Ti hozzátok a kötelet – mondta a hóhér a halálraítélteknek, azok meg rohantak a kötél-szaküzletbe – A Pintér-féle egyeztetés margójára….

A legutóbbi a Karmelita kolostornál tartott tüntetés után Pintér Sándor belügyminiszter által vezetett oktatási kormányzat látványosan egyeztetésre hívta a parlamenti pártok at. Az ellenzékiek magukkal vitték a pedagógusok és diák szervezetek képviselőit is szakértőik és pártdelegáltjaik mellett, de a civilek és diákok nem szólalhattak fel, így az ő nyilatkozataikat is a pártok képviselői olvasták fel

Völner a tárgyalóteremben: libákat és teheneket legeltettem otthon. Mindig munkából kerestem meg a jövedelmemet

„…Egész életemben tisztességesen dolgoztam, feddhetetlenul végeztem a munkámat. Gyerekkorom óta dolgoztam, libákat és teheneket legeltettem otthon. Mindig munkából kerestem meg a jövedelmemet…”- állította Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár, akinek meghallgatásával folytatódott kedden az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügyének, a Schadl–Völner-pernek a tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.

Ez itt a kéz- és lábbilincsben elővezetett Schadl György fotójának helye – Tagadta bűnösségét -ahogy Völner Pál sem- és fotót sem engedett készíteni

Nem ismerte be a bűnösségét Völner Pál és Schadl György sem a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésén – írja a HVG. Schadlt kéz- és lábbilincsben vezették be a terembe, de nem engedélyezte, hogy felvételt készítsenek róla. Völner tagadta a bűnösségét és jelezte: tárgyalást akar.

Orbán-Zelenszkij telefonos csúcs-találkozó

Ukrajna elnöke kedden felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt; a megbeszélésen Ukrajna európai integrációjáról, a háborús menekültek befogadásáról valamint a magyar-ukrán együttműködés egyéb területeiről volt szó – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Financial Times: Orbán levélben jelezte, amíg nem tiszta, hogy mennyi üti a markát, addig nem tárgyal az Unióval embargó-ügyben

Orbán Viktor kizárta, hogy a jövő heti EU-csúcson megvitassák az Oroszországgal szembeni olajembargót, amellyel újabb csapást mért az unió azon törekvésére, hogy támogatókat szerezzen az újabb szankciócsomaghoz – írja a Financial Times-ra hivatkozva az ATV.

A simlis, kültelki autónepper és az uniós vétó jövője – Megy az örömködés az ellenzéki polgárok részéről

Megy az örömködés az ellenzéki polgárok részéről, hogy az Unió eltörölné az egyhangúság követelményét és ezzel megakadályozza majd Orbán vétóit, amikkel zsarolja folyamatosan Európát. Szólok előre, hogy ez nem ilyen egyszerű. Macron, a franciák szabadságelvű elnöke már jelezte, hogy Ukrajna esetleges felvétele is elhúzódhat akár évtizedekig. Ez pedig nem azért van, mert utálja az ukránokat, hanem mert el akar kerülni egy óriási hibát, amely velünk kapcsolatban már megtörtént.

Tarjányi Péter: Moszkva egyszerűen “játszik” a frontok közötti támadási egyensúllyal és fárasztja az ukrán védelmet – Tárgyalnak, de a fő hangsúly még mindig a katonai megoldáson van

Az elmúlt 24 óra történései alapján az alábbi következtetések vonhatók le… Az orosz haderő továbbra is átcsoportosításokat hajt végre és láthatóan térségenként akarja legyőzni az ukrán hadsereget. Magyarán Mariupol végleges elfoglalása után Harkov és Kelet-Ukrajna térségében növeli a harci intenzitását, ezzel egyidőben pedig “nyomás alatt” tartja Nyugat-Ukrajnában rakéta támadásokkal, Kijev térségében pedig taktikai összecsapásokba bonyolódva leköti az ukrán hadsereget – kezdte keddi helyzetjelentését és értékelését Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.