Cirkusz helyett kenyeret a láthatatlan Magyarországnak! – dal, zene nélkül a kisfiú új cipőjéről

A koronavírus járvány okozta sokkból még ébredezik az ország, a parlament megszüntette a veszélyhelyzetet is. A kór azonban itt kísért, az óvatosság nem árt. A járvány gazdaságot érintő hatásairól már sokat írtak. Most lásuk az emberi vonatkozásokat.

Az országban az elmúlt 10 évben 1990-óta még soha nem látott szegénység az úr,

mintegy egymillió ember él mélyszegénységben, további közel három millióan a létminimum küszöbén, vagy az alatt tengődve túlélni egyik napot, a mások után. Segítségre nem igen számíthatnak, pártunk és kormányunk cirkuszt ad az embereknek, kenyér helyett. Csak az augusztus 20-i ünnepségekre közel nettó 7 milliárd közpénzt vernek el. Tavaly mintegy 200 ezer háztartásra tüzelőtámogatásként a kormány 5 milliárdot biztosított. Maga a tűzijáték 1,3 milliárdba került tisztán, ez jóval több mint 20 ezer magyar közmunkás havi nettó juttatása.

Az ország második legnagyobb városa egyik térségében tisztes szegénységben él egy négytagú kis család

A szülők inkább maguk nem esznek, hogy az öt éves Ferike és 2 éves tesója ne feküdjön le éhesen. Az édesapa az elmúlt hónapokban időnként kapott alkalmi munkát, de rendszeres munkája nem volt. Így eléggé esetleges, hogy éppen mennyi forint van a család perselyében. Minden olyan alkalmat megragadnak, ahol ingyen ételhez juthatnak. Nemrég a debreceni Morzsaparti csapat bútort is szerzett nekik.

A két ennivalóan aranyos gyermeknek nincs könnyű élete

De látszik rajtuk, hogy szüleik szeretetben nevelik őket, gondoskodnak róluk. Ferike már egy kis könyvtárat gyűjtött össze az ajándékba kapott mesekönyvekből. Bármikor kapott valamit, a köszönöm mellé hozzátette, hogy ugye vihetek a testvéremnek is valamit.

Minap a Morzsaparti csapat lányai nyári cipőket vittek a családhoz. Jutott mindenkinek, nagy volt az öröm. Ferike egy nagyon kis elegáns, 29-es méretű cipőt kapott, amit boldogan próbálgatott. A szandál amiben mindenhova jár -egy pár van a nyárra- a talpán már lyukas, ezért is kapta az új cipőt. Ferike próbálgatta, nézegette, látszott tetszik neki. Egy kis szünet után megszólalt:

“Andrea néni nagyon köszönöm. Most még jó Nekem az amit hordok, amit Ti hoztatok elteszem szeptemberre, az óvodába.”

Mondta mindezt, az öt évesek minden bájával

Számára természetes, hogy nem válogathat a holmikban amit felvesz, hisz’ ebbe született. Örül annak a kevésnek is, amivel az Élet megáldotta. Hamar megtanulta, hogy “nincs”, talán hamarabb, mint az apa, anya.

Ferike okos, értelmes kisfiú

Szeretetre méltó, aki nem tehet arról, milyen családba hozta a gólya. Félő, hogy már az induláskor eldőlt a sorsa, mert a mai kegyetlen úri világban a szegény család gyermekeinek kicsi az esélye a kitörésre. Az elit, elit gyerekeinek a drága  magániskola jut, Ferike és a többi gyerek számára marad a magyar társadalom minden baját magán viselő, a rendszer állatorvosi lova, a közoktatás.

Ferike és társai szebb és boldogabb jövőt érdemelnének

ebben a kereszténynek mondott, álszent világban. Egyszer Alcsútról elindult egy csóró kisgyerek, s a Várig jutott. Erre az “átkosban” sokkal több esély volt mint ma. Napjaink úri Magyarországán a szegények “korán halnak”, egyetlen “kitörési pontjuk” a közmunka.

A Népkonyhák és a közmunka országa lett Magyarország 2020-ra!

A Városi Kurír szerkesztősége kéri, hogy mindazok, akik Ferikének és a családjának bármilyen módon segíteni tudnak, jelezzék a szerkesztőség címére: info@varosikurir.hu.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük