Csak egy cigány? – Európa közepén, azaz itt és most

Szeretnék egy igaz történetet elmesélni. Színhely, Európa közepe, egy 93 ezer négyzetkilométeres kis ország. Itt él úgy 10 millió ember, köztük mintegy 800 ezren romák.

A nép az évszázadok során sok szenvedésen ment át,

pusztított itt a tatár, a török, és sok betegség. Sokak számára az árvaság, korai öregség, az idő előtti halál jutott. Ebben az országban több mint kilenc éve a zsarnokság honol, minden ami a Vár urához kötődik azt nemzetinek mondják.

Élnek itt idegenszívűek  és több millióan, akiknek a számkivetettség jutott. Az országban eluralkodott a gyűlölet, különbséget tesznek “tiszta” vérűek és idegenek között. A kis ország egyik legnagyobb költője erről még egy másik korban -ami kedves a mai hatalom számára -így írt:

“Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.”

Őseink “tiszta” vére a több mint ezer év alatt keveredett más nemzetek fiainak, lányainak a vérével.

Ebben az országban félnek mindentől az emberek

Félnek a nem létező “migránsoktól”, félnek kimenni az utcára a fennálló rezsim ellen, félnek, ha igazat mondanak betörik a fejüket, utoléri őket a ma urainak a bosszúja. Sötétség borult a kis ország fölé, vak dióban bezárva ér az itt élők többsége. A szabadság tiszta lehelete a múlt ködébe veszett.

Ebben az egyébként is megosztott társadalomnak élnek a cigányok, akik többsége páriának érzi magát saját hazájában.

Fájdalmas, hogy ebben az ország lakóinak a többsége ludas, vétkes

Az előítéletek hazájában cigánynak lenni olyan büntetés, amelyet még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánok. A romák többsége évszázados nyomorban él, középkori viszonyok között. Támaszra nem igen számíthatnak, a mindenkori hatalom, csak kihasználta, használja őket. Az unióból a romák felzárkóztatására érkezett milliárdok köddé váltak, valakiknek a zsebében landolhattak.

Maradt a megalázó közmunka, ahol a hatalom helyi kiskirályai kényük, kedvük szerint rúgnak bele az emberekbe. Ebben az országban a 800 ezernyi roma többségének esélye sincs a jobb életre. Az előítéletek pedig beivódtak a mindennapokba is, mételyként mérgezik az “emberi” kapcsolatokat.

A közelmúltban volt szerencsén hosszasan beszélgetni

egy roma származású, világhírű magyar művésszel. Elmesélte, hogy a világ bármely országában tisztelettel, művészként és ami a legfontosabb, emberként tekintenek rá. Párizs, London, Róma és már nagyvárosok színpadainak ezrek köszönik meg vastapssal, felállva a műsorát. A naptárja tele van, nem győz eleget tenni a meghívásoknak. A multikulturális társadalmakban kizárólag a teljesítményt nézik, azt értékelik.

Saját hazájában nem érzi jól magát

Lépten- nyomon éreztetik vele, hogy “csak” egy cigány. Elmondta, hogy volt az életében olyan időszak, amikor albérletet keresett az ország fővárosában. Telefonon többekkel megegyezett, mikor azonban személyesen találkoztak, -és látták, hogy nem a szoláriumtól barna a bőre- hirtelen senki sem akarta befogadni. Barátai segítségével talált végül lakást, azóta rendeződött az élete, de a szívében ott a kitörölhetetlen fájdalom.

Szomorúan kérdezte:

milyen ország az, ahol különbséget tesznek a bőrszíne alapján az állampolgárok között. Milyen ország az, ahol a barna és más bőrszínű embereket kiveti a társadalom magából?

Ez az ország egykor befogadó volt, az Államalapító királyuk még arról írt:

“az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő”.

Milyen ország az, ahol különbséget tesznek ember és ember között? Nem vagyunk-e emberek  mindahányan?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük