik hullám, égszakadás, földindulás

Ha jós volnék, akkor most azt mondanám, szépen lezörög a nyár, kicsit bonyolódik a kínai vakcinával megejtett össznépi simli, de aztán szeptember közepén vége lesz a Nagy Vadászkutya Világkiállításnak, és akkor szeptember 13-án újra be lehet vezetni a rendkívüli állapotot. Jön ugyanis a negyedik hullám, égszakadás, földindulás. Rab László szŰrreál összefoglalója a 28-as hétről.

Borravaló nélkül – avagy kezdődjék a tánc!

Újságokat vett a Mini, de elfelejtett fizetni. Legalábbis a propivideón ez már nem látszott. Teljesen életszerű. Enyves a keze, vigyázni kell vele. Miután nem fizetett, azt sem tudhattuk meg, adott-e borravalót szegény rászedett újságosnak. Rab László szŰrreál összefoglalója a 27-es hétről.

Nemzeti Erkölcsőszök – Valakit mindig meg kell támadni!

Orbán Fideszének szüksége van ellenségekre, valakit mindig meg kell támadni. Soros és a ’migráns’ után most a melegekre került sor, pedofiltörvénynek hívják a kis aranyost, és a 19. századot célozzák vele. Valamivel el kell takarni a Szájer-, a Borkai- és a Kaleta-ügyet. És jól jön az a választási sampányban, ha kipécézhetnek ellenzéki oldalon is egy-egy homoszexuális ellenfelet. Rab László összefoglalója a 24. hétről.

A NER gyökérvilága – Pszichológiai elemzés helyett…

Tökön, babon átgázolni, Kína-barátnak lenni az EU-val szemben, megmenekülni a börtöntől és a személyes vagyont vizsgáló bizottságoktól, ez marad a NER végére a Mini választási programja 22-re. Azt ígérte, hogy itt marad velünk, és nem menekül Azerbajdzsánba vagy a Zöldfoki-szigetekre, kisnyugdíjasként éli életét, mint sokan mások, csirkefarhát lesz a hétvégi levesalapja. A vak is azt mondta erre, majd meglátjuk. Rab László összefoglalója a 23-as hétről.