A recept megegyezik a szokásosnak mondhatóval: találtatott egy baloldaliként elkönyvelt polgármester-aspiráns, aki névvel, arccal felvállalja, hogy megoszt.


Kinek az érdeke?

A rendkívüli közgyűlésen jelentette be váratlanul az új jelölt, hogy Botka Lászlóval is megmérkőzik – írja a hvg.hu.

Tudom, hogy már nem vagyok Botka László csapatában, de szeretném bejelenteni, hogy független jelöltként indulok választókörzetemben és független polgármesterjelöltként is

– ezzel állt fel Lauer István a szegedi rendkívüli közgyűlésen, ahol éppen a Pick Zrt új gyárberuházásáról döntöttek.

A szocialista Lauer az MSZP-DK-Együtt-PM-Összefogás Szegedért színeiben került be a közgyűlésbe öt éve, a kormányoldali sajtó Botka bizalmasaként emlegette korábban, de azért nem tartozott a belső körbe.

Lauer azzal indokolta döntését,

hogy

nem került be a „nehezen összeverbuvált” Botka-csapatba, viszont nem akarja a dicsőséget másnak átengedni.

Az ő választási körzetében épül ugyanis a már említett gyár.

Az ellenzéki megállapodás szerint Lauer körzetében egy DK-s jelölt indul

Botka most törheti a fejét, mivel Lauer öreg motorosnak számít a körzetben, sok szavazatot elvihet az ellenzéki összefogás jelöltjei elől, növelve ezzel a Fidesz jelöltjének esélyeit.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét