„Facebook huszárok és huszárnők” megoldották az érdi kórház műtőssegéd-gondját – Pintér miniszter ezalatt…..?

Nincs tévedés, nem az ezért közpénzen fizetett közszolgák hathatós munkájának köszönhető, hogy egy nap alatt esély látszik arra, hogy az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézményben az utolsó műtőssegéd távozását követően mégsem állnak le az operációk. Brávó, Pintér ezért is felelős miniszter úr!

Szólni kéne a kormánynak, hogy amit kormányzati kommunikációnak neveznek valójában gyúlásveszélyes pirotechnikai eszköz… – Napi Lendvaiságok

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az előző 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Lássuk aktuális gondolatait!

Gábor György: amikor a tanárokat alázzák, a tanárainkkal együtt a rájuk szoruló gyerekeinkkel is ugyanazt teszik, vagyis valamennyiünkkel

Karácsonyhoz közeledve, advent idején a nemzeti keresztény magyar kormány ismét nyolc gimnáziumi tanárt tett munkanélkülivé, s lökött az utcára. Sem tanár, sem diák, sem oktatás, sem jövő ezeknek nem számít, csak a velejéig korrupt, undort keltő hatalom megfélemlítő, szégyenteljes akciója, s az egyre jobban a falhoz szorított Legfőbb Hadúr ismét elrettentéssel próbálkozó szánalmas dühöngése – írta le véleményét közösségi oldalán Gábor György történész.

Amilyen szerencsés Orbán a belpolitikában (igaz, ami igaz, jól keveri a kártyákat), olyan peches a külpolitikában (akibe ott beleszeret, annak annyi) – Napi Lendvaiságok….

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az előző 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most keddi gondolatait olvashatják napi visszásságainkról.

Ha a járványkezelést eredményesen végzi az abban illetékes operatív törzs, akkor most dr. Müller Cecília lehetne a köztársasági elnökünk? – Hétvégi Lendvaiságok

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípös irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most hétvégi gondolatait olvashatják visszásságainkról.

Kásler levele hallatán a tüntető tömeg azt kezdte skandálni, hogy „Mondjon le!” – Egy félresikerült tüntetés margójára

Többen örömmel számoltak be a  mai „sok ezres” egészségügyi tüntetésről, mi viszont elkeseredetten láttuk, hogy az a „sok ezer” ember milyen kevés ahhoz képest, hogy a magyar egészségügy összeomlásáról hazugság jövőidőben beszélni, amikor az már befejezett múlt.

Rogaan csoodot mondott, stop. Gyere haza Habony, stop!

Bocsánat a tegezésért, de gyere haza, Habony! Csak azért vettem a bátorságot a pertuhoz, mert jól ismerjük egymást. Legalábbis Te jól ismersz minket, különben hogy tudtad volna ilyen prímán testre (nemzettestre) szabni a kormányzati kommunikációt. Igazán jól ment a dolog, nem panaszkodhattunk egymásra.