Gulyás Gergely: lesz atlétikai világbajnokság! – Ebből, hogy farol ki, ha úgy adódik?

Jegyezzük fel a dátumot: 2021.08.07-én Gulyás Gergely beígérte, hogy “lesz atlétikai világbajnokság!”, az egyetemek még ebben az évben többszáz milliárd forinthoz jutnak a kormányzattól, kicsit ront a képen igazmondás szempontjából, hogy szerinte 2016-tól többen jönnek haza dolgozni, mint ahányan elhagyják az országot. Lássuk be, a múltról lényegesen nehezebb lebukás nélkül füllenteni, mint a jövőről.

Tovább

Ezt minden nyugdíjasnak tudnia kell! – Novák Katalin elmagyarázta….

A családügyi miniszter elmagyarázta a nyugdíjprémiumot: a novemberi nyugdíj összegének egy heti részét – 25 százalékát – de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével. Azaz, van egy 80 ezer forintos “plafon”. Ha még így sem tiszta, hogy mennyi az annyi, nem biztos, hogy a hiba az Ön készülékében van!

Tovább

24.hu: a 2020-as halálozási többlet 90 százalékban nyugdíjaskorú volt! – 17 milliárddal kevesebb lehet idén a nyugdíjkiadás!

Míg 2020. január-októberben 77 947 volt a halálozás miatt megszüntetett nyugdíjak száma, addig ez november-decemberrel együtt 104 349-re emelkedett. Vagyis a kincstár adatai alapján az év utolsó két hónapjában 26 402 nyugdíjas halt meg, ami az előző tíz hónaphoz viszonyítva havi szinten kis híján duplázódást jelent.

Tovább

Egy nyugdíjas nagyszülő 7 pontja: mondj nemet a politikai pedofíliára!

Újabb nyugdíjas szólalt fel a legnagyobb közösségi oldalon az unokák jövőjét féltve, és elítélve a bűnös kormányzati gyakorlatot. “Kívánja-e a politikusok mentelmi jogának kiterjesztését a bölcsődések, óvodások és iskolások biodíszletként való büntetlen felhasználása tekintetében?” – írja a nagyszülő.

Tovább

Kisnyugdíjasunk bilit borít! – Krumpli helyett pénzeső-ígéret?

Közelednek a választások, mindenkinek ígérnie kell valamit, Tehát a miniszterelnöknek is “illik” ígérnie. Bár Ő bérből él, lássuk be, annyira azért nem szegény, hogy ígérni ne tudna!  Nyugdíjastól a gyerekesekig, avagy Orbán ismét szembe állítja a társadalmat!

Tovább

Ami jár, az jár! – Nyugdíjasok gyarapodása Orbánisztánban

Plagi bácsi mondta a képünkbe ezt a kivételes önzetlenségről árulkodó mondatot lemondása után az őt megillető járandóságokról, s bizony igaza volt: ami jár, az jár! No hát itt van megint! Pártunk és kormányunk a mindennapi lét körülményei között mind nagyobb nehézségekkel bajlódó nyugdíjasok segítéségére siet, s november helyett már június elsejétől illő módon kiegyenlíti a nyugdíjak csökkenő vásárlóerejét.

Tovább

Soros György 91 éves nyugdíjas kényszerítette az Európai Uniót, hogy minden eszközzel tegye a földdel egyenlővé a Magyar Alapítványt (született: Magyar Köztársaság, lánykori neve: Magyarország)

De, jól vagyunk! Itt minden rendben van. A hangok is ezt mondják a fejünkben! Csak az a baj, hogy Soros György 91 éves nyugdíjas kényszerítette az Európai Uniót, hogy minden eszközzel tegye a földdel egyenlővé a Magyar Alapítványt (született: Magyar Köztársaság, lánykori neve: Magyarország).

Tovább

Nyugdíjas, de dolgozna? A versenyszférában látástól vakulásig teheti, a közszféra már más tészta!

Lássuk be, a nyugdíjból megélni Magyarországon emberes próbálkozás, meg aztán ott van az “én már nem vagyok jó semmire” – érzés, amivel az anyagi nehézségeken felül szintén nem egyszerű szembenézni a nyugdíjasnak. De van megoldás: aki akar, tud és talál munkaadót, az dolgozhat tovább. Az azonban nem mindegy, hogy hol!

Tovább

Nyugdíjasok, futás a postaládához! – Megjött a színes-szagos Orbán-JóKor!

Még ilyen nehéz időben is gondol a nemzet nyugdíjasaira a nemzet kormánya! Nem vennék a lelkükre, hogy olvasnivaló nélkül maradjon a cirka 1.800.000 szépkorú szavazópolgár pont Húsvétkor, ezért névre-címre szólóan postázták az érintetteknek a JóKor című ingyenes propagandaújságot.

Tovább

Itt a nyugdíjasok 12 pontja! – Kiáltvány a társadalomhoz!

A nyugdíjrendszer totális átalakítását, a vegyes indexálás bevezetését, a nyugdíjbiztosítás önálló szakmai intézményrendszerének visszaállítását követeli egyebek között a döntéshozóknak írt kiáltványában a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.

Tovább

Egy nap, két hír – látlelet 2021 Magyarországáról

Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, hogy ne erősítsen rá a megélhetésolló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a távolságot. Két hírt választottunk napjainkból, amikből kiderül: a jelenleg kormányon lévők nem ennek szellemében dolgoznak.

Tovább

Margit, nooomális? “Oltakozásnál” a sportolók beelőzik a nyugdíjasokat?!

Előre kerülhetnek az oltási sorban az olimpikonok, erre azért lehet szükség, mert még kvalifikációs versenyeken is részt kell venniük, ráadásul nem is csak az olimpián részt vevő sportolókról van szó – mondta Szabó Tünde sportállamtitkár az InfoRádiónak.

Tovább