Napló Hungarikum 17. – Kampány még nincs. Ez még csak amolyan fideszes piszkálódás

Tájékoztatásra és frissítő nedűre vágyva e héten is teljes létszámban összegyűlt törzshelyén a Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók pártja. A taggyűlésen elhangzottak természetesen bekerülnek a naplóba is, jóllehet a semmitmondás bajnoka ezúttal Brüsszelben múlatja az időt. Attól azonban nem kell tartani, hogy az összejövetel téma nélkül marad, ugyanis gőzerővel folyik a fideszes piszkálódás.

Tilos a lakosság tájékoztatása Tatabányán? – Rendelettel vont meg minden forrást a közgyűlés a város lakosainak tájékoztatásától

Végül is ez is egy megoldás, ha azt akarja az ember, hogy a köz, akitől a fizetését kapja és akit legjobb tudása szerint kellene képviseljen, ne szóljon bele és ne is tudjon róla, hogy a megválasztott képviselője mit mond, tesz és mennyiért az érdekében, vagy pont fordítva: ellene. Tatabányán Magyarné Kocsis Andrea (Fidesz-KDNP) javaslatára minden kötelezettséget fel kell mondania a városnak év végéig, ami a lakosság tájékoztatását szolgálja: honlap, közösségi média, online megjelenés, újság tartozik ide, valamint a közgyűlés közvetítése is. Ezzel elzárták minden információs csatornát a lakosságtól – tudatta a város közösségi oldala.

A végjáték újabb bizonyítéka: Facebookon keres dolgozókat a Szent Borbála Kórház

Ha akadna valaki, aki kétség bevonja az egészségügyi dolgozók szombati tüntetésének jogosságát és annak üzeneteit, az nézze meg a Tatabányai Szent Borbála Kórház közösségi oldalát, ahol folyamatosak a szinte minden területre kiterjedő állashirdetések.