Egyszerűagyú kormánybiztos magához és beosztásához illő magyarázata – Minek ezt túlgondolni?

Valljuk be, a mindenkori kormányt messzemenőkig jellemzi, hogy kiket tesz kormánybiztosi rangba. Jelen esetben Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet űrkutató csoportjának tudományos főmunkatársa fejtette ki magvas gondolatát azokról, akik nemátalakító műtétet terveznek, vagy már átestek ilyen beavatkozáson. A helyzet az, hogy nézete megismerése után magára valamit is adó kormányban a jövő hónapban már nem kapna fizut, ám Magyarországon ez nem így működik!

Tovább

Ferenc pápa túl van a műtéten!

Ferenc pápa vasárnap délután a római Gemelli-klinikára ment, ahol előre időzített sebészi beavatkozásnak vetették alá – közölte a szentszéki sajtóközpont vasárnap. A néhány soros közlemény szerint az 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt volt szüksége az operációra.

Tovább

Kásler ugyan meghirdette, de ne gondolja, hogy szerdától műthetnek az orvosok!

Kásler doktor elég régen járhatott működő kórházban, így simán meghirdette, hogy szerdától újra indulhatnak a tervezhető műtétek, minden egycsapásra visszaáll a covid előtti, normálisnak mondott rendbe. Feltehetőleg Ő is tudja, -csak nem mondja- hogy a dolog nem ennyire egyszerű.

Tovább

Műtétre vár? Ne kezdjen csomagolni… – drámaian hosszúak a várólisták

Tudjuk, a magyar egészségügy “top-közeli” állapotban van. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy egy mandulaműtétre fél évet, egy sérvműtétre 220 napot kell várni, de egy nyitott szívműtét is hatszor annyi, 304 nap alatt valósulhat meg. A legtöbben, több mint 10 ezren szürkehályog-műtétre várnak.

Tovább

Elmaradt a műtét, meghalt a kirúgott szívsebész betege – dübörög az egészségügy!

Székely Lászlót az ország egyik legelismertebb szívsebészét két hete rúgták ki miután kiderült külsős orvost hívott egy speciális operációhoz segítségül. A Népszava most azt írja meghalt Székely egyik betege akin egy olyan operációt kellett volna végrehajtani amit lényegében csak Székely végzett eddig az országban.

Tovább