Teljes a káosz – már a szakemberek sem jelentenek zsinórmértéket

Eddig azt mondhattuk, hogy fenébe a politikusok hablatyolásával, és a kedves vezető öndicsérő összevissza ömlengéseivel, mindenki figyeljen arra amit a hozzáértő szakemberek mondanak. Szomorúan jelentjük ennek vége. Úgy tűnik nem csak a vírus tombol, hanem a káosz is hiszen a szakma “arcai” között sincs egyetértés.

Tovább

A Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) is beszólt Orbán Viktornak

Miközben csak az 1920-as spanyolnátha tombolásához fogható módon dübörög a járvány, a kormány folyamatosan csak a maga teljesítményének fényezésével van elfoglalva. Ha viszont nagy néha cselekvésre szánja el magát, azt sem gondolja végig és többet árt vele, mint használ. Erre a reménytelen helyzetre unhatott rá a MOSZ is. 

Tovább