Heti lapzsemle: Sajátos „vita” tombol a trianoni békeszerződés kapcsán a szabadkőművesség állítólagos „felelősségéről”. A propaganda-cikkek a szélsőjobboldali szellemi szennycsatornákban sorjáznak. A kórus a lovasistváni mélységeket ostromló magyarnemzetes vezérürüt követi. Arrafelé Raffay Ernő összeesküvés-elméleteiért rajonganak. A maradék józan ész megőrzése érdekében a történettudomány két képviselője elhelyezte ott véleménycikkét, hátha valakinek használhatnak még. Kortársaink, tudós szabadkőművesek véleményét is olvashatjuk.

Csőcselék

Engel Páltól, a kiváló konzervatív történettudóstól mi sem állt távolabb, mint aktuális közéleti kérdésekben publikálni. A jobboldali közönség szellemi színvonalának aggasztó romlása azonban arra késztette, hogy 2001-ben(!), az első Fidesz-kormány rombolása idején közzétegye „Úrigyerekek tévúton”  című esszéjét. Arra figyelmeztette az orbáni kultúrharc szereplőit, „Hogy volt egy olyan kor, amelyben a “keresztény polgárságot”, az “úriemberek” világát, bármilyen gyarló volt is az, szakadék választotta el a szellemi alvilágtól és a csőcseléktől. És ahhoz, hogy Magyarországon végre viszonylag civilizált konzervativizmusról lehessen beszélni, ezt a szakadékot bizony újra meg kell teremteni.”

„Polgári napilap”

A tiszteletre méltó múltú, hajdan mérsékelt jobbközép, polgári Magyar Nemzetben ma olyanok a hangadók, mint Szakács Árpád.
Emlékeztető: honnan került elő ez a Szakács? 
„A Magyar Gárdától a Jobbikon és Kurultájon át a rezsim kórusának vezényléséig… “Szakács a szélsőjobbról érkezett (egészen a magyar gárda kigondolásától, és még 2017 nyarán is részt vett a Jobbik Soltvadkerti Disputáján a Válasz Online értesülései szerint), ám ha jobban megnézzük, a szélsőjobbnak az a szelete, ahol Szakács aktív volt, már jóval a 2018-as kampányidőszak előtt is igen jó kapcsolatot fideszes belső körökkel, hiszen a kormánypárt már jóval a harmadik ciklus megkezdése előtt igyekezett magához csábítani a szélsőségeseket.”
“Nemzeti érzelmű”, botcsinálta történész… Szakács pályájának ismertetése során rendre ugyanaz a kör bukkan fel, és együtt kerülnek egyre beljebb az Orbán-rezsim által felügyelt pozíciókban.
“A 2000-es évek végétől Szakács komoly cégépítésbe kezd, s ekkori vállalkozásainak egy része nemcsak a nemzeti érzelmű botcsinálta történész kitörési kísérletei miatt lehet érdekes ma, hanem azért is, mert egy markáns, a kiépülőben lévő NER viszonyaihoz jól alkalmazkodó klikk működésére is rávilágít.”
Ars poetica a “konzervatív” történetírásról… “A történetírás napjainkban siralmas állapotban van, a fővonalas történelem-láttatásba kevés beleszólása van a konzervatívoknak. Ezen szeretnénk változtatni.”
Ismétlődtek a főellenségnek kiszemelt Szabó Ervin figurája elleni támadásai is.
Érdemes megemlíteni, hogy Szakács Árpád 2014 és 2016 között a Kurultáj sajtófőnöke…
Ismerős arcok: Csurka, Raffay, Szakály… Szakács Árpád és társai, Balogh Gábor, Sengel Ferenc, Horváth-Lugossy Gábor József ügyvéd cége könyvkiadásolták meg magukat: itt jelent meg Domonkos László Csurka-könyve, Raffay Ernő szabadkőműves-sorozata, Szakály Sándor Trianon, honvédség, háború, sport című tanulmánykötete.
Az összetartó csoportban a cikk szerint ugyanazok a nevek bukkantak fel különböző pozíciókban.
Az is kiderült a 2019 márciusi helyzetkép alapján, hogy ezek az emberek számíthatnak a rezsim hálájára.” Különösen s szélsőjobboldali körökben nagyon otthonos Kásler miniszter gondoskodott erről a társaságról.”

Hisztéria

A Fidesz körül gyülekező szellemi alvilág Trianon 100. évfordulóját azzal „ünnepli”, hogy szabadjára engedi az eddig a sajtó mértékadó részén kívül tenyésző, méltán lenézett szélsőségként létező, kocsmai filozofálásnak számító összeesküvés-elméleteket a szabadkőművesség állítólagos „felelősségéről”.
A hajdani „polgári napilapban” erre szót kért Ungváry Krisztián történész. Megszólalásáról korábbi lapzsemlémben hírt adtam. A történész elmondta, hogy nem Szakács és a hozzá hasonlók meggyőzése a célja, hanem a Magyar Nemzetet még olvasó maradék józan embereknek kívánta megírni, mi a helyzet az ott indított kampánnyal.

A hagymázas fantazmagóriák ellen

Időközben követte Ungváry példáját még egy tekintélyes történettudós, Karsai László is. Így szólította meg Szakácsot:
„Szakács nem érti, hogy bárki, bármilyen témát kutathat, nekem személy szerint tetszik a bolsevizmus és a szabadkőművesek kapcsolata mint kutatási téma. Ha sikerülne feltárni, hogy hány bolsevik pártvezető volt szabadkőműves, milyen páholyokban, mit mondtak, tettek, erről bátran tarthat majd egy tudományos konferencián előadást. Ha viszont azzal állna elő valaki, hogy az orosz cári rendszert (és a német császárságot, az Osztrák–Magyar Monarchiát, valamint az Oszmán Birodalmat) a szabadkőművesvilág-összeesküvők döntötték meg, ezt a hagymázas fantazmagóriát legfeljebb a Kárpátia Stúdió adná ki könyvalakban.
Mi, történészek nem veszünk komolyan olyan embert, aki egyetlenegy, ráadásul bizonyítatlan és bizonyíthatatlan okkal magyaráz meg bonyolult történelmi folyamatokat. Raffay egy sötét erdő mélyén még kisfiúként a nagypapájától hallotta, hogy Trianonnak a románok az okai. Felnőttként arra is „rájött”, hogy a románoknak és Trianonnak meg a szabadkőműves-liberális-baloldali zsidók. ”
(Karsai László véleménycikke: „Terroristák és propagandisták” )

Márton László, szabadkőműves

A Népszava Szép Szó mellékletében nyilvánított minderről véleményt Márton László (Montpellier). („A felvilágosodás helyretéve„)
Megjegyzendő: a cikknek, illetve a szerzőnek nem ártott volna komoly szerkesztői segítség, helyenként elnagyolt, nem pontosan érthető, olykor félreérthető, amit közölni próbál. Márpedig ami félreérthető, azt ebben az uszító szabadkőműves-ellenes kampányban félre is fogják magyarázni… A szerző megszólalása azonban fontos tanúságtétel, mert bár maga is jelzi, hogy nem történész szakértő, de több évtizede szabadkőműves múltja ad ehhez hátteret.

Felbőszültek a józan tudós hangjától

Márton László a Népszavának küldte el írását, ahol Romsics Ignác két fontos cikke jelent meg a közelmúltban Trianon okairól. („Romsics Ignác: Trianon okairól„; Romsics Ignác: 1920. június 4.) A magyarnemzetes támadás-sorozat és az egész szabadkőművesség-ellenes kampány éppen a történettudomány higgadt és körültekintő elemzéseit, a valódi történettudósokat próbálja hitelteleníteni, immár az egész „történészcéhet” támadva.
Valóban, eléggé feldühíthették a konteókra vágyó „szélsőpolgárokat” Romsics mondatai:
„A nem várt és hatalmas sokk miatt évtizedekig burjánoztak a meseszerű és felelősségáthárító magyarázatok. Ezek egy része még ma is él. A baloldal jellemzően az 1918 előtti „rövidlátó” és „szűkkeblű” magyar arisztokrata politikusokat okolja a történtekért. A jobboldal pedig hagyományosan az 1918-19-es forradalmárokat, mindenekelőtt a hatékony fegyveres védelem megszervezését elmulasztó Károlyi Mihályt teszi meg bűnbakká. Újabban az is felmerült, hogy „hazánk szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek”.”

Raffay saját kényszerképzetei béklyójában

Márton László hivatkozott cikkében így ír Raffay Ernő összeesküvés-elméleteiről:
„…miféle történész az, aki a valós tényeket környezetükből kiragadva, féligazságokat gyártva, ha ezekkel sem elégszik meg, a múltat mítosszá hajlítva írja le a történteket? A történész szakmából rég kiiratkozott, komoly vitapartnereket nem talál, kénytelen olyan szellemóriások vállveregetésével beérni, mint Boross Péter és Semjén Zsolt. (Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, a Fidesz-alapító Németh Zsolt is csatlakozott a kórushoz, „elismerendő teljesítménynek” titulálva Raffay kocsmapulthoz illő dolgait. Lásd: „…újszerű kutatási eredményeket tett le az asztalra az elmúlt években Raffay Ernő is. Ne a politika szolgáltasson igazságot ezekben a kérdésekben.”. „A nemzetellenes is a nemzet része„, Népszava-interjú – a szerk.) Miért vergődik – kedvenc szóhasználata szerint – béklyóban, amelyet önmaga vert, saját kényszerképzeteiből?

És ugyancsak Márton László, így ír a szabadkőművességről:
„A szabadkőműves mozgalom, se Magyarországon, se másutt nem citálja rágalmazóit bíróság elé, nem elegyedik terméketlen vitákba, hallgat, de nem titkolódzik, teszi, amit dolgának tart.” (…)
„A szabadkőműves mozgalom, legrégibb és legerősebb szervezete, a Franciaországi (és nem Francia) Nagyoriens akkor és azóta is a szekuláris állam híve. Véleményét, állásfoglalásait, mint bármely egyesület, ritkán, de határozottan fejezi ki. Vallási kérdésekkel semmilyen formában nem foglalkozik, már csak azért sem, mert tagjai között a hit és gyakorlat különböző formáit éppen úgy megtalálni, mint a közömböst, vagy ateistát. ”
(„A felvilágosodás helyretéve„)

Pók Attila, szabadkőműves

Csunderlik Péter történész hosszú interjút készített kollégájával, Pók Attilával. A beszélgetésnek már a címe is beszédes. („Bűnbakkeresés helyett önvizsgálatot —Interjú Pók Attila történésszel, aki vállalja szabadkőművességét„)
Idézet az interjúból:
„Aki belülről éli meg a szabadkőművességet, az tudja, hogy olyan társadalmi igényt elégít ki, amelyet az egyházak, politikai pártok, jótékony, szakmai egyesületek nem. Ez pedig az egymás és a társadalmak jobbítása iránt elkötelezett, gondolkodó emberek egymásra találása. Nincs szó a hatalom megszerzéséről, vagy más titkos célról. Önmagunk, és így társadalmaink tökéletesítése, a durva kő türelmes csiszolása a vállalt feladat: a haladás nagyon elvont, de konkrét időszakokban, adott helyeken mégiscsak realizálható lehetőségében hívő, különböző emberek összehozása. Aki azonban kívülről nézi a szabadkőművesek világát, gyanúperrel él. Nemzetközi nyitottságát nemzetietlen kozmopolitizmusnak, szigorú értékcentrikusságát káros elitizmusnak minősíti. Sajátos módon a szabadkőművesség egyszerre látható és láthatatlan: közéleti, karitatív, kulturális megnyilvánulásai nyilvánosak, belső világába azonban, számos más szervezethez hasonlóan, nem bocsát be másokat. A szabadkőművességet a nagyszabású világ-összeesküvés egyik pilléreként láttató nézetek egyik legkoherensebb kifejtése Friedrich Wichtl osztrák politikus először 1919-ben Bécsben publikált (a két világháború között számos alkalommal újra kiadott) Világszabadkőművesség, világforradalom, világköztársaság című műve, amely szerint a világháború utáni „bolsevista káosz” a zsidó világuralmat előkészítő folyamat része.

A „szabadkőműves-zsidó-kommunista démon”

E törekvés szervezeti keretét adja szerinte a szabadkőművesség. A „szabadkőműves-zsidó-kommunista démon” megfestése a hivatalos propaganda fő eszközévé vált a náci Németországban: a „békeszerető Németország” elleni széles körű kampány fő mozgatóit a nemzetközi zsidóságban, szabadkőművességben és marxizmusban jelölték meg. A gondolat egyik magyarországi kifejtője, Somogyi István szerint a trianoni döntést az 1917. június végi párizsi szabadkőműves „világkonferencián” készítették elő, noha a mintegy három tucatnyi, véletlenszerűen kiválasztott résztvevővel zajló megbeszélés nem hatott se a háború kimenetelére, se következményeire – ahogy azt Ablonczy Balázs is bemutatja a 2010-ben megjelent Trianon-legendák című könyvében. ”

Varázsfuvola

Pók Attilát kérte telefonhoz pár hete a Klubrádió Operaklub című műsorának házigazdája, Hábetler András operaénekes is. A műsor témája Mozart Varázsfuvolája volt, a történészt pedig természetesen a szabadkőművességről kérdezte. Pók Attila emlékezetes gondolatokat fogalmazott meg arról a különleges légkörről, amit a szabadkőművesség legfontosabb erényei között említett. (Operaklub, Hábetler András műsora Mozart Varázsfuvolájáról.)

Egy lelkes rajongó kiáltott így fel a szabadkőművességgel viaskodó Szakács cikkeit dicsérve a Facebookon. Lovas és Szakács egymás mellé állításával én is egyetértek, mivel mindkét szélsőjobboldali szellemi verőembert végtelenül kártékonynak tartom. Eszelős kampány folyik a Fidesz-követők teljes elhülyítéséért. Heti lapzsemle.

Ungváry Krisztián tiszteletre méltó tette

A Magyar Nemzet című propagandaközlöny és az egész fideszoldali sajtóalvilág egyik vezérürüje, Szakács Árpád (róla részleteket például itt talál: „Orbán hadserege: sértettek, bosszúvágyók, kulturálatlanok”) a trianoni békeszerződés századik évfordulójához kapcsolódva elérkezettnek látta az időt, hogy Trianont a szabadkőművesekre kenje. A szerkesztők egész sorozatot rittyentettek ebből, és a jelek szerint abba sem akarják hagyni. A konteórajongók nyilván boldogan tapasztalják, hogy mindaz az őrület, amit eddig szűk körben dédelgettek, most több ezer példányban kinyomtatva, újságnak látszó tárgy lapjain olvasható. Minderről talán nem is értesültünk volna, ha Ungváry Krisztián történész nem szólal meg az úgynevezett „polgári lap” úgynevezett vitájában.

Kifejezetten aggasztó

„A szellemi alvilág: Szakács Árpád” című cikkében  Ungváry egyebek mellett így ír:

„Lehet, hogy egyeseknek a címben szereplő jelzős szerkezet dehonesztálónak tűnik. Én azonban – Engel Páltól kölcsönözve a kifejezést – egyszerű ténymegállapításnak szánom. Szakács Árpád közismert kormánypárti médiaszemélyiség és üzletember, aki emlékezetpolitikai és történettudományi kérdésekben nyilvánít véleményt úgy, hogy a tudományos igényű beszédmód alapelveit minden megszólalásával semmibe veszi, és kizárólag a népszerűség és az anyagi jövedelmezőség szempontjaira tekint. Szemben azokkal, akik állításaikat konkrét források alapján logikus érvekre építik, Szakácsnak egy vezérlő elve van: annak az állításnak a sulykolása, hogy minden rosszról az általa a posztkommunisták és a balliberálisok jelzőkkel ellátott személyek tehetnek – akik közé persze nem érti bele Pozsgay Imre PB-tagot, Raffay Ernő III/III-as besúgót és a „Magyarságkutató Intézet” más kommunistáit stb. Vagyis azokat, akik a fideszesség szenteltvizével lemoshatták korábbi bolsevik énjük szennyét, és üdvözülhettek az új NER-vallásban.

Szakács módszereinek kritikája elvileg nem egy szaktörténész, hanem az újságírás vagy a klinikai pszichiátria feladata lenne

Legutóbbi írásával azonban szintet lépett: nem mást, mint a magyar történetírás doyenjét, Romsics Ignácot támadta meg, ráadásul azt is belengette, hogy ez az írása csak az első lépés a Romsics-féle szabadkőműves összeesküvés leleplezésére (Romsics szabadkőműves meséi, Magyar Nemzet, június 13.). Természetesen mindenki kritizálható, de az a módszer, amit Szakács alkalmaz, olyan szellemi lincselés, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Ezen túl pedig Szakács írása azért is említésre érdemes, mert azt a szellemi állapotot is mutatja, amibe a mai, magát jobboldali jelzővel ellátó kormánypárti értelmiség került – hiszen itt nem csak egy ember véleményéről van szó. Ez pedig az ország jövője szempontjából sem mellékes. Sőt kifejezetten aggasztó.”

A normális olvasóknak tartozott ezzel

Ungváryra természetesen rázúdult a szabadkőműves-konteóra vágyó hozzászólók haragja. A történész azonban a Klubrádióban kifejtette, miért vállalta az előre látható következményeket. (A beszélgetés a felvételen 1 óra 2 perctől hallgatható meg.)
„Nem gondolom, hogy Szakács Árpádot meg tudom győzni, sőt, őt nem is akarom. Azt viszont nem lehet csinálni, hogy a teljes Fidesz-tábort reménytelennek minősítjük és elengedjük. Hiszek abban, hogy a Magyar Nemzetnek normális olvasói is vannak, és nekik tartozom azzal, hogy elmondom, hogy őket becsapják. Ezért vállaltam ezt a vitát. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen vitával felértékelem Szakács Árpádot. Nem tudom, mi a legjobb eljárás, én mindenesetre így döntöttem.

Nem attól függ valakinek az igazsága, hogy milyen hangosan mondja és hányan osztják, hanem attól, hogy tényekkel hogyan támasztja alá. Szakács az úgynevezett „történész céhet” (Ungváry Krisztián mellett például Romsics Ignácot, Ablonczy Balázst, másokat) becsmérli, miközben neki semmiféle tudományos tevékenysége nincs, nehezen várhatja, hogy bárki komolyan vehető személyiség őt idézze.
Kívülálló számára, aki nem igazodik el a tudomány világában, ugyanakkor iránymutató lehet, hogy egy-egy állítás, egy-egy cikk hol, milyen tudományos fórumokon jelenik meg. A megbízható, a tudósok által hitelesített folyóirat, ellenőrzött forrás önmagában is minőségbiztosítás. Más a tudományos súlya annak, ami — például — a Nature-ben jelenik meg, mint annak, ami, — mondjuk — , a pestisrácokban…” — hallhattuk a beszélgetésben.

Szegény Pilhál

Szó esett a klubrádiós beszélgetésben arról is, hogy a „szellemi alvilág” minősítés ellen oly hevesen tiltakozó szélsőjobboldali közlönyök pontosan azt tették, amit tagadnak. Előástak egy Facebook-bejegyzést, amelyben Ungváry Krisztián hónapokkal ezelőtt a hozzá hasonló érdeklődésű gyűjtőknek egy második világháborús náci egyenruhát ajánlott megvételre. Ezt kezdték lobogtatni, az egész propagandasajtó minden zugában, hogy na ugye, itt a bizonyíték… a mire is? Ungváry erről elmondta:

„Régóta gyűjtök második világháborús egyenruhákat, vettem és eladtam már nemcsak náci, de horthysta, vagy szovjet egyenruhákat is. Mellesleg kiválóan kiegészíti történettudományi munkámat is, szakterületem az egyenruhatörténet, nemzetközi kiállításon is szerepelt a gyűjteményem, bírósági szakértő is voltam Németországban. A pestisrácok ezt botrányként próbálja tálalni, pedig semmi baj nincs ezzel, legfeljebb, hogy szegény Pilhál Tamás nem tudta megvenni.”

Freund Tamás és a társadalomtudomány

Ungváry Krisztián az interjúban a tudományellenes kampányok kapcsán a héten MTA-elnökké választott agykutató ámokfutásáról is beszélt, amellyel a magyar társadalomtudomány teljesítményét becsmérelte.

„Freund Tamás kiesett a tudósi szerepéből, amikor a megdöbbentő kijelentéseit tette, és propagandistává vált. Mind a mai napig tartozik állításai bizonyításával. Csakhogy semmiféle bizonyítást nem végzett el. Amíg ezt nem teszi, addig állítása, nagyon finoman szólva, hipotézis marad, de mondhatnám azt is, hogy rágalmazás, amit egész egyszerűen visszautasítok a magam és a kollégáim nevében.”

Még egyszer: ki ez a Szakács?

Fentebb ajánlottam egy korábbi cikkemet, amelyben Szakácsról érdekes részletek olvashatók. Ebből itt idézek néhány részletet:

A Magyar Gárdától a Jobbikon és Kurultájon át a rezsim kórusának vezényléséig… “Szakács a szélsőjobbról érkezett (egészen a magyar gárda kigondolásától, és még 2017 nyarán is részt vett a Jobbik Soltvadkerti Disputáján a Válasz Online értesülései szerint), ám ha jobban megnézzük, a szélsőjobbnak az a szelete, ahol Szakács aktív volt, már jóval a 2018-as kampányidőszak előtt is igen jó kapcsolatot fideszes belső körökkel, hiszen a kormánypárt már jóval a harmadik ciklus megkezdése előtt igyekezett magához csábítani a szélsőségeseket.”

“Nemzeti érzelmű”, botcsinálta történész… Szakács pályájának ismertetése során rendre ugyanaz a kör bukkan fel, és együtt kerülnek egyre beljebb az Orbán-rezsim által felügyelt pozíciókban.

“A 2000-es évek végétől Szakács komoly cégépítésbe kezd, s ekkori vállalkozásainak egy része nemcsak a nemzeti érzelmű botcsinálta történész kitörési kísérletei miatt lehet érdekes ma, hanem azért is, mert egy markáns, a kiépülőben lévő NER viszonyaihoz jól alkalmazkodó klikk működésére is rávilágít.”

Ars poetica a „konzervatív” történetírásról… “A történetírás napjainkban siralmas állapotban van, a fővonalas történelem-láttatásba kevés beleszólása van a konzervatívoknak. Ezen szeretnénk változtatni.”
Ismétlődtek a főellenségnek kiszemelt Szabó Ervin figurája elleni támadásai is.
Érdemes megemlíteni, hogy Szakács Árpád 2014 és 2016 között a Kurultáj sajtófőnöke…
Ismerős arcok: Csurka, Raffay, Szakály… Szakács Árpád és társai, Balogh Gábor, Sengel Ferenc, Horváth-Lugossy Gábor József ügyvéd cége könyvkiadásolták meg magukat: itt jelent meg Domonkos László Csurka-könyve, Raffay Ernő szabadkőműves-sorozata, Szakály Sándor Trianon, honvédség, háború, sport című tanulmánykötete.
Az összetartó csoportban a cikk szerint ugyanazok a nevek bukkantak fel különböző pozíciókban.
Az is kiderült a 2019 márciusi helyzetkép alapján, hogy ezek az emberek számíthatnak a rezsim hálájára.” Különösen s szélsőjobboldali körökben nagyon otthonos Kásler miniszter gondoskodott erről a társaságról.

Ajánlott olvasmány: szellemi alvilág és csőcselék

Ungváry Krisztián a Magyar Nemzetben megjelent, idézett cikkében Engel Pál történettudósra hivatkozik, a „szellemi alvilág” kifejezés kapcsán. Frissítsük fel emlékezetünket! A 2002-es választások előtt (amelyet Orbán elbukott, de mindjárt gondoskodott arról, hogy ezt az ország megkeserülje..) egy John Lukacshoz rendkívül hasonló habitusú, a szó legnemesebb értelmében polgári tudóstól, Engel Páltól is kapta meg Orbán és társasága a figyelmeztetést: az úgynevezett “nemzeti jobboldal” végzetes hibákat követ el, tévúton jár. A konzervatív történész megdöbbenve tapasztalta, hogy a Fidesz-érában már évtizedekkel ezelőtt, művelt, kulturált, „polgári” ismerősei körében is terjedtek a történettudomány által ezerszer cáfolt babonák.
Engel Pál “Úrigyerekek tévúton” című megdöbbentő írása most is megtalálható a hajdani Népszabadság archívumában.

“Pár évvel ezelőtt Görgey Gábor számomra rokonszenves tárcát tett közzé az “úriemberről”. Azt fejtegette benne, hogy a szót a történelem rossz ízűvé tette, holott jelenthetne valami jót is. Jelenthetné a polgári értékek és viselkedésformák olyan együttesét, amely ma, a modern világban is vállalható. Igen. Bárcsak jelentené. Úgy vélem azonban, hogy ettől még messze vagyunk. A mai Magyarország jobboldali érzelmű polgára megőrzött ugyan egyet-mást a harmincas évek “keresztény úriemberének” mentalitásából, de úgy hiszem, vajmi keveset sikerült elsajátítania azokból az értékekből, amelyek civilizáltabb országokban a konzervatív polgári lét velejárói. Valószínű, hogy erről nem ő tehet, hanem a politikai rendszer, amelyben élnie adatott. A tény azonban ettől még tény marad. Ezért az alábbiakban nem afféle idealizált “úriemberekhez” kívánok szólni, amilyeneket Görgey szeretne látni (velem együtt) ebben az országban. Tudomásul veszem, ha nem szívesen is, hogy ilyenek kevesen vannak. De legalább a többieket, akik “jó magyar keresztény polgárnak” tartják magukat, szeretném emlékeztetni arra, személyes emlékeim alapján, hogy mit jelentett ez a kifejezés valaha. Hogy volt egy olyan kor, amelyben a “keresztény polgárságot”, az “úriemberek” világát, bármilyen gyarló volt is az, szakadék választotta el a szellemi alvilágtól és a csőcseléktől. És ahhoz, hogy Magyarországon végre viszonylag civilizált konzervativizmusról lehessen beszélni, ezt a szakadékot bizony újra meg kell teremteni.”

A 2008-2009-es rasszista sorozatgyilkosságért néhányan börtönben ülnek. Biztosan nem mindenki, akinek kellene. A sötét ügy tovább hullámzik. Heti lapzsemle.

Nem „romagyilkosság”!

Szinte mindenki így hivatkozik a több mint egy évtizeddel ezelőtt hónapokon át végrehajtott, szinte véletlenszerűen kiválasztott családok elleni terrortámadásokra, pedig nem kéne. Úgy fest, mintha még a saját legyilkolásukat is a cigányokra akarná valaki kenni, ezúttal nyelvi eszközökkel. A borzasztó ügyet mindvégig követő Vágvölgyi B. András (VBA) így adja meg az egészen pontos meghatározást: a „2008–09-ben romák sérelmére terrorista eszközökkel elkövetett rasszista sorozatgyilkosság”. Egyszerűbben, de még mindig pontosan: a rasszista sorozatgyilkosság.

A sorozatgyilkos hamiskártyája

VBA június elején az Élet és Irodalomban újra foglalkozott a témával. A kormány propaganda-szennycsatornáján a sorozatgyilkos banda vezetője, az elsőrendű elítélt szándékainak megfelelően különös közlemények bukkannak fel hónapok óta.
„…az utóbbi szűk tíz évben a mindközönségesen „romagyilkosságoknak” nevezett (helyesen és pontosan: 2008–09-ben romák sérelmére terrorista eszközökkel elkövetett rasszista sorozatgyilkosság) bűnperéről szóló tudósításaimban mindvégig hiányoltam a megbízói-felbujtói szál feltáratlanságát. Miért nem ünneplem ugyanakkor, hogy Kiss Árpád elsőrendű elítélt nekiáll felhorgadni ugyanezen 2020 májusában?” — tette fel a kérdést VBA az ÉS-ben.

Gyurcsány a hibás, na ja…

A silány Orbán-propaganda mindig pontosan követhetővé teszi, kit tekintenek éppen ügyeletes főellenségnek. Idén február-márciusban az elsőrendű elítélt börtönből küldött üzenetei alapján Gyurcsány Ferencet és kormányát próbálták a sorozatgyilkosság fő felelősének beállítani. A logika kissé nyakatekert, a lényege, hogy mindenért Gyurcsány a hibás, a 2006 őszi erőszakos puccskísérlettől a magyargárdás hőzöngésen át a sorozatgyilkosságig.

Sajnos a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatai máig (talán örökre) tisztázatlan okokból elképesztő bénázással idegesítették a közvéleményt. Ezen az alapon nem háríthatja el az a kormány, hogy rettenetes hibákat követtek el. A terrorcsoport túl sokáig tevékenykedhetett, mire lekapcsolták. Az egyik gyilkostól azonban nem túl hiteles azt olvasni, hogy az a fő bűnös, aki nem tudta őket leállítani. Sőt, most már ott tart a konteó, hogy „szegény lövöldözőket” direkt engedték, egyenesen be lettek csapva…

Felkészül: a Jobbik

VBA pontosan meghatározza, hogy mi magyarázhatja az utóbbi hetekben a fideszvilág propagandagyárainak Jobbikra irányuló figyelmét: a Jobbikban végbement a „hosszú kések éjszakája”, mely, úgy tűnik a messziről szemlélőnek,

„annak a sakknyelven rosálásnak nevezhető folyamatnak a bevégzése, mely a pártban még Vona elnöksége idején kezdődött: a néppártosodás, „Benetton-náciság”, Szegedi Csanád megvilágosodása, a Mi Hazánk nevű szerveződés leszalámizása és a leglényegesebb változás: a Fidesz és Jobbik helycseréje a jobboldalon és annak a szélén.”

Annak a szélsőpolgári sajtónak pedig, amelynek 2008-ban semmi baja nem volt a mai „mihazánkhoz” hasonló Jobbikkal, most hirtelen eszébe jut, hogy biztosan ők voltak a sorozatgyilkosság felbujtói és támogatói. Ez az, amit az elsőrendű elítélt újabb közleményei alapján mostanában terjesztenek.

Csak a Fidesz

Megáll az ész, amikor ilyeneket olvasunk:

„…egyértelműen körvonalazódott a fajgyűlölő propaganda és a bűncselekmény-sorozat közötti konkrét összefüggés. A fajvédő propaganda a Jobbik politikai terméke. Aki előállította és terjesztette, azt büntetőjogi felelősség terheli. A problémás kistelepülések a gyűlöletbeszéd és a Magyar Gárda-felvonulások által lettek célponttá…”.

Nyeretlen kétévesnek, vagy jól fizetett memóriazavartól szenvedő sajtómunkásnak kell lennei ahhoz, hogy a 2002 majd 2006 utáni sötét jobboldali ellenzéki szervezkedést a fenti módon összegezzük. Azt az ellenzéket már hosszú évek óta Orbán gátlástalansága és a Fidesz messzire nyúló kezei irányították. Legendák szólnak arról, hogy a nagyra nőtt Jobbik „sajtó nélkül”, „támogatás nélkül” tudott kibontakozni. Aki azonban nem felejti el a Magyar Nemzet, a Demokrata, a Hír TV produkcióját, pontosan tudja, hogy ez hazugság. Óriási, hatékony támogatást kaptak a Nagy Testvértől…

Régen volt, hogy is volt?

A Fidesz propagandagépezete teljes erővel támogatta a cigánygyűlöletet fő programjává tevő alakulatot. Ma már nem hangsúlyozzák fideszék, de a párt kedvenc hetilapja, annak főszerkesztője nyakig benne volt a gárdaalapításban. A fideszes főpublicista mindent megtett a pártlapokban, hogy a cigányokat célponttá tegye.
Vajon kinek az engedélyével, bátorításával mehetett mindez hosszú évekig (sőt, azóta is, ha szükségét látják)?
Keresgéljétek még a meglapuló felelősöket. Hátha meglátjátok. Kiveri a szemeteket.

Hová tűnt a kiváló szerkesztőség? Jelen!  — Lapzsemle

Schmidt Mária adta meg a jelt, a falka követi, lelkesen és hülyén — Lapzsemle

Sátoraljaújhely neve biztosan beleég az orbanológia szótárába. (Valószínűleg valami könnyebben előhozható formában, például így: Saljaúj.) A Fidesz-vezér sok gyalázatos beszéde közül talán (az eddigi) legaljasabbat adta ott elő június 6-án. Szokása szerint ködösen próbált fogalmazni, de szokása szerint könnyen lebuktatható.

(Frissítve: a szlovák miniszterelnökkel tartott június 12-i sajtótájékoztatón Orbán bepillantást engedett – a valamibe.
„Mi vagyunk az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép. Mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép, és csak mi maradtunk meg abból a világból. Maradványok vagyunk, egy valaha volt, hatalmas nagy sztyeppei világ utolsó maradványai vagyunk, akik bejelentkeztek a túlélésre. Ezt menedzseljük”.
Igor Matovič udvariasan úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen „bepillantást engedett a magyar lélekbe” — valójában inkább saját állapotába, és abba, hogy mostanában milyen beszédírókkal dolgoztat…)

Begerjed a turultól

Az öreg Freudnak bizonyára azonnal feltűnne, hogy a páciensre delejes hatással vannak az avatás előtt álló turulok. Hírhedt megnyilvánulása volt az ópusztaszeri turul hatása alatt végrehajtott időutazása az 1944-es prefideszes időkbe, amikor a „kereszténydemokrata, polgári, néppártos” politikus a „vér és rög” ősi törvényéről delirált.

Stábja most is egy vidéki turult nézett ki a főnöknek, és törökgábori napirendtudományi képzettségről tanúbizonyságot téve, a június 4-i trianoni zajtól kissé elkülönítve, egy csendesnek ígérkező hétvégére tették át a véres kard körülhordozásának aktusát.

Ne szülj rabot, te, szűz, anya, ne szoptass csecsemőt

A saljaúji beszédből értesülhetünk arról, hogy mi a feladata a magyar anyának…

„A magyarok kálváriáján az asszonyoknak külön hely jár. Ez jól is van így, mert mindig az asszonyok pótolták a vérveszteségeket. Hol országvédő katonák, hol országépítő mesteremberek hadait adták a hazának. Mindig azt adták, amire éppen szükség volt. Asszonyainknak köszönhetjük, hogy a túlélés és az országépítés művészete a génjeinkben van. Nekik köszönhetjük, hogy mi vagyunk a túlélés európai bajnokai. Dicsőség a magyar asszonyoknak!”

Orbán egyik klónja már előkészítette ezt a csodás levezetést,

a családon belüli erőszakot, az asszonyverést mentegető vakkomondoros időkben: szüljetek négy-öt gyereket, oszt nem lesz probléma. A bunkóság mellett volt ebben egy adag fenyegetés is, ahogy dukál. A saljaúji beszédben most már a mondat folytatását is meghallgathattuk: a vérveszteséget köll itt pótolni. Készüljetek a legrosszabbra, mert azt garantáljuk! Az már fel sem merül, hogy talán nem kellene állandóan ellenséget keresve és ellenségeket gyártva, életveszélyesen vezetni az országot. Amikor Orbán azt hajtogatja, „béke és biztonság”, a pusztulás szaga terjeng.
Eddig sem feltételeztem semmi jót erről a rezsimről, de még mindig fel tud bőszíteni a cinizmusuk…

Keselyű-ország

Sokan, sok borzasztó mondatot idéztek már a szörnyű saljaúji szónoklatból. Van itt alaptalan gőg, sötét fenyegetőzés dögivel. Freud bácsinak lenne dolga elég. Én itt egy olyan részletre térek ki, amely mintha eddig nem kapott volna akkora figyelmet, amekkorát megérdemel.

Ez a kisvezér mintha élvezné, hogy amerre néz, növekvő káoszt lát

Azok az erők, amelyeket ő örömmel üdvözöl — az „újra épülő” eurázsiaiak, Putyin Oroszországa, a Tibet után Hongkongot eltaposó Kína, Erdogan Törökországa, és a mi kedves basi-gyűjteményünk a „türk világban” — sötét fenyegetést jelentenek a világra. Az EU-t ugyan úgy emlegeti, hogy a „mi Uniónk” , de nem sok szolidaritást mutat jelenlegi szövetségi rendszerünkkel. Amelynek egyelőre formálisan része Magyarország… A Balkán „válaszra váró kérdéseinek” megpendítése a legszebb: az Orbán-rezsim nagyon aktív a Balkánon, és nagy erőkkel próbálja növelni a zűrzavart. Észak-Macedónia, sőt, Szlovénia is tudna erről mesélni.

„A világ mozgásban van. A változások tektonikusok. (sic!) Az Egyesült Államok nem egyedül ül már a világ trónján, Eurázsia gőzerővel épül újra, az Európai Uniónk eresztékei recsegnek, és most egy salto mortaléval reméli megmenteni önmagát. Keleti szomszédunk lába alatt remeg a föld. A Balkán is tele van válaszra váró kérdésekkel. Új rend van születőben. A mi világunkban, a mi életünkben is nagy változások dörömbölnek a kapunkon. Országvesztéseinket kivédhetetlen sorscsapásoknak láttuk évszázadokon át. Az utolsó száz évben is. Saját erő híján vártuk, hogy a legendák ködéből érkezik egy csodálatos felmentő sereg, amely fordít egyet a magyarok sorsán. Tekintsünk végig a száz év történelmén. Értsük meg az elmúlt tíz év változásának mélységeit. Ne ijedjünk meg attól amit látunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk. Igen, mi vagyunk azok, akik megfordítják Magyarország sorsát. Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia.”

Ütközetre készül, csak pótolja valaki a vérveszteséget

Orbán úgy beszél a NATO- és EU-tag, a világgazdaságba mélyen beágyazott, 2010-ig demokratikus, köztársasági Magyarországról, mint amelynek „meg kellene fordítani a sorsát”. Amelyet „a győzelem kapujáig kell vinni”. Miféle győzelem? Ki felett aratnák ezt az Orbán által meghülyített vitézek? Hányszor fogja még egy eszement zsebführer vesztes kalandba kormányozni ezt a szerencsétlen országot?

Ne ijedjünk meg attól amit látunk

Persze, akad azért jó hír is: a Fidesz-vezére ugyan sok rosszat tett és tesz még az általa befolyásolható világnak, és amit lehet, tönkretesz, de nem egy guru: rendszeresen nagy luftot rúg. A legutóbbi európai parlamenti választásokon például totálisan félreértette, hogy az európai demokratikus országok választópolgárait mennyire érdekli az Orbán által erőltetett világkép. Nem arról szavaztak, amit a Fidesz a maga ostoba „konzultációin” megbeszél saját fennakadt szemű híveivel. Orbán barátai, szövetségesei messze voltak attól az „áttöréstől”, amit az Orbán-propaganda már előre ünnepelt…
Orbánnak vannak olyan félmondatai, amelyekkel akár egyet is érthetünk:

„Ne ijedjünk meg attól amit látunk…”

A háború nyelvén fröcsögnek Trianonról  — Lapzsemle

Mire 2006-ban Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elmondta karakter-öngyilkos beszédét, a magyar demokráciát már régóta megbénította a félelem. Heti lapzsemle a 14. évfordulóra rendezett szélsőjobboldali hecckampányról.

A demokrata nem fél

A rendszerváltás előtt stencilezett példányokban adogattuk egymásnak és olvastuk rongyosra Bibó István évtizedekre elásott politikai-filozófiai esszéit. A rendszerváltás küszöbén már a nyilvánosságba is beszivárogtak gondolatai. Különösen a következő, neki tulajdonított mondást eleinte naponta olvashattuk-hallhattuk, de ezt Bibó feledésre ítélése óta is, mindmáig tönkreidézzük: „a demokrata nem fél.”

A pontos idézet

Bibó gondolatát alaposan eltorzították az agyonidézők (a torzításokról és a valóságos háttérről ajánlom Tamás Gáspár Miklós 2019-es elemzését: „A félreértett Bibó István„). Hogy is értette tehát azt, hogy „demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni”? „A kelet-európai kisállamok nyomorúsága” című 1946-os Bibó-esszében ez olvasható:

„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. A zavartalanul szabad, félelemmentes politikai élet kibontakozása a legkülönbözőbb pontokon beleütközött volna ezeknek a nemzeteknek a félelmi komplexumaiba; vagy valami háborús összeszedelőzködést tett volna bizonytalanná, vagy megnehezítette volna valamilyen félelemben fogant agresszív külpolitika továbbfolytatását, vagy labilissá tett volna valamilyen hamis politikai konstrukciót, melynek hamisságát a nemzeti félelem nem engedte leleplezni, vagy túl nagy lehetőséget adott volna a nemzeti egységet fenyegető s a nemzeti kerettel szemben idegen, közönyös vagy ellenséges nemzeti kisebbségeknek stb. stb.
Így a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg, a legszubtilisabb, gyakran nem is tudatos módszerektől egészen a legdurvábbakig: az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.”

Görcsös félelem — Orbán árnyékától

„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy…” — kezdte felsorolását Bibó. Ezt legtöbbször úgy értelmezik, hogy képzelt fenyegetésekről van szó, de ha valós veszélytől rettegnek az emberek, miközben mérlegelik mozgásterüket, az is megöli a demokráciát.
A frissen újjáalakult Magyar Köztársaság kőkemény küzdelmekben született, és nagyon gyorsan, legkésőbb 1996-97 táján végzetes csapdába került. A félelem oka a gyorsan erősödő jobboldali (és egyre inkább szélsőjobboldali) Fidesz vezérkarának döntése: ellenségnek, „idegenszívűnek”, „idegenszerűnek” bélyegezve vitaképtelennek, versenyképtelennek minősítette politikai ellenfeleit. Ezzel lehetetlenné tette a demokratikus verseny egyik legalapvetőbb elemét, a békés hatalomváltást, a politikai vezetés rendezett körülmények között történő átadását. 1998-ban megkaparintva az adóhatóságot, a titkosszolgálatokat és mindent amit elért, „hideg polgárháború” néven egyenesen a másik oldal eltüntetését tűzte ki célul, 2002-ben bejelentette, hogy a „haza nem lehet ellenzékben”, és még mennyi sötét ügy…
Millió eseményt, cselekedetet, gesztust, jelszót sorolhatnánk annak alátámasztására, hogy mi történt velünk. Orbán és társai a közkasszához férkőzve gondosan ügyeltek saját minél gyorsabb meggazdagodásukra, és közben beindították a politikai választási lehetőségeinket megsemmisítő gépezetet.

Görcsben

A történelemben megszokott, hogy a demokraták gyakran túl későn szedik össze magukat. A magyar köztársasági oldal, amelyet egyre súlyosabb csapások értek, az állandó fenyegetés terhe alatt próbált életben maradni és megnyerni a formálisan még nyitva maradt országos és helyi választásokat. A józan ítélőképesség és a higgadtság azonban nagyon gyorsan eltűnt. Tökéletes példa erre Medgyessy Péter rövid kormányzása, az „árokbetemetés” teljes kudarca, a kormány támogatottságának gyors elfogyása. Gyurcsány Ferenc 2004 őszétől a sírból hozta vissza a baloldal esélyeit, ezalatt csak az ellenségre figyelt, semmiféle reformértékű irányváltást nem kísérelt meg, látványra és népszerűségre törekedett. Úgy nyerte meg a 2006-os választást, hogy egyetlen célja az maradt: nem szabad átengedni a kormányzást az egyre őrültebb fideszes vezérkarnak. Mindaz, amit Gurcsány Ferenc és munkatársai 2006 kora tavaszától a szeptember-októberi szélsőjobboldali puccskísérletig, majd a Magyar Köztársaság halálos ítéletét jelentő kétharmados Orbán-rohamig tettek és elmulasztottak, tankönyvi példája annak, amit Bibó István nevezetes esszéjében a görcsös félelem pusztító hatásáról felsorolt. Ugyanez igaz a Gyurcsány-kormányt támogató választópolgárok és értelmiségiek görcsös félelmére…

Évforduló

Mindezek tükrében már teljesen érthető, hogy az elmúlt héten a fideszes sajtóhiénák, minden különösebb apropó nélkül, hazugsággépezetük teljes kapacitásával „ünnepelték meg” az őszödi beszéd elhangzásának 14. évfordulóját. A rezsim szellemi állapotáról és saját sötét kilátásainkról pontos képet ad a Magyar Nemzet 2020. május 26-i, keddi számának rendkívüli összeállítása. A lapfelület harmadát elfoglaló Gyurcsány-mumussal hoznakl frászt a jól idomított olvasóközönségre, az öles cím: Velünk él az őszödi hazugság — Gyurcsány Ferenc tizennégy éve mondta el demokráciánkat megrázó beszédét. Szegények, mennyire aggódnak demokráciánkért…
Az „ünnepi összeállításban” folyamatosan sulykolják a fideszes manipuláció által 2006 óta felépített torzképet. A vezércikket nem kisebb újságírófenomén, mint maga Gajdics Ottó alkotta meg. Ez a sajtóhiéna úgy hazudik, hogy mindazt, amit 2006-ban a Lendvai utcai pártközpontban kiterveltek és ránk szabadítottak, Gajdics fideszes gazdáitól teljesen független tüneménynek próbálja beállítani.
A „polgári napilapnak” csúfolt Magyar Nemzet „dicsőségét” emeli az a kiemelt részlet is, amelyben Toroczkai méltatja a 2006-os „hőstetteiket”. Ugyanaz a Toroczkai a jelenlegi fideszes banda fő szövetségese, aki pár nappal az évfordulós összeállítás után szégyenletes, kegyeletsértő gyűlöletparádéval tette tönkre Budapestet…

Egy késelés utóélete —  rasszizmus, rendőrségi felvezetéssel

Összeesküvés-elméletek, a szélsőjobbnak is a legszélével keveredő stupid szekták, megállíthatatlanul nyomuló butaság. Ez köti össze a Heti lapzsemle ezen a héten választott témáit.

Alkoholista szabadkőműves? Mit művelnek Adyval?

Portálunkon folyamatosan olvashatnak a fideszes NAT különös bugyrairól, például a magyar irodalom legnagyobbjainak sajátos újraértelmezéséről, de mindig van lejjebb.
„…a legutóbbi időkben felütötte fejét és kezd teret nyerni egy Ady-kritika, amely száz év elmúltával visszatérni látszik a XX. század elejének buta nacionalizmusához, az ostoba ellenvetésekhez és primitív előhozakodásokhoz. Alkoholista szabadkőműves” — emlékeztet a Népszava Szép Szó mellékletében Kenyeres Zoltán. (Ady és Nagy László — Koczkás Sándor munkásságáról) — ”Tudjuk, egyik totalitásra törekvő államhatalom sem elégszik meg a politikai és gazdasági hatalommal, minden totalitásra törekvő államhatalom uralni akarja a szellemi élet szféráit is. Az 1948-at követő fordulat is ezt tette. De ők legalább a legjobb írók közül válogattak, azt mondták, Petőfi, azt mondták, Ady, azt mondták József Attila, azt mondták Móricz Zsigmond. Közben, igaz, nagy írókat szorítottak háttérbe, nagy írókat vontak ki az irodalmi életből, de azért nem a másod- és harmadosztályra próbáltak ideológiát építeni. Most elsőrangú hatalmi pozíciókból másodrangú írókat kanonizálnak harmadrangú irodalmárok, akiknek nem kell Ady Endre.”
Kenyeres Zoltán emlékeztet esszéjében, hogy a horvát irodalom nagy alakja, Miroslav Krleža így fogalmazott: „Ady Endre mindannak fájdalmas szintézise, ami magyarnak tekinthető ezen a glóbuszon, Mindazt, amit a magyarok 1848-tól 1918-ig átéltek egy birodalmi csalásban, nem jelenti a magyarságot, a magyarságot Ady Endre jelenti.”

„Labancnak is rosszak”

Koczkás Sándor friss tanulmánygyűjteményében újraközöl egy rövid Nagy László-esszét Adyról. Kenyeres Zoltán a Szép Szó mellékletben idéz egy lendületesrészletet:
„Akik Ady Endrét az öröklétben sértegetik, a tőrdobálóknak ne legyen irgalom. Nem fönséges, nem szent merénylők, csak a tűrhetetlen nagyság ellen fenekedők. Labancnak is rosszak. Nem kapván mesteri áldást beállnak a gyötörtetőkhöz. Iskolás mérlegeken hogyan is lehetne lemérni a nagy cethalat, akitől megőszült a tenger.”
Ez bizony nem a Wasst, Nyirőt méltató új NAT szellemisége.

Békés falvak, ahol minden felfordul

Érpatak, Ásotthalom, Bőny után Dusnok nevét is meg kellett ismernünk. Újabb hely, ahol a csendes lakosság hajdan normális helybeliek átváltozását, és ezzel együtt nyomasztó fordulatot kénytelen végigélni. Döbbenetes sötét eszmék képviselői bukkannak fel és térítenek a korábban csöndes településeken, aztán villámgyorsan a szélsőjobb ismert figurái is felbukkannak…
Az RTL KLub Híradójának rövid tudósítása után a csatorna kitűnő közéleti magazinja, a Házon kívül részletes riportot közölt egy látszólag egyszerű gyámügyi konfliktusról. („Se név, se oltás – A baba, aki hivatalosan nem is létezett„)
A háttér azonban megdöbbentő.
„Ősz elején megszületett egy kisbaba, aki aztán nem úgy töltötte a következő hónapokat, ahogy a csecsemők szokták. Nem került be a rendszerbe, nem kapott nevet, a kötelező oltásokat sem adták be neki” — derült ki Serdült Szilvia riportjából.  — ”Egészen addig élt így a szüleivel, amíg meg nem jelent a gyámhivatal, és el nem vitte a gyereket. És miután ez megtörtént, kiderült, hogy a szülők nagyon furcsa elvek szerint élik az életüket, egy olyan közösségbe tartoznak, akik alternatív módon értelmezik a valóságot. Szerintük az anyakönyvezéssel a gyerek az állam tulajdonába kerül, és Magyarország egy New Yorkban bejegyzett részvénytársaság…”

Mitől ilyen ragadós a butaság?

Részletes magyarázattal szolgál az aggasztó jelenségre Marosán György „Elárvult túlélőgépek” című elemzése.  A huszadik század közepe óta egyre inkább „társas magányban” élünk, és ez sebezhetővé tesz…
„S mégis, a jólét, a biztonság és a sokezer ismerős like-jai ellenére az emberek „társas magányban” élik életüket. Szinte ki vannak éhezve a szoros kapcsolatokra. Erre utal a mentális problémák terjedése a fiatal generációknál. Ennek jele, hogy az egyén – menekülési utat keresve – hajlandó csatlakozni bármely, őt befogadni kész közösséghez. Sőt, kész arra, hogy szoros kötődést vállaljon olyan szélsőséges csoportokban, amelyek „beszippantják”, majd ön-, illetve közveszélyes helyzetekbe sodorják. A világhálón a kapcsolatok sokasága a valóságban felületességet takar és – hasonlóan a birtokolt dolgok bőségéhez – nem kínál megoldást problémáira. A szoros kapcsolatok kiépítését – idő-igényessége miatt – elhanyagolja, de igyekezete, hogy azokat gyorsan gyűjthető like-okkal helyettesítse, kudarcba fullad (Takano, M. 2018. Two types of social grooming methods depending on the trade-off between the number and strength of social relationships). Időt rablónak érezve a családi hétvégét, a rokoni látogatásokat, inkább egy más országban élő ismerősével tárgyalja meg — Twitteren vagy Facebookon — az élet apró dolgait. Közben azonban megritkulnak valódi baráti kapcsolatai.”

Az Orbán-rezsim legfelsőbb köreiből a színházak maradék szabadsága ellen indított támadás a rendszer kultúrharcosaira irányította a figyelmet. Vidnyánszky Attilától Kálomista Gáboron át Szakács Árpádig. Heti lapzsemle.

Szélsőjobbos morgás a Fidesz „puhánysága” miatt

Az októberi fideszes választási kudarc utáni keménykedéssel kapcsolatban Nagy Attila Tibor politikai elemző a Klubrádióban felhívta a figyelmet Szakács Árpád szerepére. Emlékeztetett, hogy november 20-án, a Lovas István-díj átadásán Szakács kemény beszéde feltűnést keltett. Szakács, aki a Mediaworks vezetői között van, régóta hangoztatja, hogy szerinte a Fidesz túlságosan „puhány” a balliberális művészekkel szemben, szerinte emiatt nem jut elég tér a Fideszhez kötődő értelmiségieknek. Feltűnő, hogy ez a november végi Szakács-beszéd közvetlenül megelőzte az újabb fideszes akció beindítását. Szakács nem a finom árnyalatok embere, „ezek ugyanazok” jelszóval operál, egybemossa az egykori polgári liberálisokat a szociáldemokratákkal, a kommunistákkal, számára mindenki „komcsi”fejtegette a politikai elemző.

A Magyar Gárdától a Jobbikon és Kurultájon át a rezsim kórusának vezényléséig

Szakács Árpád tavasszal a kormány csahosaként egész cikksorozatot szentelt vesszőparipájának, a fideszesek köreiben gyakran emlegetett „balliberális túlsúlynak”. Így próbálják megoldani azt a rejtélyt, hogy akármit csinálnak, akárhogy erőszakoskodnak, nincs saját értelmiségük, amely elismerést vívhatna ki, vagy ami mégis van, az olyan is.

Márciusban a Magyar Narancs számára Krusovszky Dénes készített portrét a Szakács Árpád-jelenségről, „Szövetségek, klikkek, hálózatok a NER kultúrharcos köreiben – I.
A Csalogány utca csalogányai” címmel. A személyi hálózatok összefüggései, a cimborák által elnyert pozíciók felsorolása nyilvánvalóvá tette, hogyan nyomul a Kásler-vezette emberminisztérium támogatásával a szélsőjobboldaliak köre.

Kulturális diktatúrát kiáltanak

„Amikor először tűnt fel 2017 novemberében Szakács Árpád publicisztikája „Kinek a kulturális diktatúrája?” címmel a kormánylapban, úgy tűnhetett, hogy egy szélsőjobbról a centrumba kívánkozó neofita magánakciójáról van szó csupán. Aztán hamar kiderült, hogy egy sokkal beágyazottabb hang ez a NER kulturális diskurzusában, mint bárki gondolta volna, s a neofitaság is egészen másképpen kezdett lecsapódni a 2018. áprilisi újabb Fidesz-győzelem után, mint ahogyan azt előtte sejteni lehetett volna” — írta a szerző. —

„Szakács persze a szélsőjobbról érkezett (egészen a magyar gárda kigondolásától, és még 2017 nyarán is részt vett a Jobbik Soltvadkerti Disputáján a Válasz Online értesülései szerint), ám ha jobban megnézzük, a szélsőjobbnak az a szelete, ahol Szakács aktív volt, már jóval a 2018-as kampányidőszak előtt is igen jó kapcsolatot fideszes belső körökkel, hiszen a kormánypárt már jóval a harmadik ciklus megkezdése előtt igyekezett magához csábítani a szélsőségeseket.”

„Nemzeti érzelmű”, botcsinálta történész

Szakács pályájának ismertetése során rendre ugyanaz a kör bukkan fel, és együtt kerülnek egyre beljebb az Orbán-rezsim által felügyelt pozíciókban.
Csak néhány példa a hosszú cikkből:

„A 2000-es évek végétől Szakács komoly cégépítésbe kezd, s ekkori vállalkozásainak egy része nemcsak a nemzeti érzelmű botcsinálta történész kitörési kísérletei miatt lehet érdekes ma, hanem azért is, mert egy markáns, a kiépülőben lévő NER viszonyaihoz jól alkalmazkodó klikk működésére is rávilágít.”

Támadások a „főellenség” ellen

Szakács első saját lapja a Nagy-Magyarország, később társaival kiadta ) a Történelemportál Magazint is – valamint ehhez kapcsolódva működtetik a tortenelemportal.hu internetes oldalt működtette.

„A konzervatívok (valójában radikálisok) elnyomása és a szakma rossz állapota máig visszatérő hivatkozási pontjai lesznek Szakács retorikájának…” — írja erről a Magyar Narancs szerzője.

A 2009-es lapindítás céljáról Szakács így ír, „konzervatívoknak” titulálva magát és a hasonszőrűeket: „A történetírás napjainkban siralmas állapotban van, a fővonalas történelem-láttatásba kevés beleszólása van a konzervatívoknak. Ezen szeretnénk változtatni.”

Ismétlődtek a főellenségnek kiszemelt Szabó Ervin figurája elleni támadásai is. Az első lapszámba „nemcsak a jobbikos publicista Balogh Gábor vagy a majdani parlamenti képviselő Szávay István, de a korábbi fideszes államtitkár Bogár László és a leendő államtitkár költő, Szőcs Géza is adott írást.”
(Szőcs Géza később Orbán államtitkáraként beleáll a Szabó Ervin-radírozási kampányba – sikertelenül.)
Érdemes megemlíteni, hogy Szakács Árpád 2014 és 2016 között a Kurultáj sajtófőnöke…

Ismerős arcok: Csurka, Raffay, Szakály

Szakács Árpád és társai, Balogh Gábor, Sengel Ferenc, Horváth-Lugossy Gábor József ügyvéd cége könyvkiadásolták meg magukat: itt jelent meg Domonkos László Csurka-könyve, Raffay Ernő szabadkőműves-sorozata, Szakály Sándor Trianon, honvédség, háború, sport című tanulmánykötete.

Barátok közt, és a rezsim hálája

A Magyar Narancs cikke felhívta a figyelmet néhány Csalogány utcai lakáscímre: a cégadatok szerint rengeteg vadregényes cég működik arrafelé, a személyek pedig, akik ezeket jegyzik, ugyanabba a körbe tartoznak.

Ugyanoda jelentették be például a Szakács egyszemélyes vállalkozásává alakult C.S.L.Digital Bt.-t, a Magyar Közös Képviselők Egyesületét (Horváth-Lugossy érdekeltsége), a jobbos értelmiségieket tömörítő Százak Tanácsa Alapítványt, illetve a Tisztességes Választásért Alapítványt (ez Lugossy-Sági Krisztina érdekeltsége, későbbi elnöke Klinghammer István). Ugyanide volt bejelentve Weisz Gábor Miklós, a Magyar Társasház Kft. ügyvezetője is. Ugyanitt praktizált Horváth Gábor és Lugossy-Sági Krisztina is. Ugyanaz a lakás volt a vízivárosi polgárőrség szolgálati helye is.
Az összetartó csoportban a cikk szerint gyakran felbukkanó nevek: Szakács Árpád, Horváth-Lugossy Gábor, Lugossy-Sági Krisztina, Weisz Gábor Miklós, Sengel Ferenc, Balogh Gábor, Pálvölgyi Farkas Ferenc.

Az is kiderült a 2019 márciusi helyzetkép alapján, hogy számíthatnak a rezsim hálájára.

• Kásler Miklós miniszter 800 millióból megalapítja a Magyarságkutató Intézetet (MaKI) – vezetője január 4-től Horváth-Lugossy Gábor.
• Szakács Árpád a Mediaworks csúcsvezetői között van. 2016-tól Szakács a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője. Bayer Zsolttal együtt adott ki könyvet.
• Lugossy-Sági Krisztina 2013 óta a Nemzeti Választási Bizottság országgyűlés által választott póttagja, 2018 szeptemberében ő lépett a lemondott Patyi András helyére. Cége, a Conceptum húszmilliós keretösszeggel megbízási szerződést írt alá az Emmivel.
• Pálvölgyi Farkas Ferenc a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Igazgatási és Biztonsági Osztály nyilvántartási munkatársa lett.

Sértett, bosszúvágyó, kulturálatlan

Schilling Árpád rendezővel beszélgetett a színházak elleni támadásról a HVG munkatársa, Hamvay Péter („Orbán hadsereget épít és háborúzik„). Schilling Vidnyánszky Attila és Kálomista Gábor szerepére koncentrált.
„HAMVAY PÉTER, HVG: — Említette Vidnyánszky Attilát. Nem túlzás azt sugallni, hogy ő áll az ügy politikai hisztériává dagasztása mögött?
SCHILLING ÁRPÁD: — Nem sugallom, hanem állítom, 2009 óta folyamatosan, hogy Vidnyánszky Attila a teljes színházi teret uralni akarja, és ahogy a hasonló karakterű miniszterelnöknek, neki sem elég a fele vagy a kétharmada, a teljes kell, a legutolsó pinceszínházig minden.

Hogy ő mondja meg, mi a jó és mi a rossz, mit lehet és mit nem, minek mi a következménye, ki mire érdemes, mennyi támogatásra, mekkora díjra, és azt is meg fogja mondani, kit mikor kell lefülelni, mert ő morálisan olyan magas szinten áll, mint senki más ebben az országban. Ebből is látszik, hogy nincs különbség a „jobboldali színházi szakma” és a jelen hatalom között, a kettő egy és ugyanaz: sértett, bosszúvágyó, kulturálatlan.”

Minden megszólalásukból süt a leuralási vágy

„…a Katonát és az SZFE-t kipéccézni abszurdum! Pillanatok alatt össze is omlott a kommunikáció, mely szerint csak „balliberális” színházakban fordulnak elő ilyen esetek, hiszen a hírek szerint az Újszínházban is történt hasonló. Kizártnak tartom, hogy az ügyben magukat exponáló nagytermészetű urakra, Vidnyánszky Attilára vagy Kálomista Gáborra ne lenne jellemző az autokratikus attitűd. Minden megszólalásukból süt a leuralási vágy, a hatalmaskodás. Vidnyánszky Attila konkrétan nem egy-két színészt abuzál, hanem egy egész szakmát.”

Pszichológus segítsége nélkül?

„Most az van, hogy lesz pénz, ha olyat csináltok, ami a góréknak tetszik. Ennyit tett hozzá Vidnyánszky a kulturális életünkhöz, és erre büszke, mint valamiféle hungarikumra. Hát tényleg, mennyire piti magatartás az, ha a Színház című lapnak megtiltja, hogy a közpénből működő színházának előadásairól közpénzből készített képeit felhasználja? Meg lehet ezt érteni pszichológus segítsége nélkül?”

Hülye vagy fideszes

Én Hadházyval értek egyet, aki az első vonalban szerezte a tapasztalatait. Orbán hadsereget épít és háborúzik. Aki ennek az ellenkezőjét hiszi, az hülye vagy fideszes. Miért is jó hír, hogy a totál korrupt NKA marad a régiben? És az igazgatói pályázatok? Nézzünk már rá, hogy hány negyvenes igazgató van ebben az országban? Ki hiszi azt, hogy már réges-régen nem uralták le a színházakat? Csak mert esténként még lehet nézni egy-két értékelhető darabot?

"Akkor már inkább egy cigányt. De dilist sose!" — Lapzsemle

Történelmi emlékezet és szándékos hazudozás — Lapzsemle

Elkeseredve figyeljük a 168ÓRA című hetilap háza tájáról érkező híreket. Ezekben a napokban tovább csúsztunk lefelé a lejtőn. A Heti lapzsemlében megfogalmazok egy lehetséges magyarázatot, amelyről eddig nem esett szó.

Egymás után álltak fel

„Mint azt bizonyára már mindenki hallotta, október 1-én – a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentéteim miatt – távozom a főszerkesztői posztról és a laptól is” – jelentette be Tóth Ákos főszerkesztő a szeptember 10-i, keddi értekezleten.
Azonnal kiderült az is, hogy vele együtt két főszerkesztő-helyettese, a hajdani Népszabadság kiváló újságírója, Krajczár Gyula, és a tekintélyes elemző-publicista, Lakner Zoltán sem marad tovább.

A 168Óra hasábjain rendszeresen publikáló kitűnő elemző, Ceglédi Zoltán is bejelentette, hogy a héten megjelent számban közölt publicisztikája az utolsó, a lap többé nem létezik számára. (Lásd a Városi Kurír összefoglalóját.) – A Kurír egyébként folyamatosan figyelte és figyeli az Orbán-bandától még távolságot tartani próbáló („szabadnak” már nem nevezhetjük) sajtó ügyeit, nemrég nagy terjedelemben foglalkoztunk azzal is, hogy miért és hogyan távolította a most távozó főszerkesztő a 168ÓRÁtól Bolgár Györgyöt.

A távozását bejelentő értekezleten Tóth Ákos nagy beszédet mondott, ennek teljes szövegét a Facebookon, illetve több helyen, így a Mércén Diószegi-Horváth Nóra által jegyzett cikkben is el lehet érni. A szöveg magáért beszél.

Mi a valódi ok?

Megdöbbentő, hogy az elmúlt években, ahogyan egymás után dobják be a törülközőt tekintélyes ellenzéki szerkesztőségek és lapvezetők, az általuk adott „indoklásokat” mennyire könnyedén elfogadja a megmaradt hazai sajtó. Egyedül a Népszabadság kivégzése idején szállt szembe a Mediaworks „hivatalos” indoklásával egységesen a szakma. Senki nem hitte el akkoriban azt a cinikus rágalmat, hogy a Népszabadság megsemmisítésének a piaci elemzés, a lap állítólagos rettenetes veszteségei stb. lett volna az indoka.

„Erkölcsi és politikai indokok”

Arra viszont később senki nem kérdezett rá például, hogy amikor a Népszavát és az – azóta már mellékletté sorvadt – Vasárnapi Híreket a volt szocialista pártpénztárnok kezébe vette, vajon kikre célzott, amikor egy titokzatos „konzorcium” képviselőjeként mutatkozott be. Ha tényleg léteztek, kik lehettek, mennyi pénzt tettek bele, milyen feltételekkel? Úgy látszik, ez sem volt érdekes.

Hasonlóképpen teljes csönd fogadta, amikor egy – azóta már eltűnt – baloldali portál főszerkesztője az interneten bejelentette távozását, és egy bejegyzésben közelebbről meg nem nevezett „erkölcsi és politikai” indokokra hivatkozott. Érdekes indoklás, de tudomásom szerint senki nem hívta fel, magyarázná el, mégis mi mindenre célozhatott.

Feloldhatatlan ellentétek

A Tóth Ákos által említett rejtélyes „feloldhatatlan ellentétekről” is csak pletykák vannak, ha egyáltalán valaki hajlandó ezen elgondolkodni. Van, aki szakmai körökben terjedő értesülésekre hivatkozva anyagi természetű vitát sejt a háttérben, az új főszerkesztő viszont éppen ezt az egyet zárta ki nyilatkozatában. Ehelyett meglepő dolgot állított: szerinte a tulajdonos Brit Média a hetilap és a Klubrádió közötti együttműködést akarja erősíteni, és ez lenne az, amihez ragaszkodnak. Bizonyára, csakhogy ez „feloldhatatlan ellentétnek” egy kicsit sovány. Emiatt állt volna fel egy izmos szerkesztőséget felépítő főszerkesztő, aki, joggal, rendkívül büszke a műhelyre, amit a lap köré szervezett? Nehezen hihető.

Orbán árnyéka

Mester Ákos és csapata eltávolítása óta „a 168 Óra többségi tulajdonosa a Brit Media Kft, ami mögött az a Brit Europe Foundation áll, amely kapcsolatban van a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel. Köves Slomó egyébként épp a tavalyi országgyűlési választások idején állt ki nyíltan a fideszes Hollik István mellett, a lap tulajdonosi körének szövevényes összefonódásairól pedig az Átlátszó írt korábban, igen alaposan.” („Fantomtulajdonosok a kormányfüggetlen médiában – Kik állhatnak a 168 ÓRA megvásárlása mögött?„)

Arról, hogy Köves Slomó és a haszidok közvetítő szerepével már a Fidesz karmai közé kerülnek az ide szoruló kiadók és szerkesztőségek, az Átlátszó mellett az Amerikai Népszava radikális szerzője, Bartus László is nagy esszéket írt. (A 2016-os Brit Média-bevásárlás idején ezt /”Zsidó szekta kezén a liberális média„/ ; a legújabb fejlemények kapcsán pedig ezt. /”Az álsajtónál jobb, ha semmi sincs„/ )

Közös ellenség a szélsőjobb?

Belső információk és hiteles értesülések híján csak találgathatok, mi történt 2016 és 2019 között.

Vajon mi köze lehetett 2016-ban a Népszabadságnál nagy pályát befutott, sokszorosan bizonyított Tóth Ákosnak és nagyrészt a Népszabadságtól verbuvált új csapatának a 168ÓRA Fidesz-közeli új tulajdonosaihoz? Kézenfekvő, mi volt 2016-ban a közös pont: közös érdek a szélsőjobboldal térnyerése elleni küzdelem. Emlékezetes: Tóth Ákos volt az a személyiség, aki a Népszabadság vezető munkatársaként a cigányok elleni rasszista sorozatgyilkosság idején nem elégedett meg a nyilvánosságnak dobott gumicsontokkal, és sokáig figyelemre méltó oknyomozó munkával tárta fel a négy elkapott és elítélt végrehajtót támogató, aggasztóan széles személyi és szervezeti hátteret.

Jobbról előz a Fidesz

2015 végén, 2016-ban azonban a szélsőjobboldal térnyerése elleni küzdelem sokkal egyértelműbb volt, mint 2019-ben. Harc a Jobbik ellen. Ezt a Fidesz-közeli tulajdonosok akkoriban ugyanúgy támogathatták, ahogyan a baloldali, liberális lapcsinálók számára is kiemelt cél lehetett.

Időközben azonban a célpontok helyet változtattak. A Jobbik programja hivatalosan ugyan nem vont vissza semmit a korábbi bűneik közül, de kommunikációjuk, szövetségkötéseik mára látványosan közelítették őket a jogállam visszaállítását követelő demokratákhoz. A Toroczkai-féle gyűlöletpárt kiszakadásával rengeteg személyi tehertételtől is megszabadultak, a legsötétebb exjobbikos figurákat beszippantották az ultrák. Toroczkaiék fő szövetségesei pedig ma már a szélsőségekkel cinikusan játszadozó, Putyin-technikákat alkalmazó fideszesek.

Nos, itt valóban feltűnő egy „feloldhatatlan ellentét”.

Ha a fő cél továbbra is a szélsőjobboldal elleni küzdelem, ezt a 168ÓRA éppen eltávolított vezetői az új helyzetben egészen másként értelmezhetik, mint az egyre inkább szélsőjobboldali Fideszt továbbra is nyíltan támogató tulajdonosok.

Az új főszerkesztő, Rózsa Péter pedig érdekes személyi választás lehet: eddigi pályája alapján (egy darabig mindenképpen) el tudja fogadtatni magát a baloldali, antifasiszta közvéleménnyel, de az utóbbi hónapokban látványosan építette személyi kapcsolatait Köves Slomóék felé is. A Klubrádió archívumában elérhető „Csak semmi majré!” című zsidó vitaműsorával állandó, kényelmes megszólalási lehetőséget biztosított Köves Slomónak, és a sokszor valóban élvezetes, tanulságos beszélgetések során művészien kerülték a vita kiélezését, a legkényesebb kérdések felvetését. Ez „biztató” lehet azok számára, akik ilyen irányt keresnek a nagy múltú hetilapnak. A köztársasági, demokratikus közvélemény számára már kevésbé…

Az Orbán-kormány olyan rossz, hogy nem is mérhető  — Lapzsemle

Orbán Viktor nagy utat járt be a kis faluvégi háztól a kontinenseken átívelő ismertségig. Mára ugyan ismerik, de a demokrata érzelműek meg is vetik. A világhír összejött, de nem úgy, ahogy a kis vackában megálmodta.

Financial Times

Többek között az ismert orgánum is foglalkozik a magyar választással és a lehetőségekkel. Szerintük az ellenzéki pártok, a média és a magyar civil társadalom számára a vasárnapi választásokkal kapcsolatos kérdés nem csak az, hogy Orbán Viktor megnyeri-e a választásokat.

A legutóbbi burkolt fenyegetések, a médiában kiszivárgott és a már beterjesztett új jogszabályok a kritikusok azon aggodalmait táplálták, amelyek szerint az újabb győzelem felbátoríthatja a Fidesz kormányt, hogy az Európai Unióval, a demokráciával és a jogállamisággal szemben keményebb álláspontot képviseljen

– írja a szerző, Neil Buckley.

A cikk idézi Orbán Viktort, aki hangsúlyozta:

„a választás után elégtételt veszünk, erkölcsit, politikait, jogit”.

A FT hír-összefoglalójában is a magyar választásokkal foglalkozott, közölve, hogy a felmérések szerinti legvalószínűbb eredmény Orbán parlamenti többsége lesz.

Orbán Viktor

„szélsőjobboldali miniszterelnök”

összecsapott az Európai Unióval az illiberális demokrácia kiépítésére irányuló törekvése miatt. Ellenfelei pedig azzal vádolják, hogy két kormányciklusa alatt nőtt a korrupció. Orbán tekintélyelvű módon lecsapott a médiára, ezért kevés független hang maradt – tették hozzá.

Napi harcunkat add meg nekünk! – és Orbán megadja

Orbán: …egy rossz választás, és Budapestre nem fogunk ráismerni!

Süddeutsche Zeitung: Orbán börtönbe kerülhet, ha elveszti a választást