Magyar György: tényleg Pintér Sándornak kell elhinnünk, hogy Magyarország demokratikus jogállam?

Amint az várható volt, a Fidesz képviselői nem vettek részt hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a testület ellenzéki elnöke által a Pegasus-ügy kapcsán összehívott ülésén. Így hiába ígérte Pintér Sándor belügyminiszter, hogy áll a képviselők rendelkezésére, mert nem lettünk okosabban. El kell hinnünk neki, hogy Magyarország valóban demokratikus jogállam, ahol senkit nem hallgatnak le törvénytelenül.

Tovább

Miért gáncsolja a Nemzetbiztonsági Bizottság Pegasus-ügyi ülését a Fidesz? – Jogbiztonság, vagy jogsértés

Szabó Máté Dániel jogásznak nincsenek illúziói. Ahogy fogalmazott, “sok esélyt nem látok sem vizsgálóbizottság alakítására, sem arra, hogy az ott feltárt információk széles körét megismerhetjük”. Magyarázata szerint ugyanis, abban egyetlen kormány sem érdekelt, hogy a saját felelősségét megállapítsák egy esetleges jogsértéssel összefüggésben, így amit megtehet ellene, azt meg is teszi.

Tovább

Miben bízik Stummer János (Jobbik), Molnár Zsolt (MSZP) és Ungár Péter (LMP)? – Összehívták a Nemzetbiztonsági bizottságot

Rendkívüli Nemzetbiztonsági bizottsági ülést kezdeményeznek a testület ellenzéki tagjai – Stummer János elnök, Molnár Zsolt és Ungár Péter – a megfigyelési botrány miatt, amelyről a Direkt36 számolt be vasárnap este. Az ellenzéki politikusok beismerésnek tekintenék a rendkívüli ülés kormánypárti bojkottját.

Tovább

A Fidesz szerint nem tartozik a Nemzetbiztonsági bizottság illetékességi körébe a Fudan Egyetem … “mert csak”!

Emlékeznek még, 2014-et írtunk amikor Selmeczi Gabriella akkori Fidesz-szóvivő e-ként kerekített le egy sajtótájékoztatón elhangzó kérdezz-felelek-et, ami az akkori top téma Rorán Antal vagyonosodása köré fonódott: Selmeczi: Nincs logika abban a kérdésben, amit felvetett. Újságíró: Miért? Selmeczi: Csak. Az alábbi mai történet  a Fudan egyetem alapításáról is valami hasonló.

Tovább

Magyar György: tényleg lehet államtitok egy ötvenméteres alagút?

Államtitkot sértett-e a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, amikor nyilvánosságra hozta, hogy a Puskás Aréna megközelítése érdekében a VIP-vendégek számára alagutat akarnak építeni? Gulyás Gergely miniszter szerint nincs ebben semmi titok.

Tovább