Soha nem lehet tudni, hogy mi válik szikrává egy társadalom számára, aminek meghatározó részét semmibe veszi a hatalom. Lehet, hogy pár napra, de újra lehet hinni a normalitásban Magyarországon.

Apa, kezdődik?

A Poppea megkoronázása című előadás végén, hétfő este a Katona József Színház közönsége a legördülő függönyre írva ezt olvashatta:

„Az elmúlt napokban megfosztották jogaitól a Színház- és Filmművészeti Egyetem megválasztott döntéshozó testületét, a Szenátust és súlyos vádak érték szakmánk több jeles képviselőjét.”

-tudósított a 444.hu. Az üzenet úgy folytatódott, hogy a Katona kiáll az egyetem lemondott vezetősége, valamint a színház korábbi igazgatói, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, illetve főrendezője, Ascher Tamás mellett – ők mindhárman felmondtak az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezésének hírére.

https://www.facebook.com/katona.budapest/posts/10164021778115384

Hírhullám>>>>>>>>>>>>>>>

Másnap, kedd reggel a hallgatók elfoglalták az egyetemet,

a kuratórium lemondását követelik, és maradnak is a lezárt épületben. Este viszont a Katona színpadán volt fellépésük, ahol egy átköltött népdalt énekeltek:

Ej, a titkos egyetem titkosan kezdődik, mégis utoljára kivilágosodik.

Az Örkény Színház

által feltöltött videó tanúsága szerint a kedd esti Rómeó és Júlia-átiratuk végén náluk is a hallgatók foglalták el a színpadot, és

a közönség felállva tapsolta meg őket:

https://www.facebook.com/OrkenyIstvanSzinhaz/posts/3231882216894654

Éjjel elfoglalták a hallgatók a Színművészeti egyetemet, nem engedik be az új vezetést!

Juhász Péter: álljatok fel együtt, b.....sszon egyedül!

Bödőcs Tibor nem pusztán énközpontú humorista, – ami mostanság nagy divat- közéleti kérdésekben is időről-időre megnyilatkozik. Index-ügyben sem tartotta vissza magát. Bejegyzését az ember fura, különös fanyar szájízzel röhögi végig.

„Míg Aminiszterelnök rúgkapáló CSIRKÉK természetességével BRÜSSZELBEN csillog,

mint KRISZTUS URUNK AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS FARIZEUSOK között: itt vannak ezek az indekszes, szűk vállú, kígyótestű, tyúkmellű, lúdtalpas, gluténmentes, „sálat VESZEK, pedig NEM IS FÁZOK” fajtájú HÜJEGYEREKEK! Álfüggetlenobjektívfüggetlenek…EZT tudja mindenki, akinek egy kicsit is Pancho Aréna alakú a szíve! ERRŐL ENNYIT!

Háború VAN, de ezek túsznak se lennének JÓK!!

Milyen sajtószabadságról AJVÉKOLNAK sivalkodóan hisztizve EZEK A LIBERRÁLTAN DOBREVIZÁLT TÚLÉRZÉKENYÍTŐK??????? NÁLUNK MINDENT SZABAD, AMIT ENGEDNEK!!

Ez ÍGY működik mindig is. Aki szerint, AZ HAZUDIK!

Demokratának lenni annyi, mint NEM FÉLNI: MEGIJEDNI!

Ha szólnak, hogy EL AKARJUK ADNI A „TUDÁSUNKAT”, akkor nem azt mondjuk két kábítós ORRFÚJÁS között, hogy „’iszen dem agarjuk”, hanem MEGKÉRDEZZÜK, MENNYIÉRT???????????? DE EZEK a bohócok csak tovább KAPÁLÓZNAK, szánalmas, ha nem kéne RÖHÖGNÖM, sírnák…”

Igen, kérem! Ez 2020 szürreális Magyarországa, aminek előképe csak Hofi Gézánál és Örkény Istvánnál olvasható. Ajánljuk mindenkinek a humorista és az író életművét!

Velünk élő Örkény

Az elmúlt év decemberében a Nemzeti Színház igazgatója berágott a Színház című szakmai folyóiratra és közölte: letiltja náluk a színház képeinek használatát. Most a fagyi visszanyalt. 

Irgum-burgum!

Vidnyánszky döntése nem hirtelen felindulásból következett be. A nemzeti igazgatója folyamatosan dolgozik azon, hogy elszakadva a valódi szakmájától, tanulva a kormánytól, létrehozza a maga párhuzamos valóságát. Ezt a törekvést bizonyítja az alternatív színházi szövetség gründolása mellett az is, hogy az elmúlt évben visszautasította a Kritikusok céhe az „év legjobb rendezésért” neki ítélt díját is.

Vidnyánszky letilthatja a nemzet színházában közpénzen készült színházi fotókat? 2019 Magyarországán: igen!

Most azonban „valóság-nagybátyánk” is ringbe szállt és orrba nyomta a direktort

„A Nemzeti Színház Szász János rendezte Macskajátékáról Adrienne Dömötör írt nekünk. Mivel Vidnyánszky Attila nemrég kijelentette, hogy főszerkesztőnk, Tompa Andrea politikai meggyőződése miatt a korábbi gyakorlattól eltérően nem ad többé fotót nekünk, András Forgách csodálatos rajzaival illusztráltuk a cikket.”

-írja az érintett Színház című folyóirat. Majd egy egészen kiváló írásban elemzi Örkény Macskajátékának legújabb, Szász János által a Nemzetiben színpadra állított előadását.

Galériában Forgács András rajzai

2020. Trianon, Vidnyánszky és a nacionalizmus éve?

A teátrum Trianon100 Programjában szerepel a Wass Albert szövegei, valamint korabeli dokumentumok alapján készülő Tizenhárom almafa című bemutató. A darab Vidnyánszky Attila rendezésében március 6-tól látható. A mű színrevitelének célja – a színház közleménye szerint –, hogy bemutassa a „nagy világrendben” állhatatosan tovább élő kis nép harcát és életre ítéltségét.

A Wass Albert-bemutatóhoz kapcsolódva az emlékévben tizenhárom almafát ültetnek el, február 27-én a Nemzeti Színháznál és tizenkét, a trianoni döntés következtében veszteséget szenvedett településen. (MTI)

Orbán dilemmája: Trianon, vagy Visegrád

Azt gondoljuk, hogy már nem érhet minket meglepetés, mindent és annak az ellenkezőjét is hallottuk-láttuk Orbán regnálása alatt. Az alábbi önkormányzati segítségkérés még a legszkeptikusabbakat is felrázza.

„Hogy ne járjon gyerekcipőben a segítés”

Történik mindez 2019-ben Európa közepén, Magyarországon, Pest megyében, Orbán dübörgő uralkodása idején, Budapesttől mintegy 50 kilométerre, Őrkényben. A cirka 4.800 lelket számláló kisváros önkormányzata tette közzé közösségi oldalán a kérést, olvassa:

„Hogy ne járjon gyerekcipőben a segítés”

Azoknak a gyerekeknek gyűjtünk , akik iskolába- óvodába kinőtt , túl nagy, elhasználódott, vagy az évszaknak nem megfelelő , cipőben kénytelenek járni, mert szüleik nem tudják előteremteni a cipő/cipők árát.

Kérjük, akinek van olyan cipője amire már nincs szüksége, de jó állapotú , használható ajánlja fel a rászoruló gyermekeknek!
Esély Szociális Szolgálat
Örkény Álmos vezér u.4.
06/29 310-002″

Mit lehet ehhez hozzátenni?

Aki tud, segítsen!

A szegénységben, a nyomorban élők korán halnak

Az alábbi interjú több mint egy évtizede készült. De mindaz, amit Mácsai Pál elmond önmagáról és a világról, amelyben élünk, igaz és elgondolkodtató. Ahogy az is, hogy Thomas Mann Mario és a varázsló című művének színpadi változatát ma egyetlen színház sem meri műsorára tűzni. Vajon miért?!

Nézzétek, ilyen vagyok, ez van belül!

Hihetetlenül udvariasan tud nemet mondani. Mintha különórákon képezte volna erre magát. Bizonyos kérdéseknél elzárkózik a válaszadás elől, mert úgy tartja, van a művész, akinek színpadi alakításai, esetleg az egyes szerepekkel kapcsolatos gondolatai a nagyközönségre tartoznak, s van a családban élő magánember, aki a publikumtól lehetőleg teljesen távol tartja magát. Ám tulajdonképpen csak a felszínen. Hiszen igazán azok a színészek hitelesek, azokat fogadja szívébe és tartja nagyra a közönség, akik képesek saját érzéseiket, gondolataikat lepucérítva a nyilvánosság elé tárni: – Nézzétek, ilyen vagyok, ez van belül! Juhász Gyula szerint „A színészet izom- és idegmunka. Aki még a lelkét is beleadja, az már nem is színész. Az már művész, aki a mulandó órákat az örökkévalósághoz igazítja.” Valami ehhez hasonlót érzett az ember akkor, amikor Mácsai Pál tolmácsolásában láthatta a Komédium Színházban az Azt meséld el, Pista! című Örkény-összeállítást.

– Ez Örkény István győzelme, nem az enyém – mondja, majd hozzáteszi: – Ne higgyen álszerénynek, nem vagyok az. Örkény minden mondata, szava mögött gondolat van. Én ezeket legföljebb jól tolmácsoltam.

– Nem is akármennyire, hiszen manapság a színházak mindenféle látványossággal csalogatják a nézőt, ön pedig egymagában ül a színpad közepén, egy széken, és mesél.

– Elismerem, ilyesmihez valóban kell némi bátorság, de mint mondtam, a siker elsősorban az íróé.

– Intellektuális színésznek mondják. Annak tartja magát?

– Nem igazán. Szívem szerint az lenne a jó, ha nem férnék bele semmiféle skatulyába. Sőt, igazából azt szeretném, ha nem ilyen kép alakult volna ki rólam.

– Miért? Hiszen már az alkata is ezt sugallja. Ráadásul olyan szerepeket játszott, mint Shakespeare Rómeója, Moliere Sylvestere a Scapin furfangjaiból, vagy Dürrenmatt János királyából Pembroke. Ezek már régebbi alakítások. Harmadéves főiskolásként alakította Rómeót, s ezt tartják a nagy kiugrásának. A másik kettőre pedig az önmagával rendszerint elégedetlen művész is viszonylag szívesen emlékezik. Az újabbak közül például Salieri, Cipolla aratott osztatlan elismerést a Madách Színházban, ahol egyre több zenés darab kerül műsorra.

„Nekem nincs műfaji sznobizmusom, csak minőségi”

– Készült egy felmérés arról, hogy a Madáchot látogató közönségből hányan ülnek be drámára vagy tragédiára, amelyekben általában én is játszom. Arányuk egy-két százalék, s én örülök, hogy ezek a nézők rám is kíváncsiak. Ami pedig a közönség könnyed szórakozási igényét illeti, nekem nincs műfaji sznobizmusom, csak minőségi, s ebbe beleértem a saját előadásaimat is. Szerencsés vagyok, mert játszhatom, s a szerepekkel kapcsolatosan nem kell kompromisszumokat kötnöm. Ezért hálás vagyok. Sok kitűnő feladatot köszönhetek a Madáchnak, s jól megvagyok az intézmény Janus arcúságával is mindaddig, amíg én a saját arcomat viselhetem.

– Az előbb említettük a Mario és a varázsló Cipolláját, ami néhány évtizede Latinovits Zoltán talán legfelejthetetlenebb alakítása volt. Nem nyomasztotta ez a tudat?

– Egyáltalán nem. Tudtam, hogy én úgyis egészen más leszek, bár biztosan nem olyan jó, mint ő volt. De azóta eltelt 35 év, s fölnőtt egy új generáció.

Az elembertelenedett társadalom kiválthatja a cipollaságot

– Azért árulja el, miért vágott bele. Bizonyára tudta, hogy óhatatlan lesz az összehasonlítgatás.

– Volt is ilyen, de nem foglalkoztam vele. Mindössze arról van szó, hogy Kolos István rendezőnek mondanivalója volt ezzel az előadással, és úgy gondolta, hogy az elképzelését én tudom megvalósítani. Arról akartunk beszélni, hogy Cipolla nem valami rajtunk kívülálló jelenség. Bárkiből lehet Cipolla. Az elembertelenedett társadalom ugyanis kiválthatja a cipollaságot.

– A színházak ebben az anyagiassá vált világban egyre nagyobb súlyt kénytelenek fektetni a közönségcsalogatásra, a minél nagyobb bevételre, s ez bizony meghatározza a repertoárt is.

– Az ördög a részletekben lakik. Vagyis szerintem minden műfajra vevő a néző, ha jó az előadás. A drámairodalom sokkal tágabb, mint amennyit merítünk belőle. Azt hiszem, kissé mereven gondolkodnak a teátrumok vezetői.

– A zenés darabokról jut eszembe: volt egy önálló nagylemeze, amelyen saját szövegét énekelte, Bornai Tibor zenéjére. Ezek szerint akár musicalekben is játszhatna.

A betű tisztelete

– Nem tudok úgy énekelni, ahogy az elvárható lenne egy musicalben. Ezért csakis olyankor fakadok dalra, ha személyes mondanivalóm van. Akkor volt. Elmondtam Bornainak a dalok témáit, ő megírta a zenét, s ezek után én a dalszövegeket.

– Foglalkoztatja egyébként is az írás gondolata?

– Nagyon tisztelem a betűt, a papírra vetett gondolatokat. Lehet, hogy nekem, mint szerzőnek tetszene a művem, de sajnos az ízlésem jobb, mint az íráskészségem.

– Sokat olvas?

– Igen. S nemcsak kedvtelésből, hanem mert rendezek is. Így tehát állandóan kutatok, keresem a jó, érdekes műveket. De hadd tegyem hozzá: azért nekem a színház a legfontosabb.

– Mióta a kultúráról egyértelműen bebizonyosodott, hogy akár tetszik, akár nem, bizony keményen áru, mintha egyre inkább felszínesség jellemezné a színházakat.

– A színházak – ha néha nem is látszik – küzdenek ez ellen. Amiről beszél, az a televíziókban érhető tetten, néha egészen perverz formában is. A színház egy sajátos lelki jelenség jegyében jött létre évezredekkel ezelőtt, és a jelenséget átvette tőle a film is. Ez a katarzis. Ha vége a történetnek, a néző ezt a csak itt átélhető lelkiállapoton érzi, ami egyfajta beteljesedés, kielégülés. Nos, az egyik kereskedelmi csatorna rendszeresen levágja a filmek végét, hogy néhány reklámmásodperchez jusson. Magyarán: eladja a néző katarzisát. Undorító. Aki kitalálta, az tolvaj, és ennek megfelelően büntetést érdemel. Ez az igazi züllés, s nem az, ha egy színház kétségbeesésében túl sok vígjátékot tűz műsorára.

– Egészen meglepett. Olyan higgadt, nyugodt, udvarias ember, hogy nem feltételeztem volna önről egy ilyen erőteljes kirohanást.

– Nekem nem tűnt föl, hogy különösebben udvarias lennék. Különben is, ha vélt vagy valódi jó tulajdonságaimról van szó, én inkább következetes szeretnék lenni. Remélem, hogy a kollégák ezt értékelték, amikor a Színházi Társaság vezetőségválasztó közgyűlésén én kaptam a legtöbb szavazatot. Talán azért, mert igyekszem azt mondani, amit gondolok, s azt csinálni, amit mondok. Ami pedig a nyugodtságot illeti, téved. Nyugtalan, türelmetlen, izgő-mozgó sajtkukac vagyok.

Külsőségek helyett

– Sok – egyébként kiváló színész – egy idő után gyakran modorossá válik. Észreveszi ezt valaki önmagán? S ha igen, mit tud tenni ellene?

– Minden azon múlik, hogy a művész hajlandó-e azonosulni az eljátszandó figurával, vagy csak külsőségekkel operál. Magyarul: hajlandó-e megmutatni önmagát belülről, azt a személyiséget, aki csakis ő.

– Ha ennyire képes kitárulkozni, akkor minden bizonnyal könnyen barátkozó ember.

– Megint téved. A színpadon ugyan igyekszem föltárni a bensőmet, de a civil életben kevés barátom van, s nagyobb részük régi kapcsolat, még a középiskolából.

– Tudom, hogy nem szereti, sőt, élénken tiltakozik ellene, de most egy ici-picit áttévedtünk a magánszférába. Ha már itt tartunk, legalább annyit áruljon el, mi az, ami az olvasáson kívül még rendszeres az amúgy szakmai ártalom folytán teljességgel rendszertelen életében?

– A napi harminc perces torna. Ebben van súlyemelés, relaxáció és különféle jógaelemek is. Nélküle egyszerűen rosszul érzem magam.

Orvos akart lenni, de szerelmes lett a színészetbe

– Sok művésznek van kutyája. Önnek mikor lesz?

– Ha jót akarok egy kutyának, akkor tiszta szívvel csak azt kívánhatom neki, hogy ne én legyek a gazdája. Én ugyanis túl sokat foglalkozom magammal.

– A színészektől mindig megkérdezik hogy ugye azóta erre a pályára készül, mióta megtanult beszélni. Szóval?

– Orvos akartam lenni, s a mai napig nem tudom, miért döntöttem végül másként. Sokszor, sok mindent mondtam már erről, de az az igazság, hogy egyszerűen érzéki választás volt. Szerelmes lettem a színészetbe.

– Mindezek után, szeretném tudni, hogy érzi magát a világban.

– Megvagyok, amíg egyensúlyt sikerül tartanom a vágyaim és a lehetőségeim között. A világot sok szempontból nem szeretem, de a világ nem is arra való, hogy szeressük. Van, amikor meg akarjuk változtatni, van, hogy el akarjuk fogadni. A lényeg talán az, hogy a viszonyunk vele sose legyen merev vagy végleges. Mondhatom azt is, hogy a hogylétemre adott válasz fordítva ugyancsak igaz. Az egyenleg tehát nulla. Lehetnék jobban is, viszont nem érzem úgy, hogy az nekem jár. De lehetnék rosszabbul is…

Ismerjük a sportolók jelszavát: „Sírni csak a győztesnek szabad.” Következésképpen aki vesztett, az nehogy már szomorúnak mutassa magát.. Ez eddig rendben van, de a Néppártban vereséget szenvedő Fidesz mintha egy csöppet túlzásba vinné a dolgot Viháncol, handabandázik, valóságos komédiát ad elő közönségének.

Mármint annak, aki még befizet a produkcióra

Függeszd fel magad,/ függeszd fel magad,/ ha senki nincs, ki felfüggesszen,/ függeszd fel magad! – énekli a Fidesz és a Néppárt közös kórusa Presser Gábor zenéjére. A Képzelt riport egy popfesztiválról előadásaiból persze más szövegvariánst ismerünk, a „Ringasd el magad…” változatot, de az régen volt. Ebből a darabból a kormánymédia különben is szívesebben adja elő a „Menni kéne, menni kéne…” kezdetű számot, bár még nem dőlt el, tényleg a távozás lesz-e a finálé.

Az imígyen feltüzelt állampolgárok prózában képviselik ugyanezt a Fidesz fb-oldalán: „Szükségünk van nekünk erre a Néppártra? Buzik, alkoholisták, kretének társasága! Azonnal ki kellett volna lépni.” Sajnos a szerző nem bocsátkozik alaposabb kifejtésbe, így nem tudhatjuk meg, személy szerint melyik néppárti a buzi, melyik a kretén, de ha úgyis otthagyjuk őket, akkor csudába a részletekkel. Egy másik szerint „nem kell a Néppárt, nem kell a korrupt Nyugat!” Hát nem is, a korrupció teljesen idegen a magyar jellemtől. „Nem félünk, és nem fázunk, Orbán Viktor a királyunk!” – tromfol egy költői vénájú hozzászóló. A Magyar Nemzet azzal nyugtat, hogy „senki nem látta, hogy a papírt összetépte vagy tűzbe dobta volna”, mármint a miniszterelnök a bekészített kilépési nyilatkozatot.

Ami azt illeti, nem lennék mostanában kormánysajtó

Jól át lettek rázva. Először felheccelték őket Orbánék, hogy nyugodtan árulózzák, sorosbérencezzék és komcsizzák a derék konzervatívokat, jól jön az még a kampányban, ha végül a Fidesz kívül találja magát a pártcsaládon. Persze akkor sem kizárják (Orbán: „minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni”), hanem majd önkiszolgáló módon maga zárja ki magát. ahogy ez a felfüggesztéssel is történt. Ők már rég önként és dalolva függeszkedtek, még el sem kezdődött a tornaóra, már ott lógtak a szeren. Csak udvariasságból engedték, hogy a többiek szavazzanak erről a függesztés-dologról, ha már úgy nekikészültek, hozzáöltöztek az eljáráshoz… Csak ne tessék minket lökdösni a pellengérre, fel tudunk mászni magunk is.

Na de szegény újságíróiknak nem mondták meg előre

(lehet, hogy egy-két hete még Orbán sem így látta), hogy legalábbis jelenleg kétségbeesetten kapaszkodnak a Néppártba. Annyira, hogy a hírek szerint valósággal könyörögtek, hogy maguk is kezdeményezhessék a rájuk váró felfüggesztést. Cserébe azt is megígérték, hogy a pártból kivetett páriaként is megszavazzák Webert a vágyott elnöki pozícióra. Aki persze szintén megéri a pénzét, utólag keményebben fogalmaz, mint a határozat közös szándékra utaló, a Fidesznek némi arcmentést engedő szövege. A kompromisszum először „win-win” játszmának látszott: Weber megőrzi a mögötte álló egységet, Orbán itthon tovább alakíthatja Magyarország önérzetes védelmezőjét. Ám előfordulhat, hogy ebből a végén kölcsönösen vesztes „lose-lose” helyzet lesz. Weberre megdühödtek a zöldek és a baloldaliak, akiknek szavazataira szintén szüksége van az elnöki poszthoz, itthon meg egyre zavarosabbá válik a sikerközpontú kommunikáció.

Hiszen nem is könnyű

egyszerre hangoztatni, hogy a virtigli hazafiaknak már rég a Néppártra kellett volna csapniuk az ajtót, viszont mégis az jelent hatalmas győzelmet, hogy mint a hűséges házőrzők, nem mozdulnak a küszöbükről. Hol vannak már Orbán Európára kiterjedő ambíciói, vagy akár az, hogy ő fordítja vissza helyes irányba az elfajzott pártcsaládot? Hogyan? A küszöbről? Ha nem is véglegesen elítélve, de előzetesben csücsülve?

Hogy miért tartotta fényes orcáját a kormányfő előzékenyen oda a pofonhoz, arra több magyarázat is van

Először is úgy érezheti, korábban elszámította magát: a szélsőségesek mégsem gyarapodnak annyira, hogy a gyengülő középpártoktól átvehessék a vezető szerepet. Ezt-azt blokkolni tudhatnak, alkudni, érdeket érvényesíteni, pénzt szerezni már kevésbé. Lehet, hogy az is ott munkál: Putyin annak veszi hasznát, aki az Unió politikáját érdemben képes befolyásolni. Aki a perifériára szorulva csak az öklét rázza, annak jóval kevésbé. Nem hinném, hogy nagyon rábeszélné Orbánt a komoly, sok helyen kormányzó erőkkel való szakításra. Ami történt, az országnak is a kisebbik rossz: egyelőre Orbán óvatosságra, alkukra kényszerül, nem szabadulhat el egészen, mint kedve volna rá.

De ha ilyen nekik a győzelem, milyen lehet a vereség?

A hívek számára még lehet vele kampányolni, akár politikai tőkét is kovácsolni, de a közösségi média felületei már lucskosak a vitrioltól, annyi a gyilkos poén. Az ország egy része Örkény egypercesét idézi a

„saját kérésére halálra ítélt”

Rajkról, kinek

„kivégzése a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében zajlott”.

Mások az „agresszív kismalac” vicc-sorozat egyik darabját, amelyben a pimasz malac nekihajt biciklijével a fának, a sárba pottyan, majd önérzete romjain ráförmed a köré gyűlő állatokra:

„Kuss ! Én így szoktam leszállni!”

Mindegy, mit mond. Pottyant egyet, és besározódott. Helyzet van. Az ellenzéken múlik, hagyja-e őt fütyörészve tovább sétálni, mintha mi sem történt volna, vagy képes az új fejleményt felhasználva a hamu alól feléleszteni a téli ellenállás tüzét.

(A cikk eredetileg a nepszava.hu-n jelent meg. A szerző külön portálunknak írt bevezetőjével és belegyezésével közöljük)

Kapcsolódó

A termés java

– Balog úr, Ön 2008-ban egy tibeti zászót lengetve tiltakozott Tibet kínai elnyomása ellen.

– Ez nem igaz, soha sem lengettem tibeti zászlót.

– Fotó van róla.

– Ja, akkor igen.

* * * *

– Miniszterelnök úr, Ön tényleg Magyarországnak képzeli magát?
– Mondtam én ilyet?
– Igen. Azt mondta, hogy Brüsszel támadja Magyarországot.
– Miért? Nem így van?
– Nyugtassa meg az Önért aggódókat: ugye, nem képzeli Magyarországnak magát?
– Nem képzelem magam Magyarországnak, ugyanis én vagyok Magyarország. Miért, maga szerint jobb lenne, ha Bonaparte Napóleon lennék?

* * * *

– Mari néni, ugye maga is ellenzi a Soros-tervet?

– Akkor lássam annak az embernek a tervét, amikor a hátam közepét!

– És ugye nem szeretné, ha ezt a tervet Brüsszel végrehajtaná!

– Na, csak próbálja meg! Kapna az uramtól akkora maflást, hogy a fal adja a másikat!

– Mari néni, maga a mi emberünk! Maga mindent tud!

– Hát, azért azt így nem mondanám.

– Mi az, amit nem tud Mari néni?

– Például azt, hogy miből fogom holnap kiváltani a gyógyszereimet.

* * * *

– Mondd Árpád, szeretnek engem az emberek?

– Persze, hogy szeretnek, Főnök.

– Mintha valami füttyszót hallanék a távolból.

– Jókedvükben fütyürésznek, Főnök.

– És mondd Árpád, miért csak a hozzánk közeli médiáknak szoktam nyilatkozni?

– Ők tudnak olyat kérdezni Főnök, amikre te jól tudsz válaszolni.

– Értem. És mondd csak Árpád, félek én valamitől?

– Te nem félsz semmitől, Főnök.

– Akkor miért megyek mindenhova féltucat páncélozott járművel?

– Vigyázol rájuk, Főnök.

* * * *

– Árpád, mi tényleg megvettük József főherceg marsallbotját?

– Igen, Főnök.

– És mennyibe került ez nekünk?

– Semmibe főnök.

– Ingyen ideadták?

– 54 millió forintot kértek érte, de a magyar adófizetők voltak olyan kedvesek, és kifizették helyettünk.

* * * *

– Maga egyetért az uszítással és a gyűlölködéssel?
– Bűnnek tartom.
– És mi a véleménye a lopásról?
– Elfogadhatatlan. Szerintem sem sokat, sem keveset nem szabad lopni.
– Korrupció?
– Kiütést kapok tőle. Ha ilyenről hallok, el van rontva az egész napom.
– A hazudozásról mi a véleménye?
– Gyűlölöm a hazug embereket.
– Mit gondol a felcsúti kisvasútról? A milliárdokért épülő stadionokról?
– Fel vagyok háborodva.
– Matolcsy György alapítványairól? Mészáros Lőrinc gazdagodásáról? Vajna Tímea férjének vagyonosodásáról? Orbán vejének saját lábáról?
– Ki nem állhatom ezeket az embereket.
– És azt tudja már, hogy kire fog szavazni 2018-ban?
– Már hogyne tudnám! Azokra, akikre eddig is: a Fideszre.

* * * *

– Árpád, ismerjük mi azt a 17 Nobel-díjast, akik kiálltak a CEU mellett?
– Nem ismerjük őket, Főnök.
– És ezt a 150 közgazdászt a világ vezető egyetemeiről, akik szintén tiltakoztak?
– Őket sem ismerjük.
– Kit ismerünk mi Árpád?
– Mi a Videoton kezdő tizenegyét ismerjük, Főnök.

* * * *

– Mr. Trump, az az Orbán nevű van itt.

– Nem dobta ki tegnap, Billy?

– Visszajött.

– Megmondta legalább, hogy mit akar tőlem?

– Egy közös fotót szeretne az elnök úrral.

– Van a raktárban kézfogásos fotónk, Billy?

– Momentán kifogyott. Rendeljek Tajvanról?

– Hagyja Billy. Adjon ennek az Orbánnak egy fényképes kulcstartót, aztán menjen isten hírével.

Még ilyent! Hajtóvadászat öregekre