Connect with us

Koronavírus

COVID 19, kerülje a strandokat uszodákat!— Újra maszkra fel!

koronavírus
Megosztás

Úgy tűnik a világ most már egészen a vakcina piacra dobását követő átoltottságig kénytelen, báki bármit is mond, társbérletbe élni a COVID19-el. Erre hívta fel a figyelmet az ATV-n Falus András egykori országos tisztifőorvos.

Akár szabad, akár nem, ne menjen tömegbe!

Minden olyan hely újra veszélyes lehet, ahol sok ember van együtt maszk nélkül -mondta- Falus András immunológus. A strandokat és főként a zárt uszodákat azért érzi kockázatosnak, mert ott az emberek nem hordanak maszkot. A szakember azt mondta a strandolás most magában hordoz egy rizikót.

A strandokon is maszkviselést javasol az immunológus
Ki így ki úgy áll hozzá a strandokat szabályozó óvintézkedésekhez, a szigetvári gyógyfürdő ügyvezetője szerint mindenesetre nem nehéz őket betartatni a vendégekkel, akik ráadásul 25 százalékkal kevesebben is vannak, mint korábban.

Bein Mihály az ATV híradójának elmondta: koronavírussal kapcsolatos tájékoztatók és kézfertőtlenítők kihelyezésével, valamit sűrűbb takarítással próbálnak segíteni. „Még a hideg vízhez is – az ANTSZ által előírt határon belül – egy kicsit több klór van adva” – tette hozzá.

Hétvégén lesz a strandok éjszakája

Idén  11., alkalommal lesz, és  a koronavírus miatt sem marad el.

Ahogy a fürdőszövetség főtitkára mondta: ilyenkor több tízezer vendég jön. A távolságtartásra nekik is figyelniük kell, de arra is, hogy papucs nélkül nem mászkálhat senki, illetve le kell mosni a talpat mielőtt a medencébe mennek a fürdőzők. Balogh Zoltán elmondása szerint a vendégek biztonságos és kontrollált körülmények között fürdőzhetnek majd.

Az immunológus mindennek ellenére nem mondaná azt a családjának jó szívvel, hogy menjenek strandolni, szerinte ez magában hordozza a rizikót. Falus András úgy véli, minden olyan hely újra veszélyes lehet, ahol sok ember van együtt maszk nélkül, a strand csak egy példa.

„A vírus nyilvánvalóan nem ismer határokat, az utazás felszabadítása nyilvánvalóan jelentős rizikótényező” – magyarázta az immunológus annak kapcsán, hogy a környező országban új erőre kapott a járvány. „Ugyanakkor az is nyilvánvaló számomra, hogy előbb utóbb nyitni kellett” 

– tette hozzá.

A szakértő szerint rengeteg infektológus, epidemiológus, immunológus, hozzászól ehhez a kérdéshez, szerinte érdemes lenne egy szakértői közvéleményt kialakítani.

covid19

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük