Connect with us

Banánköztársaság

Mit akar Matolcsy és mit Orbán? -Csaba László közgazdász válaszai

Megosztás

Csaba László közgazdász akadémikus, szerint elakadtunk egy olyan szinten, ahonnan nem tudunk továbbmenni.

Megosztás

Csaba László közgazdász akadémikus, szerint elakadtunk egy olyan szinten, ahonnan nem tudunk továbbmenni. A világ-, illetve Európa növekedésének átlagát teljesítjük ugyan, de a gazdasági fejlettségben nem kerülünk előrébb, írta meg a Népszava.

Alacsony hozzáadott értékkel nem megy

Szerinte teljes tévút az akkumulátorgyártás kormányzati erőltetése, mert alacsony a hozzáadott érték, a befektetőknek a környezetvédelmi szempontok részleges mellőzése és az alacsony bérek vonzóak, az ország versenyképessége nem javul. Csaba László borúlátó a jövőt illetően, szerinte a GDP idén mínusz 1 és plusz 1 százalék között alakulhat, a mezőgazdaság és a turizmus talán hozhat pozitív számokat,

de ez egy stagnáló gazdaság. Egy év múlva a kormányzat pedig győzelmi jelentést fogalmaz majd meg, hogy lám, 2023-ban is pozitív volt a GDP.

Az infláció idén mérséklődhet, noha olyan termékek is drágulnak, amelyekre nem hat az energia ára, ráadásul a kormány és a jegybank hitelessége is alacsonyabb a nyugat-európainál, márpedig

csak hiteles kormányzat és jegybank képes csökkenteni az inflációs várakozásokat.

Szó sincs egy számjegyű inflációról

Ez a hitelesség nálunk hiányzik, Orbán Viktor egykori gazdasági tanácsadója nem tartja valószínűnek, hogy év végére egy számjegyű lenne a fogyasztói árindex.

Még 2024-ben is egy jelentős, két számjegyű infláció lesz.

Szerinte a jegybank és kormány vitájának hátterében az áll, hogy Matolcsy György és környezete egyfajta menekülési utat próbál kijelölni, mert a jelenlegit elhibázottnak tartja. Az MNB évek óta olyan strukturális reformot szeretne, amellyel a Fidesz tovább tud kormányozni, anélkül, hogy maga ellen fordítaná a társadalom nagy részét. Az bizonyosodott be, hogy Matolcsy Györgyhöz közelebb áll a gazdaságpolitika, mint a monetáris politika, az neki egy „aranykalicka” – teszi hozzá Csaba László a Népszavában.

Kapcsolódó: Orbán és az infláció!

 

Szerző