Connect with us

Banánköztársaság

Cipő két temetése: a nyilvánoson a gyávaság ült tort, a zártkörűn szólt az Internacionálé

cipő
Megosztás
Cipőről, Bódi Lászlóról írok most, mert öt éve nem hagy nyugodni a halála. Ungváron, Ukrajnában, az akkori Szovjetunióban született, de itt nőtt fel, vált gondolkodó emberré. Egy ország énekli Cipő dalait, ha egyszerű, tiszta érzésekre vágyik. 47 évesen ment el, velem mégis itt maradt. De holtában meggyalázták, és erről azóta is hallgat mindenki. Én tovább már nem.
Elég volt!
2013-ban temették el, elvitte a szíve.Szó szerint, és jelképesen is. Orbán 2010-ben került újra  hatalomra. Tanulva előző bukásából, kész tervvel. Elhatározta, hogy átmossa az ország agyát, majd módszeresen nekilátott. A kommunisták a haza ellenségei, a magyarság mételye, el kell őket pusztítani, a kenyeret is ki kell verni a kezükből, mert az csak nekünk jár, igaz magyaroknak!
Az ég elsötétült, mindenki fél, állásáért, gyerekéért, jövőjéért retteg – ezért hallgat. Aki ellenük mer beszélni, arra rásütik a bélyeget: rohadt komcsi, vége van.
Megvetett pária lett a baloldali emberből, aki még a kocsmákban sem meri bevallani nézeteit, mert a felhergelt kopaszok megverik.
A 67-es úton a Tavasz felé
Cipő pedig csak énekelt tovább .Az erdő közepéről, a 67-es útról, meg arról, hol lehet most a kedvese. Közben megszakadt a szíve. Saját bevallása szerint is kommunista volt. Mélyen,meggyőződéssel,elhivatottan. Fájt neki, amit az országban látott. Látta, ahogy kiépül a hatalmi gépezet, ami nem szólt másról, csak arról, hogy Én, Én, Én, Én! Én vagyok az első,én leszek gazdag, a hatalom, és aki szembeszáll, annak vége.
Ő pedig kommunistaként azt gondolta, Mi! Mi legyünk együtt, mi ne legyünk szegények,megalázottak, út szélére lököttek! Fájt neki a mások bánata,szenvedése. Ez ott bujkált minden dalában. Nyíltan a koncerteken nem politizált, de rosszul érezte magát a világban. Tudta, hogy meg fog halni, megírta végrendeletét.
Mikor elhunyt, megtörtént a világ gyalázata
Meghagyta, hogy ravatalánál szóljon hite, az Internacionálé. Az átmosott agyú  barmoknak nem lehetett bemutatni a tv-ben, hogy sírjánál hangosan éneklik az Internacionálét. Mikor ott lehet a zenész szakma krémje, Szikora, Ákos, meg a többi seggnyaló, udvari bérdalnok. Ezt nem lehet megmagyarázni a lebutított bunkónak. Hogy szólhat annak a temetésén a baloldal nemzetközi himnusza, akinek zenéjére verték Kökény Beáék a kézi válogatottal a világot, olimpiai ezüstöt szereztek, és a győztes meccsek után szállt a kismadár?! Egy mocskos komcsi nem lehet igaz magyar!
Kiépült az OKR, az Országos Képmutatás Rendszere. Ezért két búcsúztatót tartottak. Egyet a köznépnek, a televíziónak, meg a Szikora-féléknek. Aztán egy zártkörűt a családnak, az igaz barátoknak. Az utóbbin teljesült a végakarat. Sírva énekelték, hogy „Föl,föl ti rabjai a Földnek!” De Cipő ezt már nem látta. Az őszinte, tiszta lelkű, egy szál farmeros, baloldali srác akkor már magányosan sétált a Balatonra vezető 67-es úton, a nyári esőben, a Semmibe…

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Józsefné Mák

    2019.12.16 05:59 at 05:59

    Mi ez a hülyeség? Milyen Internacionálé????Előbb tájékozódni kellene, mielőtt bármit is leír!!!!

  2. bull tompi jános

    2020.11.17 07:56 at 07:56

    Ez az Internacionálé.Hány éve alszol Csipke Rózsika?
    https://www.youtube.com/watch?v=-WrlF5UQz0M

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük