Connect with us

Banánköztársaság

Csak bátran, kislány!

Megosztás

Móra Ferencre hivatkozva gyalázza a „kormány” terrormédiája a Fidesz-ellenes tüntetésen elmondott beszédével elhíresült diáklányt.

Megosztás

Ugyan mi köze lehetne a káromkodós és giccskedvelő, rabló hatalombitorlóknak és médiabanditáiknak Móra Ferenchez vagy bárkihez-bármihez, ami valódi kultúra..?

Átkozódnak, gyalázkodnak

Mi köze is lehetne az elesetteken, gyengéken gúnyolódó hatalomnak A kis bice-bóca szerzőjéhez..?

Móra Ferencre hivatkozva gyalázza a „kormány” terrormédiája a Fidesz-ellenes tüntetésen elmondott beszédével elhíresült diáklányt. Pontosabban Móra Ferencre hivatkozva is – mert egyébként, szokásához híven, minden módon átkozódva, gyalázkodva.

Pedig Vészits Andreának, Móra Ferenc dédunokájának van igaza: „Dédapám büszke lenne rá.”

Móra Ferencet gyerekkoromtól kedvelem, olvastam is tőle egyet s mást. Egyik aforizmáját pedig egykori iskolai munkahelyem kabinetjében a szekrényemre tűztem, szép nagy betűkkel kinyomtatva, hogy aki belép, rögtön meglássa:

„Minden kisgyerek okos, a legtöbb felnőtt ostoba. Ezt teszi a nevelés.”

(Sajnos, be kell vallanom: már aktív koromban is tudtam, s azóta is bánt, hogy nem mindig voltam képes e mély értelmű bölcsességből fakadó tanulsághoz méltón viselkedni.)

A „mocskos száj-verseny” első helyezettje írta

Szóval, szeretem Mórát, na… Ezért is zavart, amikor médiabanditák éppen reá hivatkozva gyalázták Nagy Blankát, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákját. Nem is tudom, vajon mit szólna Móra, ha még élne, például a „mocskos száj-verseny” első helyezettjének szavaihoz:

… már egy igazi, kretén, barom állat… És hogyha így folytatod, akkor belőled nem hős lesz, hanem maradsz egy szerencsétlen, nyomorult, rohadt, kis proli.

Nos, én e szerencsétlen stb. prolinak üzenem – retorikai okokból tegezve, bár aktív koromban mindenkit magáztam:

Csak bátran, kislány! Meg ne ijedj e hordától – bár ahogy látom, nem igazán vagy ijedős fajta. Nagy szüksége van e hazának a te hangodra, hogy valami többé-kevésbé normális lehessen még belőle.

Ady Endre versével köszöntelek:

A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.

Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szikjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.

Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
S terhére e föld száz Pontiusának
S haldoklóan mégis elküldöm magam
Boldogabb testvéreimnek síromon:
Az uj, jobb márciusi ifjuságnak.

Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.

Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártirság.

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.

Életet és hitet üzen egy halott
Nektek fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.

Csak egy dologra vigyázz, ha tudsz: nehogy magányos áldozat legyen belőled…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük