Vádemelés – Befuccsolt a számlagyár
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek
Ami fontos…
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek
A manhattani esküdtszék megszavazta a vádemelést Donald Trump ellen. A csütörtök esti döntésről elsőként a New York Times számolt be, azóta pedig a CNN is megerősítette az értesüléseket – írta meg a Telex.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki 3,5 millió forintért megvásárolta barátja élettársát, majd miután az üzleten összevesztek, egy vascsővel agyonütötte a férfit
Fiatalkorú szatír támadt szintén fiatalkorú társaira.
Mintegy 150 kilométeres óránkénti sebességgel hajtott a megengedett 60 helyett egy zalaszentgróti ámokfutó sofőr és elsodort egy út szélén álló férfit, aki meghalt – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves anya ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát
Nincs szörnyűbb annál, mint amikor a gyerek elfelejti, mivel tartozik a szüleinek, ebben a kategóriában a „a mélypont” az anyagyilkosság.