1990. március 10-én Moszkvában aláírták a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásáról szóló egyezményt.

Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar–szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként,

a szovjet alakulatok távozása azonban a tervezettnél két héttel hamarabb megtörtént. Valójában már egy évvel korábban megkezdődött a szovjet csapatok és a technikai felszerelések kivonása Magyarországról. Igaz a a Szovjetunió az idegen területeken állomásozó csapatainak kivonását 2000-re tűzte ki célul.

1989. április 25-én Kiskunhalason 31 harckocsit és személyzetüket vagonírozták be. A nemzetközi sajtó tudósítói előtt megkezdődött a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonása.

A Szovjetunió tízezer katonát, 450 harckocsit és 200 löveg- és aknavetőt vont ki 1989 tavaszán

1989. április 21., péntek – Április 25-én megkezdődik az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport részleges kivonása Magyarországról. Az erről korábban közzétett egyoldalú szovjet döntésnek megfelelően több mint 10 ezer katona, 450 harckocsi, 200 löveg és aknavető, valamint 3000 különböző típusú gépjármű hagyja el Magyarország területét.

A csapatkivonások menetrendjéről pénteken Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár és Matvej Burlakov vezérezredes, a déli hadseregcsoport parancsnoka tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőit a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában.

Összesen 22 egységet vonnak ki; köztük június végéig egy teljes létszámú harckocsi-hadosztályt, egy kiképző harckocsi-ezredet, egy légvédelmirakéta-ezredet, több szakalegységet, majd az év végéig egy vadászrepülő-ezredet. Jövőre pedig egy deszant rohamzászlóalj hagyja el Magyarországot. A kivonás eredményeként a szovjet alakulatok átadnak tíz laktanyát, köztük műemlék, illetve műemlék-jellegű épületeket, valamint 900 lakást, illetve lakássá átalakított helyiséget.

Mórocz Lajos elmondta, hogy a csapat- és fegyverzetkivonás időpontjáról, rendjéről a közeli napokban részletesen tájékoztatják valamennyi érintett megye, város és település tanácsát. A kivonás jelentős közúti és vasúti mozgással jár együtt. A szovjet déli hadseregcsoport parancsnoksága a vasúti szállításokat a MÁV illetékeseivel egyeztette, s a közúti szállítást is igyekeztek úgy előkészíteni, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák a lakosságnak.

Cicciolina (Staller Ilona), az Olasz Republikánus Párt képviselője búcsúztatja a szovjet katonákat Kiskunhalason (1989. április 25., MTI Fotó: Friedmann Endre)

Úgy tervezik, hogy a szállító-konvojok csak az éjszakai órákban közlekednek majd

Erről az érintett települések lakossága a megyei sajtó útján időben részletes információt kap. A kivonás zökkenőmentes lebonyolítására egyébként a minisztérium koordinációs bizottságot hozott létre.

Matvej Burlakov vezérezredes azt hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés védelmi doktrinájának érvényesítése céljából az osztrák-magyar határ mintegy 100 kilométeres sávjában szovjet részről csak légvédelmi csapatok maradnak, a Varsói Szerződés egységes légvédelmi rendszerének részeként. Kiemelte, hogy a csapatok kivonása Szombathelyről, Mosonmagyaróvárról, Fertődről és Győrből jó példa a biztonsági övezet gyakorlati megvalósítására, illetve az elégséges védelem ésszerű elvének érvényesítésére.

Az APN szovjet sajtóügynökség kérdésére válaszolva Matvej Burlakov elmondta, hogy a Magyarországról kivont csapatok személyi állományának egy részét – a szolgálati idő letöltésétől függően – leszerelik, a többiek pedig más-más alakulatoknál folytatják szolgálatukat.

A kivont harci technika egy részét megsemmisítik, illetve a népgazdaságban hasznosítják

Több újságíró – köztük a Szabad Európa Rádió tudósítója – a Magyarországon maradó csapatok létszámáról érdeklődött. A déli hadseregcsoport parancsnoka annyit mondott, hogy a mostani kivonások a Magyarországon állomásozó alakulatok létszámának mintegy negyedét, a harckocsiknak pedig csaknem harmadát érintik. A teljes kivonás lehetőségeit firtató kérdések kapcsán a szovjet és a magyar katonai vezetők emlékeztettek a Szovjetuniónak arra a korábbi bejelentésére, miszerint az idegen területeken állomásozó csapatainak kivonását tűzi ki célul 2000-re. A mostani csökkentés is azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió meglépte az első lépést;

„a labda a másik térfélen van”.

A Magyar Rádió kérdése nyomán elhangzott, hogy a kivonások után magyar kézbe kerülő létesítményekről – minden egyes épületről – pontos műszaki felmérést készítenek, s ennek alapján határozzák meg azok értékét. Az adatokat összegzik, majd a kormány elé terjesztik. Minden gazdasági jellegű kérdésben a kormány hoz döntést.

A katonai jellegű tájékoztatókon eleddig szokatlan, kombinációkon alapuló kérdést tett fel a Kapu című folyóirat újságírója. Arról érdeklődött: egy esetleges külföldi-, konkrétabban: román – agresszió esetén a Magyarországon maradó szovjet csapatok beavatkoznának-e a konfliktusba. Mórocz Lajos az elméletieskedő kérdésre válaszolva katonai szempontból kizártnak tartotta egy esetleges román támadás lehetőségét. Azt sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a szovjet csapatok beavatkoznának egy ilyen jellegű konfliktusba. (MTI)
1989. április 21., péntek 18:46

A Déli Hadseregcsoport egyik harckocsiezredének búcsúztatása Sárbogárdon (1989. május 19., MTI Fotó: Friedmann Endre)

Alig több mint négy gépelt oldalas egyezmény

Szántó András, az MTI tudósítója jelenti

Moszkva, 1990. március 10. szombat (MTI-tud.) – Szombaton délben Moszkvában Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter aláírta a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok teljes kivonásáról szóló megállapodást.

Az alig több mint négy gépelt oldalas egyezmény értelmében a csapatkivonás 1990. március 12-én kezdődik, s 1991. június 30-ig befejeződik. Kivonják a teljes személyi állományt, beleértve a szovjet állampolgárságú polgári személyeket, valamint a fegyverzetet, harci technikát és az anyagi eszközöket. A kivonás ütemtervét az egyezmény melléklete tartalmazza.

A magyar kormány közreműködik az egyezmény végrehajtási feltételeinek megteremtésében. Ezen időszak alatt a szovjet csapatok kiképzési-harci tevékenységével kapcsolatos mozgásokat, beleértve a repüléseket, korlátozzák. A szovjet csapatok jogi státusát az egyezmény értelmében az 1957. májusában kötött megállapodás és más érvényben lévő egyezmények szabályozzák. A most aláírt egyezmény szól arról is, hogy a vitás kérdéseket miként rendezi a két fél. Az egyezmény nem érinti a Varsói Szerződésben, valamint más két- és többoldalú megállapodásban vállalt kötelezettségeket.

A meghozott döntés teljesen törvényszerű, de lehet, hogy kissé késedelmesen hozott döntés volt – jelentette ki az aláírás után magyar újságíróknak Eduard Sevardnadze. Azt hiszem, jobb lett volna, ha korábban meg tudtuk volna kötni ezt az egyezményt. A mai tárgyaláson kifejtettem, hogy az egyezmény aláírása a szovjet csapatok magyarországi kivonásáról megszabadítja kapcsolatainkat a múlt terheitől. A Szovjetunió-beli demokratizálás és a Magyarországon zajló folyamatok feltételei között új szakasz nyílik előttünk, minőségileg új kapcsolatok alakulnak ki a két szomszédos állam között. Ezek a kapcsolatok a teljes bizalom, a jószomszédság, a szövetségei kötelezettségek elveire épülnek

– hangsúlyozta a szovjet külügyminiszter.

Az utolsó szovjet katonai alakulat indítása Hajmáskérről (1990. november 13., MTI Fotó: Arany Gábor)

Sevardnadze teljesen helyénvalónak nevezte, hogy az országos listát állító 12 magyar párt képviseletében megfigyelőként részt vett a tárgyaláson három magyar ellenzéki személyiség is. (Demszky Gábor, Kósa Lajos és Raffay Ernő ugyanakkor a jövő június 30-i csapatkivonási határidő miatti elégedetlenségük demonstrálására az aláíráson nem vett részt.)

Sevardnadze úgy vélekedett, hogy a kivonásról szóló döntést nemcsak kormányok, hanem társadalmak hozzák. Mind a magyar, mind a szovjet társadalomban vannak olyanok, akik támogatják, s olyanok is, akik vitatják a döntést.

A miniszter kérte, hadd ismerkedjen meg a három megfigyelővel

Amikor a szovjet külügyminiszter figyelmét a magyar újságírók felhívták arra, hogy az ellenzékiek a határidő miatt bírálják a kormány álláspontját, továbbá úgy vélik, hogy a megállapodás mostani aláírásával a szovjet vezetés a választási küzdelem hajrájában a Magyar Szocialista Pártot támogatja, a miniszter kérte, hadd ismerkedjen meg a három megfigyelővel. Elmondta nekik, hogy a mongóliai csapatkivonáskor, a közép-európai haderőcsökkentéskor és egyéb leszerelési intézkedésekkor sem az volt a cél, hogy a Szovjetunió bárkit is támogasson. Ezek a lépések a szovjet politika általános vonalába illeszkednek, céljuk pedig olyan helyzetet teremteni, hogy szovjet csapatok egyetlen idegen országban se tartózkodjanak – hangoztatta.

A két külügyminiszter szombaton a szovjet külügyminisztérium vendégházában először a két küldöttség plenáris ülésén folytatott eszmecserét, majd négyszemközt tárgyalt. Ezután került sor az egyezmény aláírására..

Somogyi Ferenc külügyi államtitkár az MTI tudósítójának az ellenzéki képviselők fenntartását kommentálva elmondta, hogy felelősen a kivonás időpontja és ütemezése nem feszíthető tovább. Ezzel ugyanis már felbomlana a mielőbbi és rendezett kivonás egyensúlya.

A tárgyalások utolsó szakaszában így is sikerült két hónapot lealkudni, hiszen a szovjetek 1991. augusztus 31-ét jelölték meg végső határidőnek. Ezt a két hónapot úgy sikerült lefaragni, hogy Magyarország megvásárol mintegy 260 szerelvényt kitevő üzem- és kenőanyagot, s hozzájárult, hogy az ezek tárolására használt tartályokat a szovjetek hazánkban értékesítsék.

Az aláírás után Sevardnadze ebédet adott a magyar vendégek tiszteletére. +++

MTI, 1990. március 10., szombat 13:54

A kiemelt képen: Kiskunhalason kezdődött meg a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonása (1989. április 25., MTI Fotó: Friedmann Endre)

Orbán a szovjetek kiebrudálásása után saját sikerének érzi, hogy "a Spitzenkandidatok, Weber úr és Timmermans úr elestek"

Észnél kellett lenni: a pisztolyos KB-tag olyan ortodox volt, hogy majd eltört — Lapzsemle

illusztráció: V.K.

Heti lapzsemle. Szenzációs részletek a magyar rendszerváltás történetéről, Németh Miklós miniszterelnöktől… Arra számítottam, hogy bombaként robban, de úgy látom, nagy csönd fogadta Szénási Sándor különleges klubrádiós sorozatának parádés befejezését. Az 1988-89-90-es folyamatok egyik főszereplőjével, Németh Miklós miniszterelnökkel készített kétrészes beszélgetés (1. rész; és 2. rész)
zárta a „Szabadság, elvtársak!” című sorozatot. A 2019 tavaszán kezdődött sorozat jóval több mint félszáz fontos tanú szempontjából dolgozta fel a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás történetét.

Kemény állítások, forráskritikával

Németh Miklós kétségtelenül a legfontosabb szereplők egyike volt a nyolcvanas és kilencvenes évek fordulóján. A klubrádiós beszélgetésben három évtized múltán nyoma sincs politikusi köntörfalazásnak, mindvégig nagyon súlyos és nagyon izgalmas állításokat hallhattunk. Egy nagy interjú persze nem azonos a cáfolhatatlan forrásközléssel. Az érintettek egy része már nem szólalhat meg. Más, élő szereplőknek meglehet a saját verziójuk. Németh Miklós, bármilyen meggyőző, csak egyike volt a sokszereplős játszmának, ezért amit elmondott, nem vehetjük száz százalékig cáfolhatatlan ténynek, de nem érthető a teljes érdektelenség, ami a körülbelül másfél órás beszélgetést övezi.
E heti szemlémben a gazdag anyagból mazsolázok.

Hírhullám>>>>>>>>>>

Grósz és a szükségállapot

A rendszerváltás miniszterelnöke részletesen felidézte, hogy a nyolcvanas években óriási adósságteher alatt nyögő Magyar Népköztársaság a csőd szélén táncolt. Ennek fényében különösen durva volt, hogy 1989 tavaszán egy elképesztő tudósítást látott az esti TV Híradóban. Grósz aznap a KISZ kongresszusán szólalt fel, és ott arról beszélt, hogy ő „Németh Miklós miniszterelnökkel egyetértésben” a „gazdasági szükségállapot” bevezetését fontolgatja. Németh azonnal betelefonált a híradóba, és kérte, hogy az élő műsorban azonnal tegyék közzé a cáfolatát. „Ha ezt nem tettem volna meg, másnap Magyarország belezuhan a gödörbe” — mondta Németh Miklós.

A hírhedt poloskák

Németh Miklós arról az időszakról, amikor Nagy Imre újratemetését készítették elő, elmondta, hogy a tárgyalások feltűnően nehézkesen haladtak, ezért Vásárhelyi Miklós Nyers Rezső közvetítését kérte. Nyers pedig hozzá, Németh Miklóshoz fordult, azzal, hogy „fogadd már őket, sehogy sem jutnak előre”. A miniszterelnök ezután tárgyalni kezdett a Történelmi Igazságtétel Bizottsága küldöttségével, többször találkoztak. Grósz pedig, akivel már nem volt közvetlen kommunikáció, olyan bizottsági üléseken, ahol Németh is részt vett, többször célozgatott ezekre a tárgyalásokra. Németh Miklós ezután behívta szakértőit, hogy derítsék ki, honnan tud erről Grósz? Katonai szakértők segítségével vizsgálták meg az irodákat, meg is találták a lehallgatókészülékeket. „Mit csináljunk ezekkel?” Németh Miklós döntött: hagyjuk a helyükön, hadd hallgatózzanak. A bizalmas megbeszéléseiket azonban ezután a Károlyi-szobor körül sétálva szervezték meg…

Ezt azért nem gondoltam volna! Miért, mit csináltunk?

Ismerős történet: a hatalom figyelmeztetés nélkül lőtt. 1987., ekkor Németh Miklós még az MSZMP gazdaságpolitikai vezetésében dolgozott. A nyolcvanas években a Pénzügyminisztérium kutatóhelye, a Pénzügykutatási Intézet a rendszer alapkérdéseit feszegető, leghaladóbb reformgondolkodás központja volt. „Érthető módon” a balosok kiemelt célpontja. Vezetője a nagy tekintélyű Hagelmayer István volt, munkatársai között olyan kiváló közgazdászok, mint Lengyel László, Antal László, Csillag István és mások. 1987-ben egy alkalommal Hagelmayer bejelentkezett Németh-hez, az asztalra csapta a párttagkönyvét, azzal a mondattal „Ezt azért nem gondoltam volna!” „Mit?” „Amit csináltatok!” „Ki?” Azonnal átmentek Németh Miklós főnökéhez, Havasi Ferenchez (akire Németh mint szakmailag súlytalan, de jószándékú, tisztességes emberre emlékezett), aki megerősítette: őket ebből teljesen kihagyták… Hagelmayer alig akarta elhinni, hogy a reformszellemű intézet váratlan felszámolásáról az MSZMP Gazdaságpolitikai Osztálya egyáltalán nem tudott.

Túlértelmezte…

Medgyessy Péter és a pénzügykutatók. A klubrádiós beszélgetésben Németh Miklós elmondta, amit a háttérről megtudott: Medgyessy Péter pénzügyminiszter egy vadászaton vett részt a Kádár-rezsim második emberével, Németh Károllyal és más balos pártvezetőkkel, ahol nagyon keményen beszéltek neki a Pénzügykutatási Intézetről. (Nyilván az 1986-os Fordulat és reform című tanulmányuk csapta ki a biztosítékot — T.T.) Németh Miklós szerint Medgyessy „túlértelmezte” azt, ami a vadászaton elhangzott, utasításnak vette, és hazatérve felszámolta a kutatóintézetet, igaz, azzal a kibúvóval, hogy helyette máshol igyekszik elhelyezést biztosítani a kutatóknak. Ehelyett azonban magáncégként, gazdasági szervezetek támogatásával alakult meg a máig működő Pénzügykutató Zrt. Németh Miklós hozzátette: ebben a megalakulásban, a szükséges források előteremtésében ő is bábáskodott. Ahogyan korábban a sajtószabadság ügyén nagyot lendítő, máig fontos szerepet játszó HVG hetilap megalapításánál is hasonló támogatást nyújtott.

Imre, miért nem szóltál?

Pozsgayról. Amikor a párt KB által1956 újraértékelésére felállított történész-bizottság elvégezte munkáját, Pozsgay nem várta be, hogy a bizottság jelentést tegyen a munkáról, hanem azonnal közzétette egy interjúban az új álláspontot: 56-ban „népfelkelés” volt. Sajátos módon nem Pozsgayhoz, hanem Németh Miklóshoz kezdtek áradni nagy tömegben a balosok pocskondiázó levelei és a visszaküldött párttagkönyvek. Németh megkérdezte Pozsgaytól, miért így csinálta, mire azt a választ kapta, hogy „mert megakadályoztad volna”. „Én?…”
Németh Miklós ma is úgy értékeli, hogy felelőtlen játék volt ez, senki sem tudhatta, hogy nem vezet-e a reformerők megbuktatásához és balos fordulathoz. Ez 89 eleje, hol vagyunk még a fontos lépésektől — emlékeztetett Németh Miklós.
A miniszterelnöknek azonnal reagálni kellett a helyzetre. Azt a megoldást választotta szakértőivel, hogy kiizzadnak egy nagyon óvatos közleményt, amely egyelőre nem feszíti tovább a húrt: abban a szellemben, hogy 56 másként indult, mint ahogyan végződött.

Balosok a KB-ban: olyan ortodox, majd eltört

Németh Miklós úgy látja: Pozsgay nem értette igazán a helyzetet. A lavírozás kényszerére másik példát is hozott a rendszerváltás miniszterelnöke a klubrádiós beszélgetésben: 89 tavaszán a „szocialista pluralizmusról” tárgyaló pártértekezleten olyan fából-vaskarika megoldás született, hogy a pluralizmus felé kell továbblépni, de az MSZMP „vezető szerepe” mellett. „Elképzelhetetlen, és nagy hiba lett volna, ha én akkor rendszerváltásról kezdtem volna beszélni” — emlékeztetett Németh Miklós. A KB-üléseken ott voltak a legkeményebb balosok. Köztük olyan is akadt, aki „olyan ortodox volt, hogy majd eltört”, a zsebében a revolverével…
(A teljes beszélgetés első része itt hallgatható meg.)

Gorbacsov a be nem avatkozásról

1989 márciusában Németh Miklós Gorbacsovval tárgyalt. A szovjet főtitkár a lenini utat, a NEP-korszakhoz való visszatérést emlegette, magyar partnere azonban úgy válaszolt: mi, magyarok ezen már túlléptünk, sok sikertelen kísérlet tapasztalatával. Itt már arról van szó, hogy Magyarországon belátható időn belül szabad választások lesznek, és az új kormány rákérdez majd a szovjet atomrakétákra Tótvázsony környékén, az itt állomásozó csapatokra, a családtagokkal együtt százezres tömegre, és még mi mindenre. Hogyan fog válaszolni erre a Szovjetunió?
Gorbacsov erre megismételte 1987-es kódolt nyilatkozatát, amelyből „csak a hülye nem értette”, hogy „nem érvényes a Brezsnyev-doktrína”. A 89 márciusi tárgyaláson Gorbacsov azt mondta Németh Miklósnak: amíg én ebben a székben ülök, nem ismétlődhet meg az 1956-os bevonulás.

Taktikázás a szorongatott helyzetben

A szovjet vezető helyzetére jellemző, hogy Németh Miklóstól garanciát kért, hogy ne kerüljön nyilvánosságra amiről beszéltek. Cserébe a magyar miniszterelnök gesztust kért. Gorbacsov egy tízezres nagyságrendű csapatkivonást vállalt. Mindketten tartották is magukat ehhez. A megállapodások betartásával kölcsönösen jelezték, hogy bízhatnak egymásban. A 89-es, sok szereplős nemzetközi és hazai játszmában a bizalomépítés és a megbízhatóság volt a legfontosabb. „Pozsgay ezt nem értette, ahogyan a reformkörös mozgalmat sem” — jegyezte meg Németh Miklós.

Grószra nyerget tett a Központi Bizottság

Grósz Károly egymás után követte el a súlyos hibákat — mondta Németh Miklós. — A Nagy Imrét KGB-s múlttal besározni próbáló, Moszkvából hozott dossziéival aratott kudarca után ő volt az, aki a szellemileg már szétesett, morálisan megtört Kádár Jánosért kocsit küldött, hogy megjelenhessen a KB ülésen és felszólaljon. A megrázó ülés után Németh Miklós azonnal kérte munkatársait, derítsék ki, mi történt. A szálak Grószhoz vezettek…
Emlékezetes volt a „gazdasági szükségállapottal” riogató nyilatkozata is, amelybe a miniszterelnököt is megpróbálta belekeverni. Ez a folyamatos aknamunka már a balosoknak is sok volt, erre született az a megoldás, hogy elnökséget hoznak létre Grósz gyámság alá helyezésére.

Miféle terveket szövögettek?

Az MSZMP 1989 októberi kongresszusára készülés idején véletlenül került a miniszterelnök kezébe egy készülő dokumentum, „a szükségállapot bevezetésének előkészítéséről”. A dokumentum jugoszláv mintákat követett. A szervezkedést meg kellett előzni. Ezért állt fel Németh Miklós a Parlamentben, hogy egy felszólalásában közzétegye: egyes politikai erők arra készülnek, hogy akár az energiahálózat megzavarásának eszközét bevetve fordítsák meg a reforrmfolyamatokat. Ezután a szovjet energiaellátás szempontjából fontos északi megyék pártvezetőinek találkozói megszűntek.

Elcseszett rendszerváltás

Németh Miklós a klubrádiós beszélgetésben a kerekasztaltárgyalásokról, az ellenzékkel folytatott egyeztetésekről is érdekes részleteket osztott meg. A legnagyobb súllyal arra emlékezett, hogy a szabad választásokhoz vezető átmenet elengedhetetlen lépéseit megtették, de amikor arra került volna a sor, hogy a  — Németh Miklós által csodálattal emlegetett — spanyol Moncloa-paktumhoz mérhető átfogó alkut hozzanak létre arról, hogy milyen jövőt akarunk. Különösen tragikus következményekkel járt az elmúlt harminc évben a megállapodás elmaradása a szociális piacgazdaság intézményeiről, az oktatásról, az agrárpolitikáról, stb. Tölgyesy Péter elmondta Németh Miklósnak, hogy érti a szándékot, de az ellenzék mindenáron el akarja kerülni a kollaboráció látszatát.

Keményebb feltételt kellett volna szabni

Németh Miklós szemrehányást tesz magának, hogy a Moncloa-stílusú alku kérdésében nem volt kitartóbb. Úgy látja, hogy ki kellett volna használni az ő hivatali idejéből még hátralévő két évet a rendszerváltást előkészítő megállapodások befejezésére.
Emlékeztetett Dahrendorf híres mondására, amely szerint a demokratikus átmenet jogi megalapozásához hat hónapra van szükség, gazdaságpolitikai végrehajtásához hat évre, de egy társadalom demokratikus átalakulása, szemléletének megváltozása több generációs, hat évtizedes projekt.
A rendszerváltás óta a hat évtized fele telt el, és a mai állapotunkat látva aggasztó a helyzet…
(A teljes beszélgetés második részét itt hallgathatja meg.)