Városi Kurír https://varosikurir.hu Ami fontos... Wed, 04 Sep 2024 20:01:43 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.8.1 Városi Kurír Ami fontos... false Paralimpia: elúsztak a dobogós remények – Kiestek a kerekesszékes vívók https://varosikurir.hu/paralimpia-elusztak-a-dobogos-remenyek-kiestek-a-kerekesszekes-vivok/ Wed, 04 Sep 2024 17:55:06 +0000 https://varosikurir.hu/?p=267558

Egyik magyar kerekesszékes vívó sem jutott be a bronzmérkőzést jelentő vigaszági utolsó fordulóba a tőr egyéni küzdelmekben a párizsi paralimpia szerdai versenynapján.


Vigaszág

Hajmási Éva a negyeddöntős vereség után már az első vigaszági asszójában alulmaradt, így első kiemeltként a kilencedik helyen zárta a versenyt.

Osváth Richárd – aki ugyancsak első kiemeltként kapott ki a nyolc között -, valamint a szintén A kategóriás, 12-szeres paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna viszont egészen a negyedik fordulóig menetelt a vigaszágon, s már csak egy győzelemre volt attól, hogy éremért vívhasson, de végül mindketten lemaradtak erről a lehetőségről. A három éve, Tokióban ebben a fegyvernemben ezüstérmes Osváth a kínai Csung Szaj-csuntól kapott ki simán, míg Krajnyákot a spanyol Judith Rodriguez Menendez verte 15-10-re.

Osváth és Krajnyák is az ötödik helyen zárta a szerdai versenynapot.

Vívók: eredmények:

tőr, egyéni, A kategória:

vigaszág:

2. forduló:

férfiak:

Osváth Richárd (1.)-Dariusz Pender (lengyel, 14.) 15-5

nők:

Krajnyák Zsuzsanna (8.)-Loredana Trigilia (olasz, 11.) 15-13

Natalija Morkvics (ukrán, 6.)-Hajmási Éva (1.) 15-10

3. forduló:

férfiak:

Osváth – Oliver Lam-Watson (brit, 10.) 15-14

nők:

Krajnyák-Kvon Hjokjeong (dél-koreai, 10.) 15-14

4. forduló:

férfiak:

Csung Szaj-csun (kínai, 3.) – Osváth 15-4

nők:

Judith Rodriguez Menendez (spanyol, 5.)-Krajnyák 15-10

Később:

ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna)

MS11, egyes, negyeddöntő:

Pálos Péter-Lucas Créange (francia) 17.00

MS1, egyes, elődöntő:

Major Endre-Robert Davies (brit) 19.00

MTI

Ezeket olvasta már.

vívó,

]]>
Olimpia: fölényes győzelem – végre egy sportág, amiben nincs ok az aggodalomra https://varosikurir.hu/olimpia-fokenyes-gyozelem/ Fri, 02 Aug 2024 14:00:39 +0000 https://varosikurir.hu/?p=265696

A férfi párbajtőr csapat  első mérkőzésén magas színvonalú vívás,  fölényes győzelem. A magyar férfi párbajtőr-válogatott, ezzel elődöntőbe jutott a párizsi olimpián.


Sima győzelmek

Az egyéni versenyben szerepelt vívóknak kellett kezdeniük, így a vasárnap negyedik Andrásfi Tibor, valamint az egyformán egyéni világbajnok Siklósi Gergely és Koch Máté lépett pástra, és a magyar csapat 45-30-ra verte a Vadim Sarlaimov, Elmir Alimzsanov, Ruszlan Kurbanov összeállítású kazah triót.
A tavaly Európa Játékok-győztes, ezzel Európa-bajnok, a vb-n ötödik helyezett magyaroknál Siklósi kezdett és nagyon pontosan szúrt, csak ő adott tust, ellenfele, Sarlaimov egyetlen pontja úgy jött össze, hogy a magyar vívó kapott két sárga szedett össze. Koch következett Alimzsanovval, de az elején nem találta a távolságot. Két tust kapott, utána viszont egy lerohanással felvette a fonalat és egymás után adta a találatokat, végül 4-2-re nyert. Ezt követően Andrásfi Kurbanovval szemben kéttusos hátrányban került az asszóján belül, és innen már nem is próbált akciózni, „lepörgette” az időt, így az első kör után 9-5-re vezettek a magyarok. Soktusos asszó következett Koch és Sarlaimov között: volt hogy közelebb jött a kazah vívó, aztán Koch növelni tudta az előnyt végül az utolsó másodpercben adott találattal 9-8-ra nyerte a párharcot. Siklósi Kurbanovval szemben növelte a különbséget, türelmesen vívott, majd jó ütemen indított támadásaival 2-0-val hozta le ezt a párharcot.

Rendben vannak a gondok

A pást mellett a riói olimpián bronzérmes csapat tagja, a szövetségi kapitány Boczkó Gábor, illetve Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző nyugtázhatta, hogy rendben vannak a dolgok, miközben a másik oldalon is magyar edző ült, Tóth Ferenc személyében, aki viszont nem lehetett elégedett.
Andrásfi másodjára már eredményesebben vívott, mint az első pástra lépése alkalmával, 9-5-re verte Alimzsanovot, ami 11 tusos magyar vezetést ért két kör után. Koch Kurbanovval vívott ezt követően. A jelentős előny birtokában már az együttes találatoknak is komoly értéke volt, sőt akár szűk vereség is belefért volna, végül 3-2-es sikerrel tovább nőtt a különbség. Ezután Andrásfi 8-2-re leiskolázta Sarlaimovot, Siklósi pedig 5-8-as asszóval lezárta a váratlanul simán alakult mérkőzést.

„Nem számítottunk ennyire magabiztos győzelemre. Nagyjából ez volt a koncepció, hogy kontrát vívunk ellenük, és ha az elején megszerezzük a vezetést, utána türelmesek vagyunk. Ha nekik kell rohanni, úgy nehezen tudnak támadást felépíteni.”

Mondta Andrásfi Tibor.

Hozzátette, még egy fokkal jobban is sikerült a vártnál a meccsük és szerinte a felénél a kazahok

„talán már el is vesztették a fejüket. Csak jöttek előre, mi pedig nagyon szépen levadásztuk őket hátul.”

Elmondta még, hogy az első asszójában nem igazán tudta, hogy fog összeállni a vívása, nagyon görcsösnek érezte akkor magát, nem volt biztos a győzelemben.

„Szerencsére a második meccsnél valami átszakadt és onnantól kezdve szép tusokat tudtam adni. Remélem, hogy ezt a lendületet tovább tudom vinni”

– folytatta.
Siklósi Gergely nagyon nehéz mérkőzésre számít a franciák ellen.

„Itthon vannak, ők a világranglista-vezetők, nagyon erős és jó csapat az övék. Szerintem támadni, jönni fognak, és ezt ki tudjuk használni. Az alaptaktikánk az lesz, hogy félig védekezve kezdünk, de azért a pást közepén. Meglátjuk, hogy alakul, szeretnénk győzni”

Az elődöntőben 15.50-kor vívnak a magyarok a franciákkal.

Kapcsolódó

győzelem

]]>
Nyáry Krisztián: Tisztelt Lentulai úr! Kérem, nézze el nekem, hogy normális hangnemben, a tiszteletet megadva szólítom meg https://varosikurir.hu/nyary-krisztian-tisztelt-lentulai-ur/ Thu, 27 Jun 2024 05:59:59 +0000 https://varosikurir.hu/?p=263469

Nyáry Krisztián, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója a „foci-EB, mint sorskérdés”-témakörben posztolt néhány napja, arról, hogy „van egy sportág, amiben 1908 óta stabilan a világ élvonalában vagyunk, eddig 40 olimpiai aranyat, 66 Vb- és 49 Eb-győzelmet arattunk. Tegnap pedig a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián és Decsi Tamás alkotta kardvívó csapat 45:40 arányban legyőzte Romániát, és Európa-bajnok lett. A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Mihályi Andor és Tóth Gergely alkotta magyar férfi tőrcsapat ezüstérmet szerzett, a Pásztor Flóra, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Mohamed Aida összeállítású női tőrcsapat pedig bronzérmes lett. A vívás 125 éve magyar nemzeti sikersport.”


„Tanulságok

Négy órája tettem ki ezt a posztot, és rekordszámú hozzászólás, megosztás érkezett. Valamint néhány gyalázkodó privát üzenet, amely szerint dögöljek meg, mert „gyaláztam a focit”. A hozzászólók egy része is sérelmezi a posztom, pedig a fociról egy ironikus félmondaton kívül nem is írtam semmit. Csak arról, hogy az enyhén szólva viszonylagos focisiker mellett alig valaki vette észre, hogy a magyar vívók megint Európa legjobbjai lettek. Az okokat is értem. A vívás nem a világ legnépszerűbb sportja, képernyőn nem is túl látványos, pénz sincs benne. A foci pedig Európában nemcsak sport, hanem sokaknak vallás is. Ezért nekik már az én félmondatom – „hallom, volt tegnap foci is” – gyalázkodásnak számít. „Van a sport, és van a foci” – írta egy kommentelő, aki szintén dühös a posztom miatt. Talán azért az indulat, mert kimondatlanul is arra hívtam fel a figyelmet, hogy a valódi sportteljesítményt (EB-győzelem) kitakarja a népszerűség, az eladhatóság és a kultusz. Én legalábbis jóval kisebb sportteljesítménynek tartom, hogy két elvesztett meccs után nyertünk egy harmadikat, és jön a matekozás, hátha más is elrontja, és akkor továbbléphetünk….”

Reakció, csak úgy magyarosan hátranyilazva….

Szerdán újabb Nyáry-poszt került ki a közösségi oldalra:

„Lentulai Krisztián a Hír FM Paláver című műsorában hosszasan foglalkozott vívós posztommal, ma pedig hosszabb cikkben is megszólít. Ez a válaszom:

Tisztelt Lentulai úr!

Kérem, nézze el nekem, hogy normális hangnemben, a tiszteletet megadva szólítom meg. Tudom, hogy ez nem passzol az ön cikkének stílusához, de magamnak tartozom ezzel. Gondolkodtam, válaszoljak-e írására, amelyet személyemnek szentel. Végül úgy döntöttem, igen – minden érvelésnek van értelme, még ha ön nem is a párbeszéd szándékával fordult hozzám.

Először is: Honnan veszi a bátorságot, hogy kétségbe vonja a hazaszeretetemet?

Vagy bárkiét a húszezer ember közül, aki egyetértett a bejegyzésemmel? Mert azt írtam egy posztban, hogy számomra az Eb-győztes magyar vívók sportteljesítménye lenne annyira ünneplésre méltó, mint a fociválogatott eddigi Eb-szereplése? Hogy sérelmezni mertem, hogy a világklasszis vívókról az 1:0-ás meccshez képest alig esik szó? Őszintén érdekel, hogy miért kapcsolnak be önnél rögtön a politikai reflexek. Aki nem elég lelkes a magyar focitól, az csakugyan „Orbán-fóbiás”?

Az ön logikája szerint, aki ’54-ben Buzánszkyéknak drukkolt, rákosista volt, Törőcsikék szurkolói pedig mind elszánt kádáristák.

Ilyen egyszerű lenne? Ki kell ábrándítsam: bár magamat nem tartom „ballibnek”, a baráti körömben a hozzám képest balra állók között rengeteg az elszánt focirajongó, miközben van ismerősöm, aki kormánypárti, de utálja a focit. Ön valószínűleg csípőből a „ballib értelmiségiekhez” sorolná azokat magyar írókat is, akik nemcsak lelkesen nézik, hanem évtizedek óta aktívan gyakorolják is ezt a sportot. És ettől még gondolkodhatnak kritikusan a magyar foci állami finanszírozásáról.

Sem focigyűlölő, sem elszánt rajongó nem vagyok

Bár természetesen a magyar csapatnak drukkolok, nekem nem a foci jelenti a legfontosabb sportélményt. Eddig nyolc magyar sportoló életéről írtam hosszabban: három vívóról, két vízipólósról, egy teniszezőről, egy úszóról és egy sportlövőről. Így belegondolva ezek talán kissé régimódi, arisztokratikus sportok, de mit csináljak, én ezt szeretem. Focirajongó barátaim elfogadnak így.

Öntől nem várok ilyesmit, csak azt, hogy amikor a posztomat idézi, igazat mondjon.

Nem írtam olyasmit, hogy az 1:0 „semmit sem ér”, főleg nem, hogy ez a győzelem „alantas” lenne. Ön is tudja, hogy ez hazugság. Nem lesajnálva írtam, hogy a futball vallás, hanem ténymegállapításként – ezt a régi, de igaz közhelyet a Nemzeti Sporttól a Mandinerig rendszeresen megírják. Ha nem így lenne, talán ön sem lenne most ennyire sértett és indulatos. Ahogy írtam, tisztában vagyok vele, hogy a látvány, az eladhatóság és a kultusz szempontjából mindig a foci lesz a népszerűbb sport. De visszásnak találtam, hogy az Eb-n eddig elvesztett két meccs után érkező szépítés akkora ünneplést vált ki, hogy a vívók hatalmas győzelmének már nem jut figyelem.

Ön szerint ehhez nincs jogom, sőt, undorító vagyok. Én önről nem gondolok ilyesmiket, felőlem tarthatja mindennél fontosabbnak a vasárnapi meccset, legfeljebb mást gondolunk.

Örülök, hogy eufórikus örömöt érzett a meccset nézve. Remélem, még lesz benne része. A magam részéről én is rendszeresen átélek „transzcendens katarzist”, amikor fontos magyar teljesítménnyel szembesülök. Igaz, hogy ezt számomra nem a magyar foci, hanem a magyar irodalom hozza el. Mikor ezt írom, útban vagyok a kolozsvári könyvvásárra, hogy erdélyi magyar írók és könyveik társaságában éljem át azt, amit ön a lelátón vagy a tévé előtt érez. Nem vagyunk egyformák.

Attól, hogy ön nem így éli meg a magyarságát, nem kérdőjelezem meg a hazaszeretetét. Ön se tegye, hátha kicsit jobb lesz együtt élni ebben az országban.

Üdvözlettel,
Nyáry Krisztián”

( Cikkünk megírása után érkezett a hír, hogy a magyar válogatott kieset a további EB küzdelmekből.)

Kapcsolódó

nyáry krisztián

]]>
Egyetemi Világjátékok: bronzérmes a női párbajtőrcsapat https://varosikurir.hu/egyetemi-vilagjatekok-bronzermes-a-noi-parbajtorcsapat/ Sat, 05 Aug 2023 17:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=241477

A magyar női párbajtőrcsapat bronzérmet nyert a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékok szombati versenynapján.


A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség közleménye szerint

Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter, Tóth Jázmin összeállítású együttes az elődöntőig magabiztosan menetelt, ott azonban kikapott a házigazda kínaiaktól, a bronzmérkőzésen viszont 42-33-ra nyert a japánok ellen.

A férfi kardcsapat (Galgóczy Tamás, Horváth Gergő, Noseda Szabolcs, Rabb Krisztián) ötödikként zárt, mint ahogyan a női kosárlabda-válogatott is, amely a helyosztón 64-52-re diadalmaskodott a lengyel csapat felett, így 1981 óta a legjobb eredményét könyvelhette el.

Kosárlabda

A magyar egyetemi női kosárlabda válogatott az Egyetemi Világjátékokon az utolsó mérkőzését az 5. helyért Lengyelország ellen vívta, akit64-52-re sikerült legyőznie, így az 5. helyen zárták a bajnokságot. Az 2019-es Egyetemi Világjátékokon Magyar Bianka másodedzőként vett részt a női kosárlabda versenyen, ahol nem sikerült a legjobb 8 közé jutnia a csapatnak, így nemcsak, hogy nagy bravúr az idei 5. hely, hanem1981óta nem volt ilyen jó helyezése a női magyar egyetemi kosárlabda csapatnak.

„Visszatekintve elmondható, hogy nagyon komoly volt a mezőny, sajnos a két ázsiai csapattal (Tajvan, Japán) nem bírtunk, bár mind a kettővel nagyon szoros meccset játszottunk. Összességében nézve az öt mérkőzésből hármat megnyertünk, de a két vereség miatt sem lehetünk csalódottak, hiszen azok is nagyon magas színvonalú mérkőzések voltak”

– összegezte a viadalt Magyar Bianka a magyar női egyetemi kosárlabda csapat vezetőedzője.

A kiemelt képen Muhari Eszter, Kardos Edina, Gnám Tamara és Tóth Jázmin. Fotó: Nekifor Zsolt / MEFS

Atlétika

Szombaton az atlétikában a női 20km gyaloglásban Spiller Tiziana (ME) 13.helyezést ér el az 1:44:00-es idejével. Folytatódtak a női hétpróba versenyszámai, ahol Szűcs Szabina (ELTE) révén voltak érdekeltek a magyarok. Távolugrásban 6,03m, gerelyhajításban 41,04m, 800m futásban pedig 2:16.67 eredménnyel zárt, mely a 4 helyre volt elég.

A férfi távolugrás kvalifikációja is ma volt, ahol Németh Mátyás (NJE) az 5. helyen kvalifikálta magát 7,79,-el, így holnap indulhat a döntőben. Hodossy-Takács Sámuel (DRHE) a 14.helyet szerezte meg 7,43m-es eredményével, így nem jutott be a döntőbe.

Evezés

Női egypárevezősök középfutamában Preil Vivien (TF) a 4.helyen végzett 8:09.73-al, ezzel „B” döntőbe jutott.

Férfi egypárevezős reményfutamát Gerei Tamás Ágoston (TF) 7:21.39-al megnyerte, középfutamban pedig a 4. helyen végzett, ezzel „B” döntőbe jutott.

Férfi kettőpárevezős reményfutamában Bácskai Máté (ELTE) – Szabó Márton (TF) kettős az 1.helyen végzett 6:42.77-es eredménnyel, mellyel az „A” döntőbe jutottak.

Női könnyűsúlyú kettőpárevezős reményfutamában Fehérvári Eszter (SZE) – Szili Dorina (SZTE) páros a 4.helyen futott be 8:04.28-as eredménnyel, ezzel az „A” döntőbe jutottak.

Férfi könnyűsúlyú kettőpárevezős reményfutamában Furkó Kálmán (TF) – Szabó Bence (SZE) az első helyen ért célba (6:48.85), ezzel ők is bejutottak a holnapi „A” döntőbe.

Úszás

Női 200 m gyors selejtezőjében Szabó-Feltóthy Eszter (BME) 2:02.77-es eredménye a 12. helyre volt elég, így bekerült a másnapi elődöntőbe.

Női 100 m pillangó döntőjében Sebestyén Dalma (SZE) pedig a 7. helyen végzett.

Universiade, Csengtu

Női párbajtőrcsapat, 17 induló

Nyolcaddöntő: Magyarország-Üzbegisztán 39:32 (Tóth +6, Kardos +3, Gnám -2).
Negyeddöntő: Magyarország-Korea 41:40 (Muhari +7, Kardos -1, Tóth -5).
Elődöntő: Magyarország-Kína 39:45 (Muhari 0, Tóth -2, Kardos -4).

A 3. helyért: Magyarország-Japán 42:33 (Muhari +7, Tóth +1, Kardos +1).

Végeredmény: 1. Kína, 2. Olaszország, 3. Magyarország (Gnám Tamara, Kardos Edina, Muhari Eszter, Tóth Jázmin, edzők: Partali Csaba, Halla Péter, László István, Salamon Gábor, válogatott edző: Somfai Péter).

Férfi kardcsapat, 16 induló

Nyolcaddöntő: Magyarország-Hongkong 45:22 (Horváth +10, Rabb +9, Noseda +8. Galgóczy -4).
Negyeddöntő: Magyarország-Japán 42:45 (Rabb +6, Noseda -4, Horváth -5).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Üzbegisztán 45:37 (Rabb +6, Horváth +5, Galgóczy 0, Noseda -3).
Az 5. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:44 (Horváth +2, Rabb +1, Galgóczy -2).

Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Korea, 3. Kazahsztán, …5. Magyarország (Galgóczy Tamás, Horváth Gergő, Noseda Szabolcs, Rabb Krisztián)

Forrás: MEFS / MTI

]]>
Címét megvédve világbajnok a női kardcsapat https://varosikurir.hu/cimet-megvedve-vilagbajnok-a-noi-kardcsapat/ Sun, 30 Jul 2023 16:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240897

Címét megvédve aranyérmet nyert vasárnap a magyar női kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.


 A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott kiemeltként a 16 között lépett először pástra szombaton, amikor 45-39-re verte a lengyeleket

A már vasárnapi negyeddöntőben 45-35-re nyert a görögök ellen, akiknél ott volt az egyéni verseny ezüst- és egyik bronzérmese.

Az elődöntőben 45-39-re múlta felül a dél-koreaiakat a válogatott, melyben egy változás történt a tavaly, Kairóban győztes csapathoz képest: Katona Renáta helyére a tokiói olimpián sérült térddel negyedik, műtétek, hosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban visszatért, korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Márton Anna került be.

A döntőben a franciákkal vívtak a magyarok csakúgy, mint egy éve: akkor 45-40-es magyar siker született, most 45-38-as.

A franciáknál két csere volt az előző évhez képest, de nem gyengült a csapatuk

Az első asszóban Pusztai 5-2-re kikapott Manon Apithy-Brunet-től, majd Battai 5-5-ös döntetlent ért el Sara Balzerrel szemben, aztán Szűcs 5-3-ra maradt alul Caroline Querolival szemben. Az első harmad után 10-15 volt az állás.

A következő szakasz magyar sikerrel indult, Battai bizonyult jobbnak Brunet-nél egy tussal, majd Pusztai hárommal kevesebb tust adott, mint Queroli.

A hatodik párban a vb-n térdrögzítővel vívó Márton állt be Szűcs helyére, és parádés vívással, remek tempójú akciókkal, elővágásokkal 11-5-ös sikert aratott, ezzel jelentősen faragott a hátrányból.

A harmadik szakasz 29-30-ról kezdődött. Battai 6-3-ra verte Querolit, aztán megint Márton parádézott, Brunet elleni 5-1-es győzelemmel bizonytalanította el még jobban a franciákat. Végül Pusztai zárta le az ütközetet a Balzerrel szembeni 5-4-es asszóval.

Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.

A győzelemmel a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.

A női kardozók a magyar küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.

Negyeddöntő:
Franciaország-Japán 45-37
Ukrajna-Egyesült Államok 45-44
Magyarország-Görögország 45-35
Koreai Köztársaság-Azerbajdzsán 45-43

Elődöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-32
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-39

A 3. helyért:
Koreai Köztársaság-Ukrajna 45-32

Döntő:
Magyarország-Franciaország 45-38

A végeredmény: 1. Magyarország (Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna), 2. Franciaország (Sara Balzer, Margaux Rifkiss, Manon Apithy-Brunet, Caroline Queroli), 3. Koreai Köztársaság (Dzson Eun Hje, Jun Dzsi Szu, Csoj Sze Pin, Dzson Haj Jung)

]]>
Szilágyi Áron: tizenhat éve várunk erre a csapataranyra https://varosikurir.hu/szilagyi-aron-tizenhat-eve-varunk-erre-a-csapataranyra/ Fri, 28 Jul 2023 19:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240742

Tizenhat éve várunk erre a csapataranyra – mondta a milánói vívó-világbajnokságon aratott pénteki győzelem után Szilágyi Áron, aki 17 évesen tagja volt a 2007-ben világbajnok kardválogatottnak is.


Szilágyi azt kérte vívjanak ugyanúgy, mint a japánok elleni negyeddöntőben, melyet délelőtt húsz tus különbséggel nyertek meg

„Én minden egyes világbajnokságon azt éreztem, hogy meg tudjuk csinálni. Volt, hogy kicsi hiányzott, egy tus, volt, hogy messze voltunk a döntőtől is, hogy megvertek minket a döntőben, hogy bronzérmesek lettünk. Az utóbbi hat évben rendre a legjobbak között végeztünk, és én biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb ki kell jönnie a lépésnek, lesz majd olyan nap, amikor Szatyi is, Csanád is meg én is jól vívunk, és ez elég lesz. Örülök, hogy ki tudtuk várni, hogy ez összejöjjön” 

– nyilatkozott az MTI-nek a háromszoros olimpiai bajnok.

Csütörtökön, amikor a törökök elleni nyolcaddöntőt csak nagy küzdelemben tudták megnyerni, azt mondta, a kétnapos lebonyolításban az a lényeg, hogy az első napot „túléljék”. 

„Tegnap este a vacsora után keretedzőnk, Decsi András kihívott minket és elmondta, hogy az a teljesítmény, amit a törökök ellen nyújtottunk biztosan nem lesz elég már a japánok ellen sem. Azt mondta, határozottnak kell lennünk, meg kell mernünk csinálni az akciókat, dominálni kell, és hogy higgyük el, mi jobb csapat vagyunk mindenkinél, ezt pedig érvényesíteni fogjuk a mai folyamán. És mi ezt elhittük” 

– folytatta.

Az ezt megelőzően sorozatban négyszer vb-győztes dél-koreaiak elleni döntőre rátérve elárulta: azt kérte a társaitól, ne azzal foglalkozzanak, hány döntőt vívtak a riválissal, és hogy azok hogyan alakultak, hanem hogy vívjanak ugyanúgy, mint a japánok elleni negyeddöntőben, melyet délelőtt húsz tus különbséggel nyertek meg.

„Mert ezek a dél-koreai srácok lehet, hogy gyorsabbak, kicsit taktikusabbak és technikailag is képzettek, de ha mi úgy vívunk, hogy érvényesítjük az akaratunkat, mi „hívjuk meg” az ellenfeleket a mi parádjainkra, a mi ritmusunkban, a saját készletünket használva vívunk, nem pedig rájuk reagálunk és belemegyünk az ő játékaikba, akkor képesek vagyunk megverni őket.”

A döntő utolsó előtti asszójában Szatmári András előbb kapott három találatot, aztán fordított, majd következett Szilágyi, aki 45-42-vel zárta le a mérkőzést.

„Szerintem látható volt, mennyire boldogan éltem meg azt a pillanatot, amikor sikerült beadnom az utolsó találatot. De amikor Szatyi visszajött, már azt majdnem megkönnyeztem, majdnem meghatódtam, pedig volt hátra még egy asszóm. Attól, hogy ennyire tudjuk tartani a ritmust, ennyire ott tudtunk lenni fejben.”

Az előző napokban gyengébb formát mutató Szatmári András elismerte, hogy bár már csütörtökön is próbált úgy teljesíteni, ahogy tud, akkor még nem sikerült

„Keresem én is, hogyan sikerült így átlendülnöm. Nyilván nagyon sokan támogattak otthonról és szurkoltak nekem, és hazudnék ha azt mondanám, hogy ez nem segített. Ettől függetlenül nagyon nehéz volt nekem mentálisan az elmúlt másfél-két nap. Azt gondolom, ha mindig így vívnék, minden csapatversenyt megnyernénk. A legjobbkor vívtam talán a legjobban” 

– mondta Szatmári András, aki felidézte, hogy a japánok elleni első asszója nehézkesen indult, de aztán megérezte, hogy nyugodtan, bátran és önbizalommal telve vívhat. 

„Azt gondolom, hogy ez hiányzott az elmúlt napokban”.

A döntőben az utolsó asszójában három találattal elment az ellenfele, de Szatmári tudott fordítani.

„Csak az volt bennem, hogy tusokat adjak, egyet, kettőt, hármat, Tudtam azt, hogy utána Áron jön, és meg fogja tudni fordítani bárhonnan. Vicces volt, mert azt mondta, már azon gondolkodott, amikor kezdett elmenni a dél-koreai, hogy fog majd úgy nyilatkozni, hogy megint másodikak lettünk. Nekem ez egyáltalán nem volt a fejemben, tényleg tusról tusra próbáltam koncentrálni, ez nagyon jól sikerült és sikerült megfordítani az asszót.”

kardcsapat
A Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás (j-b) összeállítású férfi kardcsapat, miután legyőzte a sorozatban négyszer világbajnok dél-koreaiakat a milánói vívó-világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gémesi Csanád kiemelte, hogy Szatmári András klasszis vívó, egyéni világbajnok, világbajnoki ezüstérmes

„Annyit kellett csak neki mondani, hogy amit ő tud, az ennél több. Nem vigasztaltuk, biztattuk őt. Mert ami benne van, azt ki kellett valahogy hoznia magából, és végül ki is tudta.”

A győzelemről az MTI-nek úgy nyilatkozott, minden világbajnokságra úgy készültek fel, hogy meg fogják verni a dél-koreaiakat.

„Azt gondolom, hogy most összeállt, mindig akadt olyan, aki a hátára vette a csapatot, aki nehéz helyzetben beadta azokat a tusokat, amelyekre szükség volt. Ez jelentette a különbséget.”

A negyvenéves Decsi Tamás, aki Szilágyihoz hasonlóan tagja volt a legutóbb, 2007-ben vb-győztes kardcsapatnak, azzal kezdte, hogy nagy szerelmese a kardvívásnak, nagyon szereti, ez az, ami még mindig a páston tartja.

„Született nyolc évvel ezelőtt, egy olyan kardválogatott, amely a világ egyik legjobb csapata, ennek a része lenni fantasztikus dolog. Igyekszem én is mindig hozzátenni, amit éppen kell, elvégezni a rám rótt feladatot. Ma szerencsére nem kellett kisegíteni a fiúkat, mert fantasztikusan harcoltak” 

– vélekedett.

Nagyon fontosnak, mérföldkőnek nevezte minden versenyző életében, ha felnőtt világbajnokságot nyer, már csak azért is, mert ez nem gyakran adatik meg.

„Ezt jelzi az is, hogy én a felnőtt válogatottban harcolok huszonhárom éve, és ez volt a második alkalom. Azért ezt nem osztogatják minden évben. Nagyon megérdemelte ez az együttes, hogy az Európa-bajnoki címek és a sok vb-érem után végre egy vb-aranyérmet tudott nyerni.”

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

Világbajnoki aranyérmes a férfi kardcsapat!

]]>
Világbajnoki aranyérmes a férfi kardcsapat! https://varosikurir.hu/vilagbajnoki-aranyermes-a-ferfi-kardcsapat/ Fri, 28 Jul 2023 18:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240736

Az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság pénteki napján.


A magyar kardcsapat sorozatban a hatodik vb-t zárta éremmel

Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású együttes, amely csütörtökön a 32-es táblán simán verte a mexikóiakat, majd feszült hangulatú, szoros mérkőzésen legyőzte a törököket, pénteken a negyeddöntőben a japánokkal csapott össze. Előző nap Szilágyi és Gémesi is úgy nyilatkozott, hogy ez a meccs még nehezebbnek ígérkezik, mert a távol-keletiek nagy lehetőség előtt állnak, nincs veszteni valójuk és nagy küzdők. 

Ehhez képest a tavaly Európa-bajnok és vb-ezüstérmes, a tokiói olimpián harmadik helyezett magyar válogatott fölényesen, húsz találat különbséggel győzött. Szilágyi plusz tízes, Szatmári plusz hetes, Gémesi plusz hármas találati mutatóval fejezte be három asszóját.

A magyar kardcsapat az elődöntőben a franciákkal találkozott, akiktől a júniusi Európa Játékok keretében rendezett Európa-bajnokság elődöntőjében 45-42-re kikapott.

Ezúttal viszont egyáltalán nem forgott veszélyben a magyar siker, mert hamar öt-, majd tíztusos különbség alakult ki. Szatmári és Szilágyi stabil győzelemmel kezdett, ez megadta az alaphangot. A folytatásban is a magyarok elképzelése szerint alakult a mérkőzés, ha rosszul is indult egy-egy asszó, a végére mindig javított az éppen páston lévő. A kilenc párharcból csak egy zárult francia sikerrel.

A magyar csapat kilenctusos sikerrel jutott a döntőbe- Az elődöntőben Szatmári és Gémesi plusz négyes, Szilágyi plusz egyes találati mutatóval fejezte be asszóit.

Az aranyéremért a sorozatban négyszer győztes dél-koreaiakkal kellett megküzdeni, akiktől az előző két vb döntőjében kikaptak a magyarok

Szatmári az első asszóban 5-4-re kikapott Oh Szang Uktól, majd Szilágyi fordított Gu Bon Gillel szemben. Menet közben, 5-7-es állásnál látványosan megvágta ellenfelét, de nem jelzett a gép, emiatt  Gunak lamét kellett cserélni. Ezután Gémesi eggyel nyert Kim Dzsung Ho ellen – akinek a bal lábszárát később többször jegelték -, majd Szatmári kettővel verte Gu-t, így 20-16 volt az állás. 

A következő asszó Gémesinek nem sikerült, a 0-6-os eredmény azonban nem törte meg a magyarokat, sőt az se, hogy Szilágyi következő asszójában eggyel még nőtt is a különbség. Az utolsó három párharcot a magyarok nyerték, előbb Gémesi, majd Szatmári vívott szenzációsan – utóbbi három bekapott találat után fordított -, végül pedig Szilágyi Ohhal szemben zárta le a mérkőzést.

Szilágyi Áron
Szilágyi Áron az utolsó tus után az Oh Szan Guk elleni asszóban a férfi kardcsapatok versenyének döntőjében a milánói vívó-világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A dél-koreaiaktól az elmúlt években elszenvedett vereségek után megérdemelt volt a győzelem, és hatalmas az öröm a páston és a lelátón is.

Szatmári plusz négyes, Szilágyi plusz hármas, Gémesi mínusz négyes találati mutatóval fejezte be a döntőt.

A magyar kardcsapat az előző öt vébén négyszer második, egyszer harmadik lett: 2016-ban az oroszoktól, 2017-ben (22-45), 2019-ben (44-45) és 2022-ben (37-45) a dél-koreaiaktól kapott ki a döntőben, 2018-ban pedig bronzérmet szerzett.

Legutóbb 2007-ben, Szentpéterváron lett világbajnok a magyar férfi kardválogatott: abban az együttesben is bent volt már Szilágyi és Decsi

A férfi kardozók a magyar küldöttség harmadik érmét nyerték Milánóban: előzőleg harmadikként végzett egyéniben Szilágyi Áron, illetve győzött a párbajtőröző Koch Máté.

férfi kardcsapat
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás (j-b) összeállítású férfi kardcsapat, miután legyőzte a sorozatban négyszer világbajnok dél-koreaiakat a milánói vívó-világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A diadallal a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul a vb az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám – egy világkupához képest csapatban kétszeres szorzóval – mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.
 
Negyedöntő:
Koreai Köztársaság-Kína 45-40
Egyesült Államok-Németország 45-38
Franciaország-Olaszország 45-43
Magyarország-Japán 45-25

Elődöntő:
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-27
Magyarország-Franciaország 45-36

A 3. helyért:
Egyesült Államok-Franciaország 45-44

Döntő:
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-42

A végeredmény: 1. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás), 2. Koreai Köztársaság (Oh Szang Uk, Gu Bon Gil, Kim Dzsun Ho, Ha Han Szol), 3. Egyesült Államok (Mitchell Saron, Eli Dershwitz, Colin Heathcock, Andrew Doddo)

Szilágyi Áron világbajnoki bronzérmes 

]]>
Világbajnok a párbajtőröző Koch Máté https://varosikurir.hu/vilagbajnok-a-parbajtorozo-koch-mate/ Wed, 26 Jul 2023 20:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240556

Koch Máté aranyérmet nyert a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.


A világranglista 12. helyezettjeként kiemeltként a 64-es főtáblán kezdett

Koch Máté koncentrált, ugyanakkor szórakoztató vívással a svéd Linus Islas Flygare, Andrásfi Tibor, a luxemburgi Flavio Giannotte és Siklósi Gergely legyőzésével jutott el az elődöntőig.

A főpáston is folytatta remeklését, továbbra is „volt hegye”, ennek eredményeként simán verte a kazah Ruszlan Kurbanovot.

Az aranyéremért az idei Európa-bajnokkal, Davide Di Verolival mérkőzött

Az olasz a másik elődöntőben a címvédő és Tokióban olimpiai aranyérmes francia Romain Cannone-t búcsúztatta simán.

A döntőben az első három tust a 21 éves olasz adta, de 23 esztendős ellenfele még az első három perc lejárta előtt 3-2-re felzárkózott. Komoly taktikai ütközet zajlott a páston, minden tusért meg kellett dolgozni. Koch fordított, majd a második szakasz 6-6-nál ért véget. A számbeli fölényben lévő hazai szurkolók szinte „felrobbantották” a csarnokot minden olasz találatnál, de a magyar tábor is hangos volt, amikor Koch Máté gyújtott lámpát.

A második szünet után a magyar párbajtőröző egy kitörésnél földet szúrt, jelezte is azonnal, hogy nincs tus, amiért nagy tapsot kapott.

Koch Máté
A későbbi győztes Koch Máté az olasz Davide Di Veroli elleni asszóban a férfi párbajtőrverseny döntőjében a milánói vívó-világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem kockáztatott egyik fél sem, passzivitás miatt jöttek is a sárga lapok, de aztán Koch eltalálta Di Veroli lábát, majd villámgyors akciókkal apránként gyűjtögette pontjait. Negyven másodperccel a vége előtt már 9-6-ra vezetett, aztán következett a szokásos, mozgalmas hajrá. Tíz-hét után két-három másodpercenként estek a találatok, de Koch idegei rendben voltak, távol tartotta az olaszt, sőt a végére növelte előnyét, végül 14-10-re győzött. Az üdvözlés után a magyar tábor a pástra szaladt és Kochot a magasba dobálva ünnepelte a jól megérdemelt diadalt.

Ezt megelőzően 2019-ben avattak magyar győztest ebben a szakágban, akkor, Budapesten a most ötödikként záró Siklósi győzött, akit ezúttal a negyeddöntőben Koch búcsúztatott.  

Ezen a napon minden összejött – összegezte tapasztalatait az eredményhirdetés után Koch Máté, aki a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon aranyérmet nyert szerdán a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében.

„Kicsit megleptem magamat is, hogy egész nap nem stresszeltem, magabiztosan vívtam, elengedtem az akciókat. Ma minden összejött, és a döntőben vissza tudtam vágni az Európa-bajnoki vereségért Di Verolinak, ráadásul hazai pályán. Nagyon örülök, hogy világbajnok lettem” 

– mondta, utalva arra, hogy a plovdivi Eb-n a legjobb 32 között kikapott a későbbi aranyérmestől.

Kitért arra is, hogy magyarral vívni mindig nehéz, márpedig ezen a napon két csapattársával is kellett. Elárulta, hogy Andrásfi Tiborral, akit a 32 között győzött le, együtt nőtt fel, jól ismerik egymást, ezért nagyon oda kellett figyelni arra az asszóra. Siklósi Gergelyt pedig, akit a negyeddöntőben állított meg, eddig még nem győzte le versenyen, „se hazai válogatón, se országos bajnokságon, se világkupán”. 

„Most ellenfelek voltunk, mindenki nyerni akart, ő is, én is, és ilyenkor hajlamos elérzékenyülni az ember”

– tette hozzá.

Siklósi a mérkőzésük után átölelte és biztatta őt, ami nagyon jólesett neki

„Ott lejátszódott, mennyire sokat dolgoztam ezért mesteremmel, Boczkó Gáborral, hogy sikerüljön érmet szerezni. Tudatosult bennem, hogy le tudtam győzni Gergőt életemben először. És az, hogy világbajnokságon meg Európa-bajnokságon egyéniben még nem voltam érmes, most pedig az leszek.”

Elárulta, hogy amikor kéttusos hátrányba került, nem gondolta volna, hogy fordítani tud.

„Kicsit ledominált az elején, a végén pedig valami történt, beakadtak olyan tusok, amikre nem számítottam”

– emlékezett vissza a negyeddöntőre.

A finálét 0-3-mal kezdte, erről azt mondta, kicsit kezdett elfáradni fejben, akkor nem volt ötlete, de aztán adott egy-két tust, amivel visszanyerte az önbizalmát.

„Lehet, hogy az ezüstéremnek nem örültem volna, mert nagyon jól ment a vívás, éreztem, hogy meg tudom nyerni ezt a versenyt, függetlenül attól, hogy ez egy világbajnokság” 

– mondta.

Még egyszer visszatért Siklósi Gergelyre, úgy fogalmazott, hogy nagyon jó formában volt, szépen felépítette magát.

„Ő is megérdemelte volna az érmet.” 

Koch Máté
Koch Máté ünnepel, miután győzött az olasz Davide Di Veroli ellen a férfi párbajtőrverseny döntőjében a milánói vívó-világbajnokságon. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A szövetségi kapitány Boczkó Gábor, aki egyben az edzője is azt mondta, Koch Máté „abban erős, hogy imádja a vívást és annak él, minden más, ami a víváson kívüli dolog, az számára nagyon fura”. 

„Most jó irányba mentek az energiák, ezeket a pástra tudta összpontosítani. Jó napot fogott ki. Azért az egyik legfontosabb dolog az volt, hogy fegyelmezetten vívjon és a tus adására törekedjen. Voltak most is csapongásai, de próbáltuk mindig visszaterelni a jó irányba” 

– tette hozzá.

A vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám – egy világkupához képest egyéniben két és félszeres szorzóval – mindenképpen benne lesz majd az összesítésben. Ugyanakkor minden szakág elsősorban a csapatkvóta megszerzésére törekszik, mert ha az összejön, egyéniben automatikusan három vívó indítható Párizsban.- tette hozzá.

A 64 között:
Siklósi Gergely-Matthew Cooper (brit) 15-5
Koch Máté-Linus Islas Flygare (svéd) 15-7
Andrásfi Tibor-Christopher Kelly (svéd) 13-6

A 32 között:
Siklósi-David van Nunen (holland) 15-7
Koch-Andrásfi 15-7

A 16 között:
Siklósi-John Edison Rodriguez (kolumbiai) 14-5
Koch-Flavio Giannotte (luxemburgi) 15-8

Negyeddöntő:
Davide Di Veroli (olasz)-Francisco Limardo (venezuelai) 15-12
Romain Cannone (francia)-Niko Vuorinen (finn) 15-9
Koch-Siklósi 15-12
Ruszlan Kurbanov (kazah)-Valerio Cuomo (olasz) 15-12

Az elődöntőben
Di Veroli-Cannone 15-5
Koch-Kurbanov 15-11

Döntő:
Koch-Di Veroli 14-10

A végeredmény: 1. Koch Máté, 2. Davide Di Veroli, 3. Romain Cannone és Ruszlan Kurbanov, 5. Siklósi Gergely, …28. Andrásfi Tibor, … 98. Nagy Dávid

(MTI)

Szilágyi Áron világbajnoki bronzérmes 

]]>
Szilágyi Áron világbajnoki bronzérmes  https://varosikurir.hu/szilagyi-aron-vilagbajnoki-bronzermes/ Tue, 25 Jul 2023 18:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240405

Szilágyi Áron bronzérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.


A már negyvenéves Decsi Tamás előbb iráni ellenfelet győzött le, majd Szatmári Andrással került össze

A magyar ütközet edzői támogatás nélkül zajlott, de kemény csatát hozott, volt benne többször videózás is. Mindkét fél komolyan vette az asszót, melyet az döntött el, hogy Decsi kiegyensúlyozottabban, illetve valamivel határozottabban vívott.

„Annak ellenére, hogy magyar meccs volt, odatettem magam, természetesen nyerni szerettem volna. Őszintén szólva nem is tudom, hogy mi történt, hogyan történt, ezt egyszer majd elemezni kell. Nem gondolom, hogy Tomi nyújtott kiemelkedőt, ha én jól vívok, ezt a meccset meg kellett volna nyernem. Versenyen eddig még soha nem kaptam ki tőle” – értékelt az MTI-nek a három tussal alulmaradó Szatmári, aki hozzátette: nem ígéri, hogy ezt ki tudja heverni a csapatversenyig.

„Nehéz másfél nap elé nézek, de természetesen megpróbálom összeszedni magam” 

– folytatta.

A negyedik magyar, Gémesi Csanád, aki a szombati selejtezős napon lehengerlően vívott, az első körben nagyot küzdött Matei Ciduval, 9-13-ról fordított 14-13-ra, aztán jött egy kétes megítélésű tus, az utolsót pedig egyértelműen román ellenfele adta. Edzője, Navarrete József az MTI-nek úgy összegzett, hogy Gémesi nagyon felpörgette magát, az akciók többségét első szándékból akarta végigvinni.

 „Neki van repertoárja, többféle akcióval kellett volna próbálkoznia, mert amikor váltott, akkor sikerült is felzárkóznia”

mondta.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb-címvédő Szilágyi Áron a georgiai Beka Bazadze és az üzbég Musza Ajmuratov könnyed legyőzése után a hazai közönség előtt versenyző Luca Curatolival mérkőzött. 

A 2019-ben, Budapesten vb-harmadik, a tokiói olimpián csapatban ezüstérmes kardozó és Szilágyi asszójára sok néző volt kíváncsi, a pást melletti lelátórészen nem is mindenki talált helyet, a terem távolabbi pontjairól, illetve a passzázsról is sokan követték az eseményeket. Az összecsapást Szilágyi irányította, továbbra is nagyszerűen vívott, 12-6-ra elhúzott, majd némileg közelebb engedte magához ellenfelét, de 15-12-s sikerrel így is ő jutott tovább.

A negyeddöntőben a lengyel Szymon Hryciukkal csapott össze és esélyt sem hagyott ellenfelének, hét tus különbséggel győzött.

Decsi Tamás a 16 között jól küzdött Ziad el-Szisszivel, de két tussal kikapott. Később az egyiptomi bejutott az elődöntőbe.

Decsi Tamás
Decsi Tamás az iráni Mohammad Rahbari ellen a milánói vívó-világbajnokság a férfi kard versenyének legjobb 32-be jutásáért vívott asszóban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A MiCo Konferencia és Rendezvényközpont vívóhelyszínén felállított főpást előtt megtelt a lelátó, több mint kétezer néző figyelte a látványos elődöntős, döntős programot

A háromszoros ötkarikás aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a georgiai Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze. Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10-4-re is vezetett. 

Ezt követően azonban a 2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig – aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek – nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem. Dershwitz 13-13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta.

Eli Dershwitz és Szilágyi Áron
Szilágyi Áron (j) és az amerikai Eli Dershwitz a milánói vívó- világbajnokság férfi kardversenyének elődöntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Jött egy blokk, egy üresjárat, ellenfelem +leváltott+, picit más ritmusban, sokkal agresszívebben jött, nem tudtam reagálni” – elemezte elődöntőjét Szilágyi Áron. – „Volt egy-két pechesen kapott találatom, pontosabban inkább határozatlan mozdulatom, amiből nem tudtam kiszabadítani a kardomat, és ahogy nyomta előre a sajátját, ő talált, én meg nem. El is ment az önbizalmam, amikor utolért. Nem jó ezt megélni, mert azt éreztem, hogy a kezemben van ez az asszó.”

Arra a kérdésre, hogy ennyi tapasztalattal és ilyen eredményes pályafutással is el tud menni az ember önbizalma, úgy reagált, hogy  „amikor az ember sorban kap négy-öt-hat találatot, akkor el”.

„Nem az általános önbizalmam, hanem az asszón belül, hogy mennyire tudom az ellenfelet fogni középen, mennyire érzem a ritmusát. Amennyire az elején maximálisan azt éreztem, hogy kézben tudom tartani az asszót és rá tudom erőltetni az akaratomat, ez annyira megváltozott.”

Szilági Áron
Szilágyi Áron, miután vesztett az amerikai Eli Dershwitz ellen a milánói vívó- világbajnokság férfi kardversenyének elődöntőjében. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntő menetét elemezve azt mondta, azért nehéz egy ilyen helyzetet kezelni, mert 13-10-nél azt érzi az ember, hogy ha folytatja, amit eddig csinált, akkor vége lesz az asszónak, aztán kap egy tust, meg még egyet, az ellenfél kiegyenlít és ott kellene elgondolkozni, hogy mit is csináljon.

Elismerte ellenfele teljesítményét, mint mondta, „jót váltott, meglepőeket húzott, nem adta fel, harcolt, küzdött”. 

A bronzéremnek egyelőre még nem tud örülni – folytatta -, már csak azért sem, mert amikor bekerült a legjobb négybe, az addigi vívása alapján nagyon úgy érezte, hogy meg lehet nyerni ezt a világbajnokságot.

A döntőben aztán meglepően simán éppen Dershwitz győzött a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével szemben, ezzel az Egyesült Államok első vb-aranyát szerezte ebben a szakágban.

Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.

A vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám – egy világkupához képest egyéniben két és félszeres szorzóval – mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.

A 64 között:
Szilágyi Áron-Beka Bazadze (georgiai) 15-4
Decsi Tamás-Mohammad Rahbari (iráni) 15-9
Szatmári András-Radu Nitu (román) 15-10
Matei Cidu (román)-Gémesi Csanád 15-14

A 32 között:
Szilágyi-Musza Ajmuratov (üzbég) 15-4
Decsi-Szatmári 15-12

A 16 között:
Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi)-Decsi 15-13

Negyeddöntő:
Sandro Bazadze (georgiai)-Josida Kento (japán) 15-9
el-Szisszi – Michele Gallo (olasz) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai)-Ha Han Szol (dél-koreai) 15-10
Szilágyi-Szymon Hryciuk (lengyel) 15-8

Elődöntő:
Bazadze – el-Szisszi 15-14
Dershwitz-Szilágyi 15-13

Döntő:
Dershwitz-Bazadze 15-6

A végeredmény: 1. Eli Dershwitz, 2. Sandro Bazadze, 3. Szilágyi Áron és Ziad el-Szisszi, …14. Decsi Tamás, …18. Szatmári András, …36. Gémesi Csanád

Szilágyi Áron világbajnoki aranyérmes!

]]>
A férfi párbajtőrcsapat arany–, a női kardcsapat bronzérmes https://varosikurir.hu/a-ferfi-parbajtorcsapat-arany-a-noi-kardcsapat-bronzermes/ Fri, 30 Jun 2023 19:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=238170

Aranyérmet nyert pénteken a magyar férfi párbajtőrcsapat a krakkói központú Európa Játékokon, melyen a sportági csapatversenyek Európa-bajnoki küzdelmek is egyben.


A Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor összeállítású együttes a dánok és a spanyolok legyőzése után az Eb-címvédő olaszokon is túljutott, a döntőben pedig a svájciakkal mérkőzött meg

A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi a finálét megelőzően úgy vélekedett, hogy negyeddöntős és elődöntős sikerükkel lekerült a vállukról a teher, így felszabadultan vívhatnak, és azt mondta, szeretnék megnyerni az Eb-t, már csak azért is, mert az nagyon sok pontot hozna az olimpiai kvalifikációs összesítésbe.

A svájciak elleni utolsó mérkőzésükön az első három asszóban két 3-2-vel és egy 2-3-mal egytusos előnyt harcoltak ki (8-7), majd Koch 3-1-re verte Alaxis Bayard-t. Siklósi 2-3-at vívott Hadrien Favre-ral, a második kört pedig Nagy 5-3-mal zárta le Max Heinzerrel szemben (18-14). A döntő is – a várakozásnak megfelelően – nagy taktikai csatát hozott, minden tusnak jelentősége volt, vagy lehetett.

A zárószakasz Koch és Favre párharcával kezdődött, ebben előbb a svájci közelebb jött, aztán Koch is tudott tust adni, a 2-3-as eredménnyel Nagy és Bayard asszója 20-17-ről indult. Aztán csakhamar meg is állt, mert – amint azt Csampa Zsolt a hazai szövetség elnöke az MTI-nek elmondta – a svájciaknál nem szerepelhetett volna Alexis Bayard, akit a hivatalos versenyorvos az elődöntőben sérülés miatt visszaléptetett. 

Emiatt a franciák óvtak, de a mérkőzés mintegy közel húszperces állás után mégis folytatódott. Bayard 4-3-ra nyerte a furcsa asszót, így Siklósi és Heinzer döntő meccse 23-21-nél kezdődött. A csapatban világbajnok és háromszoros Eb-aranyérmes rutinos svájci egyenlített, de 25-25 után Siklósi – aki már nem először mutatott be hasonló bravúrt – a rendkívül nehéz helyzetben a hátralévő fél percben háromszor is megszúrta ellenfelét. A harmadik után letépte fejéről a maszkját, és üvöltve ünnepelt, mert tudta, hogy megvan a meccs. A svájci adott még egy tust, de ennek már nem volt jelentősége.

A lelátóról zúgott a „szép volt, fiúk, szép volt, fiúk!”, miközben a csapat tagjai a páston összeölelkezve ugráltak.

Ezt megelőzően, legutóbb 2010-ban, Lipcsében győzött Eb-n a magyar párbajtőrcsapat, akkor a Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Pádár Tamás összeállítású együttes lett első.

Koch Máté
Koch Máté (j) a svájci Max Heinzer ellen vív a férfi párbajtőr csapatverseny döntőjében az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A vezetőedző szerint mérföldkőhöz érkezett a férfi párbajtőrcsapat

A jelenlegi összetételben először nyert érmet világversenyen a magyar férfi párbajtőrcsapat, melynek vezetőedzője szerint ugyanakkor nem szabad túlértékelni a csapat Európa-bajnokságnak számító Európa Játékokon szerzett pénteki aranyérmet. 

„Ez a győzelem egy mérföldkő, erre építkezni lehet, de nem szabad túlgondolni, a helyén kell kezelni. Persze nagyon szép győzelem, pláne ilyen fantasztikus környezetben, mint az Európa Játékok. A sikert meg kell élni, de menni kell tovább” – összegzett az MTI-nek Dancsházy-Nagy Tamás, aki a finálé utolsó előtti párjában, Nagy Dávid asszója alatt, a franciák óvása miatt várakozással telt hosszú perceket is felidézte.

„A hosszú kényszerszünet alatt nem is mondtuk meg nekik, hogy mi van a háttérben. Dávidtól azt kértem, hogy folyamatosan próbálja azt a koncentrációs szintet tartani, amit addig produkált. De annyira szépen vívott és koncentrált volt az egész csapat, hogy semmilyen bűvésztrükkre nem volt szükség, hogy fókuszáltak maradjanak. A döntő egészében fantasztikus élmény volt, ami egyébként végig nagyon izgalmasan alakult, a végjáték meg kifejezetten szórakoztató volt annak, aki az ilyen krimiszerű történéseket szereti, nyilván úgy, hogy nyertünk.”

A csapat kifejezetten nehéznek mondható ágon jutott el az aranyig, melyen szinte csak olyan válogatott került az útjába, melytől az utóbbi időben kikapott, mint például elsőre a dán, majd a spanyol.

„Gyakorlatilag most végigpofoztuk azokat a csapatokat, amelyek borsot törtek az orrunk alá” – jegyezte mega szakember, aki arról is beszélt, hogy az Európa-bajnoki diadal az olimpia felé is egy jó ugródeszka, de ezzel nem akarnak külön foglalkozni, nem akarnak extra terhet magukra rakni a játékok gondolatával.

„Még a kvalifikációs időszak kezdete előtt megbeszéltük, hogy ezt az olimpiásosdit letesszük, nem kezdünk el számolgatni. Egyszerűen csak minden versenyt meg akarunk nyerni.”

Nagy Dávid szerint az volt a siker kulcsa, hogy a csapatban mindenki jól vívott

Férfi párbajtőrcsapat
Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely (b-j) öröme a férfi párbajtőr csapatverseny döntője után az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

„Bizakodtunk reggel és azt gondolom, hogy egész nap egyben volt a csapat, ez volt, ami vitt előre minket. Éreztük egymást, és mindenki jó formában volt” – nyilatkozta Nagy, aki az első két mérkőzésen a zárószerepet kapta meg, majd az olaszok és a svájciak ellen is az utolsó előtti meccs volt az övé. 

„Általában a nap elején én szoktam kezdeni a befejező pozícióban, egyrészt azért, mert én már akkor harcra kész vagyok és kellően éles, másrészt pedig addig Gergő rápihen a későbbi meccsekre. Ma az olaszok ellen taktikai szempontból is váltottunk, mert az ő záróemberük ellen nem pozitív a mérlegem és ritkán érzek rá vívására.”

Andrásfi Tibor elárulta, hogy az első két mérkőzésen volt rajtuk extra feszültség, aminek az egyik oka, hogy Dániától a tavalyi Eb-n kikaptak és a spanyolok ellen sem sikerült a legutóbbi mérkőzésük.

„Egyértelműen érezhető volt egy kis plusz teher, egyrészt szerettünk volna visszavágni nekik, másrészt így együtt még nem volt érmünk Európa-bajnokságról, vagy világbajnokságról, Dávidnak és nekem pedig még egyáltalán nem volt semmilyen, de Máténak is csak egy csapatbronz. Most viszont mindenképpen meg akartuk mutatni, hogy mi van bennünk és, hogy képesek vagyunk nagy sikert elérni” 

– jegyezte meg Andrásfi Tibor.

 Siklósi Gergely úgy összegezte a tapasztalatait, hogy ezen a napon nagyon profinak kellett maradniuk

„Az elődöntőnk és a döntőnk is nagyon komoly meccs volt, ezért nem tudtunk annyira felszabadultan vívni, hogy +ledomináljuk+ az ellenfeleket. Inkább arról szólt ez, hogy ki a fegyelmezetteb, ki a profibb” 

– fejtette ki bővebben.

A 25-25-ös állásnál adott, győzelmet érő találatait illetően – és korább hasonló helyzetekre utalva – azt mondta: fejben ilyenkor képes váltani, így történt ez most is, addig védekezett, utána támadott.

„Fel kell ismerni, hogy az addigi taktika nem működik és váltani kell. Elemzem menet közben az asszót, milyen tusokat kapok, milyen tusokat adok, és egy erőteljeset tudok váltani. Ez sokszor előfordult már, remélem, a jövőben is meg tudom ezt a képességemet őrizni” 

– tette hozzá.

Boczkó Gábor szövetségi kapitány az Európa Játékokat – melyen a csapatversenyek Eb-küzdelmek is voltak egyben – értékelve az MTI-nek arról beszélt, hogy számára viszonyítási alap a tavalyi Eb és ahhoz képest – a férfi kardcsapatot leszámítva – a többi együttes helyezésben előrelépett.

Kiemelte: az volt a lényeg, hogy az Eb-n szerezzenek a csapatok annyi pontot, amennyivel megerősítik a helyüket a világranglistán és a kvalifikációs rangsorban – ilyen volt a női kard, a férfi kard és a férfi párbajtőr -, vagy szerepeljenek úgy, hogy „lőtávolon belülre” kerüljenek – ez történt a női párbajtőr- és a női tőregyüttes esetében. 

„Tudtuk, hogy ha nem jön össze, akkor már a világbajnokságon nagyon nehéz dolgunk lesz a nyolcba jutásért is. Igazából ez volt a lényeg, a pozíciókeresés, és az hogy javuljunk fel” – mondta.

„Éremben mérik a szereplést, de nekünk azt kell néznünk, hogy a hosszú távú cél az olimpia, az a lényeges, hogy addig az emelkedőn vagy lépcsősoron mennyit tudunk felfelé menni. Mindig lesz olyan, hogy föl, és aztán le, de a lényeg, hogy a kiinduló pont és a végcél között legyen emelkedés. Most megindultunk egyértelműen”

– vélekedett a kapitány.

Bronzérmes a női kardcsapat

Szűcs Luca
Szűcs Luca (b) a bolgár Emma Nejkova ellen vív a női kardcsapat bronzmérkőzésén az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca összeállítású, világbajnoki címvédő együttes kiemeltként a negyeddöntőben vívott először, ahol fölényesen győzött a görögök ellen. Ezt követően a végig vezető olaszoktól öt találattal kapott ki, így utolsó mérkőzésén a bronzéremért mérkőzhetett a bolgárokkal.

Pusztai 3-0-val kezdett, de aztán elbizonytalanodott, Joana Ilieva pedig fordított, majd Battai is kikapott Emma Neikovától, aki az asszó közben ápolásra szorult, mert aláfordult a bokája. Szűcs következett Olga Hramovával szemben, de nem tudott változtatni a mérkőzés menetén (9-15). Hiányzott a határozottság a magyarok akcióiból, rövidek voltak a támadások. 

A második kör elején Pusztai 6-5-ös asszóval egy tusnyit  faragott a hátrányon, aztán Szűcsnek már több akciója az elképzelése szerint alakult, ehhez az kellett, hogy bátran fejezze be a támadásait. Ilievát 8-5-re verte, ezzel két tusra csökkent a különbség. Battai ezután 28-28-nál egyenlített, de végül 28-30-cal zárult a második kör.

Harmadik párharca első felében Szűcs ráérzett a tempóra, 34-32-re fordított, aztán megint „félbehagyott” akciók következtek, így 6-5-ös sikerével csak eggyel hozta közelebb csapatát a bolgárokhoz. Pusztai a nyolcadik párban 6-1-re nyert Hramova ellen, ami azt eredményezte, hogy Battai és Ilieva záróasszója 40-36-ról indult. Végül ez is magyar sikerrel zárult, így 45-40-es magyar győzelemmel ért véget a mérkőzés.

„Könnyebb meccsre számítottam, főleg az alapján, ahogy korábban ma vívtunk, mert mindenki magabiztosan és jól vívott. Persze az olaszok elleni meccsen kevésbé ment, de ott sem vívtunk rosszul, szorosabban is alakulhatott volna” – értékelte a csapat napi teljesítményét a bronzmeccs után az MTI-nek Battai Sugár, a válogatott befejező embere. – „A bolgárok ellen az első két asszómat vívhattam volna jobban, ott még talán kicsit be voltam feszülve. Az elején a hosszú ápolás és az azt követő vitás tus, amit ellenem adott a bíró egy kicsit megzavart. De a vége jól sikerült és nagyon örülünk az éremnek.”

Pusztai Liza
Pusztai Liza öröme a bolgár válogatott ellen a női kardcsapat bronzmérkőzésén az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Gárdos Gábor vezetőedző arról is beszélt, hogy a helyosztó első harmada után kénytelen volt beszélni a vívóival, mert nagyon gyenge produkciót nyújtottak addig. 

„A bronzmeccsre szerencsére a bolgár csapatot kaptuk, amelyik jóval gyengébbnek tűnik, mint a miénk, aztán az első kör után 15-9-re ők vezettek. Akkor oda hívtam a lányokat és azt kérdeztem tőlük, hogy milyen ellenfelet szeretnének a bronzért, ha nem a bolgárokat. Ezzel azért sikerült megfordítani a történéseket és megszereztük a bronzérmet, ami nagyon fontos volt a számunkra” – mondta Gárdos, aki különösen a görögök elleni negyeddöntőben nyújtott vívással volt elégedett. – „Azt hittük reggel, hogy az ukránok jönnek a nyolc között, ezért örültünk a görögöknek. Persze náluk a világranglista harmadik és negyedik helyezettje vív, így egyáltalán nem lehetett könnyű meccset várni, de ott nagyon jól és összeszedetten vívtak a lányok, az egy csoda volt.”

A vívás csapatversenyei Európa-bajnoki érmekért, helyezésekért is zajlanak, illetve az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beleszámítanak az eredmények. 

Európa Játékok, vívás

Férfi párbajtőrcsapat

A 16 között:
Magyarország-Dánia 45-32

Negyeddöntő:
Franciaország-Csehország 45-26
Svájc-Lengyelország 28-23
Magyarország-Spanyolország 37-32
Olaszország-Ukrajna 43-28

Elődöntő:
Magyarország-Olaszország 45-35
Svájc-Franciaország 45-43

A 3. helyért:
Olaszország-Franciaország 39-37

Döntő:
Magyarország-Svájc 28-26

A végeredmény: 1. Magyarország (Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor), 2. Svájc (Alexis Bayard, Theo Brochard, Hadrien Favre, Max Heinzer), 3. Olaszország (Gabriele Cimini, Davide Di Veroli, Andrea Santarelli, Federico Vismara)

Női kardcsapat

Negyeddöntő:
Magyarország-Görögország 45-30
Olaszország-Azerbajdzsán 45-42
Franciaország-Németország 45-29
Bulgária-Spanyolország 45-44

Elődöntő:
Olaszország-Magyarország 45-40
Franciaország-Bulgária 45-35

Bronzmérkőzés:
Magyarország-Bulgária 45-40

Döntő:
Franciaország-Olaszország 45-38

A végeredmény: 1. Franciaország (Manon Apithy-Brunet, Sara Balzer, Cecilia Berder, Margaux Rifkiss), 2. Olaszország (Martina Criscio, Rossella Gregorio, Chiara Mormile, Eloisa Passaro), 3. MAGYARORSZÁG (Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca)

(MTI)

Magyar csapatezüst női párbajtőrben

]]>
Magyar csapatezüst női párbajtőrben https://varosikurir.hu/magyar-csapatezust-noi-parbajtorben/ Thu, 29 Jun 2023 19:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=238078

Az Európa Játékokon megnyert ezüstérmével hosszú évek sikertelenségét törte meg csütörtökön a magyar női párbajtőrcsapat, ennek ellenére egyik húzóembere, Muhari Eszter, illetve 17 éves erőssége, Wimmer Dorina is úgy érzi, kell egy kis idő, amíg a döntőben elszenvedett ráadástusos vereség feletti csalódáson túlteszik magukat.


Az egyéniben bronzérmes Kun Anna, valamint Muhari Eszter, Wimmer Dorina és Büki Lili alkotta együttes a legjobb négyig magabiztosan menetelt el

A spanyolokat a hajrában törte meg, a házigazda lengyeleket pedig – némileg váratlanul – simán verte. Az elődöntőben nagy bravúrt hajtott végre a magyar csapat, és nemcsak azért, mert a jóval esélyesebb olaszokat múlta felül, hanem azért is, mert 17-23-ról 38-31-re fordított. Muhari 7-1-re verte Alberta Santucciót, Kun pedig az ilyen helyzetekben mindig mozgalmas utolsó asszóban 14-7-re a kétszeres világbajnok, Rióban olimpiai ezüstérmes Rossella Fiamingót. 

Ilyen előzmények után következett este, többórás szünetet követően a címvédő franciák elleni döntő

A magyarok bátran mentek bele az ütközetbe, Muhari 5-1-re verte Auriane Mallo-Bretont, majd Kun 4-4-et vívott Coraline Vitalisszal, az első kör befejezéseként pedig a még csak 17 éves Wimmer 3-1-re nyert Marie-Florence Candassamy ellen. 

A második szakasz első asszójában, 12-6-nál kis megtorpanás következett, Vitalis faragott a franciák hátrányából Muharival szemben, de aztán Wimmer egy 5-4-es – Mallo-Breton elleni – részsikerrel négyre növelte az előnyt. Kun ment fel a pástra Candassamyval szemben és mindkét fél óvatos volt, magyar oldalon kettő, francia részről három tus esett. 

A harmadik kör 24-21-ről indult. Továbbra is folytatódott a taktikai küzdelem, melyben minden találatért meg kellett dolgozni és egyetlen asszót sem szabadott elengedni. Arra kellett figyelni, hogy a franciák ne jöjjenek még közelebb, továbbra is nyomás alatt legyenek kénytelenek vívni. Wimmer a harmadik pástra lépése alkalmával is jól küzdött, de 5-3-ra kikapott Vitalistól. 

A húszéves Muhari 27-26-os állásnál kezdte utolsó asszóját Candassamyval. Egy perc elteltével „felszúrta” ellenfelét, majd megkötötte a pengéjét, azután kapott egy tust, de kicsivel később alkaron szúrta ellenfelét. Aztán megint ő kapott, de erre vállszúrással válaszolt a végén. Négy-kettes sikere után Kunnak az a feladat maradt, hogy 31-28-ról megőrizzen legalább egy tus előnyt Mallo-Bretonnal szemben. Két francia tus után kitöréssel alakította 32-30-ra az állást, majd együttes következett. A következő akciója nem sikerült, a francia jól védekezett, majd kilenc másodperccel a vége előtt Mallo-Breton egyenlített. A ráadásban három együttes találat után, végletekig kiélezett helyzetben Kun Anna újabb támadása nem járt eredménnyel, a piros lámpa gyulladt fel, ez pedig francia győzelmet jelzett.

Ezt megelőzően 2007-ben, a genti Eb-n nyert ezüstérmet a magyar női párbajtőr-válogatott, akkor a Szász Emese, Nagy Tímea, Hormay Adrien, Mincza-Nébald Ildikó összeállítású együttes lett második. 

Muhari Eszter
A francia Marie-Florence Candassamy (b) és Muhari Eszter a női párbajtőrcsapat döntőjében az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A finálét órákkal korábban az olaszok elleni elődöntőben bemutatott parádés fordítás előzte meg, melynek Muhari Eszter az egyik kulcsfigurája volt, igaz, ő nem sokra emlékezett az utolsó előtti párban bemutatott hattusos sikerére, mellyel egyenlített.

„Az olaszok elleni utolsó asszómra nem igazán emlékszem. Azt tudom, hogy mínusz hat volt, aztán kiegyenlítettem, de hogy mi történt, azt nem igazán tudom. Vitt előre a hit és a lendület” – próbált visszaemlékezni az elődöntő sorsfordító három percére az Egyesült Államokban tanuló húszéves vívó. – „Az elődöntő után volt bennünk egy olyan +á dejó+ érzés, aztán beszélgettünk egy kicsit és ettünk valamit. Azt követően mondjuk úgy éreztem, hogy eljött a délutáni pihi ideje, de még hátra volt a döntő.”

Noha Muhari Eszter kisírt szemekkel nyilatkozott a vegyes zónában, összességében pozitívan értékelte a finálét is, különösen annak fényében, hogy az utóbbi években a franciákkal mindig meggyűlt a magyar csapat baja.

„Szerintem sosem volt ilyen, hogy végig vezettünk ellenük, mint most, egészen az utolsó tusig. Személy szerint nekem is egyértelműen ez volt velük a legjobb meccsem, most vívtam a legbátrabban” – jegyezte meg a januárban vk-bronzérmet nyerő párbajtőröző. – „Sajnos mindig vívnunk kell velük. Volt, hogy a nyolcért, volt, hogy a négyért, most viszont már a döntőben, ami alapból előrelépés, eredményben meg mindenképpen.”

A csalódottság a csapat minden tagján érezhető volt a döntő után, azt ugyanakkor Muhari is kiemelte, hogy régen várt sikert értek el, hiszen magyar női párbajtőrözők csapatban 2009 óta nem jutottak világverseny fináléjába.

„Hosszú ideje jöttek a csalódások, sosem sikerült, nagyon vártuk már ezt az áttörést. Most végre sikerült, úgyhogy igyekszünk”

– mondta a BHSE vívója.

A csapat legfiatalabb tagja, a mindössze 17 éves Wimmer Dorina úgy érezte, ahogy haladtak előre, úgy vívtak egyre jobban a nap során

Wimmer Dorina
Wimmer Dorina (b) és a francia Marie-Florence Candassamy a női párbajtőrcsapat döntőjében az Európa Játékokon a krakkói Tauron Arénában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„A döntőben mindenki a legjobb tudása szerint próbált vívni és én is ezen voltam. Azt hiszem, ki is hoztam, ami bennem volt, ezért elégedett voltam magammal” – mondta a junior korosztályban is még csak első éves tehetség. – „Egy tusra vívni mindig nagyon nehéz, eldőlhet bárhová, sajnos most nem a mi javunkra dőlt el. Nagy szó, hogy ilyen fiatalon Eb-döntőben vívhattam és holnap talán már fogom értékelni megfelelően ezt az ezüstérmet, de most még eléggé fáj.”

„Érett már, hogy legyen egy olyan napunk, amikor végre minden a helyére kerül és mindenki jól vív” – kezdte értékelését az MTI-nek Somfai Péter, a női párbajtőrözők vezetőedzője.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy a négybe jussunk, ha pedig bejutunk, tudtuk, hogy onnantól kezdve bármi megtörténhet.”

Szerinte abból a szempontból is gyümölcsöző lehet ez a siker, hogy a csapat tagjai olyasmit tapasztaltak meg, amit korábban nem.

„Annak nagyon örülök, hogy végre ők is láthatják, amit én régóta mondok nekik és régóta látok bennük, hogy ez egy nagyon jó és erős csapat. El kell hinniük, hogy csapatként is jól tudnak működni. Van két világranglista 16-os emberünk, Kun Anna és Muhari Eszter, nem létezik, hogy ne tudjunk előrébb kerülni, mindig csak az ötödik és a nyolcadik hely között álljunk meg.”

Az előttük álló feladatot úgy fogalmazta meg: ezt a pozíciót kell megerősíteniük, többször a legjobb négy közé kell kerülniük, „és akkor sikerülhet bármi”.

„Ez egy nagyon értékes ezüstérem, nagyot léptünk előre a világranglistán, így el tudjuk majd kerülni a rossz ágakat. Minél jobban szerepelünk, annál jobb ágakat fogunk kapni” 

– tette hozzá.

A magyar csapat a nemzetközi rangsor kilencedik helyéről kezdte az Eb-t.

Kun Anna utolsó asszójára, illetve a hosszabbításra rátérve kiemelte, hogy a befejező pozíció nagyon nehéz.

„Pláne amikor a végén egy tusra kell vívni: egyszer nyerünk, egyszer veszítünk. Én azt gondolom, hogy Annának abszolút a helyén volt a szíve, és megpróbálta. Nincs olyan sportoló, aki ne próbálná meg a végén. Az látszott, hogy megpróbált tust adni, most az ellenfél jobb volt, vagy szerencsésebb. Holnaptól ebből az ezüstéremből is fogunk tudni táplálkozni.”

Európa Játékok, vívás

Női párbajtőr csapatverseny

A 16 között:
Magyarország-Spanyolország 38-35

Negyeddöntő:
Magyarország-Lengyelország 45-39
Olaszország-Észtország 45-32
Svájc-Ukrajna 45-42
Franciaország-Izrael 45-36

Elődöntő:
Magyarország-Olaszország 38-31
Franciaország-Svájc 45-32

A 3. helyért:
Olaszország-Svájc 38-37

Döntő:
Franciaország-Magyarország 34-33

A végeredmény: 1. Franciaország (Coraline Vitalis, Marie-Florence Candassamy, Alexandra Louis Marie, Auriane Mallo-Breton), 2. Magyarország (Kun Anna, Muhari Eszter, Wimmer Dorina, Büki Lili), 3. Olaszország (Rossella Fiamingo, Mara Navarria, Alberta Santuccio, Federica Isola)

Forrás: MTI

Negyedik lett a női tőr- és a férfi kardcsapat is

Pekler Zalán aranyérmes és olimpiai kvótás

]]>
Novák Katalin Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívót https://varosikurir.hu/novak-katalin-nemzetkozi-fair-play-dijra-jeloli-szilagyi-aron-olimpiai-bajnok-kardvivot/ Tue, 13 Jun 2023 20:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=236691

Novák Katalin köztársasági elnök Nemzetközi Fair Play Díjra jelöli Szilágyi Áron többszörös olimpiai bajnok kardvívót, akivel kedden együtt edzett a Vasas Pasaréti Sportcentrumban.


A köztársasági elnök a jelölésről kedden személyesen tájékoztatta Szilágyi Áront

Az államfő felhívta a figyelmet Szilágyi Áron – a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa idei márciusi döntőjében tett- példaértékű cselekedetére és elmondta: úgy ítéli meg, Magyarországon sokan egyetértenek abban, hogy büszkék lehetünk a többszörös olimpikonra, világbajnokra, sportolóra, aki példakép a gyerekeknek, felnőtteknek. Egy olyan ember, aki megmutatja, hogyan kell sportszerűen viselkedni a sportban, a közéletben, a mindennapokban egyaránt – tette hozzá.

Szilágy Áron elmondta: büszkévé teszi a jelölés, s igyekszik olyan életet élni, amely méltóvá teszi erre a jövőben is. Mint mondta, értékrendjében a fair play előkelő helyen szerepel, fontos számára, hogy jó példát mutasson a fiataloknak a sportban, a vívóteremben és a közéletben is.

Szilágyi Áron a márciusi eseményt felidézve kijelentette, hogy az a cselekedete teljesen ösztönös volt.

A háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes magyar kardozó a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa márciusi döntőjében a világranglista éllovasával, Sandro Bazadzével vívott. Jobban kezdett georgiai ellenfele, 8-4-re elhúzott, de közben már volt egy sárga lapja korai indulás miatt. Az egyperces szünet után megvágta Szilágyi Áront és elindult visszafelé, de a gép nem jelzett találatot. Az elfordulás miatt azonban újabb figyelmeztetés járt neki, ami már büntetőpontot érő piros lap volt. A következő akciónál a magyar klasszis csak előrelépett, nem is emelte fel a karját, hogy ellenfele tust tudjon adni, Bazadze pedig egy öleléssel köszönte meg a sportszerű cselekedetet, majd a kardja markolatán meg is tapsolta Szilágyit. Végül a magyar kardozó 10-14-ről fordítva győzött, ezzel megvédte címét a budapesti viadalon.

Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök (j) és Szilágyi Áron háromszoros olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok kardvívó, a Vasas SC versenyzője, a vívószakosztály elnöke (b) közösen edz a Vasas Pasaréti Sportcentrumban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Novák Katalin Kamuti Jenőnek, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének írt levelében kiemeli: Szilágyi Áront a budapesti Gerevich-Kovács-Kárpáti Kardvívó Világkupa március 26-i fináléjában bemutatott, példaértékű cselekedeteiért személyesen jelöli a Nemzetközi Fair Play Díjra – közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.

Mint a köztársasági elnök rámutatott: az indoklásban megfogalmazottak lehetőséget biztosítanak arra, hogy felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét egy „magyar sportkiválóság egyedülálló és mégis emberi nagylelkűségére”.

A találkozón részt vett Markovits László, a Vasas SC elnöke, Szász-Kovács Emese, olimpikon, a Vasas vívószakosztály társelnöke is. 

Forrás: MTI / Vasas

Szilágyi Áron aranyéremmel kezdte az idényt

]]>
Vívó ob: egy címvédés egyéniben, Kondricz Kata ismételt női tőrben https://varosikurir.hu/vivo-ob-egy-cimvedes-egyeniben-kondricz-kata-ismetelt-noi-torben/ Sat, 17 Dec 2022 19:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=226672

Egy címvédés történt a vívók országos bajnokságának egyéni versenyeiben: női tőrben Kondricz Kata ismételte meg tavalyi sikerét. Férfi tőrben Dósa Dániel, női kardban Battai Sugár Katinka, férfi kardban Gémesi Csanád, női párbajtőrben Kun Anna, férfi párbajtőrben Bányai Zsombor győzött.


A selejtezőkkel kezdődött ob-n az egyéni versenyek mezőnyei a legjobb 32-ig jutottak el pénteken a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban és a BHSE termében

A bajnokság nyitónapja egy komoly meglepetést hozott: férfi párbajtőrben a 64 között búcsúzott a novemberi, berni világkupát megnyerő Andrásfi Tibor.

Szombaton aztán több címvédő nem jutott el a fináléig: női kardban Katona Renáta az elődöntőben, férfi tőrben Szemes Gergő a negyeddöntőben, női párbajtőrben Muhari Eszter, férfi párbajtőrben pedig Koch Máté a 32 között esett ki. Férfi kardban az egyéniben nyolcszoros bajnok, háromszoros olimpiai aranyérmes, idén vb-győztes Szilágyi Áron saroksérülése miatt nem indult.

Női tőrben a tokiói olimpia óta először lépett pástra versenyen a szülés után visszatért Kreiss Fanni. A Törekvés vívója a negyeddöntőig jutott, ahol egy tussal kapott ki klubtársától, Kollár Annától. A 46 éves, hétszeres olimpikon – ezzel ebben a tekintetben magyar rekorder -, Mohamed Aida is a legjobb nyolcig jutott. A döntőben Kondricz Kata magabiztosan verte Pöltz Annát, és sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak.

Férfi párbajtőrben Siklósi Gergely, a fegyvernem 2019-es világbajnoka és olimpiai ezüstérmese, a legutóbbi, vancouveri világkupa győztese nem lehetett ott az egyéni selejtezőben, mert előtte belázasodott. A fináléba Bányai Zsombor és Keszthelyi Zsombor jutott be, előbbi nyolctusos győzelmet aratott, ezzel második egyéni bajnoki diadalát aratta.

Férfi kardban az idén vb-ezüstérmes, Európa-bajnok csapat tagjai közül Gémesi Csanád és Decsi Tamás a negyeddöntőben került össze és előbbi fordulatos mérkőzésen két találattal bizonyult jobbnak. Ezután a döntőbe is bejutott, ahol egy másik válogatottbeli társával, a 2017-ben egyéniben világbajnok, 2019-ben vb-ezüstérmes Szatmári Andrással csapott össze. Az asszó első fele kiegyenlített volt, 7-7 után Szatmári 11-7-re ellépett, Gémesi viszont színes vívással, szép védésekkel és támadásokkal sorozatban hét találatot adott. Ellenfele egy akciót még sikeresen fejezett be, de a következő tust Gémesi adta, aki ezzel először lett egyéni bajnok, és egyben a gödöllőieknek is az első címét szerezte meg ebben a szakágban.

Gémesi Csanád
Gémesi Csanád, a MATE-GEAC versenyzője a férfi kard országos bajnokság döntőjében a budapesti Gerevich Aladár Sportcsarnokban. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Női kardban nem indult a vb-bronzérmes, olimpiai negyedik Márton Anna, aki korábbi térdsérülése miatt egy újabb műtéten esett át október végén. A döntőbe az idén világbajnok csapat két tagja, Szűcs Luca és Battai Sugár Katinkajutott be, utóbbi nyolc tus különbséggel harcolta ki az aranyat, pályafutása során először. 

Női párbajtőrben másodszor győzött Kun Anna, aki a döntőben a junior korú Kálmán Gyöngyvér ellen nyert. Férfi tőrben izgalmas finálét láthatott a közönség, a Törekvés két vívója csapott össze, eleinte Dósa Dánielnél volt az előny, majd Tóth Gergely már 12-8-ra vezetett, végül Dósa 15-14-re fordított, és az ötödik egyéni bajnoki címét gyűjtötte be.   

Ezúttal is az egyéni döntők – köztük két kerekesszékes finálé – előtt, illetve között, a Magyar Vívás Napja keretében emlékeztek meg a sportág elmúlt egy évben elhunyt kiemelkedő alakjairól, köszöntötték a kerek évfordulós születésnapos kiválóságokat, a sportág nagy egyéniségeit, valamint az év legeredményesebb ép és kerekeszszékes vívóit, az őket felkészítő edzőket, továbbá a legjobbnak választott versenybírókat.

Ugyancsak megtapsolhatta a közönség a sportági hírességek csarnokába idén beválasztott Pézsa Tibort és a férfi kard világkupa összetett győztesét, Szilágyi Áront.

Vívó országos bajnokság

Férfi kard (84 induló):
    
    elődöntő:
Gémesi Csanád (MATE-GEAC)-Horváth Gergő (BHSE) 15-7
Szatmári András (MTK Budapest)-Iliász Nikolász (DSI Debrecen) 15-11
    döntő: 
Gémesi-Szatmári 15-12
    A végeredmény: 1. Gémesi Csanád, 2. Szatmári András, 3. Horváth Gergő és Iliász Nikolász

Női kard (47):
    
    elődöntő:
Szűcs Luca (BVSC)-Katona Renáta (Vasas) 15-10
Battai Sugár Katina (Debreceni EAC)-Keszei Kira (BHSE) 15-3
    döntő:
Battai-Szűcs 15-7 
    A végeredmény: 1. Battai Sugár Katinka, 2. Szűcs Luca, 3. Katona Renáta és Keszei Kira 

Férfi párbajtőr (178):
    
    elődöntő:
Keszthelyi Zsombor (BHSE)-Rédli András (BHSE) 15-12
Bányai Zsombor (Vasas)-Nagy Dávid (Vasas) 12-9
    döntő:
Bányai-Keszthelyi 15-7
    A végeredmény: 1. Bányai Zsombor, 2. Keszthelyi Zsombor, 3. Rédli András és Nagy Dávid 
    
Női párbajtőr (119):
    
    elődöntő:
Kun Anna (OMS-Tata)-Tóth Jázmin (BHSE) 15-4
Kálmán Gyöngyvér (BHSE)-Gnám Tamara (TSC) 15-12
    döntő:
Kun-Kálmán 15-6 
    A végeredmény: 1. Kun Anna, 2. Kálmán Gyöngyvér, 3. Tóth Jázmin és Gnám Tamara 

Férfi tőr (80):
    
    elődöntő:
Dósa Dániel (Törekvés SE)-Bagdány Albert (Ludovika SE) – Bagdány sérülés miatt visszalépett
Tóth Gergely (Törekvés SE)-Frűhauf Benjámin (Törekvés SE) 15-12
    döntő:
Dósa-Tóth 15-14
    A végeredmény: 1. Dósa Dániel, 2. Tóth Gergely, 3. Bagdány Albert és Frűhauf Benjámin

Női tőr (50):
   
    elődöntő:
Kondricz Kata (BHSE)-Kollár Anna (Törekvés SE) 15-9
Pöltz Anna (Ludovika SE)-Lupkovics Dóra (BHSE) 15-11
    döntő:
Kondricz-Pöltz 15-5
    A végeredmény: 1. Kondricz Kata, 2. Pöltz Anna, 3. Kollár Anna és Lupkovics Dóra

A bajnokság vasárnap a csapatversenyekkel ér véget a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

Vívás Világnapi flashmob a Hősök terén

]]>
Szilágyi Áron aranyéremmel kezdte az idényt https://varosikurir.hu/szilagyi-aron-aranyeremmel-kezdte-az-idenyt/ Mon, 12 Dec 2022 12:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=226292

A háromszoros olimpiai bajnok a júliusi világbajnoki diadala óta először lépett pástra a nemzetközi porondon. 


Szilágyi Áron megnyerte az orléans-i férfi kard Grand Prix-t

A franciaországi viadalon az ukrán Timur Terzit 15-4-re, a spanyol Inaki Bravót 15-12-re, az olasz Riccardo Nucciót 15-11-re, majd a francia Bolade Apithyt ugyancsak 15-11-re győzte le az elődöntőig.

A legjobb négy között a csapatban kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok, egyéniben 2018-ban vb-aranyérmes dél-koreai Kim Jung Hvannal vívott. Az ázsiai kezdett jobban, de a magyar kardozó 0-3 után feljött, fordított, végül simán, 15-8-ra nyert.

A döntőben az idei Európa-bajnokkal, Sandro Bazadzével találkozott. A georgiai vívó az Eb-n a 32 között búcsúztatta Szilágyit, aki viszont a vb-n az elődöntőben vágott vissza. Ezúttal is a magyar volt jobb – amint az a nemzetközi szövetség közvetítésében látható volt -, magabiztosan, 15-10-re nyerve harcolta ki az aranyérmet.

Szilágyi Áron: Igazából ahogy elkezdődött a verseny, egyre jobban kezdtem élvezni a hangulatot

„Bejöttek az akciók, és aztán, egy idő után ment minden magától. Korábban is mondtam, hogy már nincs rajtam teher, így éreztem ezt egész nap. Persze, nagyon örülök, hogy ennyire jól alakult minden. A legnagyobb riválisaimat is simán vertem a négyes döntőben, de arra természetesen nincs garancia, hogy ez mindig így lesz. Minden esetre én törekszem erre a továbbiakban is… Szeretnék indulni az országos bajnokságon is, bár a sarkam nincs teljesen rendben, majd meglátjuk, hogy alakul.”

Szilágyi
Szilágyi Áron és Decsi András. Fotó: Hunfencing.hu

Mestere, Decsi András sem volt elégedetlen… 

“Áron annyira motiváltan érkezett, hogy nézve őt a nap folyamán, nem is lehetett kétséges a sikere. Volt, persze, néhány nehéz pillanat, de igazából nem sok. Azért azt senki se higgye, hogy nincs rengeteg munka az eredmények mögött. Áron bármerre tartózkodik, mindenről egyeztetünk, ő pedig magától végez el mindent, ami szükséges az eredményességéhez. És sosem fogja ennél alább adni…”

A főtáblán további hat magyar – Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Rabb Krisztián és Péch Miklós – szerepelt, de ők az első vagy a második fordulóban kikaptak. 

A női mezőny is a francia városban lépett pástra, itt négy magyar – Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca és Keszei Kira – vívott a 64 között, és a második körnél tovább egyikük sem jutott.

Kard egyéni Grand Prix, Orleans. 

Férfiak, 205 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Terzi (ukrán) 15:4, Szatmári-Girault (nigériai) 15:9, Iliász-Berre (olasz) 15:11, Decsi-Ailinca (román) 15:8, Péch-Gu (koreai), Gémesi-Alshamlan (kuvaiti) 14:15, Rabb-Doddo (amerikai) 10:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Bravo (spanyol) 15:12, Iliász-Bazadze (grúz) 9:15, Szatmári-Repetti (olasz) 13:15, Decsi-Gu (koreai) 6:15.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Nuccio (olasz) 15:11.

Negyeddöntő: Szilágyi-Apithy (francia) 15:11.

Elődöntő: Szilágyi-Kim Junghvan (koreai) 15:8.

Döntő: Szilágyi-Bazadze (grúz) 15:9.

Végeredmény: 1. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András), 2. Sandro Bazadze (grúz), 3. Luca Curatoli (olasz) és Kim Junghvan (koreai), …17. Szatmári András, …25. Iliász Nikolász, …28. Decsi Tamás, …35. Rabb Krisztián, …47. Gémesi Csanád, …57. Péch Miklós, …68. Galgóczy Tamás, …103. Horváth Gergő.

Nők, 177 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Gette (német) 15:10, Szűcs-Aime (francia) 15:10, Battai-Rotili (olasz) 14:15, Keszei-Fu (kínai) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Pusztai-Skarbonkiewicz (amerikai) 14:15, Szűcs-Apithy-Brunet (francia) 11:15. 

Végeredmény: 1. Martina Criscio (olasz), 2. Manon Apithy-Brunet (francia), 3. Deszpina Georgiadu (görög) és Chiara Mormile (olasz), …18. Pusztai Liza, …25. Szűcs Luca, …38. Keszei Kira, …40. Battai Sugár, …100. Katona Renáta, …124. Pótz-Nagy Fanni, …135. Beviz Dorottya, …144. László Luca. 

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

Magyar párbajtőr arany- és bronzérem Vancouverben

]]>
Magyar párbajtőr arany- és bronzérem Vancouverben https://varosikurir.hu/magyar-parbajtor-arany-es-bronzerem-vancouverben/ Sun, 11 Dec 2022 13:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=226217

Siklósi Gergely arany-, Kun Anna pedig bronzérmet nyert a párbajtőrözők kanadai világkupa-versenyén Vancouverben.


A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes Siklósi Gergely a fegyvernemben szokatlan fölénnyel győzött

Dancsházy-Nagy Tamás válogatott edző honvédos tanítványa az egyik legszorosabb asszóját a döntőben vívta a franciák világklasszisa, Yannick Borel ellen, de ez az párharc is 15-12-vel zárult.

A 64-es táblán a német Marco Brinkmannt, a dél-koreai Kim Dzse Vont 15-11-re, a kazah Dmitrij Alekszanyint 15-10-re, az ukrán Volodimir Sztankevicset 15-11-re verte, majd az elődöntőben a kínai Lan Ming Haót 15-10-re győzte le, végül az egyéniben és csapatban világ-, illetve Európa-bajnok, a francia válogatottal 2016-ban olimpiai aranyérmes Borellnél is jobbnak bizonyult három tussal. 

Kun Anna – Plásztán Attila tatai tanítványa -, aki a hunfencing.hu megfogalmazása szerint a fegyvernemében kivételesen különlegesen szállítja sorra egymás után a kimagasló eredményeket, az elődöntőig menetelt úgy, hogy a negyeddöntőben 10-14-ről fordítva nyert a francia Lauren Rembi ellen. A főtábla első fordulójában 15-7-re verte a georgiai Arina Kornyejevát, majd 15-12-re az amerikai Catherine Nixont, 15-9-re az ukrán Vlada Harkovát, ezután következett Rembi elleni asszója, végül 15-11-re kikapott a későbbi győztes olasz Giulia Rizzitől.

Koch Máté és Muhari Eszter a nyolcaddöntőig jutott, Büki Lili a 64 között búcsúzott. 

Párbajtőr egyéni Világkupa, Vancouver

Férfiak, 192 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Koch-Zhang (kanadai) 15:8, Siklósi-Brinkmann (német) 15:11.

A legjobb 16 közé jutásért: Koch-Sarlajmov (kazah) 15:13, Siklósi-Kim (koreai) 15:11.

Nyolcaddöntő: Siklósi-Alekszanyin (kazah) 15:10, Koch-Bardenet (francia) 12:15.

Negyeddöntő: Siklósi-Sztankevics (ukrán) 13:11.

Elődöntő: Siklósi-Lan (kínai) 15:10.

Döntő: Siklósi-Borel (francia) 15:12. 

Végeredmény: 1. Siklósi Gergely (edző és válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás), 2. Yannick Borel (francia), 3. Lan Minghao (kínai) és Alexandre Bardenet (francia), …9. Koch Máté, …133. Andrásfi Tibor, …140. Nagy Dávid.

Nők, 192 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Kun-Kornyejeva (grúz) 15:7, Muhari-Louis Marie (francia) 15:9, Büki-Nixon (amerikai) 9:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Muhari-Lin (kínai) 15:11, Kun-Nixon (amerikai) 15:12.

Nyolcaddöntő: Kun-Harkova (ukrán)15:9, Muhari-Bezsura (ukrán) 14:15.

Negyeddöntő: Kun-Rembi (francia) 15:14.

Elődöntő: Kun-Rizzi (olasz) 11:15.

Végeredmény: 1. Giulia Rizzi (olasz), 2. Vivian Kong (Hong-Kong-i), 3. Kun Anna (edző: Plásztán Attila, válogatott edző: Somfai Péter) és Alexanne Verret (kanadai), …12. Muhari Eszter, …43. Büki Lili, …66. Wimmer Dorina. 

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

Siklósi Gergely parádés vívással világbajnok

]]>
Párbajtőr csapatbronz Svájcban https://varosikurir.hu/parbajtor-csapatbronz-svajcban/ Mon, 14 Nov 2022 07:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=223796

A magyarok Nagy Dávid, Koch Máté, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor összeállításban a britek (45-24), az amerikaiak (45-28) és az izraeliek (28-27) legyőzésével jutottak el az elődöntőig, ahol utóbbi mérkőzéshez hasonló izgalmak közepette 45-44-re alulmaradtak a franciákkal szemben.


A bronzért az olaszokkal kellett vívni, és a mérkőzés 30-28-as magyar győzelemmel zárult – a viadal eredményközlője szerint.

Egy nappal korábban eddigi legjobb egyéni eredményét elérve a 22 éves Andrásfi győzött, Koch pedig ötödik lett a svájci versenyen.

Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző

“Értékes helyezést szereztünk, értékes vívással. Simán jutottunk nyolc közé, egy olyan amerikai válogatottat legyőzve, amely ott volt a tokiói olimpián. Ott bejött a taktikánk, támadásra tudtuk kényszeríteni őket, és ez hozta a magabiztos sikert. Ugyanez a nagyon kellemetlen izraeliek ellen nem jött össze, itt Dávid bravúrjára volt szükség a végén a győzelemhez. A franciák jelenleg talán a világ legjobbjai, úgy érzem, mi vagyunk az egyetlen csapat, amelytől tartanak, és most sem hiányzott sok a sikerhez az elődöntőben. Remek asszót hozott Borel és Dávid meccse, csak az kár, hogy nem mi örülhettünk a végén. Az olaszok ellen az egész nap korábbi önmagát nyújtó Gerit tettük a befejező helyre, aki szépen meg is oldotta a feladatot. Nagy előny, hogy két olyan vívónk van a csapatban, aki alkalmas erre a feladatra, ez még rendkívül hasznos lehet a jövőben.”

A Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Büki Lili összeállítású női csapat hatodikként végzett Tallinnban

A magyarok legyőzték a brazilokat (41-31), majd a németeket (45-36) is, a negyeddöntőben kikaptak a franciáktól (35-45), aztán legyőzték a kínaiakat (32-31), végül hasonlóan szoros összecsapáson vereséget szenvedtek a dél-koreaiaktól (41-43). Egyéniben a magyarok közül a legjobb eredményt elérve Kun az ötödik helyen végzett szombaton.

A női és férfi kardozók Algírban léptek pástra a vk-idény nyitányán

Pusztai Liza, Battai Sugár, Katona Renáta, Szűcs Luca összeállítású női kardválogatott hatodik lett. Az idén világbajnok csapat a kazahokat 45-38-re legyőzve került negyeddöntőbe, majd a nyolc között 45-35-re kikapott az olaszoktól. A folytatásban 45-37-re verte az üzbégeket, aztán 45-40-re kikapott az azeriektől.

Hasonló utat járt be ugyanott a férfi csapat, amely a vk-sorozatba később bekapcsolódó, háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron nélkül sikeres kezdés után szintén kikapott a negyeddöntőben. A Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Rabb Krisztián alkotta együttes a kínaiakat 45-35-re verte, majd az irániaktól végig szoros küzdelemben 45-44-es vereséget szenvedett. 

Az 5-8. helyért rendezett szakaszban 45-31-re nyert az amerikaiak ellen, végül 45-44-re kikapott az olaszoktól és szintén hatodik lett.

Férfi tőrözők Bonnban versenyeztek az idénynyitó hétvégén: a Dósa Dániel, Szemes Gergő, Mihályi Andor, Tóth Gergely négyes a kilencedik helyen végzett.

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

]]>
A párbajtőröző Andrásfi Tibor diadalmaskodott Bernben https://varosikurir.hu/a-parbajtorozo-andrasfi-tibor-diadalmaskodott-bernben/ Sat, 12 Nov 2022 18:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=223685

A párbajtőröző Andrásfi Tibor aranyérmet szerzett, így ő szerepelt a legjobban a négy fegyvernem világkupaversenyein szombaton pástra lépő magyarok közül. 


A berni férfi párbajtőr világkupán hat magyar közül a kiemeltként szereplő Koch Máté, valamint Andrásfi Tibor jutott negyeddöntőbe

Koch Máté kikapott, így a Vasas vívója ötödik lett, Andrásfi Tibor viszont győzelmével biztos érmesnek mondhatta magát. A BVSC versenyzője az elődöntőben japán ellenfelével szemben is diadalmaskodott, majd a fináléban kolumbiai ellenfele sem tudta legyőzni őt.

Ezzel egyéni pályafutása eddig legnagyobb sikerét érte el aranyérmével Andrásfi Tibor, aki a Hunfencing.hu-nak nyilatkozott az eredményhirdetést követően, várva a doppingvizsgálatra

“A selejtező napon kéttusos hátrányban voltam, tíz másodperccel a vége előtt, és onnan sikerült fordítanom. Nem mondom, hogy ez lendített át mindenen, de enélkül nem alakulhatott volna így a mai nap… Különösen örülök annak, hogy nagyon erős ellenfeleket, olimpiai és világbajnokokat legyőzve lettem aranyérmes. Talán a Borel elleni asszómat emelném ki, elvégre fél éve, a kairói Grand Prix-n tőle kaptam ki, 0:8-ra is álltam ellene, néha azt sem éreztem, hogy tudom megszúrni. Hát most sikerült… Remek a szezonkezdet, de holnap is sok dolgunk lesz a csapatversenyen, egy svájci órát már nyertem az egyéniben, és ez jár az érmeseknek csapatban is, úgyhogy szeretnék egy másodikat.”

Meglepetésre a tokiói olimpia ezüstérmese, a 2019-es budapesti világbajnokság győztese, Siklósi Gergely már az első asszóját elvesztette cseh ellenfelével szemben.

Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Bern, 302 induló

1. Andrásfi Tibor (edző: id. Andrásfi Tibor, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás)
2. John Edison Rodriguez (kolumbiai)
3. Koki Kano (japán) és Luidgi Midelton (francia)
5. Koch Máté (edző: Somfai Péter, válogatott edző: Dancsházy-Nagy Tamás)

…26. Bányai Zsombor, …28. Kovács Gergely, …37. Siklósi Gergely, 38. Nagy Dávid, …135. Berta Dániel, …151. Hamilton-Meike Jonathan, …165. Somody Soma, …179. Keszthelyi Zsombor, …194. Osman-Touson Maruán, …200. Buta Levente.

A tallinni női párbajtőr világkupán a kiemelt Kun Anna mellett Muhari Eszter és Wimmer Dorina vívhatott a 64 között. Muhari és Wimmer az első körben kikapott, Kun Annát viszont nem sok választotta el a biztos éremtől. A 27 éves tatai vívó a nyolc között csupán egy találattal kapott ki olasz ellenfelétől, így ötödik helyen végzett.

Az algíri férfi kard világkupa kieséses tábláján szereplő négy magyar versenyző – Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Rabb Krisztián – egyike sem jutott a 32 közé.  

A férfi tőrözők bonni világkupaversenyén a 64-es táblán egyedüli magyarként a 19 éves Szemes Gergő vívhatott, aki pályafutása során először volt kiemelt. Az FTC tehetséges fiatalja az első asszóját megnyerte, a 32 között azonban kikapott japán ellenfelétől.

Forrás: Hunfencing.hu / MTI

Szilágyi Áron: ez pályafutásom egyik csúcsa

]]>
Elhunyt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya https://varosikurir.hu/elhunyt-udvarhelyi-gabor-a-vivok-korabbi-szovetsegi-kapitanya/ Sun, 02 Oct 2022 19:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=218426

Súlyos betegség után, 69 évesen elhunyt Udvarhelyi Gábor, a vívók korábbi szövetségi kapitánya. 


Az olimpiai és világbajnokokat nevelő mesteredző haláláról a hazai szövetség honlapja számolt be

Udvarhelyi Gábor öttusázóként kezdte sportpályafutását, 21 évesen váltott vívásra, de 25 esztendősen már az edzői szakma felé fordult. 1978-ban indította első gyerekcsoportját az MTK-ban. Tökéletesen jellemzi őt, hogy ezen a klubon kívül kizárólag a magyar válogatott mellett dolgozott.

Az akkor kezdőknél ott volt többek között Kovács Iván és Mincza Ildikó – emlékezik róla a hunfencing.hu, amely kiemeli: Udvarhelyi Gábor a munka elkötelezett híve volt, az elsők között tartotta fontosnak a fizikai képzést a technikai mellett, ennek is köszönhette, hogy már fiatalon rengeteg eredményt ért el.

Kovács és Mincza mellett később tanítványa volt Nagy Tímea, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Hormay Adrienn, Rédli András. Versenyzői olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket szereztek. 1989-től már a férfi párbajtőr-válogatott mellett dolgozott vezetőedzőként. Ő állt a pást végében, amikor a párbajtőröző Nagy Tímea az első olimpiai bajnoki címét szerezte 2000-ben, Sydneyben, de ő volt a szakvezetője a 2001-ben és 2013-ban világbajnok férfi párbajtőrcsapatnak is.

Megszakítás nélkül hat olimpián dolgozott a magyar vívóküldöttséggel, a 2021-es tokiói játékokon viszont már Boczkó Gábor akkori sportigazgató látta el a vívóválogatott mellett a szövetségi kapitányi teendőket, mert Udvarhelyi Gábor orvosi javaslatra nem utazhatott el Japánba.

A szövetség 2022 januárjában Boczkót nevezte ki szövetségi kapitánynak, a posztért több jelentkezés futott be, de Udvarhelyi egészségi állapota miatt már nem nyújtott be pályázatot.

A szövetségi kapitányi feladatokat 2014 októberétől látta el. Mv

(MTI)

]]>