„Én, személy szerint soha nem értettem egyet azzal, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak Magyarországon. Nem azért mert nem voltam világéletemben százszázalékig szolidáris...
„Azzal akartam kezdeni mai nyílt levelemet a romániai elnökválasztás keltette hullámokkal kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány mára „elvesztette nemzeti jellegét”, de ez az ironikus megállapítás nem adta...
Donald Trump az egész múltévi választási kampány alatt azzal a látványos ígérettel hülyítette szinte az egész világot, hogy ha megválasztják, egyetlen nap alatt békét teremt Ukrajnában....
Adrian Christescu román üzletember és író három könyvet fordított magyarról románra, nyolc saját kötetet publikált, színpadi drámájából rádiójáték is készült. 19 évig volt Magyarország tiszteletbeli konzulja...
Eddig csak Szerbiában, illetve Szlovákiában voltak nagyobb tüntetések az éppen regnáló kormány ellen, most becsatlakoztak a románok is, akiknél még mindig tart az elcsalt, majd megsemmisített...
Szövetséges katonai menetoszlopok haladnak át Magyarországon hétfőn, kedden és szerdán – tudatta a Honvédelmi Minisztérium vasárnap. Merre, meddig? „2025. Január 20-22. között Magyarország területén halad át...
35 éve az egész világ döbbenten figyelte mi történik a román diktátorral, hiszen Európa-szerte hosszú évtizedek óta először, nem egyszerűen elzavarták, de kivégezték az addig „sztárolt”...
Akik picit is tájékozódnak a magyar belpolitika egyre színvonaltalanabb világában és még van gusztusuk néha bele-beleolvasni, hogy „mit is ír a hogy is hívják”, -esetünkben a...
Meghalt egy magyar diplomata Temes megyében egy súlyos közúti balesetben. Az Agerpres román hírügynökség közlése szerint egy faszállító kamion rossz irányba haladt az autópályán, és két...